Higgyetek az Ő prófétáinak - április 27 - SZOMBAT - Ezékiel könyve 33

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Ezékiel könyve 33 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ez%C3%A9kiel%2033&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ez%C3%A9kiel%2033&version=NT-HU

(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

 

1.   Isten menteni próbál a legnehezebb körülmények között is.  Jeruzsálem már nem kerülhette el a vesztét, de Isten még ebben a helyzetben is segíteni próbál azzal, hogy őrállókat rendel, hogy figyelmeztessék az embereket, hogy mentsék, ami menthető, mentsék az életüket.

2.   Isten felelősséggel ruház fel embereket, de el is számoltatja őket. Ha az őrállónak tudomása van a veszélyről, és nem figyelmeztet, Isten szamon kéri őt. Ha jelezte a veszélyt, de figyelmen kívül hagyják, az őrálló már nem felelős vesztükért.

3.   Isten nem az ember múltbeli cselekedeteit nézi, hanem jelen állapotát és irányultságát. Ha egy ember egész életén át gonosz volt, de megtér és felhagy gonoszságával, Isten úgy tekint rá, mintha sosem vétkezett volna. Vagy ha valaki egy egész életen át igaz volt, de elfordul Istentől, jó cselekedeteinek az érdemei mind elvesznek. Olyan, mintha sosem lett volna igaz. Sokan ezért igazságtalannak tartják Istent, de ez nem igazságtalanság, hanem igazság és kegyelem.

4.   Isten nem gyönyörködik a romlásban. A pogányok úgy vélekedtek Isteneikről, hogy élvezetüket lelik a pusztításban, az emberek bántásában, szenvedéseiben és nyomorúságában. De nem ilyen az Isten. Ő a kegyelemben, a szeretetben és az áldásban gyönyörködik.

5.   Isten figyelmeztetése nem mese. Izrael elment meghallgatni Istent, de azt csak mesének, pajzán éneknek vélte, ami őt elszórakoztatta. Isten figyelmeztette őket, hogy nem essenek bele ebbe a csapdába.       

6.   Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.   aki jó előre figyelmeztet

b.   aki csökkenteni akarja a kárt, és menteni az életet

c.    aki a jóságban gyönyörködik

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy hálás legyen azért, hogy múltbeli bűneit mind eltörölted és már nem tulajdonítod neki, legyen az akármilyen sok és akármilyen súlyos, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 26. fejezet

26. fejezet – KAPERNAUMBAN (7. rész)

Péter és társai korán reggel Jézushoz jöttek azzal, hogy a kapernaumiak már keresik Őt. A tanítványok mindeddig keserűen csalódtak a fogadtatásban, melyben Krisztus részesült. A jeruzsálemi hatóságok halálra keresték, még saját földijei is életére törtek - Kapernaumban viszont boldog lelkesedéssel üdvözölték, és a tanítványok reményei is megújultak. Hátha a szabadságszerető galileaiak között új országának támogatóira talál. Meglepve hallgatták Krisztus szavait: "Menjünk a közel való városokba, hogy ott is prédikáljak, mert azért jöttem" (Mk 1:38).

A Kapernaumot elöntő izgalom azzal a veszéllyel járt, hogy Jézus küldetésének célját szem elől tévesztik. Ő nem elégedett meg annyival, hogy csak mint csodatevő, vagy testi betegségek gyógyítója vonja magára a figyelmet. Megváltóként óhajtotta magához vonni az embereket. A nép azt akarta hinni, hogy királyként jött el, földi országot fog alapítani; ezzel szemben Ő a földiekről a lelki dolgok felé szerette volna terelni gondolataikat. Puszta földi siker csak akadályozta volna munkáját.

A gondtalan tömeg csodálata is megrázta lelkét. Önmagát sohasem helyezte előtérbe. Az a tisztelet, melyet a világ megad a rangnak, gazdagságnak, tehetségnek, idegen volt az Emberfia számára. Jézus egyet sem használt azokból az eszközökből, melyekkel az emberek hűséget akarnak biztosítani maguknak vagy tiszteletet parancsolni. Évszázadokkal születése előtt megjövendölték Róla: "Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán. Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg. Nem pislog és meg nem reped, míg a földön törvényt tanít" (Ésa 42:2-4).

A farizeusok szerettek kitűnni a formaságok aprólékos betartásával. Azzal bizonyították vallási lelkesedésüket, hogy erről vitatkoztak. A szemben álló felek közötti érvelések hangosak és hosszúak voltak, s nem volt szokatlan esemény a dühös ellenkezés hangjait hallani az utcákon a törvény tudós doktoraitól.

Mindezzel szöges ellentétben állt Jézus élete. Az Ő életében nem fordult elő zajos vita, kérkedő imádkozás, sem pedig dicséretet igénylő cselekedet. Krisztus Istenben rejtőzött el, és Isten megnyilatkozott Fiának jellemében. Jézus erre a kinyilatkoztatásra akarta irányítani az emberek figyelmét és tiszteletét.

Az Igazság Napja nem ragyogva jelent meg a világon, hogy dicsőségével elkápráztassa az embereket. Meg van írva Krisztusról: "Az ő kijövetele bizonyos, mint a hajnal" (Hós 6:3). A napfény csendesen, lágyan önti el a földet, eloszlatja a sötétség árnyait, és életre kelti a világot. Így kelt fel az Igazság Napja is, gyógyulást hozott "az ő szárnyai alatt" (Mal 4:2).