Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Te milyennek látod azt az Istent, Akit Ezékiel könyve 9 bemutat?
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ez%C3%A9kiel%209&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ez%C3%A9kiel%209&version=NT-HU
(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
1. Isten azt tudja megvédeni, akinek értékrendje azonos az Övével. Isten szerette volna az egész Jeruzsálemet megvédeni, de csak azokat tudta, akiket ugyanaz szomorított el, mint ami Őt. Azokat tudta megvédeni, akik sírtak az utálatos dolgok miatt, amelyeket Jeruzsálemben elkövettek.
2. Isten felkel trónjáról azokért, akiknek a szíve együtt dobban az Övével. Azt olvassuk, hogy Isten dicsősége felemelkedett a kerubokról, a templom bejáratához ment és megparancsolta, hogy jelöljék meg azokat, akik bánkódnak Jeruzsálem bűnei miatt. Azok, akiket megjelöltek, megszabadultak a pusztulásról. Amikor Izrael népe megszabadult Egyiptomból, a megjelölt házakat elkerülte a pusztulás. A Biblia elmondja, hogy Isten még egyszer meg fogja jelölni azokat, akiknek az értékrendje megegyezik az Övével, és azt is tudjuk, hogy csak azok vészelik át ezt az utolsó próbát, akiken rajta lesz Isten pecsétje.
3. Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:
a. aki felkel, kiáll népe mellett és megszabadítja azt (felkel Mihály, a nagy fejedelem és kiáll Isten népe mellett)
b. aki szeretne minél több embert megjelölni, mint az Övéit, akik Hozzá tartoznak
Ima éretted: Istenem, kérlek, jelöld meg az olvasót, mint a tulajdonodat, mint aki a Tied és Hozzád tartozik. Segítsd meg őt, hogy menedéket találjon Benned az utolsó próbában, Jézus nevében, Ámen
Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 21. fejezet
21. fejezet – BETESHDA ÉS A MAGAS TANÁCS (4. rész)
Ebben az esetben az ember nélkülözné a föld gyümölcseit, s az áldásokat, amelyek kívánatossá teszik az életet. A természet folyásának változatlanul haladnia kell. Isten a pillanat kedvéért nem állíthatja meg kezét, különben az ember elerőtlenedne és meghalna. Az embernek is van elvégezni való munkája ezen a napon. Az életszükségleteket ki kell elégíteni, a beteget kezelni kell, a szűkölködőt el kell látni. Nem fogják bűntelennek tartani, aki megtagadja, hogy könnyítsen a szenvedőn szombatnapon. Isten szent pihenőnapja az emberért rendeltetett, az irgalmasság cselekedetei tökéletes összhangban vannak ezzel a szándékkal. Isten nem kívánja, hogy teremtményei akár csak egy órát is szenvedjenek olyan fájdalom miatt, amit szombaton vagy bármely más napon enyhíteni lehet.
Mégis, Isten magasabb követelményeket állít szombaton, mint más napokon. Népe felhagy szokásos tevékenységével, és imádkozással, elmélkedéssel tölti az időt. Nagyobb kegyet kérhetnek Tőle szombaton, mint a többi napon. Isten különös figyelmét igénylik. Áldásának legjaváért könyörögnek. Isten nem várja meg a szombat elmúltát e kérések teljesítésével. A menny munkája sohasem szűnik meg, és az embernek sem kell megpihennie a jó cselekedetek munkálásában. A szombat nem a haszontalan semmittevés idejéül rendeltetett. A törvény megtiltja a világi munkát az Úr pihenőnapján; a megélhetés érdekében végzett mindennapi tevékenységet szüneteltetni kell, a világi örömökért vagy haszonért való munka sem törvényes e napon - de ahogyan Isten megszűnt teremtő munkájától, megpihent szombaton és megáldotta azt, úgy kell az embernek is elhagynia napi elfoglaltságát, és az egészséges pihenésnek, az imádásnak és a szent cselekedeteknek szentelnie e szent órákat. Krisztus munkája, a beteg meggyógyítása tökéletes összhangban volt a törvénnyel, megtisztelte a szombatot.
Jézus állítása szerint jogai Istenével egyenlők, amennyiben ugyanolyan szent, ugyanolyan jellegű munkát végezhet, mint amivel az Atya foglalatoskodik a mennyben. A farizeusok viszont még jobban felháborodtak. Jézus nemcsak hogy áthágta a törvényt, ahogyan ők értelmezték, hanem azzal, hogy "Atyjának" (Jn 5:18) nevezte Istent, egyenlőnek jelentette ki magát Vele.
Az egész zsidó nemzet Atyjának nevezte Istent; akkor nem bőszültek volna fel annyira, ha Krisztus Istennel ugyanilyen viszonyban állónak mutatkozik be. A zsidók felismerték, hogy Jézus a legmagasabb értelemben jelentette ki ezt az igényét, ezért istenkáromlással vádolták Őt.
Krisztus ellenfeleinek nem voltak olyan érveik, amelyek felérhetnének az Ő általa hirdetett igazsággal. Csak szokásaikra és hagyományaikra tudtak hivatkozni, ezek pedig Jézus érveivel összehasonlítva - melyeket Isten szavából és a természet szüntelen körforgásából szűrt le - gyengének, üresnek tűntek. Ha a rabbik csak egy kicsit is vágyakoztak volna a világosságra, meggyőződhettek volna arról, hogy Jézus igazat beszél. Kikerülték azokat a dolgokat, amelyeket Jézus a szombatról mondott, fel akarták korbácsolni a kedélyeket ellene, mert Istennel egyenlőnek jelentette ki magát. A vezetők dühe nem ismert határokat. Ha nem féltek volna a néptől, a papok és rabbik Jézust a helyszínen lemészárolják. Azonban az emberek érzelmileg határozottan Őmellette álltak. Sokan barátjukat ismerték fel Jézusban, aki meggyógyította betegségüket, enyhítette bánatukat, s indokoltnak látták a bethesdai szenvedő meggyógyítását. Ezért egy időre a vezetők kénytelenek voltak gátat szabni gyűlöletüknek.
Jézus visszautasította az istenkáromlás vádját. Az én hatalmam - mondta - a munkavégzés, amivel vádoltok engem az, hogy Isten Fia vagyok, egy vagyok Vele természetemben, akaratomban, célomban. Minden munkájában, a teremtésben és a gondviselésben együttműködött Istennel. "A Fiú semmit sem tehet önmagától, hanem ha látja cselekedni az Atyát" (Jn 5:19). A papok és rabbik éppen azért a munkáért tettek szemrehányást Isten Fiának, amiért a világra küldetett. Bűneik elválasztották őket Istentől, és büszkeségükben Tőle függetlenül cselekedtek. Mindenre megfelelőnek tartották magukat, nem ismerték fel, hogy szükségük lenne magasabb szintű bölcsességre tetteik irányításához. Isten Fia viszont alávetette magát az Atya akaratának, az Ő hatalmától függött. Így Krisztus tökéletesen megüresítette magát, semmit sem tervezett a maga számára. Elfogadta Isten reá vonatkozó terveit, s az Atya napról napra tárta fel azokat. Bárcsak annyira Istentől függenénk, hogy életünk egyszerűen akaratának átvitele volna!
Ámen!
VálaszTörlés