2024. április 8., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - április 8 - HÉTFŐ - Ezékiel könyve 14

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Ezékiel könyve 14 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ez%C3%A9kiel%2014&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ez%C3%A9kiel%2014&version=NT-HU

(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.    Isten nem egy pénzbedobós automata. Izrael vezetői közül sokan így vélekedtek Istenről. Eljöttek a prófétához, hogy általa megkérdezzék Istent, de szívükben bálványokat tiszteltek. Szívük hódolatát, tiszteletét és rajongását bálványaiknak ajándékozták, Istentől pedig segítséget szerettek volna kérni. Isten világossá tette, hogy attól várjanak segítséget, akit tisztelnek. Nem lehetséges az, hogy másnak adom a szívemet, Istentől pedig várom a segítséget.    

2.    A próféták nem tevékenykedhettek Isten ellenére. Isten tudomására hozta a népnek, hogy nem fog megválaszolni kérdéseikre, ha bálványokat dédelgetnek szívükben. Ennek ellenére egyes próféták hajlandók lettek volna kiszolgálni az ilyen embereket. Hajlandók lettek volna megkérdezni Istent a nevükben. Isten azt üzente, hogy nem tudja elfogadni annak a prófétának a tevékenységét, aki arra bátorítja az embereket, hogy lehet úgy is élni, hogy más isteneket szolgálnak, de Istentől várják a segítséget.

3.    Isten nem számítja be egyik embernek az érdemeit a másiknak. Isten azt mondta, hogy minden ember a maga bűneiért felel, és minden embernek az igazsága csak neki használ. Még Nóé, Dániel és Jób sem tudnának kölcsön adni másoknak igazságukból. Az Újszövetségben is erről olvashatunk, hogy a lányok nem tudtak olajat adni a sajátjukból másoknak. Mindenki csak a saját hitét használhatja. Nem leget a másik ember hite által üdvözülni vagy áldásokat nyerni.    

4.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.    akit nem lehet manipulálni és kihasználni

b.    aki nem tud osztozni más istenek imádatában

c.    aki olyan népet szeretne, aki megbízik Benne

d.    aki szeretné megóvni népét a tévelygéstől

e.    aki tisztán szeretné megóvni népét

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy ne ossza meg szívét Veled és más istenekkel (bálványokkal). Adjad, hogy egyedül Téged imádjon, Neked hódoljon, Érted rajongjon, és a segítséget is Tőled várja, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 22-23. fejezet

22. fejezet – JÁNOS BEBÖRTÖNZÉSE ÉS HALÁLA (2. rész)

Keresztelő János mégsem adta fel Krisztusba vetett hitét. A mennyei szózat és a leszálló galamb emléke, Jézus folttalan tisztasága, a Szentlélek ereje, amely megnyugodott Jánoson, amikor a Megváltó színe elé került, s a prófétai iratok tanúsága - mindez bizonyította, hogy a Názáreti Jézus a megígért Messiás.

János nem osztotta meg kétségeit, aggodalmait társaival. Elhatározta, hogy megkérdezi Jézust, üzenetet küld neki. Ezt két tanítványára bízta, s azt remélte, hogy a Megváltóval történő beszélgetés megerősíti hitüket, s meggyőzi testvéreiket is. Vágyott néhány szóra, mellyel Krisztus közvetlenül igazolja magát.

A tanítványok Jézushoz értek az üzenettel: „Te vagy-é az, aki eljövendő, vagy mást várjunk?" (Mt 11:3)  

Milyen rövid idő telt el azóta, amióta Keresztelő János Jézusra mutatva kijelentette: "Ímé az Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit!" "Ő az, aki utánam jő, aki előttem lett" (Jn 1:29.27). És most a kérdés: "Te vagy-é az, aki eljövendő?" (Mt 11:3) Milyen rendkívül keserű és kiábrándító ez az emberi természetre nézve! Ha János, a hűséges útkészítő nem látta meg Krisztus küldetését, akkor mit lehet várni a csak magára gondoló sokaságtól?

A Megváltó nem válaszolt azonnal a tanítványok kérdésére. Amint ott álltak, s csodálkoztak hallgatásán, gyógyulást kereső szenvedők és betegek jöttek hozzá. A vakok utat tapogattak feléje a sokaságon át, minden rendű-rangú beteg - ki a saját lábán, ki barátainak karjain - buzgón igyekezett Jézus elé kerülni. A hatalmas Gyógyító szava behatolt a süket fülbe. Szava, kezének érintése megnyitotta a vaknak szemét, hogy láthassa a napvilágot, a természet tájait, a barátok arcát, a Szabadító ábrázatát. Jézus megdorgálta a betegséget és elűzte a lázat. Hangja a haldoklók fülébe hatolt, s azok egészségesen, erősen keltek föl. Béna megszállottak hallgattak szavára, őrültségük megszűnt, s imádták Őt. Gyógyítás közben tanította is az embereket. A szegény parasztok, munkások, akiket az írástudók elkerültek, mint tisztátalanokat, Köré tömörültek, Ő pedig az örök élet igéit szólta nékik.

Így telt a nap, János tanítványai mindezt látták és hallották. Végül Jézus magához hívta őket, s megparancsolta, hogy menjenek el, és mondják el Jánosnak, aminek tanúi voltak. Hozzátette: "Boldog, valaki énbennem meg nem botránkozik" (Lk 7:23). Istenségének bizonyítéka abban rejlett, hogy törődött a szenvedő emberiség szükségleteivel. Dicsősége abban mutatkozott meg, hogy leereszkedett a mi alacsony szintünkre.

A tanítványok elvitték az üzenetet, és ez elég volt. János visszaemlékezett a Messiásra vonatkozó próféciára: "Fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak; elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást. Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét" (Ésa 61:1 2). Krisztust nemcsak Messiásnak mutatták be munkái, hanem azt is megmutatták, hogyan fogja megalapítani országát. Jánosnak ugyanaz az igazság nyílt meg, amely Illésnek a pusztában, amikor "megyen vala nagy erős szél, amely a hegyeket megszaggatta és meghasogatta a kősziklákat az Úr előtt; de az Úr nem vala abban a szélben. És a szél után földindulás lett; de az Úr nem volt a földindulásban sem. És a földindulás után tűz jőve, de nem volt az Úr a tűzben sem." A tűz után pedig Isten egy "szelíd hang" által szólt a prófétához (lKir 19:11-12). Jézusnak így kellett végeznie munkáját, nem fegyvercsörgés, trónok, országok megdöntése közepette, hanem úgy, hogy az emberek szívéhez szóljon irgalmas és önfeláldozó élete által.

Keresztelő János életelve, az önmegtagadás volt a Messiás országának alapelve is. János jól tudta, hogy Izrael vezetőinek elveitől és reményeitől milyen távol áll mindez. Ami számára Krisztus istenségének meggyőző bizonyítéka volt, az számukra nem jelentett bizonyítékot. Ők nem a megígért Messiásra vártak. János látta, hogy a Megváltó küldetése csak gyűlöletüket és ítéletüket váltja ki. Neki, az előfutárnak nem maradt más hátra, mint kiinni a poharat, melyet magának Krisztusnak is teljesen ki kell ürítenie.

Az Üdvözítő szavai "Boldog, aki énbennem meg nem botránkozik" (Mt 11:6), gyöngéd feddésként szóltak Jánoshoz. Nem is maradtak eredménytelenek. A próféta most világosabban megértette Krisztus küldetésének természetét, alávetette magát Istennek akár életre, akár halálra, ahogy a legjobban szolgálja a szeretett ügy érdekeit.

A követek távozása után Jézus beszélt a népnek Keresztelő Jánosról. A Megváltó szívből jövő részvétet érzett a most Heródes pincebörtönében eltemetett hűséges tanúbizonyság iránt. Nem hagyhatta, hogy az emberek azt higgyék, Isten elfeledkezett Jánosról, vagy hite megfogyatkozott a próbák idején. "Mit látni mentetek ki a pusztába? -kérdezte - Nádszálat-e, amit a szél hajtogat?" (Mt 11: 7)

A Jordán mellett növő magas nád, amely minden szellőre elhajlik, találóan jelképezi az írástudókat, akik Keresztelő János küldetésének bírálóiként és ítélőiként léptek föl. Ide-oda ingadoztak a nép véleményének szelétől. Nem akartak megalázkodni és elfogadni Keresztelő János szívhez szóló üzenetét, de mivel féltek a néptől, nem merték nyíltan ellenezni munkáját. Isten küldötte viszont nem volt ilyen gyáva lelkületű. A Jézust körülvevő sokaság tanúja volt János munkájának. Hallották, milyen rendületlenül feddi meg a bűnt. János ugyanolyan egyszerűen beszélt az önigazult farizeusoknak, a papi szadduceusoknak, Heródes királynak és udvarának, hercegeknek és katonáknak, vámszedőknek és parasztoknak. Ő nem ingadozó nád volt, amelyet az emberi dicséret vagy előítélet szele ide-oda hajlíthatott volna. Isten iránti hűsége, az igazságért való buzgalma ugyanolyan volt a börtönben is, mint amikor Isten üzenetét prédikálta a pusztában. Elvhűsége sziklaszilárd volt.

1 megjegyzés: