2016. november 12., szombat

Higgyetek az Ő prófétáinak - november 12 - SZOMBAT - Zsoltárok 12

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 64. fejezet 489. nap

Ezért szüleit biztonságba helyezte Moáb királyánál, maga pedig, - miután figyelmeztetést kapott egy próféta által - elmenekült Héreth erdejébe. Dávidnak ezek a keserű tapasztalatai nem voltak hiábavalók és gyümölcstelenek. Leckét adott általuk Isten, hogy miként lehet majd bölcs kormányzó, igazságos és kegyes király. A menekültekkel való szövetségben készíttetett elő, hogy felvehesse majd azt a munkát, amelynek végzésére Saul gyilkos szenvedélye miatt most képtelennek bizonyult. Mert ha egy ember Isten tanácsától elfordul, elvétetik tőle az a nyugalom és bölcsesség is, amely igazságos és meggondolt cselekedetekre képesítette őt. Nincs annál nagyobb ostobaság, mintha az ember elvetve az isteni bölcsességet, az emberek bölcsességét követi.

Saul felkészült arra, hogy Dávidot elfogja Adullám barlangjában, és amikor tudtára adták, hogy másutt rejtőzött el, igen megharagudott. Dávid megmenekülése titok volt Saul számára. Isai fiának menekülését csak úgy tudta megmagyarázni, hogy saját táborából valaki értesítette őt jöveteléről. Tanácsosai előtt azt hangoztatta, hogy valahol biztosan összeesküvést szőttek ellene. Egyben pedig magas méltóságot és jutalmat ígért azoknak, akik elárulják, hogy ki van barátságban Isai fiával. Szóltak neki az edomita Doég felől. Őt egyfelől a kitüntetések vonzották, másfelől pedig bosszút akart állni a főpapon, aki bűnéért megdorgálta. Ezért elbeszélte Saulnak, hogy Dávidot Nóbban látta, és a főpap ezt és ezt cselekedte vele. Ezért aztán felgerjedt a király haragja Akhimélek ellen. Doég pokoli tüzet gerjesztő gonosz nyelve annyira felingerelte a királyt, hogy dühtől tajtékozva elhatározta Akhiméleknek és családjának halálát. A rettenetes ítéletet végrehajtották; nemcsak Akhiméleken, hanem házának minden tagján is, "[...] nyolcvanöt embert ölt meg, akik gyolcs efódot viselének" (1Sám 22:18) Doég a király parancsára.

"És Nóbot is, a papok városát fegyvernek élével vágatá le, mind a férfit, mind az asszonyt, mind a gyermeket, mind a csecsemőt; az ökröt és szamarat, és bárányt, fegyvernek élével" (1Sám 22:19). Ezt Saul Sátán vezetésével tette. Amikor Isten parancsolta néki, hogy az amálekitákat, akiknek bűne teljesen betelt, irtsa ki, túl érzékenynek állította magát és megkímélte azt, ami pusztulásra volt szánva; de most Sátán vezetése alatt nyugodtan kiirtotta a papokat és megölette Nób lakóit. Ilyen balgatag és gonosz az emberi szív, amely elveti Isten vezetését.

Ez a cselekedete megrémítette egész Izraelt. Az a király cselekedte ezt a nagy gonoszságot, akit ők választottak, aki csupán úgy cselekedett, ahogy a többi nemzetek királyai, akik nem félik Istent. A szövetség ládája ott volt birtokukban, de a tanácsadó papjaikat leöldösték. Mi következhetett még?

Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok 12

Én személy szerint szeretem, ha jó dolgokat mondanak rólam – akár csak megerősítenek, hogy egy igazán jó órát tartottam, valakit kimentettem egy nehéz helyzetből, vagy csinos az új ruhám. Ez a zsoltár azonban arra emlékezetet, hogy a hízelgés lehet megtévesztő, hamis és romboló. Viszont azt gondolom, hogy az elismerést (bátorítást) gyakorolnunk kell egymással szemben – a világ tele van olyan emberekkel, akik elcsüggesztenek. De néha a kölcsönös elismeréseink visszatartanak bennünket a jó cselekvésétől, amelyekre Isten hívott el bennünket.  

A 12. zsoltár ellentétbe állítja a hízelgést a szegényekért és nélkülözőkért való munkával. Néha azon találom magam, hogy amikor meg vagyok győződve arról, hogy tovább kell lépnem az Úrért, lelkiismeret-furdalásom van saját anyagi dolgaim vagy önzésem miatt. Ilyenkor keresztény társaim segítenek abban, hogy jobban érezzem magam.

Miközben tényleg létezik pusztító és hamis bűntudat, előfordulhat-e, hogy néha felszínes dolgokért dicsérjük meg egymást, és elégedettnek érezzük magunkat ahelyett, hogy felháborodnánk a körülöttünk lévő szegények kizsákmányolása miatt?

Talán Isten arra késztet, hogy túllépjek saját önelégültségemen és a társadalmi igazságosságért dolgozzak, feláldozva időm egy részét és még saját kényelmemet is?

Lisa Clark Diller

67. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 64. fejezetéhez (nov. 6-nov 12.).

A viharok tombolása közepette sokszor néztem már fel kétségbeesetten, hogy megtaláljam Krisztust az életem csatái közepén. Oly sok fájdalom és tragédia, félelem az ismeretlentől…hol volt Isten mindez alatt? Nem volt-e mindannyiunknak olyan perce, mint Dávidnak, amikor félelmünkben elfelejtettünk mindent, amit Isten tett értünk, és menekültünk?

Dávidot úgy ismerjük, mint félelem nélküli, bátor harcost, mégis itt megtévesztéshez és futáshoz folyamodott attól való félelmében, hogy Saul király valamelyik próbálkozása sikerrel jár, hogy őt megölje. Ez a férfi, aki szembenézett Góliáttal, egy pillanatra elfelejtett mindent, amit Isten tett érte. A bibliai történelem ilyen részei miatt hálás vagyok, hogy láthatjuk mások gyengeségeit, akik szerették Isten, és így tudhatjuk, hogy mindannyian elbukhatunk.

A legfontosabb dolog az, hogy mit teszünk a kudarc után.

Állítsuk szembe Dávid életét Saul életével: Dávid, Isten embere, aki alázatos és bűnbánó, ellentétben Saullal, aki védekezik, bűneit nem bánja meg, és olyan férfi, akit felemészt a harag és a féltékenység.
Soha nem engedhetjük be az utóbbi jellemvonásokat életünkbe, mivel minket is felemészthetnek, ahogy tették Saullal. Szinte biztosan állíthatom, hogy ha valaki azt mondta volna Saulnak, hogy ilyen őrjöngő, istentelen, gonosz ember lesz, mindenáron tagadta volna, hogy ez valaha megtörténhet.

Így működik a bűn. Lehet, hogy csak egy kis bűn az életünkben, de ha hagyjuk gennyesedni, végül felemészthet és fel is fog emészteni, ahogy tette Saullal. Mindig a térdeinken kell legyünk, azon iparkodva, hogy keressük az új szívet, amit csak Isten adhat meg.

Jill Simpson Palffy

Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése