2016. november 28., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - november 28 - HÉTFŐ - Zsoltárok 28

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák és próféták 68. és 69 fejezeteihez

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 68. fejezet 505. nap

Ákhis válasza szégyent és lelkiismeret-furdalást kellett ébresszen Dávid szívében, mert arra gondolt, hogy bizony nem méltók Jahve szolgájához azok a csalások, amelyekhez folyamodott. "Tudom; bizonyára kedves vagy előttem, mint az Istennek angyala; de a Filiszteusok vezérei mondák: El ne jöjjön velünk a harcba. Azért kelj fel korán reggel uradnak szolgáival együtt, akik veled eljövének; keljetek fel korán reggel, mihelyt megvirrad, és menjetek el" (1Sám 29:9-10). Így a csapda, amelybe Dávid beleesett, összetört és Dávid kiszabadult belőle.

Három napi út után Dávid és hatszáz főből álló csoportja visszatértek Siklágba, filiszteus otthonukba. Itt azonban szomorú látvány fogadta őket. Az amálekiták kihasználták Dávid és emberei távollétét és bosszút álltak a területükön végrehajtott portyázásaikért. Megtámadták a védelem nélkül hagyott várost; kifosztották és felgyújtották. Amikor pedig távoztak, az asszonyokat és a gyermekeket fogolyként magukkal vitték sok zsákmánnyal együtt.

A borzalomtól Dávid és emberei egy kis ideig némán néztek a megfeketedett és parázsló romokra. Azután felfogva a nagy veszteséget és bajt, a harcosok sírtak. "[...] felkiáltának és annyira sírának, hogy végre erejök sem volt a sírásra" (1Sám 30:4).

Isten itt ismét megintette Dávidot, mert kishitűsége vezette őt a filiszteusok közé. Most megláthatta, hogy milyen biztonságot talált Isten és népe ellenségei között. Követői is ellene fordultak, mert bajaik okát neki tulajdonították. Az amálekiták bosszúállását ő hívta ki azzal, hogy többször is rájuk támadt. Mivel ellenségei között biztonságban érezte magát, azért védelem nélkül hagyta a várost. A fájdalomtól és a haragtól megvadult katonái most a legrosszabb elkövetésére is készek voltak és azzal fenyegették, hogy megkövezik vezérüket.

Dávid úgy érezte, nem számíthat semmiféle emberi támogatásra. Mindazt, ami még kedves volt neki a földön, elvették tőle. Saul kiűzte őt az országból. A filiszteusok kiutasították a táborukból. Az amálekiták kifosztották a várost, amelyben élt. Feleségeit és gyermekeit fogságba vitték. Legközelebbi barátai és harcostársai ellene lázadtak és halállal fenyegették. A nyomorúságnak ebben az órájában Dávid nem engedte meg magának, hogy a fájdalmas körülményeknél időzzék, hanem komolyan Istenhez fordult segítségért: "[...] megerősíté magát az Úrban" (1Sám 30:6). Visszaemlékezett múltjára, és eseménydús életére. Vajon elhagyta-e őt az Úr valamikor is? Lelke felüdült, amikor emlékezetébe idézte Isten kegyelmének sok bizonyítékát. Dávid követői elégedetlenségükkel és türelmetlenségükkel szenvedésüket, szerencsétlenségüket még fájdalmasabbá tették.

Dávid, az Isten embere azonban, akinek pedig nagyobb oka lett volna a fájdalomra, a bánatra, bátor maradt. "Mikor félnem kellene is, én bízom te benned" (Zsolt 56:4). Dávid így szólt szívében. Bár ő maga nem látja a kiutat a nehézségekből, Isten azonban látja az utat és meg is taníthatja őt arra, hogy mit tegyen.

Odahívta Abjáthár papot, Akhimélek fiát, és segítségével "megkérdezé Dávid az Urat, mondván: Üldözzem-é ezt a sereget? Utolérem-é őket?" A válasz ez volt: "Üldözzed, mert bizonyosan utoléred, és szabadulást szerzesz" (1Sám 30:8).

Ezek a szavak lecsendesítették a fájdalom és a szenvedély érzelmeit. Dávid és katonái azonnal felkerekedtek, és elindultak az ellenség után. Olyan gyorsan mentek, hogy amikor elérték a Bésor patakját, amely Gáza közelében ömlik a Földközi-tengerbe, a csoport kétszáz emberét a kimerültség arra kényszerítette, hogy álljanak meg és maradjanak ott. Dávid azonban a megmaradt négyszáz emberével tovább nyomult előre.

Útközben találkoztak egy egyiptomi rabszolgával, aki a fáradtság és az éhség miatt közel volt a halálhoz. De amikor enni és inni kapott, magához tért. Elmondta, hogy kegyetlen ura, egy amálekita, aki részt vett Siklág felégetésében, ott hagyta meghalni. Elbeszélte a támadás és fosztogatás történetét. Mivel megígérték neki, hogy nem ölik meg és urának sem adják vissza, beleegyezett abba, hogy Dávidot és embereit ellenségük táborához vezeti.

Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok 28

Isten hívta el Dávidot uralkodói szerepre, és tudta róla, hogy nagyszerű vezető lesz. Csodálatosan beszélgettek egymással – olyannyira, hogy beszélgetéseik még a zsoltárok mai olvasóit is mélységesen megihletik és lelkesítik.

Dávid mindig őszintén imádkozott Istenhez, magatartásában semmi tettetés nem volt. Nem „tisztogatta” imáit, hanem nyitott könyvként tárgyalta meg Istennel az életét. Ez a zsoltár nagyszerű példája Dávid egyenes, őszinte megnyilvánulásának. Könyörög Istennek: „… ne fordulj el szótlanul tőlem, hogy ne legyek, ha néma maradnál, a sírba szállókhoz hasonló. Halld meg esedezéseimnek szavát, amikor kiáltok hozzád, és amikor felemelem kezeimet a te szentséged lakhelye felé” (1-2. vers).

Dávid olyan példát állít elénk az imaéletet illetően, amit mindnyájan követhetünk… mondjunk el Istennek mindent, és osszuk meg vele lelkünk legmélyének kínzó aggodalmait. Isten mindent kezelni tud! A zsoltárokban az érzelmek és hangulatok szinte egész skáláját megtalálhatjuk, hiszen Dávid mindig nagyon szemléletesen közölte Istennel érzéseit és vágyait.

Az imádságban a legnehezebb igazságokat is félelem nélkül közölhetjük Istennel, hiszen Ő soha nem ért félre bennünket. Hol máshol lehetnénk ennyire szabadok, és önthetnénk ki szívtől-szívig gondolatainkat? Dávid az Istennel való, bensőséges közösségére alapozta összes vezetői feladatát.

A zsoltár végén Istent dicsőíti, hálát ad Neki a megválaszolt imádságokért. Erről Dávid sosem feledkezett el!

„Áldott az Úr, hogy meghallgatta esedezéseimnek szavát. Az Úr az én erőm és paizsom, ő benne bízott szívem és megsegíttettem; örvend szívem és énekemmel dicsérem őt.” (6-7. vers).

Szenteljük oda újra magunkat egy komoly imaéletre, szívtől-szívig való párbeszédre az Úrral.

Vinita Saunder
Southern Adventist University

70. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 68. és 69. fejezeteihez (nov. 27-dec. 3.).

Saul végzetének tragikus története mindig igazinak hangzik az életemben, hiszen öt hónappal ezelőtt elvesztettem a férjemet, kábítószerrel való visszaélés lefelé húzó spiráljának révén. A saját családommal kapcsolatos tapasztalatom emlékeztetőül szolgál, hogy ez a világ Isten nélkül semmi jót nem kínál számunkra, csak fájdalmat és szomorúságot, amik végül halálhoz is vezetnek. Dicsérjük az Urat, amiért reményünk lehet egy szebb jövő felől és a szerető Megváltónkért, aki igazgatja életünket.

Csak úgy mint Saulnál, a férjem életében is rengeteg bizonyítéka volt Isten vezető kezének, amely sokszor lehetőséget adott számára, hogy eltérjen helytelen döntéseitől, de ő mégis azt az utat választotta, ami tragikus végzetéhez vezette. Isten rendkívül szerető barát és Atya mindannyiunk számára, de meg kell hoznia a legvégső nehéz döntést, hogy visszavonul, és meghagyja nekünk a döntés szabadságát.

Saul története emlékeztetőül szolgál, hogy soha ne halasszuk holnapra a bűnbánat általi megbocsátás ajándékát! Minden egyes nappal még közelebb vagy távolabb kerülhetünk attól, hogy halljuk a Szentlélek hangját, ami meglágyítja vagy megkeményíti a szívünket Isten akaratához.

„Semmilyen életpálya nem indulhat szebb és nagyszerűbb kilátásokkal, mint Saulé, és semelyik nem zárulhat annyira éjféli teljes sötétségben és kétségbeesésben; mégis ez a végzet elérhet minket is, ha nem figyelünk, imádkozunk és járunk alázatosan Istenünkkel.” (F. B. Meyer)

Jill Simpson Palffy
Westminster HNA gyülekezet

Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése