2016. november 9., szerda

Higgyetek az Ő prófétáinak - november 9 - szerda - Zsoltárok 9

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 64. fejezet 486. nap

Most meg Mikál tudatta férjével atyja szándékát, egyben unszolta, szökjön el és mentse életét. Le is eresztette őt az ablakon éjjel; és Dávid Sámuelhez menekült Rámába, aki mit sem törődve Saul haragjával, szívesen fogadta a menekülőt. Sámuel háza a királyi palotához viszonyítva a békesség hajléka volt. Mert a próféta elvonultan, a dombok között élve folytatta munkáját. Állandóan a próféták serege vette őt körül, akik tisztelettel hallgatták ajkáról a szót, amely Isten akaratára oktatta őket. Dávid is igen értékes tanítást nyert Izrael tanítójától. Azt hitte, ott biztonságban van, mert Saul nem fog parancsot adni, hogy az üldöző csapat a szent városba is behatoljon. De tévedett. Az elszánt király elborult elméje előtt semmi sem volt szent. Úgy gondolta, ha most Sámuel és Dávid egyesülnek, vetélytársa feltétlenül diadalmaskodni fog, mert Sámuel Isten prófétája volt Izraelben. Elküldte hát szolgáit Rámába, és utasította őket, hozzák Dávidot Gibeába, hogy ott megölhesse.

A szolgák el is indultak, hogy eleget tegyenek uruk parancsának, ámde szembekerültek azzal, aki nagyobb Saulnál. Isten láthatatlan angyalaival találkoztak, mint annak idején Bálám, aki elindult Izrael megátkozására. Saul emberei ahelyett, hogy Dávidot keresték volna, prófétai beszédben jelentették ki a jövőt és dicsőítették Istent. Így győzte le az Úr az emberi gonoszságot, és így védelmezte meg angyalok által szolgáját.

Az eset híre eljutott Saulhoz is, aki türelmetlenül várta már, hogy hatalmában tudja Dávidot; ám ahelyett, hogy az isteni feddésre magába szállt volna, még jobban felháborodott, és más követeket küldött Dávidért. De Isten Lelke ezekre is hatott, ezek is prófétálni kezdtek, úgy mint a többiek. Harmadszor is elküldött, de emberei ismét prófétáltak, mint az előbbiek. Saul most már úgy határozott, maga megy Dávidért, akit most már szívének minden vadságával gyűlölt. Elhatározta, hogy nem vár másik alkalomra, hanem ahogy szembekerül vele, saját kezűleg öli meg őt, bármi is történjék azután. De Isten angyala neki is elébe jött és vezette őt is. Isten Lelke reászállott, és imádkozva, énekelve és prófétálva folytatta útját. Prófétált a Messiás eljöveteléről, amikor pedig közel ért Sámuel házához Rámában, felső ruháit, rangjának árulóit levetette, és egész nap és egész éjjel Sámuel hallgatói között ült a Szentlélek befolyása alatt. A királynak ez az esete mindenütt ismert lett az emberek között, s így uralkodása vége felé még egyszer felelevenedett Izraelben a vele kapcsolatos közmondás: "Avagy Saul is a próféták közt van?" (1Sám 19:24).

Saul szándéka ismét megsemmisült. Most újból biztosította Dávidot, hogy kiengesztelődött vele szemben, de az nem igen bízott a király bűnbánatának valódiságában. Ezért ezt az alkalmat menekülésre használta fel, nehogy Saul, meggondolva a dolgot, újból életére törhessen. Szíve igen megtelt keserűséggel, és menekülése előtt csupán barátját, Jonathánt kívánta látni még. Ártatlanságának tudatában kereste fel a király fiát, és így panaszkodott néki: "Mit cselekedtem? Mi vétkem van és mi bűnöm atyád előtt, hogy életemre tör?" (1Sám 20:1). Jonathán pedig nem tudta, hogy atyja megszegte esküjét, így szólt Dávidhoz: "Távol legyen! Te nem fogsz meghalni. Ímé az én atyám nem cselekszik sem nagy, sem kicsiny dolgot, hogy nékem meg ne mondaná. Miért titkolná el azért atyám előlem ezt a dolgot? Nem úgy van!" (1Sám 20:2). Miután Isten csodálatos ereje megnyugodott Saulon, Jonathán nem tudta elhinni, hogy barátjára tör, hiszen ez szerinte lázadás Isten ellen. De Dávid nem ezen a nézeten volt. Meggyőződéssel mondta Jonathánnak: "[...] Bizonyára él az Úr és él a te lelked, hogy alig egy lépés van köztem és a halál között" (1Sám 20:3). Izraelben az volt a szokás, hogy újhold idején áldoztak Istennek és ünnepi lakomát ültek. Ez az ünnep éppen Dávid és Jonathán találkozása után következett. Ezen a napon mindkét ifjúnak jelen kellett lennie a király asztalánál, de Dávid félt ott megjelenni. Megegyeztek hát abban, hogy Dávid meglátogatja Betlehemben lakó rokonait, ahonnan visszajövet három napig rejtőzik a mezőn. Jonathán pedig figyeli, milyen hatást vált ki atyjából barátja távolléte. Ha Saul kérdezősködik felőle, azt mondja majd: hazament Betlehembe, hogy atyjának áldozásán jelen lehessen. Ha azután a király nem gerjed haragra, hanem azt mondja: Jól van, visszatér az udvarba, de ha haragra lobban, ez jele lesz annak, hogy Dávidnak menekülnie kell.

Az ünnep első napján nem is érdeklődött a király Dávid felől; de amikor helyét másnap is üresen látta, megkérdezte Jonathántól: "Isainak fia miért nem jött el az ebédre sem tegnap, sem ma?" (1Sám 20:27). Jonathán pedig felele Saulnak: "Elkéredzék tőlem Dávid Bethlehembe; És monda: Ugyan bocsáss el engem, mert nemzetségünknek áldozata van most a városban, és ezt parancsolta nékem bátyám; azért, ha kedvelsz engem, kérlek, hadd menjek el, hogy megnézzem testvéreimet. Ezért nem jött el a király asztalához" (1Sám 20:29). Saul amikor ezt a beszédet meghallotta, éktelen haragra gerjedt. Kijelentette, hogy amíg Dávid él, Jonathán nem kerülhet a trónra; s ismét utána küldött, hogy megöljék őt. Jonathán újból pártjára kelt barátjának, és azt mondta: "Miért kell meghalnia, mit vétett?" (1Sám 20:32). A királyt ez a kérdés annyira felbőszítette, hogy a Dávidnak szánt dárdát most fia után hajította.

Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok 9

A 9. zsoltárban Dávid az érzelmek jó néhány területét érinti. Dicsőíti az Urat, mivel megszabadította a halálból (2-5, 10-13. vers), ünnepli Isten ítéletét a pogányok felett (6-9; 16-21. vers), miközben bosszúért imádkozik az ellenségei ellen. Mindezzel egy időben pedig az üldözésektől való szabadításért is esedezik. Ellenségeit nem nevezi meg. (Lásd: 14-15; 16-19 vers).

Teljesen lenyűgöz, ahogy az első négy versben dicsőíti az Istent:

„Dicsérlek Uram teljes szívemmel, hirdetem minden csudatételedet. Örülök és örvendezek tebenned, zengedezem, oh Magasságos, a te nevedet; Hogy az én ellenségeim meghátráltak, elbuktak és elvesztek a te orcád előtt; Hogy véghezvitted ítéletemet és ügyemet: az ítélő- székben ültél, mint igaz bíró."

E zsoltár első részében azt is érdekesnek találom, hogy Dávid éppen olyan biztos halálos ellenségeinek létezésében, mint Isten jóságában. Vannak ellenségeink, akiknek kezéből Isten kellene, hogy kiszabadítson? Kérnénk Isten kegyelmét arra a személyre, vagy személyekre? Melyik bibliai ígéret szerint imádkoznánk érte vagy értük?

A 9. zsoltár utolsó része úgy mutatja be Istent, mint a gonosz cselekedetek független bíráját, és népének védelmezőjét. Ez az egyik kedvenc képem Istenről az Ószövetségben.

Figyeljünk meg a fejezet utolsó szavait, de ezúttal az Újfordításból:

De az Úr örökké trónján ül, fölállította bírói székét. Igazságosan bíráskodik a világ fölött, részrehajlás nélkül ítéli a nemzeteket. Az elnyomottak menedéke az Úr, menedék a nyomorúság idején. Benned bíznak, akik ismerik nevedet, nem hagyod el, Uram azokat, akik hozzád folyamodnak."


A 9. zsoltár kiemeli azt a tényt, hogy Isten vezetése igazságon alapszik (8. vers). Sátán eredeti hazugsága az volt, hogy Isten vezetésének alapja az önzés – Isten önző volta.

Figyeljük meg, mit írt Ellen White erről:

„Isten megvédte trónja becsületét, és kinyilvánította igazságosságát, amikor Sátánt kiűzte a mennyből. De amikor az ember a hitehagyó lelkület csalásainak engedve vétkezett, Isten bizonyságot tett szeretetéről azzal, hogy egyszülött Fiát halálra adta az elbukott emberért. Az engesztelésben megmutatkozik Isten jelleme. A kereszt súlyos érvelése az egész világegyetem előtt bebizonyítja, hogy a bűn útjáért, amelyet Lucifer választott, semmiképp sem lehet Isten kormányzatát vádolni." (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2012, Advent Kiadó. 430. o.).

A 9. zsoltár kijelenti, hogy Isten trónjának alapja nem az önzés, hanem igazság és végtelen szeretet. Ez a szeretet ígéri azt, hogy meg fogja védeni gyermekeit, amikor hamisan vádolják, és üldözni fogják őket. Kőváruk és Védelmezőjük lesz.

Miért is imádkozzunk ma, ami megerősíti bizalmunkat Isten szeretetében, igazságában és erejében? Miért ne írnánk le imánkat, és olvasnánk el legalább háromszor a mai nap folyamán? Sok áldást!


Leslie N. Pollard
az Oakwood University igazgatója

67. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 64. fejezetéhez (nov. 6-nov 12.).

A viharok tombolása közepette sokszor néztem már fel kétségbeesetten, hogy megtaláljam Krisztust az életem csatái közepén. Oly sok fájdalom és tragédia, félelem az ismeretlentől…hol volt Isten mindez alatt? Nem volt-e mindannyiunknak olyan perce, mint Dávidnak, amikor félelmünkben elfelejtettünk mindent, amit Isten tett értünk, és menekültünk?

Dávidot úgy ismerjük, mint félelem nélküli, bátor harcost, mégis itt megtévesztéshez és futáshoz folyamodott attól való félelmében, hogy Saul király valamelyik próbálkozása sikerrel jár, hogy őt megölje. Ez a férfi, aki szembenézett Góliáttal, egy pillanatra elfelejtett mindent, amit Isten tett érte. A bibliai történelem ilyen részei miatt hálás vagyok, hogy láthatjuk mások gyengeségeit, akik szerették Isten, és így tudhatjuk, hogy mindannyian elbukhatunk.

A legfontosabb dolog az, hogy mit teszünk a kudarc után.

Állítsuk szembe Dávid életét Saul életével: Dávid, Isten embere, aki alázatos és bűnbánó, ellentétben Saullal, aki védekezik, bűneit nem bánja meg, és olyan férfi, akit felemészt a harag és a féltékenység.
Soha nem engedhetjük be az utóbbi jellemvonásokat életünkbe, mivel minket is felemészthetnek, ahogy tették Saullal. Szinte biztosan állíthatom, hogy ha valaki azt mondta volna Saulnak, hogy ilyen őrjöngő, istentelen, gonosz ember lesz, mindenáron tagadta volna, hogy ez valaha megtörténhet.

Így működik a bűn. Lehet, hogy csak egy kis bűn az életünkben, de ha hagyjuk gennyesedni, végül felemészthet és fel is fog emészteni, ahogy tette Saullal. Mindig a térdeinken kell legyünk, azon iparkodva, hogy keressük az új szívet, amit csak Isten adhat meg.

Jill Simpson Palffy

Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése