Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 50. fejezet 852. nap
Isten áldása nem tette szükségtelenné az óvatosságot és
előrelátást. A kincsek biztonságáról Ezsdrás külön gondoskodott. Kiválasztott
"a papok vezetői közül tizenkettőt", akiknek becsületessége és
megbízhatósága kiállta a próbát. Átmérte nekik "az ezüstöt, az aranyat és
az edényeket, amelyeket a király, a tanácsosai, vezető emberei és az egész ott
élő Izráel ajándékozott". Ezsdrás ünnepélyesen megparancsolta ezeknek az
embereknek, hogy éber sáfárokként vigyázzanak a rájuk bízott kincsre. "Ti
az Úrnak vagytok szentelve - mondta -, ezek az edények is szentek, ez az ezüst
és arany őseitek Istenének, az Úrnak adott önkéntes ajándék. Vigyázzatok rá, és
őrizzétek meg, amíg meg nem méritek a papok és a léviták vezetői előtt, meg
Izráel családjainak a vezetői előtt Jeruzsálemben, az Úr háza kamráiban!"
(Ezsd 8:24-25, 28-29).
Ezsdrás óvatossága, amellyel az Úr kincsének szállításáról
és biztonságáról gondoskodott, valamire tanít, amivel érdemes komolyan
foglalkozni. Ezsdrás csak azokat választotta ki, akiknek megbízhatósága kiállta
a próbát, és világos eligazítást adott nekik felelősségükről. Azzal, hogy
megbízott becsületes tisztviselőket - kincstárosokat - az Úr javainak
kezelésével, Ezsdrás elismerte az Isten munkájával kapcsolatos rend és
szervezés szükségességét és fontosságát.
A néhány nap alatt, amíg a zsidók a folyónál időztek,
minden szükséges intézkedés megtörtént a hosszú útra. "...elindultunk -
írja Ezsdrás - az Ahavá folyó mellől az első hónap tizenkettedik napján, hogy
Jeruzsálembe menjünk. Istenünk ereje velünk volt, és megmentett bennünket az
úton ólálkodó ellenségtől" (Ezsd 8:31). Az út mintegy négy hónapig
tartott. Az Ezsdrást kísérő több ezer főnyi tömeg - beleértve az asszonyokat és
gyermekeket - csak lassan tudott haladni. De mindenki sértetlen maradt. Isten
féken tartotta az ellenséget, hogy ne ártsanak nekik. Útjuk szerencsés volt.
Artaxerxes uralkodásának hetedik évében, az ötödik hónap első napján
megérkeztek Jeruzsálembe.
Mai Bibliai szakasz: Dániel
4
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ebben a fejezetben
Dániel előhúz a babiloni archívumból egy írott beszámolót, amely Nabukodonozor
bizonyságtevését tartalmazza. Ez egy lesújtó, fájdalmas bűnvallomás, és mégis
egy örömteli tapasztalat arról, ahogyan Dániel Istene őt meggyógyította.
Lefordította arám nyelvre és elhelyezte az archívumban, hogy a következő
nemzedék uralkodói is tudomást szerezzenek a történtekről.
Nabukodonozor egy
bűnben élő ember volt, és nagyon durván viselkedett a leigázott alattvalókkal
(24. vers). Amikor Dániel a királyi udvarban volt, Isten egy álmot adott Nabukodonozornak,
amely átvezette őt a halál árnyékának völgyén, míg meg nem látta saját
gonoszságát, és magasabbra jutott, amikor onnan kijött, mint ahol korábban
volt. Olyan hivatalos megfogalmazásban kezdi beszámolóját, ahogyan a hasonló
ősi feljegyzésekben szokásos volt (Dán 3:31-től 33-ig - egyes bibliamagyarázók
úgy vélik, hogy a 4. fejezet története a 3. fejezet 31. versénél kezdődik -
fordító megjegyzése). Amikor a megpróbáltatás véget ér, Dániel Istenét dicsőíti
védelméért és gondoskodásáért.
Amikor minden rendben
volt az életében, egy különös álmot látott (1-2. vers). Nabukodonozor egy fa
volt, amelynek a csúcsa az eget érte, és minden állat és madár örült a
védelmének és gyümölcsének. Az álmot senki sem tudta értelmezni (4. vers).
Végül behívják Dánielt, aminek a babiloni neve Baltazár volt (Bél egy babiloni
Isten volt, ami azt jelentette, hogy „Úr”, a Belet pedig a női változata, ami
„Úrnőt” jelentett).
A fa magas (7. vers),
gyönyörű, gyümölcsöző volt, és nagyszerű árnyékot és oltalmat biztosított (9.
vers), Nabukodonozort és birodalmát jelképezve. Babilon az akkori világ
„kenyereskosara” volt. Álmában Nabukodonozor egy „szent angyalt” látott
leszállni a mennyből (10. vers), aki azt parancsolta, hogy a fát vágják ki (11.
vers). A töve azonban gyökerestül a földben maradt, a madarak és állatok elmenekültek,
ami azt jelentette, hogy a különböző országok képviselői kivonultak az
országból.
Nabukodonozor, mint a
fa töve kint a természetben élt a vadállatok között (12. vers). Az angyal
kihirdette Isten üzenetét, hogy Nabukodonozor értelme elváltozik emberiből
állativá. Sokkal alacsonyabb lett az értelmi szintje (IQ-ja), talán olyan, mint
egy majomnak (13. vers).
Az isteni üzenet egy
idői elemet is tartalmazott: „hét idő
múljék el felette”. A babiloniak a hatos számrendszert használták, a
tízessel felváltva, de honnan származott a „hetes”? A modern tudósok számára ez
az egyik legnehezebb kérdés, hogy miért nyűgözte le annyira a mezopotámiaiakat
a hetes szám? Isten számára nem szokatlan a hetes szám használata egy időszak
megállapításában. A teremtés hét nap alatt történt és a szombat a hetedik nap.
Az említett „hét idő” nem volt idegen Nabukodonozornak és Dánielnek. A
hemerologiák olyan szövegek voltak, amelyeket a babiloni palota jövendőmondói
használtak azért, hogy elmondják a királynak, hogy mit üzennek az istenek, hogy
mit tegyen és mit ne tegyen egy napon (hemera). A jövendőmondóknak „egy idő”
egy 360 napból álló évet jelentett.
Nabukodonozor is tudta,
hogy amikor az „idő” szót használták, az egy teljes évet jelentett. Ezért
Dániel nem kellett, hogy elmagyarázza a kifejezést Nabukodonozornak.
A gond nem az volt,
hogy Nabukodonozor nem tudta, hogy mennyi ideig fog tartani ez az időszak,
hanem az, hogy a tudósok és magyarázók évszázadokon át nem tudták, hogy mit
kezdjenek a „hét idővel”. Egyesek úgy gondolták, hogy hét évszakot jelöl. A
kálvinista kommentár szerzője azt mondja, hogy Kálvin szerint ez egy
meghatározatlan számot jelentett. Tehát miért jelentene a „hét idő” hét évet?
Nabukodonozor tudta,
hogy Dánielben a „szent isteneknek lelke
van” (15. vers). Csak annyi volt a probléma, hogy ő fel akarta ölelni az
összes istent. A 16. verstől Dániel a tőle telhető legdiplomatikusabb és
legelővigyázatosabb módon értelmezi az Istentől kapott álmot (21. vers). A
végén pedig Dániel néhány tanácsot is ad (24. vers) azt javasolva, hogy
Nabukodonozor bánja meg bűneit, egyébként ez a katasztrófa biztosan
bekövetkezik azért, megtudja, hogy a lehelete és az élete honnan származik (22.
vers).
Amikor Dániel otthagyta
az udvart, pontosan „egy idő” azaz „tizenkét hónap” telt el, és semmi sem
történt (26. vers). Nabukodonozor elfelejtkezett Isten szaváról és a hitből
gondatlanságba és önfelmagasztalásba váltott át, pontosan úgy, ahogyan Lucifer
is a mennyei lázadásban (27. vers). Egy napon, amikor Nabukodonozor a palotája
tetején sétált, nem egy mennyei angyal, hanem maga Isten szólította meg őt, és
elmondta neki, hogy az uralom elvétetett tőle (28. vers). A változás azonnal
beállt, és Nabukodonozor elhagyta a palotát, hogy az állatok között éljen a
természetben (30. vers). Ahogyan láthatjuk, az önfelmagasztalás valójában
önpusztítás.
Hét év után
Nabukodonozor felemelte a tekintetét az égre (31. vers) és dicsőítette,
magasztalta, áldotta és elismerte Isten fenséges lényét. Az értelme azonnal
visszatért, a trónját is visszakapta és még hatalmasabb lett, mint előtte (33.
vers). Nem kérdéses, hogy Isten „azokat,
akik kevélységben járnak, megalázhatja” (34. vers).
Drága Istenünk!
Nekünk is gondunk van azzal, hogy magunknak tulajdonítjuk
jó cselekedeteinket és beszennyezzük azokat gondolataink hatalmi játékával.
Segíts, hogy tekintetünket Jézusra szegezhessük, aki megszabadíthat bennünket
önmagunktól. Ámen!
Koot van Wyk
119. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 50. fejezetéhez (november
5-11.).
Ezsdrás története olyan
embert mutat be számunkra, akit Istenben való bizalma és hite vezet, aki
újradefiniálja a népe sorsát, és ezáltal közreműködik Izrael irányváltásában.
Ezsdrás könyve két fő témát tartalmaz: a jeruzsálemi templom újjáépítését, és
Izrael vallási életének helyreállítását.
Számunkra ma különösen
érdekes a kettő közül a második megvilágítás: Isten népének vallási életének
helyreállítása. Az Istentől való tudatos függés az, ami lehetővé teszi ezt a
felépülést.
Meghallani és követni
az Ő hívását – ez az, ami megújítja életünket. A Biblia nem törvénykönyv vagy
pusztán jóindulatú tanácsok gyűjteménye, hanem Isten szava, amely által az Ő
átformáló ereje megnyilatkozik.
Az izraeliták
megtapasztalhatták ennek erejét, amikor Ezsdrás visszavezette őket
Jeruzsálembe. Mi is megtapasztalhatjuk Isten dicsőségét és bölcsességét,
amennyiben Ezsdráshoz hasonlóan cselekszünk, és tanulmányozzuk, valamint
alkalmazzuk Isten Igéjét. Ekkor fedezhetjük fel, hogy a Biblia nem csupán egy
sokféle leckét tartalmazó, unalmas könyv, hanem élő üzenet, amely Isten
akaratát tárja fel, és közelebb visz bennünket hozzá. Krisztus által megvan a
lehetőségünk, hogy bármikor kapcsolatba lépjünk Istennel, akár dicsőíteni
akarjuk, akár bűnbánatot tartunk és megbocsátást kérünk, vagy éppen beszélgetni
szeretnénk egy Baráttal.
Henri Haase
a Friedensau Adventista
Egyetem hallgatója
Németország
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése