2017. november 22., szerda

Higgyetek az Ő prófétáinak - november 22 - SZERDA - Hóseás 3

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 53. fejezet 863. nap

Izráel ellenségei megteltek haraggal, amikor látták, hogy milyen hasztalan erőlködnek. Eddig nem mertek erőszakos eszközöket alkalmazni, mert tudták, hogy Nehémiás és társai a király utasítását hajtják végre. Attól féltek, hogy ha ténylegesen szembeszállnak vele, magukra vonják az uralkodó haragját. Most dühükben ők követték el azt a bűnt, amivel Nehémiást vádolták. Egybegyűltek tanácskozni, "és mindnyájan egy akarattal összeesküdtek, hogy harcot indítanak Jeruzsálem ellen..."

Ugyanakkor, amikor a samaritánusok összeesküvést szőttek Nehémiás és munkája ellen, egyes zsidó vezetők, kedvüket veszítve, a vállalkozással járó nehézségek felnagyításával próbálták Nehémiást elcsüggeszteni. "Megrokkant a teherhordók ereje, pedig sok a törmelék, és mi már nem tudjuk építeni a várfalat!"

Máshonnan is igyekeztek csüggeszteni. "A szomszédságban lakó júdaiak", akik nem vettek részt a munkában, összegyűjtötték ellenségeik állításait és bátortalanításra, csüggesztésre, elkedvetlenítésre használták fel azokat.

A gúny és csúfolódás, a támadások és fenyegetések még eltökéltebbé és óvatosabbá tették Nehémiást. Felismerte a veszélyeket, amelyekkel szembe kellett néznie a harcban, de rettenthetetlen volt. "De mi imádkoztunk Istenünkhöz – mondta -, és őrséget állítottunk ellenük védelmül éjjel-nappal." "Azért odaállítottam a népet a hely legalsó részére, a várfal mögé a hézagokba, odaállítottam őket nemzetségenként fegyveresen, dárdákkal és íjakkal. Majd szemlét tartottam és eléjük állva ezt mondtam az előkelőknek, az elöljáróknak és a nép többi részének: Ne féljetek tőlük! A nagy és félelmes Úrra gondoljatok, és harcoljatok testvéreitekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és otthonaitokért!

Ellenségeink meghallották, hogy megtudtuk tervüket, és így Isten meghiúsította azt. Mi pedig mindnyájan visszatértünk a várfalhoz, mindenki a maga munkájához. Attól a naptól fogva legényeimnek csak a fele végezte a munkát, a másik fele dárdával, pajzzsal, íjjal és páncéllal volt fölfegyverkezve... A várfal építői, a teherhordók és a rakodók egyik kezükkel a munkát végezték, a másikkal pedig a kopját tartották. Mindegyik építőnek a derekára volt kötve a kardja, úgy építettek."

Nehémiás mellett a kürtös állt, és a fal különböző részein papok helyezkedtek el kezükben a szent kürtökkel. A nép szétszóródva végezte munkáját, de ha bármely ponton veszély közeledett, a kürtszó jelezte, hogy késedelem nélkül vonuljanak oda. "Így végeztük a munkát, - mondta Nehémiás -, miközben az emberek fele dárdával volt fölfegyverkezve, hajnalhasadástól a csillagok feljöttéig."

A Jeruzsálemen kívül - más városokban és falvakban - lakók most felszólítást kaptak, hogy a falakon belül aludjanak azért, hogy őrizzék a munkát és reggel készen álljanak a szolgálatra. Így nem késlekednek szükségtelenül, és nem adnak alkalmat az ellenségnek - amit kihasználna - az otthonról jövő vagy haza igyekvő munkások megtámadására. Nehémiás és társai nem riadtak vissza sem a nehézségtől, sem a megerőltető munkától. Sem éjjel, sem nappal - még a rövid alvásidő alatt sem - vették le ruhájukat, és nem tették le fegyverüket.

Olyan támadásokkal és csüggesztésekkel, amelyek Nehémiás korában érték az építőket a nyílt ellenség és a barátságot színlelők részéről, találkoznak majd azok is, akik ma Istennek szolgálnak. Nemcsak az ellenség haragja, megvetése és kegyetlensége próbálja meg a hívőket, hanem az állítólagos barátok és jóakarók nemtörődömsége, állhatatlansága, közömbössége és hűtlensége is. Gúnyt és szemrehányást szórnak rájuk. Az az ellenség, amely megvetést szít, kegyetlenebbül és erőszakosabban lép fel, ha erre alkalma van.

Sátán minden szentségtelen tényezőt felhasznál szándékai véghezvitelére. Azok között, akik vallják, hogy Isten ügyét támogatják, vannak olyanok, akik Isten ellenségeivel egyesülve, ügyét a legelkeseredettebb ellenség támadásának teszik ki. Még olyanok is, akik szeretnék, ha Isten műve virágzana, gyengítik Isten szolgái kezét az ellenség rágalmazásainak, dicsekvéseinek és fenyegetéseinek meghallgatásával, híresztelésével és azzal, hogy félig el is hiszik ezeket. Sátán bámulatos sikerrel dolgozik eszközei által. A befolyásuknak engedők a megrontó hatalom célpontjai, amely elveszi a bölcs bölcsességét és az okos értelmét. Nehémiáshoz hasonlóan, Isten népe ne féljen, de ne is becsülje alá az ellenséget. Istenbe vetett bizalommal menjen kitartóan előre, szolgálja önzetlenül, és bízza gondviselésére azt az ügyet, amelyet képvisel.

A csüggesztő körülmények között Nehémiás Istenbe - biztos védelmezőjébe - vetette bizalmát. És Ő, aki szolgáját segítette, támasza marad népének minden időben. Isten népe minden válságban bizalommal mondhatja: "Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?" (Róm 8:31). Sátán és eszközei bármilyen ravaszul fektetik le terveiket, Isten le tudja leplezni őket, és semmivé teheti minden tanácsukat. A hitből fakadó válasz ugyanaz, mint amit Nehémiás adott: "Istenünk harcol érettünk!", mert Isten van a munkával, és senki nem gátolhatja meg. Végül sikert arat!

Mai Bibliai szakasz: Hóseás 3

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Hóseás bővebben kifejti gondolatait a második fejezet 2-3. verseiről. Utána ebben a fejezetben (1. vers) megemlíti, hogy mit mondott neki Isten korábban, és (2. vers) mit tett. Továbbhaladva (3-5. vers) Hóseás elmeséli, hogy mit mondott a feleségének arról, hogy Izraelt fogságba viszi egy idegen hatalom, de visszatérnek majd saját földjükre, és keresni fogják Istent.

Észrevehetjük, hogy az első versben ott van egy határozószó, az „újra”. Vagyis ez azt jelenti, hogy Hóseás visszavette a feleségét másodjára is. Hóseás felesége megcsalta őt, és kétszer elhagyta. A szövegben szereplő „újra” szót úgy lehet értelmezni, hogy Isten ezt mondta Hóseásnak: „menj, még mindig nem késő visszahívni őt magadhoz!” Ez a hitehagyott Izraelt szemlélteti, ahogy visszatér a férjéhez, Istenhez. Ez azt jelenti, hogy Isten és Hóseás cselekvése nagyon hasonló, de szem előtt kell tartanunk, hogy Hóseás könyve nem említi konkrétan, hogy Izrael kétszer is elhagyta volna az Urat.

Mózes idejében Mózes megengedte az izraeli férfiaknak, hogy elváljanak a feleségüktől, ha a feleség paráználkodott vagy házasságtörést követett el (4Móz 24:1, Mt 19:9). Azonban Hóseás a házasságtörés vagy paráználkodás esete után is szerette a feleségét, vissza szerette volna hívni magához, és visszaállítani a férj-feleség kapcsolatot.  Az izraeliták elhagyták Istent, de a Férjük még mindig szerette őket és vissza szerette volna állítani kapcsolatát a Feleségével, Izraellel.  

Izrael Istene örök Isten, aki megjelent Jákobnak Peniélnél, mielőtt átkelt volna a Jabbók folyón (1 Mózes 32:24-28). Jákob bebizonyította kitartását Isten mellett, és az Úr új nevet adott neki: Izraelt, ami azt jelenti „Istennel versenyez” és „Isten mellett kitart.” Ez volt az az ígéret Izrael népének, hogy Isten türelmes lesz és mindig kitart a népe mellett.

Izrael szerette az illatos szőlőmazsola tortát (Énekek éneke 2:5) melyet a szerelme készített. Izrael szerette és bízott Istenben, jobban, mint a szomszéd nemzetekben. Ezért paráznaság volt Isten szemében, hogy inkább erős idegen nemzetekben bíztak meg, mint Istenben, a Férjükben.

Mennyire hálásak lehetünk, hogy a mi Istenünk egy szerető Isten, aki kitartó és türelmes a velünk való kapcsolatában! Ma is szeretné fenntartani velünk a házastársi köteléket.

Yoshitaka Kobayashi

121. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 53-54. fejezeteihez (november 19-25.).

Mások vezetésére alkalmassá kell válni. Nehémiás megtestesítette ezt a jellemvonást, amikor a küldetést vezette Jeruzsálem falainak újjáépítésére. Az ő alkalmassága, valamint alkalmazkodása azon nyugodott, hogy szilárdan megalapozódott az imában, éleslátással rendelkezett a jövőre nézve, és alaposan megismerte az előtte álló feladatot. Ezeket szem előtt tartva joggal várhatta a szükséges változásokat. Amikor a falak egy bizonyos szakaszát javítani kellett, ő már ismerte azt a szakaszt, hiszen korábban tanulmányozta az egész falat. Amikor a munkásokat megtámadták, ő megparancsolta, hogy a férfiak fele fegyverezze fel magát, míg a másik fele dolgozzon tovább. Amikor befolyásos emberek arra próbálták rávenni Nehémiást, hogy változzon az ő kényük-kedvük szerint, Nehémiás fenntartotta az integritását.

A mi szemszögünkből könnyű ezt úgy látni, hogy milyen egyszerűen meg lehetett ezeket a dolgokat valósítani. Hiszen úgy tűnik, Nehémiás nagyon rugalmasan és gördélékenyen oldott meg mindent. Mégis, ezen döntéseknek maradandó visszhangjuk volt, és jelentős következményekkel jártak. Nehámiás erős maradt azáltal, hogy elnyerte az erőt, ami csak az Istennel való kapcsolatból származhat; szem előtt tartotta egyetlen célját, és hajlandó volt a munkát is elvégezni.

 A te vezetői szolgálatod talán nem falak újjáépítéséről szól, de vannak örökre szóló és jelentős következményei. Ha azt választod, hogy gyermekeket tanítasz, ők Krisztussal járó vezetőkké válhatnak. Választhatod azt, hogy elmondod bizonyságtételedet egy munkatársadnak, és lehet, hogy ezzel békét és reményt hozol az életébe. Bármi is a szolgálatod, ugyanazok az alapok, amelyekre Nehémiás épített, a te gyümölcshozó és erős vezetői képességednek is az alapjai lehetnek.

Heather Crews
lelkész, Potomac Egyházterület, USA

Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése