2018. június 28., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - június 28 - CSÜTÖRTÖK - 2 Korinthus 5


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 44. fejezet 1081. nap

44. Az igaz jel

"Aztán ismét kimenvén Tírus és Sidon határaiból, a galileai tengerhez méne, a Tízváros határain át" (Mk 7:31).

A Tízváros vidékén történt, hogy Jézus meggyógyította a gadarai ördöngősöket. Az emberek itt megriadtak a disznók pusztulása miatt, és Jézust távozni kényszerítették. Meghallgatták viszont hátrahagyott küldötteit, és vágy ébredt szívükben, hogy láthassák Őt. Amikor újra erre a vidékre jött, tömeg gyűlt köré, és egy nehezen szóló süketet hoztak elé. Jézus nem csak szavakat mondott, amikor meggyógyította ezt a beteget. Félrevonta a sokaságtól, ujját a fülébe helyezte, megérintette nyelvét, feltekintett az égre, és felsóhajtott a gondolatra, hogy mennyi fül nem nyílik meg az igazságnak, és mennyi nyelv nem akarja megvallani az Üdvözítőt. A szóra: "Nyilatkozzál meg" (Mk 7:34), az ember beszédkészsége helyreállt, s mit sem törődve a paranccsal, hogy senkinek ne mondja el, széjjelhordozta gyógyulásának történetét.

Jézus felment egy hegyre, ott köré sereglett a sokaság, elhozták a betegeket, bénákat, és lábához fektették őket. Mindannyiukat meggyógyította, s az emberek, noha pogányok voltak, dicsőítették Izrael Istenét. Három napig folyamatosan szorongtak a Megváltó körül, éjjel a szabad ég alatt aludtak, nappal Krisztus köré tömörültek, mohón itták szavait, nézték tetteit. Három nap múltán élelmük elfogyott. Jézus nem akarta éhesen elküldeni őket, ezért megbízta tanítványait, hogy adjanak nekik enni. A tanítványok újra elárulták hitetlenségüket. Bethsaidában látták, hogy a kevés, amijük volt, Krisztus áldásával elegendőnek bizonyult a sokaság megelégítésére, most mégsem hozták elő bizalommal mindenüket, hogy Ő erejével majd megszaporítja az éhező tömeg számára. Ráadásul a Bethsaidánál jóllakatott emberek zsidók voltak, ezek pedig különféle pogányok. A zsidó előítélet még mindig erősen munkálkodott a tanítványok szívében, és így feleltek Jézusnak: "Honnan elégíthetné meg ezeket valaki kenyérrel itt e pusztában?" (Mk 8:4) De szavának engedelmeskedve mégis előhozták amijük volt - hét kenyeret és két halat. A sokaság jóllakott, hét nagy kosár telt meg a maradékkal. Az asszonyokon és gyermekeken kívül négyezer férfi kapott így erőre, s boldogan, hálás szívvel távoztak.

Jézus tanítványaival hajóra szállt, s átkelt a tavon Magdalába, a Genezáreti síkság déli szélére. Tírusz és Szidón határában felüdítette lelkét a Sziróföníciai asszony bízó hite. A Tízváros pogány népe örömmel fogadta. Most, hogy még egyszer partra szállt Galileában - ahol hatalmát a legszembetűnőbben mutatta meg, ahol legtöbb irgalmas cselekedetét művelte, tanítását adta - megvető hitetlenséggel fogadták.

Farizeusok küldöttsége jött Hozzá, akikhez csatlakoztak a gazdag és úri szadduceusok képviselői, a papok pártja, a kételkedők, a nemzet arisztokratái. A két tagozat között kibékíthetetlen ellenségesség uralkodott. A szadduceusok az uralkodó hatalom kegyét keresték, hogy helyzetüket, befolyásukat fenntarthassák. Másfelől a farizeusok a rómaiakkal szembeni általános gyűlöletet táplálták, és várták az időt, amikor lerázhatják elnyomójuk jármát. Most azonban a farizeusok és szadduceusok összefogtak Krisztus ellen. Hasonló a hasonlóhoz - a gonosz bárhol legyen is, szövetkezik a gonosszal a jó elpusztítására.

A farizeusok és szadduceusok most Krisztushoz jöttek, hogy égi jelt kérjenek. Amikor Józsué idejében Izrael kiment, hogy megütközzék a kananeusokkal Betharámnál, vezérük parancsára megállt a nap, míg el nem érték a győzelmet. Történelmükben sok hasonló csoda történt. Ilyesfajta jelt követeltek Jézustól. Azonban a zsidóknak nem ilyen jelre volt szükségük. Nem szolgálta volna javukat több külső bizonyság. Nem szellemi megvilágosodásra, hanem lelki megújulásra volt szükségük.

"Képmutatók - mondotta Jézus - az ég ábrázatját meg tudjátok ítélni (az ég megfigyelésével előre megmondjátok az időjárást) az idők jeleit pedig nem tudjátok?" (Mt 16:3) Krisztusnak a Szentlélek ereje által szólt szavai bűnösnek mondták ki őket - ez volt a jel, melyet Isten üdvösségükre adott. Közvetlenül a mennyből kaptak jeleket Krisztus küldetésének igazolására. Az angyalok pásztorokhoz szóló éneke, a galamb és az égi hang keresztségekor Mellette tanúskodtak.

Mai Bibliai szakasz: 2 Korinthus 5

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

A negyedik fejezet végétől (a 16. verstől kezdődően) az 5. fejezet első 10 versén keresztül Pál apostol a földi lét mulandó természetét hasonlítja össze a feltámadt lét maradandó természetével. Miközben nyilvánvaló, hogy a „külső emberünk megromlik”, ami igazán számít az, hogy „a belső emberünk megújul napról napra” (4:16). Mi azokra a dolgokra összpontosítunk, amelyek nem láthatók, mert azok tartanak örökké (4:17).

Ezen a földön minden homályba vész a menny dicsőségéhez képest. Így a „sátorok” vagy „otthonok” amelyekben lakunk, összeomlanak. Mi „sóhajtozunk ebben a testben” – mondja Pál (5:2), ezt pedig hit által értjük meg, és nem látás által (7. vers). Jézus az, aki a mennyei otthonról és ruháról gondoskodik számunkra. 

A fejezet második fele (11-21. vers) a megbékélés csodálatos szolgálatára emlékeztet bennünket. A mi feladatunk az, hogy meggyőzzük az embereket, hogy jöjjenek és kerüljenek közösségbe Jézus Krisztussal (11. vers). Tény az, hogy ha „bolondok vagyunk, Istenért van az” (13. vers).

A fejezet csúcspontján Pál ezt írja: „Mert a Krisztusnak szerelme szorongat minket, úgy vélekedvén, hogy ha egy meghalt mindenkiért, tehát mindazok meghaltak; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ezután ne magoknak éljenek, hanem annak, aki érettük meghalt és feltámasztatott” (14-15. vers). Pál feladata nem az, hogy felrója bűneiket, hanem az, hogy elmondja nekik a bűnből való megváltás örömüzenetét (19. vers). Végül is mi Krisztus nagykövetei és képviselői vagyunk, akik osztozunk a megbékélés szolgálatában. A feladatunk, hogy ezt mondjuk az embereknek: „béküljetek meg az Istennel” (20. vers). „Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne” 21. vers).

Michael W. Campbell, Ph.D

150. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  42-44. fejezeteihez (június 24-30).

Ahogyan korábbi olvasmányok során már megosztottam, én vagyok a tékozló lány, aki Krisztustól eltávolodott, aztán visszatért hozzá. Ezek a fejezetek sokatmondóak számomra a múltbeli és jelenlegi életemre nézve, éspedig abban az értelemben, hogy mennyire szoros kapcsolatot kell ápolnom Krisztussal életem során.

Sokan és sokat tudunk erről beszélni, de járjuk-e azt az utat, amiről beszélünk? Nem csak külső megjelenésben, hanem legbelül – valóban keresztre feszítjük-e énünket Krisztusnak? A farizeusok és időnként még a tanítványok is annyira a külsőségeknek és saját maguknak szentelték magukat, hogy szem elől tévesztették az előttük lévő küldetést.

Tekinthetünk úgy a mellettünk élőkre, mint pogányokra, és magunkat különbnek tarthatjuk a másiknál, de így elmulasztjuk a lehetőséget, hogy Krisztus szeretetét bemutassuk neki.

Végül azon kaphatjuk magunkat, hogy prédikálunk nekik, ahelyett, hogy szeretnénk őket. Annyira kritikusak lehetünk másokkal szemben, hogy hogyan néznek ki, vagy mit tesznek, hogy végül rosszabbá válunk, mint ők maguk.

Jézus tudatja velünk, hogy a társadalmi rang és helyzet gyűlöletes számára, hogy mindannyian egyenlőek vagyunk, és egyetértésben kellene lennünk, nem ítélkezni, hanem szeretni.  A gyülekezetem szeretete és elfogadása volt az, ami lelki értelemben segített hazatérnem. Ez a szeretet tette lehetővé számomra aztán, hogy képes legyek szeretet adni azoknak, akik hozzám hasonló háttérből jöttek.

Jill Simpson Palffy
Westminster adventista gyülekezet
Dél-Karolina, USA
Fordította Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése