Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 37. fejezet 1059. nap
A tanítványoknak első misszióútjukon csak "Izrael
házának eltévelyedett juhaihoz" (Mt 10:6) kellett menniük. Ha már ekkor
hirdették volna az evangéliumot a pogányoknak vagy a samaritánusoknak,
elvesztették volna befolyásukat a zsidók felett. A farizeusok előítéleteinek
felszításával olyan vitába keveredtek volna, amely már munkájuk kezdetén
elbátortalanítja őket. Még maguk az apostolok is lassan értették meg, hogy az
evangéliumot minden nemzetnek el kell vinni. Míg fel nem fogják ezt az
igazságot, addig nem készültek föl a pogányokért végzett munkára. Amennyiben a
zsidók elfogadják az evangéliumot, Isten hírvivőként küldte volna ki őket a
pogányokhoz. Ezért kellett elsőként hallaniuk az üzenetet.
Krisztus munkájának minden területén lelkek ébredtek rá
szükségükre, éhezték és szomjúhozták az igazságot. Eljött az ideje, hogy
elküldje szeretetének hírét ezekhez a vágyakozó szívekhez. Mindenkinél a
tanítványoknak kellett képviselniük Őt. A hívők így majd Isten által kijelölt
tanítóknak tekintik őket, s amikor a Megváltó elvétetik tőlük, nem maradnak
vezetők nélkül.
Első útjukon a tanítványoknak csak oda kellett menniük,
ahol Jézus már járt előttük, és kapcsolatokat teremtett. A legegyszerűbb módon
készültek föl az utazásra. Semmit sem tehettek, ami elfordíthatta elméjüket a
nagy munkától, vagy bármilyen módon ellenkezést válthatott ki, s elzárta volna
a további munka lehetőségét. Nem hordhatták a vallási tanítók öltözetét, sem
semmilyen olyan ruházatot, külső dolgot, amely megkülönböztette volna őket az
egyszerű parasztoktól. Nem kellett a zsinagógákba menniük, és istentiszteletre
hívniuk az embereket, erőfeszítéseiket házról házra járva kellett megtenniük.
Nem volt szabad szükségtelen üdvözlésre vesztegetniük az időt, vagy hol az
egyik, hol a másik házban vendégeskedni. Ám mindenütt el kellett fogadniuk a
derék emberek vendégszeretetét, akik olyan szívesen fogadták őket, mintha magát
Krisztust ültetnék asztalhoz. Ezzel a gyönyörű üdvözléssel kellett belépniük a
hajlékokba: "Békesség e háznak!" (Lk 10:5) Az ilyen otthonban áldást
nyernek imáik által, dicsérő énekük által, s családi körben megnyitják az
Írásokat.
Ezek a tanítványok később az igazság hírnökei lesznek, akik
előkészítik Mesterük eljövetelének útját. Az üzenet, melyet hordozniuk kellett,
az örök élet igéje volt, az ember sorsa annak elfogadásán vagy visszautasításán
múlik. Jézus ennek ünnepélyességével akart hatni a népre, és megparancsolta
tanítványainak: "Ha valaki nem fogad be titeket, és nem hallgatja a ti
beszédeteket, mikor kimentek abból a házból, vagy városból, lábaitok porát is
verjétek le. Bizony mondom néktek: Az ítélet napján könnyebb lesz a Sodorna és
Gomora földjének dolga, mint annak a városnak" (Mt 10:14-15).
Most a Megváltó szeme a jövőbe tekint, látja a szélesebb
területet, ahol halála után tanítványai lesznek bizonyságai. Prófétikus
pillantása befogja szolgáinak tapasztalatait minden korban, míg másodszor is
eljő. Bemutatja követőinek a rájuk váró küzdelmeket, felfedi a csata jellegét,
tervét. Előtárja a rájuk leselkedő veszélyeket, a megkívánt önmegtagadást. Azt
kívánja, legyenek tisztában az árral, ne lephesse meg őket az ellenség. Nem
test és vér ellen kell hadakozniuk, hanem "a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok
ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek
a magasságban vannak" (Ef 6:12). Természetfeletti erőkkel kell harcolniuk,
de biztosak lehetnek a természetfeletti segítségben is. A menny minden lénye
jelen van ebben a seregben, és közöttük van Az, Aki "Annyival kiválóbb
lévén az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt azoknál" (Zsid 1:4).
A Szentlélek, a mennyei seregek Fejedelmének helyettese lejött, hogy vezesse a
harcot. Azok az emberek, akik ebben a küzdelemben részt vesznek, lehetnek
tökéletlenek, reájuk nehezedhetnek bűneik és hibáik, de Isten kegyelme
mindenkié, aki töredelmesen keresi. A Mindenható ereje azok oldalán sorakozik
fel, akik Istenben bíznak.
"Ímé, - mondotta Jézus - én elbocsátlak titeket, mint
juhokat a farkasok közé; legyetek azért okosak mint a kígyók, és szelídek mint
a galambok" (Mt 10:16). Maga Krisztus nem erőltette az igazság egyetlen
szavát sem, hanem mindig szeretettel beszélt arról. Az emberekkel való
érintkezésben a legnagyobb tapintattal, előzékeny, kedves figyelemmel járt el.
Sohasem volt durva, sohasem szólt szükségtelenül egyetlen szigorú szót sem,
sohasem okozott szükségtelenül fájdalmat érzékeny lelkeknek. Nem bírálta az
emberi gyöngeségeket. Félelem nélkül leplezte le a képmutatást, a
hitetlenséget, a bűnt, de súlyos feddéseit fátyolos hangon mondta. Sírt
Jeruzsálem, a szeretett város fölött, mely visszautasította, nem fogadta el Őt,
aki az út, az igazság és az élet. Megtagadták, a Megváltó mégis szánakozva,
szelíden szemlélte, s oly mélyen sajnálta őket, hogy a szíve belefacsarodott.
Szemében minden lélek értékes. Miközben mindig isteni méltósággal viselkedett,
szeretetteljes tiszteletet tanúsított Isten családjának minden tagja iránt.
Mindenkiben elbukott lelket látott, akit meg kell mentenie.
Mai Bibliai szakasz: Róma
15
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
A 15. fejezet az előző
rész gondolatmenetét folytatja. Az erőseknek hordozniuk kell „az erőtlenek
erőtlenségeit” és nem önmaguknak kedvezni. Testvéreink tanítására kell
törekednünk és semmi olyant nem tenni, ami összezavarná hitüket. Krisztus sem
önmagának kedvezett, és önként hordozta a mi gyalázatunkat. Pál apostol
felhívja figyelmünket, hogy az Írások a mi tanulságunkra írattak meg, hogy
megtanuljunk türelmesen, együtt érzően és azonos indulattal viselkedni
egymással. Így válhat a gyülekezet egy testté. Így dicsőíthetjük meg az Atya
Istent és Jézus Krisztust (3-7. vers).
Pál apostol ezután
rátér, Jézus azért jött, hogy a zsidóknak szolgáljon, és megerősítse az
ószövetségi ígéreteit. Az Ószövetségből idézve arra is rámutat, hogy a pogányok
is részesei a megváltási tervnek. A következő igeverseket idézi: 2Sám 22:50,
Zsolt 18:48, 5Móz 32:43, Zsolt 18:49 és a Zsolt 117:1) amik bizonyítják, hogy a „népek” fogalmába a pogányok is beletartoznak.
Mindezekből kiviláglik, hogy Isten mindenkit el akart érni és mindenkihez jött,
nem kizárólag a zsidókhoz. Végül Ézsaiás könyvének 11:10-11. verseit idézi arról, hogy Jesse gyökere felnövekszik, és
a maradék vezetője lesz, hogy felkészítse őket az Úr eljövetelére (9-12. vers).
Ez a második adventi mozgalom, mely a szombatot tűzi zászlajára. Nyilvánvaló,
hogy a hetednapi adventisták többsége pogány származású. Olyanok vagyunk, mint
a gyökér, mely az igazságban növekszik, és sokakat kivezet ebből a világból a
mennyország felé.
Pál elmagyarázza, hogy
mivel a pogányok is a megváltási terv fontos szereplői, Isten arra hívta őt,
hogy a pogányoknak szolgáljon, és nekik is hirdesse az evangéliumot. Rámutat,
hogy hatalmas jelek és csodák történtek általa, amik mind bizonyítják, hogy
Isten támogatja a munkáját. Ézsaiás könyvének 52:15. versével igazolja, hogy
munkája, amivel a pogányoknak prédikálja Jézus Krisztus evangéliumát, a
próféciák beteljesülése. Mindezek, a pogányokhoz szóló prédikációk
visszatartották Pált a Rómába tervezett útjától (13-22. vers). Azt írja,
Spanyolország felé szándékozik útba ejteni Rómát. Előbb azonban Jeruzsálembe
kell mennie az adományokat átadni, melyek összegyűjtésével a
pogány-keresztények kifejezték, mennyire szeretik zsidó-keresztény testvéreiket
(23-33. vers).
Pált sajnos még
tervezett római útja előtt letartóztatják Jeruzsálemben, és nem szabad
emberként, hanem fogolyként érkezik majd Rómába. Isten azonban mindezt jóra
fordította (Róm 8:28), és Pál apostol Rómába írott levele továbbra is él, hogy
a nem túl távoli időkben felkészítse a hívőket Krisztus igazságának
elnyerésére.
Norman McNulty, M.D.
147. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
36-37. fejezeteihez
(Június- 3-9).
Az asszonyt, aki
megérintette Jézus ruhájának a szélét, nem a ruhában rejlő valamiféle
természetfeletti sajátosság gyógyította meg; a Jézusban való őszinte és teljes
hite tette őt újra egészségessé. Sok csodáról hallott és látott, amelyeket
Jézus vitt véghez, és tudta, hogy neki megvan a képessége, hogy embereket
gyógyítson. És ami a legfontosabb, elhitte, hogy Ő meggyógyítja ŐT.
Megérintette a ruháját,
nem babonából, vagy halvány reménnyel, hanem erős és valódi hittel. Hitte, hogy
meg fog gyógyulni. A félszívű hittel nem sokra megyünk. Pusztán elfogadni
Krisztust, mint az emberiség megmentőjét, nem elég ahhoz, hogy a lélek
meggyógyuljon és megnyugvást találjon. Szükség van rá, hogy elfogadjuk
személyes Megváltónként.
Számomra a legélesebben
kirajzolódó rész a 37. fejezetben az volt, ahogy a tanítványok nem hagyták,
hogy a visszautasítás elcsüggessze őket és elrontsa a napjukat. Jézus azt
mondta, hogy „rázzák le az út porát” a lábukról és menjenek tovább a következő
házig vagy városig.
Krisztus tanúiként
találkozni fogunk elutasítással és üldözéssel az üzenetünk miatt, azonban nem
szabad, hogy ez elbátortalanítson minket attól, hogy megosszuk azt. Isten
helyzeteket teremt számunkra, amelyekben tanúskodhatunk – olyan lehetőségeket,
amelyeket elszalaszthatunk, ha elcsüggedünk és feladjuk. Mert ki tudja, talán
rögtön a következő ember, akivel találkozunk, ő lehet az, akinek legjobban
szüksége van arra, hogy az Ő szeretetéről halljon!
Jasmine Tregenza
önkéntes, „Tedd és
merd!” Ifjúsági Biblia-tábor
Bundaberg, Queensland,
Ausztrália
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése