2018. június 25., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - június 25 - HÉTFŐ - 2 Korinthus 2


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 42. fejezet 1078. nap

Jézus sem szóval, sem tettel soha nem becsülte le az ember kötelezettségét, hogy ajándékokat, felajánlásokat tegyen Istennek. Krisztus adta a törvény összes utasítását a tizedre, ajándékokra nézve. A földön járva megdicsérte a szegény asszonyt, aki mindenét a templomi kincstárnak adományozta. A papok és rabbik látszólagos lelkesedése Isten iránt azonban csak tettetés volt, mely elfedte az önmegdicsőülés vágyát. A népet becsapták. Olyan terheket vetettek a népre, amelyeket nem Isten rakott rájuk. Még Krisztus tanítványai sem rázták le magukról teljesen az igát, mellyel az örökölt előítélet és a rabbinikus hatalom sújtotta őket. Most Jézus leleplezte a rabbik igazi lelkületét, s mindenkit meg akart szabadítani a hagyomány kötelékéből, aki igazán Istent akarja szolgálni.

"Képmutatók - mondta a ravasz kémeknek címezve - igazán prófétált felőletek Ésaiás, mondván: Ez a nép szájával közelget hozzám, és ajkával tisztel engemet; szíve pedig távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai" (Mt 15:7-9). Krisztus szavai a farizeizmus egész rendszerét vádolták. Kijelentette: a rabbik saját kívánalmaiknak az isteni előírások fölé helyezésével Isten fölé helyezik magukat.

A jeruzsálemi küldöttekben forrt a düh. Nem vádolhatták Krisztust a Sínai-hegyi törvény megszegésével, mert annak védelmezőjeként lépett föl hagyományaikkal szemben. A törvény nagy előírásai, melyeket Ő bemutatott, éles ellentétben álltak az örökölt kicsinyes szabályokkal.

A sokaságnak - majd később még tökéletesebben tanítványainak - elmagyarázta Jézus, hogy a szenny nem kívülről, hanem belülről jő. A tisztaság és a tisztátalanság sajátossága a léleknek. A gonosz tett, a gonosz szó, a gonosz gondolat, Isten törvényének áthágása szennyezi be az embert, nem pedig a külső, ember alkotta ceremóniák elhanyagolása.

A tanítványok észrevették a kémek haragját, amint kiderült tanításuk hamis volta. Látták a mérges pillantásokat, hallották a félhangosan mormolt elégedetlen, bosszús szavakat. Elfelejtették, Krisztus mily gyakran adta bizonyságát, hogy a szívekben nyitott könyvként olvas, felhívták tehát figyelmét szavainak hatására. Remélték, hogy megbékél a feldühödt tisztviselőkkel, és így szóltak Jézushoz: "Tudod-é, hogy a farizeusok e beszédet hallván, megbotránkoztak?" (Mt 15:12).

Ő így felelt: "Minden plánta, amelyet nem az én mennyei Atyám plántált, kitépetik" (Mt 15 :13). A rabbik által oly nagyra becsült hagyományok és szokások evilágiak, nem pedig mennyeiek voltak. Bármily nagy hatalommal rendelkeztek is az emberek fölött, Isten próbáját nem állták ki. Minden, Isten parancsolatait helyettesítő emberi találmány hiábavalónak fog bizonyulni ama napon, amikor "minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos dologgal, akár jó, akár gonosz legyen az" (Préd 12:16).

Isten parancsolatainak emberi előírásokkal történő helyettesítése nem szűnt meg. Még a keresztényeknél is vannak olyan intézmények, szokások, melyeknek nincs szilárdabb alapjuk, mint az atyák hagyományai. Az ilyen, pusztán emberi tekintélyen nyugvó szokások helyettesítik az isteni rendeléseket. Az emberek ragaszkodnak hagyományaikhoz, nagyra becsülik szokásaikat, és gyűlöletet táplálnak azok iránt, akik megpróbálják megmutatni nekik tévedésüket. Napjainkban, amikor felhívást kapunk, hogy figyeljünk Isten parancsolataira és a Jézus hitére, ugyanazt az ellenségeskedést tapasztaljuk, ami Jézus idejében megnyilvánult. Isten maradék népéről íratott meg: "Megharaguvék azért a sárkány az asszonyra, és elméne, hogy hadakozzék egyebekkel az ő magvából valókkal, az Isten parancsolatainak megőrzőivel, és akiknél vala a Jézus Krisztus bizonyságtétele" (Jel 12:17).

Ám "minden plánta, amelyet nem az én mennyei Atyám plántált, kitépetik" (Mt 15:13). Az egyház úgynevezett atyáinak tekintélye helyett Isten azt parancsolja nekünk, hogy fogadjuk el az örök Atyának, az ég és föld Urának igéjét.

Dávid így szólt: "Minden tanítómnál értelmesebb lettem, mert a te bizonyságaid az én gondolataim. Előrelátóbb vagyok, mint az öreg emberek, mert vigyázok a te határozataidra" (Zsolt 119:99-100). Mindenki, aki behódol az emberi tekintélynek, egyházi szokásoknak vagy az ősök hagyományainak, figyeljen jól oda a Krisztus szavaiban hordozott figyelmeztetésre: "Hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai" (Mt 15:9).

Mai Bibliai szakasz: 2 Korinthus 2

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Pál azzal kezdi ezt a fejezetet, hogy emlékezteti a korinthusi híveket az irántuk érzett „igen erős szeretetére” (4. vers). Utal arra a „sok könnyhullatással” írt rövid levélre, amit valószínűleg a két korinthusi levél közötti időszakban írt. Pál, aki szívében lelkész, arra bátorítja őket a megpróbáltatásaik és konfliktusaik közepette, hogy szeretettel forduljanak azok felé, akik bűnbe estek és kiigazításra szorulnak, nehogy bánat és elkeseredés legyen úrrá rajtuk (8. vers). Az apostol Titusz iránti aggodalmának ad hangot a továbbiakban, akit látni szeretett volna, mielőtt elindul Macedóniába, de nem találkozott vele (13. vers). Ők ketten együtt, egy csapatként szolgáltak Pál korábbi missziós útjain.

Az én kedvenc részem ebben a fejezetben Pál hálaadásának leírása a korinthusi hívekért. Ahogy mondja, minden, amit teszünk, Krisztus körül forog, és hívőként elismerjük és felemeljük Őt, mintha egy róla szóló felvonuláson lennénk. Krisztus az, aki rajtunk keresztül kiárasztja az Ő ismeretének illatát, bárhova is megyünk. Pál arra emlékezteti őket, hogy mi Krisztus Isten számára felajánlott áldozatának jó illata vagyunk, miközben azokért dolgozunk, akik megtartatnak, és azokért, akik elvesznek (14-15. vers).

Jelenleg a Fülöp-szigeteken szolgálok misszionáriusként, és új lakóhelyünkön a csodálatos illatokat szeretem a legjobban. Amikor ideköltöztünk, a gyerekeimnek nagyon hiányzott a megszokott otthonuk. A kisfiam különösen nehezen fogadta el a helyzetet, de eljött a pillanat, amikor odajött hozzám, és így szólt: „Tudod, apa, mit szeretek az új otthonunkban?” Azt válaszoltam, hogy nem, de kértem, hogy mondja el. „Azt szeretem, hogy egy igazi dzsungelben élünk!” Azonnal tudtam, mire utal. Közvetlenül az épület mögött dús lombú banánfák állnak, a házunk pedig egy hatalmas mangófa alatt épült. Ez különösen tetszik a gyerekeknek! Körülöttünk pedig mindenhol trópusi virágok illatoznak, és gyümölcsök érnek. Minden nap hálát adunk Istenünknek ezért a sok szépségért.  

Az iskola területétől nem messze van egy szemétdomb is. Amikor a közelében vagyok, rögtön eszembe jut Pál apostol utalása a jó illat ellentétpárjára: „ezeknek a halál illata halálra, azoknak az élet illata életre. De ki alkalmas erre?” (16. vers – új prot. ford.). Nem nehéz megállapítani a különbséget a szemétdomb bűze és a virágok illata között. Ezért tanácsolja Pál, hogy legyünk élet illata, vagy élet forrása azok számára, akik hisznek, s akik elfogadják Jézus megváltását.


Michael W. Campbell, Ph.D

150. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  42-44. fejezeteihez (június 24-30).

Ahogyan korábbi olvasmányok során már megosztottam, én vagyok a tékozló lány, aki Krisztustól eltávolodott, aztán visszatért hozzá. Ezek a fejezetek sokatmondóak számomra a múltbeli és jelenlegi életemre nézve, éspedig abban az értelemben, hogy mennyire szoros kapcsolatot kell ápolnom Krisztussal életem során.

Sokan és sokat tudunk erről beszélni, de járjuk-e azt az utat, amiről beszélünk? Nem csak külső megjelenésben, hanem legbelül – valóban keresztre feszítjük-e énünket Krisztusnak? A farizeusok és időnként még a tanítványok is annyira a külsőségeknek és saját maguknak szentelték magukat, hogy szem elől tévesztették az előttük lévő küldetést.

Tekinthetünk úgy a mellettünk élőkre, mint pogányokra, és magunkat különbnek tarthatjuk a másiknál, de így elmulasztjuk a lehetőséget, hogy Krisztus szeretetét bemutassuk neki.

Végül azon kaphatjuk magunkat, hogy prédikálunk nekik, ahelyett, hogy szeretnénk őket. Annyira kritikusak lehetünk másokkal szemben, hogy hogyan néznek ki, vagy mit tesznek, hogy végül rosszabbá válunk, mint ők maguk.

Jézus tudatja velünk, hogy a társadalmi rang és helyzet gyűlöletes számára, hogy mindannyian egyenlőek vagyunk, és egyetértésben kellene lennünk, nem ítélkezni, hanem szeretni.  A gyülekezetem szeretete és elfogadása volt az, ami lelki értelemben segített hazatérnem. Ez a szeretet tette lehetővé számomra aztán, hogy képes legyek szeretet adni azoknak, akik hozzám hasonló háttérből jöttek.

Jill Simpson Palffy
Westminster adventista gyülekezet
Dél-Karolina, USA
Fordította Gősi Csaba


1 megjegyzés: