2018. június 27., szerda

Higgyetek az Ő prófétáinak - június 27 - SZERDA - 2 Korinthus 4


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 43. fejezet 1080. nap

Jézus éppen akkor hagyta el munkaterületét, mert az írástudók és farizeusok életére törtek. Zúgolódtak és panaszkodtak. Hitetlennek, keserűnek mutatkoztak, visszautasították az oly szabadon felajánlott üdvösséget. Itt Krisztus találkozik valakivel egy szerencsétlen és megvetett nemzetségből, melyet Isten nem tüntetett ki igéjének világosságával - az asszony mégis azonnal enged Krisztus isteni befolyásának, feltétlenül hisz képességében, hogy teljesíteni tudja kérését. Ha megkaphatja a kutya kiváltságát, hajlandó rá, hogy kutyának tekintsék. Viselkedését nem befolyásolják nemzeti, vallási előítéletek vagy büszkeség, azonnal elismeri Jézust Megmentőnek, olyannak, aki mindent megtehet, amit kérnek tőle.

A Megváltó elégedett. Megpróbálta a nő hitét. Úgy bánt az asszonnyal, hogy megmutatta, akit kivetettek Izraelből, többé már nem idegen, hanem gyermek Isten házanépe között. A gyermek kiváltsága, hogy osztozzék az Atya ajándékaiban. Krisztus most teljesíti kérését, és befejezi a tanítványoknak adott leckét. A nőhöz fordul, irgalmas, szerető tekintettel ránéz, és így szól: "Óh asszony, nagy a te hited! Legyen néked a te akaratod szerint" (Mt 15:28). Attól a pillanattól meggyógyult a nő lánya, a démon nem gyötörte többé. Az asszony eltávozott, megismerte Megváltóját, s boldog volt, hogy imája meghallgatásra talált.

Ez volt az egyetlen csoda, melyet Jézus utazása során véghezvitt. Azért ment Tírusz és Szidon határába, hogy ezt megcselekedje. Könnyíteni akart egy szenvedő asszonyon, ugyanakkor példát akart hagyni az irgalmas munkára - melyet egy megvetett nép egyik tagjáért végzett - tanítványai kedvéért akkorra, amikor már nem lesz velük. El akarta vezetni őket a zsidó kiválasztottságból oda, hogy érdekelje őket a másokért, nemcsak a saját népükért végzett munka.

Jézus arra vágyott, hogy felfedje az igazság mély titkait, amelyek korszakok óta el voltak rejtve, és így a pogányok a zsidók örököstársai lehessenek, "részesei az ő ígéretének Krisztusban az evangélium által" (Ef 3:6). Ezt az igazságot a tanítványok lassan tanulták meg, az isteni Tanító egyik leckét a másik után adta nekik. A kapernaumi százados hitének megjutalmazásával, az evangélium prédikálásával Sikár lakóinak Ő már bizonyítékát adta, hogy nem osztozik a zsidók türelmetlenségében. A samaritánusok azonban valamennyire ismerték Istent, és a százados jóindulatú volt Izraellel. Ezért Jézus kapcsolatot teremtett a tanítványok és egy pogány között, akit úgy tekintettek, hogy semmiben sem áll népe fölött, amiért jóindulatot várhatna Tőle. Jézus példát adott arra, hogyan kell az ilyen embert kezelni. A tanítványok azt gondolták, túlságosan szabadon osztogatja kegyelmi ajándékait. Ő megmutatta, hogy szeretete nem fajra vagy nemzetre korlátozódik.

Amikor így szólt: "Nem küldettem csak az Izrael házának elveszett juhaihoz" (Mt 15 : 24), igazat mondott, és a kananeus asszonyért végzett munkájával küldetését töltötte be. Ez a nő az egyik elveszett juh volt, akit Izraelnek kellett megmentenie. Ez volt kijelölt munkájuk - amit megtagadtak, amit Krisztus végzett el.

Ez a cselekedet még inkább megvilágította a tanítványok számára az előttük álló munkát a pogányok között. Hatalmas, terméketlen területet láttak Júdeán túl. Lelkeket láttak, akik olyan fájdalmat hordoznak, amely ismeretlen a nagyobb kegyben részesülők számára. A megvetett lelkek között olyanok is voltak, akik vágyakoztak a hatalmas Gyógyító segítségére, éhezték az igazság világosságát, amely oly bőségesen adatott a zsidóknak.

Később, amikor a zsidók még csökönyösebben elfordultak a tanítványoktól, mert ezek Jézust a világ Megváltójának jelentették ki, és amikor Krisztus halálával ledőlt a válaszfal a zsidók és pogányok között, ennek a tanulságnak és néhány hasonlónak, melyek bemutatták, hogy az evangélium munkája nem szorítkozik szokásokra, nemzetiségekre, erőteljes hatása volt Krisztus képviselőire munkájuk irányításában.

A Megváltó föníciai látogatásának és az ott véghezvitt csodának még szélesebb célja volt. A munkát nemcsak a szenvedő asszonyért, még csak nem is tanítványaiért vagy azokért végezte, akik részesültek áldásában, hanem azért is, "hogy Jézus a Krisztus, az Istennek fia, és hogy ezt hívén, életetek legyen az ő nevében" (Jn 20:31). Ugyanazok az elemek, melyek az embert elválasztották Krisztustól ezernyolcszáz évvel ezelőtt, ma is működnek. A zsidók és pogányok közti válaszfalat felépítő lelkület ma is tevékeny. A büszkeség és az előítélet erős válaszfalakat épített az emberek különböző osztályai közé. Krisztust és küldetését félreértelmezik, tömegek érzik úgy, hogy gyakorlatilag el vannak zárva az evangélium javaitól. Ám ne érezzék, hogy el vannak zárva Krisztustól! Nincs olyan, ember vagy Sátán által emelt korlát, amelyen a hit ne tudna áthatolni.

Hittel lendült át a föníciai asszony a zsidók és pogányok között tornyosuló korlátokon. Elbátortalanodás, a kíméletlen látszat kételyt ébreszthetett volna benne, de ő bízott a Megváltó szeretetében. Így vágyik arra Krisztus, hogy bízzunk Benne. A megváltás áldásai minden léleknek szólnak. Az embert csak saját választása akadályozhatja meg abban, hogy az evangélium által Krisztus ígéretének részese legyen.

Az osztálytagozódás gyűlöletes Isten előtt. Ő az ilyen jellegű dolgokat semmibe veszi. Szemében minden ember lelke egyenértékű. Ő "az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározván eleve rendelt idejüket és lakásuknak határait; hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák őt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikőnktől sem" (Acs 17:26-27). Korra, rangra, nemzetiségre, vallási előjogra való tekintet nélkül mindannyiunkat Magához hív, hogy éljünk. "Valaki hisz őbenne, meg nem szégyenül. Mert nincs különbség" (Róm 10:11). "Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad" (Gal 3:28). "A gazdag és szegény összetalálkoznak, mindkettőt pedig az Úr szerzi" (Péld 22:2). "Ugyanaz az Ura mindeneknek, aki kegyelemben gazdag mindenekhez, akik őt segítségül hívják. Mert minden, aki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik" (Róm 10:12-13).

Mai Bibliai szakasz: 2 Korinthus 4

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

A keresztény egyház történetében igen korán bekövetkezett az, amivel úgy tűnik a korinthusi gyülekezet is szembesült: a nézet terjedése, miszerint az evangélium híre titkos tudomány lenne. Az apostol kijelenti: „visszautasítjuk a szégyenteljes, titkolt dolgokat, nem járunk ravaszságban, és nem hamisítjuk meg Isten igéjét” (2. vers). A keresztények valójában „az igazság nyílt megvallásával” hirdették az evangélium üzenetét (2/b vers).

A tény, hogy egyesek nem ismerik fel a világosságot, még nem jelenti azt, hogy az igazság hirdetése nem leplezetlenül és nyíltan történik: „… akikben e világ istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangéliumának világosságát, aki Isten képe” (4. vers – ÚRK).

Isten kinyilatkoztatásának egyik legbuzdítóbb ténye, hogy az Ő igazsága nyíltan szembeszáll a bűnnel, és ellenzi azt. Érdekes módon Ellen G. White Bizonyságtételek a gyülekezetnek című művének egyik fő témája is az, hogy mi emberi lényként vakká válunk a bűnnel szemben. Ezért figyelmeztet újra, meg újra: „Bárcsak a Menny nézőpontjából látnátok magatokat!” (többek között: 3. kötet, 39. oldal). Ez a veszély is indokolja, hogy az egyetlen fennhatóságot elfogadjuk. Végső soron Krisztus az igazság mércéje, és nem mi. Ezt a hírt nyíltan és világosan kell, és muszáj is hirdetni a világnak.

Egy főiskolai tanár a szemeszter végén felmérést készített diákjai között arról, hogy szerintük Jézus extrovertált, vagy visszahúzódó volt. A diákok több mint 90%-ának véleménye szerint Jézus ugyanolyan személyiség volt, mint ők. A saját életükkel azonosították Jézusét. Keresztényként azonban soha nem mérhetjük önmagunkhoz hitbéli tapasztalatainkat.

Valószínűleg ezért is köti össze Pál apostol az Isten dicső világosságáról szóló gondolatot a „cserépedényekről ” szóló hasonlattal, ami Isten rendkívüli erejéről beszél. (7. vers). Életünkre minden szempontból hatással van, amit hiszünk, beleértve a testünket is. Az evangéliumi üzenet kincse Pál gyenge testében (a cserépedényben) van elrejtve. Annak ellenére, hogy Pál apostol és társai nélkülöznek minden földi pompát, testükben hordozzák „a Krisztus dicsőséges evangéliumának világosságát” (4. vers).

A 13-18. igeversekben Pál a héber Írások görög változatából idéz, a 116. és 115. Zsoltárokra hivatkozik, melyekben Jézus nem észérveket, hanem a Szentírást előtérbe helyezve szól. Pál és társai is ezt tették. Ilyen szellemben éltek, a Szentírást tették életük irányadójává és a feltámadásba vetett hitük alapjává.

Michael W. Campbell, Ph.D

150. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  42-44. fejezeteihez (június 24-30).

Ahogyan korábbi olvasmányok során már megosztottam, én vagyok a tékozló lány, aki Krisztustól eltávolodott, aztán visszatért hozzá. Ezek a fejezetek sokatmondóak számomra a múltbeli és jelenlegi életemre nézve, éspedig abban az értelemben, hogy mennyire szoros kapcsolatot kell ápolnom Krisztussal életem során.

Sokan és sokat tudunk erről beszélni, de járjuk-e azt az utat, amiről beszélünk? Nem csak külső megjelenésben, hanem legbelül – valóban keresztre feszítjük-e énünket Krisztusnak? A farizeusok és időnként még a tanítványok is annyira a külsőségeknek és saját maguknak szentelték magukat, hogy szem elől tévesztették az előttük lévő küldetést.

Tekinthetünk úgy a mellettünk élőkre, mint pogányokra, és magunkat különbnek tarthatjuk a másiknál, de így elmulasztjuk a lehetőséget, hogy Krisztus szeretetét bemutassuk neki.

Végül azon kaphatjuk magunkat, hogy prédikálunk nekik, ahelyett, hogy szeretnénk őket. Annyira kritikusak lehetünk másokkal szemben, hogy hogyan néznek ki, vagy mit tesznek, hogy végül rosszabbá válunk, mint ők maguk.

Jézus tudatja velünk, hogy a társadalmi rang és helyzet gyűlöletes számára, hogy mindannyian egyenlőek vagyunk, és egyetértésben kellene lennünk, nem ítélkezni, hanem szeretni.  A gyülekezetem szeretete és elfogadása volt az, ami lelki értelemben segített hazatérnem. Ez a szeretet tette lehetővé számomra aztán, hogy képes legyek szeretet adni azoknak, akik hozzám hasonló háttérből jöttek.

Jill Simpson Palffy
Westminster adventista gyülekezet
Dél-Karolina, USA
Fordította Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése