Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 35. fejezet 1054. nap
Jézus hatalommal parancsolta a tisztátalan lelkeknek, hogy
menjenek ki belőlük. Szavai behatoltak a szerencsétlenek elméjébe. Homályosan
felfogták, hogy Az áll előttük, aki megmentheti őket a kínzó démonoktól. A
Megváltó lábához borultak, hogy imádják Őt. Amikor beszélni akartak, irgalomért
esedezni, a démonok szóltak belőlük, s dühödten kiáltották: "Mi közöm van
nékem teveled, Jézus, felséges Istennek Fia? kérlek téged, ne gyötörj
engem" (Lk 8:28).
Jézus megkérdezte: "Mi a neved?" A válasz így
hangzott: "Légió a nevem, mert sokan vagyunk" (Mk 5: 9) A
megszállottakat használták föl kapcsolatteremtésre, s kérték Jézust, ne űzze el
őket a vidékről. Nem messze, a hegyoldalon nagy disznónyáj legelészett. A
démonok azt kérték, hogy ezekbe mehessenek bele, Jézus pedig megengedte nekik.
A csorda azonnal megveszett. Őrülten rohantak le a meredeken, és a partnál sem
tudtak megállni, belehulltak a tóba, és elpusztultak.
Ezenközben a megszállottakban csodás változás ment végbe.
Elméjük megvilágosodott, szemük értelmesen csillogott. Az oly rég Sátán képére
átalakult arcuk hirtelen szelíddé vált, vérfoltos kezük megnyugodott, s boldog
hangon dicsérték Istent szabadulásukért.
A disznópásztorok mindent láttak a szikla tetejéről, s
elszaladtak, hogy hírül adják a történteket gazdáiknak és a népnek. Az egész
lakosság ámulattal és félelemmel csődült ki, hogy lássa Jézust. A két ördöngős
a vidék réme volt. Senki sem haladhatott el biztonságban a közelükben, mert
démoni haraggal rohantak rá minden utazóra. Most ezek az emberek felöltözötten,
világos elmével ültek Jézus lábánál, hallgatták szavait, és dicsőítették Annak
nevét, Aki visszaadta egészségüket. A csodálatos jelenetet szemlélő tömeg azonban
nem örvendett. A disznók elvesztése jobban foglalkoztatta őket, mint Sátán
foglyainak szabadulása.
A disznótulajdonosok számára kegyelem volt, hogy ez a
veszteség bekövetkezhetett. Lekötötték őket a földi dolgok, és nem törődtek a
lelki élet magasabb szintű szükségleteivel. Jézus meg akarta törni az önző
közömbösség varázserejét, hogy elfogadhassák kegyelmét. De időleges veszteségük
miatti bánkódásuk és felháborodásuk megvakította szemüket a Megváltó kegyelme
iránt.
A természetfeletti erő megnyilatkozása felébresztette a nép
babonás hitét, félelmet szült. Ha ez az Idegen köztük marad, további csapások
várhatók. Rossz néven vették az anyagi csapást, s elhatározták, hogy
megszabadulnak Tőle. Akik átkísérték Jézust a tavon, elmondták, mi történt
előző éjjel, milyen veszélyben voltak a viharban, s hogyan csendesedett le a
szél és a tenger. Szavaik azonban hatástalanok maradtak. Az emberek rémülten
tolongtak Jézus körül, és könyörögtek, távozzék tőlük. Ő engedett nekik, hajóra
szállt, és azonnal elindult a túlsó partra.
Gadara lakói élő bizonyítékát kapták Krisztus hatalmának és
kegyelmének. Látták a férfiakat, akik visszanyerték értelmüket, de annyira
féltek kockáztatni földi érdekeiket, hogy azt, Aki szemük láttára diadalt vett
a sötétség fejedelmén, háborgatónak tekintették, a menny ajándékát küszöbükről
fordították vissza. Jóllehet, ma nem adódik olyan helyzet, mint a gadaraiaknak,
mégis sokan nem hajlandók engedelmeskedni szavának, mert az engedelmességgel
föl kellene áldozniuk valamely világi érdeket. Azért, hogy jelenléte ne okozzon
anyagi veszteséget, sokan visszautasítják kegyelmét, és elűzik Lelkét.
Egészen más érzelmek töltötték be a meggyógyított
ördöngösöket. Ők óhajtották szabadítójuk társaságát. Jelenlétében biztonságban
érezték magukat a démonoktól, akik életüket gyötörték, férfikorukat
tönkretették. Amikor Jézus be akart szállni a hajóba, szorosan mellette
maradtak, lábához térdeltek, és könyörögtek, lehessenek közel Hozzá, hogy
mindig hallhassák szavait. Ám Jézus megparancsolta nekik, hogy menjenek haza,
és mondják el, mily nagy dolgot cselekedett az Úr érettük.
Itt volt tehát számukra az elvégzendő munka - menjenek
pogány otthonokba, s beszéljék el, micsoda áldást kaptak Jézustól. Nehezen
váltak el a Megváltótól.
Bizonyára súlyos nehézségeik lesznek pogány honfitársaik
között. Oly hosszú ideig voltak kirekesztve a társadalomból, hogy ez látszólag
alkalmatlanná tette őket a Jézustól kapott munkára. De amint Ő megmutatta
kötelességüket, készek voltak engedelmeskedni. Nemcsak saját házanépüknek és
szomszédaiknak szóltak Jézusról, hanem bejárták Decapolist, s mindenütt
hirdették megmentő hatalmát, s elmondták, hogyan szabadította meg őket a
démonoktól. E munkával nagyobb áldásban részesülhettek, mint ha csupán a maguk
javára Őmellette maradtak volna. Az üdvösség jó hírének terjesztésében végzett
munkálkodás visz közel a Megváltóhoz.
Mai Bibliai szakasz: Róma
10
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ebben a fejezetben
további leírást találunk arról, hogy Pál mennyire aggódik a zsidó nép elveszett
volta miatt. Szíve vágya az, hogy megváltásban részesüljenek. Sajnos a zsidók
Isten iránti buzgalma nem a Szentíráson alapul, és nincs tudomásuk az igazi,
hit általi megigazításról. Megpróbálták létrehozni a saját megigazulásukat, és
nem rendelték alá magukat Krisztusnak, amikor Ő kinyilatkoztatta önmagát
nekik.
Pál ezt mondja, hogy „a törvény végcélja Krisztus, minden hívő
megigazulására” (4. vers). Ez nem azt jelenti, hogy a törvény érvényét
veszítette. Az előző fejezetben az apostol világossá tette ezt, amikor így
szólt: „hogy a törvénynek igazsága
beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint”
(Róm 8:4). Ez azt mutatja, hogy Krisztus betöltötte a törvényt érettünk, és mi
megkaphatjuk az Ő igazságát, ha Rá nézünk, és nem a törvényre. Ezek után idézi
5Móz 30:12-13-at, hogy körülírja a hitet. A gond az, hogy egyesek azt mondják,
hogy ők hinnének, ha felmehetnének a Mennybe, és ott meglátnák Jézust. Mások
meg azt mondják, hogy ők hinnének, ha saját szemükkel látnák meg a feltámadt
Krisztust (5-6. vers). Ezek után bemutatja azt, hogy az igaz hit elhiszi a
prédikált Igét, hogy Jézus valóságos, és Isten feltámasztotta Őt a halálból.
Szívünkkel hiszünk és teljesen meg vagyunk győződve Krisztus igazságáról, és
ezt szánkkal is megvalljuk (7-13. vers). Senki nem vall szégyent, aki nyíltan
megvallja Krisztusban való hitét, mert Ő Isten hatalma a mi üdvösségünkre.
Ezek után Pál felhívást
intéz a hívőkhöz, hogy prédikálják a békesség evangéliumát azoknak, akik még
nem hisznek (14-18. vers). Prédikálókra van szükség, hogy elvigyék az
evangéliumot a világnak, és idézi Ézsaiás 52:7-et, hogy leírja azok lábának
szépségét, akik az üzenet jó hírét elviszik azoknak, akik még soha nem
hallottak róla. Ez a prédikálás hitet ébreszt azok szívében, akik meghallják
Isten szavát. A mai evangélistáknak tovább kell prédikálniuk annak az
evangélium egyszerűségét és erejét, amely hitre és átalakulásra vezet. Pál
azzal fejezi be ezt a szakaszt, hogy idézi Zsolt 19:4-et, hogy bemutassa: a
prédikálók szava eljutott az egész földre.
A fejezet utolsó három
versében Pál Mózest idézi, hogy bemutassa azt, hogy Isten átvált a zsidó népről
a pogányokra, mivel elutasították Krisztust. Minden lehetségest megtett
érettük, de sajnos, mint nép engedetlenek és ellenszegülők maradtak.
Norman McNulty, M.D.
147. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
34-35. fejezeteihez
(május 27 – Június 2.).
„Jöjjetek énhozzám” - mondja Jézus -, „és én megnyugvást adok
nektek.” Vigasztalannak és megterhelt szívűnek érzed magadat? Keresed-e, hogy a
szíved vágyódása elcsendesedjen? Jézus mindnyájunkat arra hív, hogy megnyugvást
találjunk benne.
Ez a fejezet arra
emlékeztet engem, hogy semmit nem kell egyedül elhordoznunk. Jézus esedezve kér
bennünket, hogy kérjük tőle, hogy vegye át a terhet megfáradt vállainkról, hogy
bízzuk valamennyi gondunkat Őrá. Amikor az Úr elé járulunk, BÍZNUNK kell benne,
hogy Ő megnyugvást fog adni. Fáj a szíved a terhek súlya alatt? Ő azt mondja:
„Az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.” Mennyei Atyánknak ezer meg
ezer útja van, hogy gondoskodjon rólunk, és mi ezekről semmit sem tudunk.
Amikor ezeket a
fejezeteket olvastam, arra jöttem rá, hogy nagyon gyakran a tanítványok
tapasztalata az enyém is volt! Amikor a kísértés viharfelhői gyülekeznek, és
heves villámok villámlanak, és a hullámok körülöttünk sepernek, gyakran egyedül
akarjuk megküzdeni a vihart, elfelejtve, hogy van Valaki, aki segíthet. Ha a
Megváltó ott van a szívünkben, nincs mitől félnünk. Emlékeznünk kell Jézusra,
és Őt hívnunk: „Uram, ments meg minket; mert elveszünk.” Kiáltásunk nem lesz
hiábavaló.
Ha pedig szaván fogjuk
Krisztust, és az Ő gondviselésére bízzuk a szívünket, mi magunk is békét
találunk és lelki nyugalmat. Semmi sem szomoríthat el minket, ha Jézus tesz
minket boldoggá.
Kellie Nixon
Önkéntes, „Tedd és
merd!” Biblia-tábor
Victoria, Ausztrália
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése