2019. november 18., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - november 18 - HÉTFŐ - 2 Krónikák 35


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 10. fejezet 1588. nap

A mozgalom vezetői elmentek Wittenbergbe, és rá akarták kényszeríteni álláspontjukat Melanchtonra és munkatársaira. Ezt mondták: "Isten bízott meg minket az emberek oktatásával. Mi meghitten társalgunk az Úrral, mi tudjuk, mi fog történni. Egyszóval apostolok és próféták vagyunk. Kérdezzétek csak meg dr. Luthert. "

A reformátorok megdöbbentek. Nem értették a dolgot. Ilyennel még nem találkoztak, és nem tudták, mitévők legyenek. Melanchton így szólt: "Ezekben az emberekben valóban rendkívüli lélek van. De milyen lélek?... Egyrészt arra vigyázzunk, nehogy elfojtsuk Isten Lelkét, másrészt pedig arra, nehogy félrevezessen minket a Sátán lelke!"

Az új tan gyümölcse csakhamar megmutatkozott. Az emberek elhanyagolták a Bibliát, vagy teljesen félretették. Az iskolákban zűrzavar támadt. Diákok, ledöntve minden korlátot, abbahagyták tanulmányaikat, és otthagyták az egyetemet. Azok, akik alkalmasnak tartották magukat a reformáció felélesztésére és irányítására, a pusztulás határára vitték. A katolikusok ezt látva újra bizakodni kezdtek, és diadalittasan kiáltották: "Még egy utolsó erőfeszítés, és minden a mienk. "

Amikor Luther Wartburgban meghallotta, mi történt, mélyen megrendülve mondta: "Mindig tartottam attól, hogy Sátán ránk küldi ezt a csapást. " Felismerte az állítólagos próféták igazi lényét, és látta az igazság ügyét fenyegető veszélyt. A pápa és a császár ellenkezése nem nyugtalanította annyira, mint az, amit most látott. A reformáció állítólagos barátaiból támadtak a legnagyobb ellenségei. Éppen azokkal az igazságokkal keltettek viszályt és zűrzavart az egyházban, amelyek oly nagy örömet és vigaszt nyújtottak.

Luther Isten Lelke késztetésére bontakoztatta ki a reformációt, és nagyobb reformot hajtott végre, mint ami kezdetben szándékában állt. Ő csak eszköz volt a Végtelen Hatalom kezében. Mégis sokszor megremegett, amikor munkája következményét látta. Egyszer ezt mondta: "Ha megtudnám, hogy tanaim egy embernek is ártottak, egyetlenegynek, bármilyen egyszerűnek és ismeretlennek - ami lehetetlen, hiszen ez maga az evangélium -, inkább meghalnék, mintsem kitartsak mellettük. "

És most Wittenberget, a reformáció tulajdonképpeni központját a fanatizmus és törvényellenesség ejtette hatalmába. Ez a rettenetes állapot nem Luther tanításainak következménye volt, de ellenségei egész Németországban őt terhelték meg vele. Elkeseredésében olykor ezt kérdezte: "Hát lehet ilyen vége a reformáció nagyszerű munkájának?". Amikor Istennel imában tusakodott, ismét béke költözött a szívébe. "Ez a munka nem az enyém, hanem a tiéd - mondta -; Te nem fogod eltűrni, hogy a babona vagy a fanatizmus megrontsa. " De az a gondolat, hogy ebben a válságos helyzetben továbbra is távol kell maradnia a küzdelemtől, elviselhetetlenné vált már számára. Elhatározta, hogy visszatér Wittenbergbe.

Mai Bibliai szakasz: 2 Krónikák 35

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Míg az ébredések során az emberek vágyni kezdenek a megújult szív után, a reformáció során ez a gyakorlatban is megvalósul. Egy döntés és annak végrehajtása két külön dolog, de végül mindkettő a másiktól függ és együtt eredményezik az ébredést és a reformációt. Az előző fejezetben nyomon kísérhettük, hogyan haladt végig Jósiás a biblikus megújulás lépcsőin, e mostani fejezet alapján pedig a bibliai reformáció három fontos összetevőjét ismerhetjük meg.

Az első a páska ünnepének visszaállítása. Ez egyike azon ünnepeknek, amelyek legtisztábban kifejezik Jézus Krisztus áldozatát. A páska ünnepének eredete egészen addig vezethető vissza, amikor Izrael megszabadult Egyiptomból. Ez annak jelképe, hogy Krisztus vére megszabadít a bűnből, a világi dolgok rabságából, és a Kánaán felé vezető útra állítja lábunkat. Jósiás reformja idején komoly erőfeszítéseket tettek azért, hogy visszaállítsák a Krisztusra mutató előképek rendszerét, az áldozatok bemutatását, a szolgálattévő papok munkáját egészen a legapróbb részletekig. „Ehhez hasonló páskát nem tartottak Izráelben Sámuel próféta ideje óta. Izráel királyai közül senki sem tartott olyan páskát, amilyent Jósiás tartott a papokkal, lévitákkal, az egész Júdával, az ott levő izráeliekkel meg Jeruzsálem lakóival” (2Krón 35:18 – új prot. ford.).

A reformáció másik lényeges eleme a korábbi írásokhoz való, következetes hűség. Jósiás ragaszkodott hozzá, hogy a reformáció Dávid (4, 15. vers), Salamon (4. vers), és Mózes írásai (6, 12. vers) szerint legyen. A király összekapcsolta a reformációt a régebbi írásokkal. Ez nem egy már kihalt hagyomány volt, hanem a jelenvaló igazság kinyilatkoztatása is, és ez jól látható Jósiás király parancsaiban (10, 16., vers). Ez a fajta reformáció nem csak a múltból nyerhető inspirációra épít, hanem a jelenbeli meggyőződésre is.

A harmadik fontos tényező, amit meg kell említenünk az, hogy a reformáció az egész népre vonatkozott. A páskabárány kiontott vére nem csak azt eredményezte, hogy a nép egységre jutott, hanem azt is, hogy az emberek feladták genetikai, lelki és személyes identitásukat azért, hogy Isten népe lehessenek. A korábban különálló törzsek közötti határok eltűnnek, az idegenek sem idegenek már többé, hanem mindnyájan új teremtések Krisztusban. Mindennek központja Isten: az időnek, az étrendnek, az önazonosságnak, az értékeknek, a pénzgazdálkodásnak, az érzelmeknek. A reformáció harmadik tényezője tehát a „MINDEN”. Minden ember, minden dologban Krisztust tartja elsőnek.

A reformáció nem egy új parancs volt, hanem az eredeti rend visszaállítása. Habár a későbbi reformációs folyamatok a részletekben különböznek attól, ami Jósiás idejében történt, az alapvető jellegzetességek mégis megmaradnak: Krisztus kereszthalálának központi szerepe, a hitelvek biblikus alapjai, és Isten személyének abszolút előtérbe helyezése életünk minden területén.

Justin Kim

224. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  10. fejezetéhez (november 17-23.).

Míg a reformáció folyamatosan terjeszkedett, néhányan azt állították, hogy mennyei felhatalmazással rendelkeznek a reformáció ügyének előbbre vitelére. A hitben mindenre elegendő szabályként Isten Igéje helyébe azonban helyettesítőket léptettek: saját érzéseik és benyomásaik bizonytalan mércéjét. Ezzel megnyitották az utat Sátán számára. „Amikor az ellenség azt látja, hogy Isten áldást áraszt népére, és felkészíti őket a sátáni hitetések felismerésére, mesteri hatalommal dolgozik azon, hogy egyeseket vakbuzgóságba, másokat rideg formaiasságba vigyen, hogy ily módon tudhassa magáénak a lelkeket.” (RH,  1893. január 24.).

Amikor megfigyeljük a Luther idején jelenlévő hideg formaiasságot, amely régóta az emberi hagyományokhoz tapadt, valamint a vakbuzgóság romboló erejét, ugyanezt a lelkületet fedezhetjük fel ma is. Mindkét szélsőségesség elviszi az embereket az Élet Szavától.

A kérdés, amit ma is fel kell tennünk magunknak: „A Kősziklára építkezem-e?” „A vihar közeleg, az a vihar, amely próbára teszi minden ember hitét. A hívőknek most kell szilárdan meggyökerezniük Krisztusban, mert ellenkező esetben valamilyen tévedés félrevezeti őket. Erősítsd meg hitedet Isten Igéjével!Ragadd meg erősen az igazság élő bizonyságtételét! Legyen hited Krisztusban mint személyes Üdvözítődben! Ő van, volt és lesz, örökkön-örökké: a Kőszikla.” (RH, 1905. augusztus 31.).

Sarah Keston
Berlin Wilmersdorf Adventista Gyülekezet,
Németország
Fordította Gősi Csaba

2 megjegyzés: