2019. november 25., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - november 25 - HÉTFŐ - Ezsdrás 6


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 11. fejezet 1595. nap

A papok követelték, hogy a reformációt elfogadó államok fenntartás nélkül engedelmeskedjenek a római törvénykezésnek. A reformátorok viszont a korábban élvezett szabadságot igényelték, és nem egyezhettek bele abba, hogy Róma ismét fennhatósága alá vonja azokat az államokat, amelyek oly nagy örömmel fogadták Isten szavát.

Végül is elhangzott az a középutas javaslat, hogy ott, ahol a reformáció nem vert gyökeret, a Wormsi Ediktumot szigorúan érvényesíteni kell; és hogy "ott, ahol a nép eltért attól, és ahol a zendülés veszélye nélkül nem tudnak alkalmazkodni hozzá, ott ne foganatosítsák a legkisebb új reformot sem, ne érintsenek semmilyen vitás pontot, ne ellenezzék a mise celebrálását, és egyetlen római katolikusnak se engedjék meg a lutheránizmus követését". Ezt az intézkedést az országgyűlés elfogadta, a katolikus papok és főpapok nagy megelégedésére.

E rendelet érvényre juttatása megakadályozta volna "a reformáció kiterjesztését azokra a területekre, ahol még ismeretlen volt, gátolta volna megszilárdítását, ahová már eljutott". Tehát nincs szólásszabadság, és tilos áttérni. E megszorítások és tilalmak haladéktalan elfogadására voltak a reformáció hívei kötelezve. Úgy tűnt, hogy a világ reménysége kialvóban van. "A római hierarchia visszaállítása... szükségszerűen visszahozná a régi visszaéléseket" és hamar alkalom kínálkozna annak a munkának az elpusztítására, amelyet már hevesen megrázott "a fanatizmus és a széthúzás".

A tanácskozásra összegyűlt lutheránus-pártiak megdöbbenve néztek egymásra. "Mit tegyünk?" kérdezgették egymástól. Az egész világot érintő súlyos kérdések forogtak kockán. "Behódoljanak-e a reformáció vezérei, és elfogadják-e a rendeletet? Ebben a válságos helyzetben, amely csakugyan súlyos volt, milyen könnyű lett volna érvelni a téves út mellett! Mennyi jól hangzó ürügyet és "elfogadható" indokot találhattak volna a behódolásra! Hiszen a lutheránus fejedelmek garanciát kaptak vallásuk szabad gyakorlására. Ez a kedvezmény kiterjedt azokra az alattvalókra is, akik az intézkedés foganatosítása előtt magukévá tették a reformált nézeteket. Vajon ennyi nem elég? Mennyi veszélyt elkerülhetnének, ha most behódolnak! És mennyi ismeretlen bajt és viszályt zúdíthatnak magukra az ellenállással! Ki tudja, milyen lehetőségeket tartogat a jövő? Fogadjuk el a békét, ragadjuk meg a Róma által felkínált olajágat, és kötözzük be Németország sebeit! Ilyen érvekkel igazolhatták volna annak az intézkedésnek az elfogadását, amely minden bizonnyal csakhamar ügyük bukásával végződött volna.

" Szerencsére megvizsgálták ennek az egyezségnek az indítékát, és hitben cselekedtek. Mi volt ez az indíték? Az, hogy Rómának joga van a lelkiismeret elfojtására és a szabad vizsgálódás megtiltására. Vajon ők maguk és protestáns alattvalóik nem élvezhetnek vallásszabadságot? De igen. De csak mint az egyezményben kikötött egyik különleges kedvezményt, nem pedig jog szerint. Az egyezményen kívül pedig a tekintély nagy hatalmú elve volt az úr. A lelkiismeret nem volt perdöntő. Róma csalhatatlan bíró, akinek engedelmeskedni kell. A felkínált egyezmény elfogadása tulajdonképpen annak az elismerése lett volna, hogy a vallásszabadság csak a protestáns szászokra korlátozódik. A többi keresztény pedig bűnt követ el a szabad vizsgálódással és a protestáns hit megvallásával, amelyért börtön és máglya jár. Beleegyezhetnek-e vajon a vallásszabadság lokalizálásába? Annak meghirdetésébe, hogy a reformáció több hívet már nem szerezhet magának? Hogy egy talpalatnyi földet sem hódíthat már meg? És ahol ebben az órában Róma az úr, ott uralma állandó lesz? Ártatlannak mondhatnák-e a reformátorok magukat annak a sok száz és ezer embernek a vérétől, akik az egyezmény értelmében áldozzák fel életüket a pápaság országaiban? E sorsdöntő órában ez az evangélium ügyének és a kereszténység szabadságának az elárulása lett volna. " Inkább "feláldoznak mindent, még országukat, koronájukat és életüket is".

Mai Bibliai szakasz: Ezsdrás 6

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Amikor Isten gyermekei bízni akarnak Őbenne még az ellenállás közepette is, Isten megáldja őket és még többet fog adni nekik, mint amennyit kérnek. A történelmi feljegyzések kivizsgálása után Dáriusz nemcsak engedélyező rendeletet adott ki arról, hogy Isten népe folytathatja az építkezést, hanem még azt is utasításba adta, hogy az eszközök, az anyagi források az államtól származzanak! Ilyen sokat tud tenni a mi Istenünk azokért, akik Őbenne bíznak!

A segítség Dáriusztól, egy Istent nem tisztelő királytól jött. Isten eszközei, amelyeket akaratának véghezvitelére felhasználhat, korlátlanok.

Hit által elkészült Isten temploma (15. vers) és Isten népe megünnepelte Isten cselekedetét. A templom elkészültével megkezdhették az áldozatok és felajánlások bemutatását Istennek. E körbe tartoztak a bűnért való áldozatok, és a húsvéthoz szükséges szertartások.

Isten népének mindig törekednie kell Isten házának felépítésére, hogy legyen egy hely, ahol Őt imádhatják. Mivel mi vagyunk Isten temploma, és minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy testünkben dicsőíthessük Istent, olyan fizikai templomot kell felállítanunk, amelyben képesek leszünk Istennel találkozni és imádni Őt.

Urunk, kérünk, mutasd meg nekünk dicsőségedet!

Pardon Mwansa

225. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  11. fejezetéhez (november 24-30.).

Amikor azt látom, hogy valakik kockáztatják az életüket is azért, hogy másoknak halvány esélyt biztosítsanak, a szemeim könnyekkel telnek meg. És ezért van, hogy „A fejedelmek tiltakozásától” mindig elszorul a torkom.

Ez a fejezet gazdag, fiatal uralkodók története, ami boldog végkifejlettel zárul. A fejedelmek fiatalok voltak. Gazdagok voltak. Uralkodásuk biztos volt, befolyásuk jelentős. És Jézus arra kérte, hogy mindezeket igazán kockára tegyék, sőt, még az életüket is. És (van nálad zsebkendő?) ők bátran előálltak a jó ügyért a hatalmas nyomással és veszéllyel szemben.

Nem minden bátor cselekedet egyenlő. Sokan bátran kiállnának olyan ügyért, ami egyértelműen helyes. Ebben az esetben a történelem és a megfigyelők bizonyára igazolják ezt a döntést. De kinek van bátorsága kiállni, ha a kicsúfolást kockáztatja? (Péter apostolnak sem volt.) És a protestantizmus első tiltakozása esetében a vitatott dolgok elég kényesnek bizonyultak ahhoz, hogy egy olyan személy, aki nem áll szilárd erkölcsi alapon, könnyedén megalkudjon velük, bűntudat érzése nélkül. Az uralkodó nagylelkűen felajánlotta például, hogy mindenki imádhatja Istent, ahogy csak szeretné! És abban is megegyeztek, hogy a reformált egyházak használhatják a saját nyelvű Bibliájukat! Mi volt hát, amiért protestálni kellett volna? Ezért: az uralkodó megtagadta, hogy új embereket evangelizálni lehessen. Más szavakkal, az uralkodó ragaszkodott hozzá, hogy az egyházak ugyanolyanok legyenek, mint ma is sok egyház: halottak, akik nem fognak feltámadni.
És hogy ez ellen tiltakozzanak, a fejedelmek felszólaltak, és mindent kockáztattak. Ámen. Ámen. Ámen. Te is protestáns vagy?

Eugene Prewitt
a Kelet-Ázsiai Oktatási Intézet igazgatója
Malajzia
Fordította Gősi Csaba

2 megjegyzés: