Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 8. fejezet 1578. nap
Az országgyűlés tagjait megosztotta a két szemben álló
nézet. A pápa megbízottai és képviselői újra követelték a reformátor
menlevelének semmibevevését. "Fogadja be hamvait a Rajna, mint Husz
Jánosét egy évszázaddal ezelőtt!" - mondták. De a német fejedelmek,
jóllehet maguk is katolikusok, és köztudottan Luther ellenségei voltak,
tiltakoztak az emberi bizalom megsértése ellen, amely foltot ejt a nemzet
becsületén. Hivatkoztak a Husz halálát követő bajokra, és kijelentették, hogy
nem merik Németországra és ifjú császárukra kihívni ugyanazokat a rettenetes
következményeket.
Maga Károly is így válaszolt e becstelen javaslatra:
"S ha az egész világból száműznék is a tisztességet és a becsületet, a
fejedelmek szívében akkor is védelmet kell találnia. " Luther
legelkeseredettebb pápai ellenségei továbbra is arra unszolták a császárt, hogy
bánjon úgy a reformátorral, mint annak idején Zsigmond Husszal - bízza az
egyház irgalmára. De V. Károly, felidézve azt a jelenetet, amikor Husz a
nyilvánosság előtt láncaira mutatva a császárt adott szavára emlékeztette,
kijelentette: "Nem szeretnék úgy pirulni, mint Zsigmond. "
Károly szántszándékkal elvetette a Luther által tanított
igazságokat. "Szilárdan elhatároztam, hogy követem elődeim példáját"
- írta a császár. Nem akart letérni a kitaposott ösvényről még akkor sem, ha az
a másik út az igazság és igaz élet útja. Támogatta a pápaságot minden
kegyetlenségével és romlottságával együtt, mert atyái is ezt tették. Így
döntött, és nem volt hajlandó elfogadni nagyobb világosságot, mint atyái, sem
pedig olyan kötelességet teljesíteni, amelyet ők nem teljesítettek.
Ma is sokan ennyire ragaszkodnak atyáik szokásaihoz és
hagyományaihoz. Amikor az Úr újabb világosságot küld nekik, nem fogadják el,
mert atyáik - nem ismerve a világosságot - nem fogadták el. Mi azonban más
helyzetben vagyunk, mint atyáink. Ebből logikusan következik, hogy feladataink
és kötelességeink sem ugyanazok. Isten nem fog igazat adni nekünk, ha
kötelességünk meghatározásában atyáinkról veszünk példát, ahelyett, hogy magunk
kutatnánk az igazság igéjét. A mi felelősségünk nagyobb, mint elődeinké volt.
Mi számadással tartozunk azért a világosságért, amit ők kaptak, és nekünk
örökségül hagytak; és számadással tartozunk az újabb világosságért is, amely
Isten szavából most sugárzik reánk.
Krisztus így szólt a hitetlen zsidókhoz: "Ha nem
jöttem volna, és nem beszéltem volna nékik, nem volna bűnük; de most nincs
mivel menteniük az ő bűnüket" (Jn 15:22). Ugyanez a mennyei hatalom szólt
Luther által Németország császárához és fejedelmeihez. És amikor a világosság
Isten Igéjéből felragyogott, a gyűlés számos résztvevőjének a szívét utoljára
érintette Isten Lelke. Miként századokkal előbb Pilátus bezárta gőgös és
népszerűségre vágyó szívét a világ Megváltója előtt; miként a reszkető Félix
ezt mondta az igazság hírnökének: "Mostan eredj el; de mikor
alkalmatosságom lesz, magamhoz hívatlak téged"; miként a büszke Agrippa
megvallotta: "Majdnem ráveszel engem, hogy kereszténnyé legyek" (Acs
24:25; 26:28) - elfordultak a mennyei üzenettől. V. Károly is, engedve a világi
gőg és politika parancsának, úgy döntött, hogy elveti az igazság világosságát.
A Luther elleni tervek kósza híre alaposan elterjedt, és
nagy izgalmat keltett az egész városban. A reformátor sok barátot szerzett,
akik tudták, hogy Róma milyen álnok kegyetlenséggel bánik azokkal, akik ki
merik pellengérezni romlottságát, és e barátok nem akarták, hogy Luther Róma
martaléka legyen. A nemesség százai fogadkoztak, hogy megvédik. A császár
üzenetét sokan nyíltan a Róma irányító hatalma előtti gyáva meghódolás
tanújelének bélyegezték. A házak kapuin és a köztereken plakátok díszelegtek.
Volt amelyik elítélte, volt amelyik pártolta Luthert. Az egyiken csupán a bölcs
Salamon sokatmondó szavai álltak: "Jaj néked ország, kinek a te királyod
gyermeke (Préd 10:13). A nép egész Németországban Lutherért lelkesedett. Ez a
közhangulat meggyőzte mind a császárt, mind az országgyűlést arról, hogy a
reformátorral szembeni bármiféle jogtalanság veszélyezteti a birodalom békéjét,
sőt a trónt is megingatja.
A szász Frigyes szándékosan háttérben maradt, gondosan
leplezve a reformátor iránti igazi érzéseit. Ugyanakkor fáradhatatlan
éberséggel vigyázott rá, figyelve minden mozdulatát, de figyelve ellenségeit
is. Sokan nem is próbálták palástolni Luther iránti rokonszenvüket. Fejedelmek,
grófok, bárók és egyéb kiválóságok látogatták meg - világiak és egyháziak
egyaránt. "A doktor kis szobája - írta Spalatin - nem tudta befogadni
minden látogatóját. Az emberek úgy néztek Lutherre, mint aki több, mint ember.
Még azok is, akik nem hittek tanaiban, csak csodálni tudták mérhetetlen
becsületességét, mert inkább a halált választotta, mintsem lelkiismeretét
beszennyezze.
Nemesek és fejedelmek komoly erőfeszítéseket tettek, hogy
rávegyék Luthert a Rómával való kiegyezésre. Azt mondták, hogy ha makacsul
szembehelyezkedik az egyház és a zsinatok véleményével, a birodalom hamarosan
száműzi, és senki nem védheti meg. Erre a kérésre Luther így válaszolt:
"Krisztus evangéliumát lehetetlen támadások nélkül prédikálni... Miért
választana el éppen engem a veszélytől való félelem és rettegés az Úrtól, és
Isten szavától, amely az egyetlen igazság? Nem, inkább testem, vérem és életem
áldozom fel. "
Újra csak biztatták, hogy engedjen a császárnak, és akkor
nincs mitől félnie. "Teljes szívemből beleegyezem - hangzott a válasz -,
hogy a császár, a fejedelmek, sőt a legegyszerűbb keresztények is megvizsgálják
és elbírálják műveim, de csak egy feltétellel, ha Isten szavát tekintik a
mércének. Mást nem is kell tenni, csak engedelmeskedni az Igének. Ne
alkalmazzatok erőszakot lelkiismeretemen, amelyet a Szentírás magához láncolt!
"
Egy másik felhívásra így válaszolt: "Hát jó, lemondok
menlevelemről. Személyemet és életemet a császár kezébe teszem, de Isten Igéjét
- soha!" Alávetné magát egy egyetemes zsinat határozatának - mondta -, de
csak azzal a feltétellel, ha a zsinat a Szentírás alapján köteles dönteni.
"Ami pedig Isten szavát és a hitet illeti - tette hozzá -, minden
keresztény éppúgy el tudja őket bírálni, mint a pápa, még ha őt egymillió
zsinat támogatja is. " Végül mind barátai, mind ellenfelei meggyőződtek
arról, hogy semmi értelme sincs a további békítgetésnek.
Ha a reformátor csak egyetlen kérdésben is engedett volna,
Sátán és serege győzelmet aratott volna. De rendíthetetlen állhatatossága az
egyház felszabadításához, egy új, egy jobb korszak hajnalához vezetett. Ennek
az egyetlen embernek a befolyása, aki vallási dolgokban önállóan mert
gondolkozni és cselekedni, nemcsak a korabeli egyházat és világot érintette,
hanem minden későbbi nemzedék egyházát és világát is. E határozottságból és
kitartásból az idők végéig minden hasonló sorsú ember erőt meríthet. Isten
hatalma és uralma meghiúsítja az emberek tanácsát, és Sátán befolyását
erőtlenné teszi.
Luther csakhamar parancsot kapott a császártól, hogy térjen
haza. Tudta, hogy ezt a parancsot hamarosan elítélése fogja követni. Vészjósló
felhők tornyosultak útja felett. De amikor Wormsból távozott, szíve örömmel és
hálaadással telt meg. "Maga az ördög őrködött a pápa fellegvárán - mondta
-, de Krisztus széles rést ütött rajta, és Sátán kénytelen volt elismerni, hogy
az Úr hatalmasabb, mint Ő. "
Mai Bibliai szakasz: 2
Krónikák 25
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Igyekezetében, hogy
megerősítse országát, Amásia úgy gondolta, hogy a Júdában található eszközök –
azok, amelyekről Isten gondoskodott – nem elegendőek, ezért arra az
elhatározásra jutott, hogy katonákat fog kölcsönözni Izraeltől, hogy
bebiztosítsa magát az ellenségeivel vívott háborúra. Isten azonban egy prófétát
küldött, hogy emlékeztesse: az emberi segítség tragédiába fog torkollni.
Gyakran mi is hasonlóképpen próbálunk megküzdeni lelkünk ellenségével. Látjuk
azokat az eszközöket, amelyeket Isten az Ő Igéjében és az imádságban adott
nekünk, de valahogy úgy érezzük, hogy ezek nem elegendőek a győzelmünkhöz,
ezért emberi megoldásokhoz és technikákhoz, emberi filozófiákhoz és emberi
erőhöz folyamodunk.
Az emberi megoldás és
az önmagunkba vetett bizalom ma sem jobb eszköz, mint amilyen Amásia idejében
volt. Mindig tragédiával ér véget, már ami lelki életünket illeti. Akkor
teszünk helyesen, ha Amásia példáját követjük, aki leszerelte azokat a katonákat, akik nem
mentek el vele, és feladjuk az önmagunkban és az emberi megoldásokban bízó
életet, és helyette egyedül Istenbe vetjük bizalmunkat. Ha ennek következtében
valamilyen földi veszteség ér bennünket, Isten ígérete végig visszhangzik az
idők folyosóin ugyanolyan teljességgel és gazdagsággal, mint amikor először
mondta: „Az Úr neked annál sokkal többet
adhat.”
Natasha Neblett
222. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
8. fejezetéhez
(november 3-9.).
„Luther Márton a legkiemelkedőbb azok között,
akik által Isten a katolicizmus sötétségéből a tisztultabb hit világosságára
vezette az egyházat.” (A nagy küzdelem. Budapest, 1985, H. N. Adventista
Egyház, 111. o.).
Luther Márton annyira elkötelezett volt Isten
műve iránt, hogy a munkájának hatását még ma is érezhetjük. Luther a különböző
országokban az írásai és prédikációi által vált ismertté. Mindenki hallott
erről az egyszerű szerzetesről, aki vette magának a bátorságot, és leleplezte a
pápaságot.
Mi volt a titka a bátorságának? Amikor a császár
felé közeledett, a bátorsága részben elhagyta őt. A találkozás előestéjén
tudta, hogy a tételeinek visszavonása az élethez vezet, de ha hűséges marad, az
a halálba viszi. Azon az éjjelen Luther az egyetlen helyes dolgot tette, amit
tehetett. Imádkozott, és Istenhez kiáltott segítségért. De vajon a saját jó
híréért imádkozott, vagy az életéért? Egyik sem! Isten művéért imádkozott. Ami
legjobban foglalkoztatta, az az volt, hogy az igazság ne legyen semmissé téve.
Tudta, hogy nem róla szól a dolog, hanem Isten művéről. Azt is tudta, hogy
Isten az egyetlen, aki gondoskodni tud az Ő művéről. Luther elismerte, hogy
menthetetlen, és abba az egyetlen valakibe kapaszkodott, aki segíthetett neki.
Ezáltal tartós hatást ért el.
Isten minket is arra hív el, hogy nagy munkát
végezzünk. Nekünk is ki kell hozzuk a világot a sötétségből Isten csodálatos
világosságára. Azonban csak akkor tudjuk ezt megtenni, ha megtanultuk Luther
titkát, tudniillik, hogy egyedül Isten erejére hagyatkozzunk. Nehéz idők jönnek ránk, amikor államférfiak
előtt kell megállnunk és bátorságra lesz szükségünk. Ott pedig a tudásunk nem
fog segíteni, ha nem tanultunk meg függeni Istentől.
Meg kell tanulnunk Luther titkát, ha erősen
akarunk megállni a lábunkon az elkövetkezendő nehéz időkben.
Franziska Renauer
Momento Medien
München, Németország
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés