Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy Orvos lábnyomán 4. fejezet 1895. nap
AZ IGAZI ORVOS-MISSZIONÁRIUS
4.
fejezet (2. rész) – A
hit érintése
Jézus az asszony felé fordult, és hallani akarta, ki érintette meg. Az asszony - látva, hogy nincs kibúvó - remegve lépett elő, és Jézus lábához vetette magát. A hála könnyeit hullatva elmondta neki ott mindenki előtt, miért érintette meg ruháját, és miként gyógyult meg azonnal. Félt, hogy Jézus ruhájának megérintése vakmerő cselekedet volt. De egyetlen rosszalló szó sem hangzott el Krisztus ajkáról. Csakis jóváhagyásról tanúskodtak szavai. Ezek a szavak az emberi szenvedést igazán megértő, szerető szívből fakadtak. "Bízzál leányom - szólt kedvesen -, a te hited megtartott téged; eredj el békességgel!" (48. vers). Óh, milyen vigasztalóak voltak ezek a szavak! Attól való félelme, hogy megsértette Jézust, nem mérgezte meg örömét.
A Jézus körül tolongó kíváncsi tömeg nem kapott éltető erőt. A szenvedő asszony azonban, aki hittel érintette meg Jézust, meggyógyult. A lelki dolgokban is ez a különbség a véletlen kapcsolat és a hit érintése között. Ha Krisztusban csupán mint a világ Megváltójában hiszünk, lelkünk soha nem fog meggyógyulni. A hit, amely üdvösséghez vezet, nem csupán az evangélium igazságainak puszta elfogadása. Az igazi hit az, amely személyes Megváltójaként fogadja el Krisztust. Isten azért adta egyszülött Fiát, hogy mivel hiszek, el ne vesszek, hanem örök életem legyen (Jn 3:16). Amikor Krisztushoz fordulok, ahogy Igéje javasolja, hinnem kell, hogy megmentő kegyelmében részesít. Azt az életet, amelyet most élek, "az Isten Fiában való hitben" kell élnem, "aki szeretett engem, és önmagát adta érettem" (Gal 2:20).
Sokan a hitet csak állásfoglalásnak tartják. A megmentő hit
azonban egyezség, amely által azok, akik befogadják Krisztust, szövetséges
viszonyba lépnek Istennel. Az élő hit az erő fokozódását, a gyermeki bizalmat
jelenti, amely által Krisztus kegyeméből a lélek diadalmas hatalommá lesz.
A hit erősebb, mint a halál. Ha a betegek hitben a hatalmas Gyógyítóra néznek, az eredmény csodálatos lesz. E hit nyomán testük és lelkük megelevenedik.
A rossz szokások rabjainak ne reménytelenségről és gyorsan közeledő pusztulásról beszéljünk. Inkább irányítsuk tekintetüket Krisztusra! Hívjuk fel figyelmüket a menny dicsőségére! Ez többet fog tenni e tehetetlen és látszólag reménytelen betegek testének és lelkének megmentésére, mint a sírral való rémisztgetés.
Mai Bibliai szakasz: Ézsaiás 31
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=%C3%89zsai%C3%A1s%2031&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=%C3%89zsai%C3%A1s%2031&version=NT-HU
Ézsaiás a fejezet elején hátrafelé tekintget saját népe miatt. Egyiptomnak a kereskedelmi utak és a fa miatt volt érdekeltsége Palesztinában. Ézsaiás napjaiban a júdeaiak Egyiptomba mentek gyors lovakért, harci szekerek tömegéért, és erős lovasokért. De elszakadtak Istentől, és nem tekintettek Izrael Szentjére segítségért. Ézsaiás nem Júdára vagy Egyiptomra összpontosítja figyelmét, hanem Istenre, aki bölcs, és „veszedelmet hoz” Júdára azért, amit tesznek, és „nem másítja meg szavait”.
Istennek van egy terve, és véghez is viszi, felemelkedik a gonosztevők ellen. Ők és a segítőik bajban vannak az Úrral szemben. Ézsaiás azt mondja, az egyiptomiak csak emberek, de Isten emberfeletti, a lovak csak test, de Isten Lélek. Ézsaiás nem akar Júdával vagy az egyiptomiakkal foglalkozni, Isten cselekedetei számítanak igazán! Krisztus kinyújtja majd kezét, és a segítők megbotlanak, és akik bennük bíztak elesnek, „együtt pusztulnak el mindnyájan.” Ez a végső és teljes vége a gonoszságnak.
Az Úr a bárányt megtámadó oroszlán példáját használta szemléltetésként, hogy bemutassa, az emberi ellenállás nem segít, mint ahogy a pásztorok kiáltozása és zajkeltése sem. Ugyanígy az Úr gonosz elleni harcát sem lehet megállítani. Eljön, hogy harcoljon Sion hegyéért és dombjáért. Ézsaiás nem a földi, hanem a mennyei Jeruzsálemről beszél. Nem a városnak van szüksége védelemre, hanem a benne lévő hűségeseknek.
Az új Jeruzsálem alászáll majd az égből, és Isten végső csatája lezajlik a millennium végén, ahogy János leírja a Jelenések könyvében. Ézsaiás már tudta, János nem valami új dolgot talált ki. Ézsaiás tudott a millenniumról, így ír a 24. fejezet 22. versében: „hosszú idő múlva megbüntetik őket.” „Mert jön már lakóhelyéről az Úr, hogy megbüntesse bűneikért a föld lakóit” (26:21), „tűz emészti meg ellenségeidet” (26:11). Amit Júda lakóinak tenniük kell az, ahogy Ézsaiás mondja a 6. versben: „Térjetek meg ahhoz, akitől oly messze eltávolodtatok, Izráel fiai!”
Azokban a napokban – így írja Ézsaiás – „mindenki megveti ezüstbálványait és aranybálványait, amelyeket bűnös kézzel készített.” Bűnös építmények, bűnös technika, digitális vétkek, az emberi találékonyság termékei mind elpusztulnak, de nem emberi kéz által. Nem emberi kard, hanem Isten Igéje által esnek el. Nem menekülhetnek meg.
Ézsaiás témája nem Egyiptom vagy Júda, hanem Isten. „Kőszála ijedten menekül”. Krisztus Dániel 2. fejezetének kősziklája, aki el fog jönni a millennium előtt, szent angyalaival együtt. Sionban és az új Jeruzsálemben Isten tüze jelenik majd meg a millennium végén. Tudjuk, hogy sosem volt akkora tűz Jeruzsálem földi történelmében, amilyen lesz majd az ezer év végén.
Drága Istenünk! Add Urunk, hogy mint Ézsaiás, mi is Rád összpontosítsunk a nehéz időkben, ne emberi mesterkedésekben és biztosítékokban reménykedjünk! Tarts meg és őrizz meg bennünket! A Te nevedben kérünk. Ámen.
Koot van Wyk
268. heti olvasmány A NAGY ORVOS LÁBNYOMÁN 4. fejezetéhez (szeptember 20-26.).
A tinédzser fiamnak torokgyulladása, abban a kritikus időszakban, amikor minden felsőlégúti tünet különleges óvintézkedést igényelt. Az elkülönítéstől való félelem, valamint a szűrési idő alatt őt ért megbélyegzés következtében nagyon rosszul érezte magát. Érzelmileg nem volt rá felkészülve, hogy olyan személyzettel találkozik, aki teljes védőfelszerelésbe öltözve jelenik meg. Engem arra kértek, hogy várjak az autóban. Aggódó tekintete kínnal telivé tette a várakozásomat.
14 napra karanténba kellett vonulnia. Az elszigeteltsége alatt csak nőtt a poszttraumás stressze, ami azért alakult ki, mert védőfelszerelésben lévő személyzettel találkozott. „Anya, ahogy az orvos fel volt öltözve, biztos, hogy COVID-19-em van.” Isten azonban jó hírrel árasztott el minket a negyedik napon, amikor megkaptuk a negatív teszteredményt. Azoknak, akiket érint, az elszigetelés borzalma egy csapást jelent.
Jézus idejében a leprások voltak a társadalom legmegvetettebb emberei. A COVID-19 elszigetelést megtapasztalni semmiség, ha ehhez hasonlítjuk. A leprások a teljes emberi társadalomból voltak száműzve. Jézus jött, és ugyanazzal a jósággal fordult azokhoz is, akiket a társadalom és a vallás mérhetetlenül tisztátalannak bélyegzett. Krisztus a vérfolyásos asszony szívét felkészítette a reményre, a bizalomra, és hogy higgyen az Ő ígéreteiben. Jézus készen áll arra, hogy az Ő hatalmához a hozzáférést biztosítsa. Hitben kell törekednünk az Ő erkölcsi tisztaságára.
Urunk, Atyánk, add, hogy a megpróbáltatásoktól ne erőtlenedjünk el. Istenünk, lásd meg a hitet bennünk, adj bátorságot, hogy a jelenlétedbe kerülhessünk. Ámen.
Ámen!
VálaszTörlésÁmen ✝️🛐🙏🕊
VálaszTörlés