2020. szeptember 22., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 22 - KEDD - Ézsaiás 32

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez


Olvasmány – A nagy Orvos lábnyomán 4. fejezet 1896. nap

AZ IGAZI ORVOS-MISSZIONÁRIUS

4. fejezet (3. rész) – A hit érintése  

"Az ő irgalmasságából tartott meg minket"

Egy százados szolgája gutaütötten feküdt. A rómaiaknál a szolgák rabszolgák voltak. A piacon adták és vették őket. Sokszor durván és méltánytalanul bántak velük. De ez a százados szívből ragaszkodott szolgájához, és nagyon szerette volna, ha meggyógyul. Hitte, hogy Jézus meg tudja gyógyítani. Sohasem látta a Megváltót, de az, amit hallott róla, hitet ébresztett benne. Ez a római meg volt győződve arról, hogy a zsidók vallása - túlzott formaságtiszteletük ellenére - különb, mint az övé. Már korábban áttörte a nemzeti előítélet és gyűlölet korlátait, amely válaszfalat emelt a győzők és a legyőzött nép közé. Tiszteletet tanúsított az Istennek való szolgálat iránt, és a zsidókhoz mint Isten imádóihoz, kedves volt. A hallomásból ismert krisztusi tanításban megtalálta azt, ami lelkének hiányzott. Egész lelkével itta a Megváltó szavait. De méltatlannak tartotta magát arra, hogy Jézushoz közeledjék, így a zsidók véneinek szólt, kérjék meg Jézust, hogy gyógyítsa meg szolgáját.

A vének az ügyet Jézus elé tárták, és hangsúlyozták, hogy a százados méltó erre, "mert szereti a mi nemzetünket, és a zsinagógát is ő építtette nékünk" (Lk 7:4-5).

Útban a százados háza felé Jézus ezt az üzenetet kapta a századostól: "Uram, ne fáraszd magad; mert nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj" (6. vers).

Mai Bibliai szakasz: Ézsaiás 32

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=%C3%89zsai%C3%A1s%2032&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=%C3%89zsai%C3%A1s%2032&version=NT-HU

Ézsaiás ezt a fejezetet a Jézus Krisztusról szóló messiási leírással kezdi, aki igazságosan fog uralkodni. Krisztus azt mondta, hogy a hűségesek olyanok lesznek, mint a királyok, így Ézsaiás olyanokként látja őket Krisztus második eljövetele után, mint akik „törvényesen fognak vezetni” (1. vers). A szír fordítás úgy írja, „mint bírák a törvényszéken, úgy fognak uralkodni”. Pál azt írja, hogy az igazak fognak a világ, sőt az angyalok felett is ítélkezni (lásd 1Kor 6:2-3).

Abban a csodálatos időben, az advent után a vakok látni, a süketek hallani fognak (3. vers), csakúgy, mint a meggondolatlanok értelmesen gondolkodni és a dadogók folyékonyan beszélni. Ézsaiás a tökéletesség teljességét látta. Az idők végén nagy változás fog beállni. A bolondot nem nevezik többé nemesnek, sem a gazembert tisztességesnek (5. vers). A 6. és 7. versben a megtéretlen bolondot olyasvalakihez hasonlítja, aki istentelenséget cselekszik, aki tévelygést hirdet az Úrról, aki csak bolondságot beszél, aki szívében álnokságot forral, és aki hazug beszédével megront másokat. Az igaz azonban nemes dolgokat tervez, és kitart ezek mellett (8. vers).

Az egyház laodiceai állapotának végén felhívást kap a Jézus példázatában szereplő tíz szűz, hogy ébredjenek fel: Ti gondtalan asszonyok, keljetek fel, halljátok szavam, és ti elbizakodott leányzók, vegyétek füleitekbe beszédem!” Meg kell hallaniuk az Ő hangját (9b vers). Ézsaiás még egyszer megismétli ezt (9c vers). Ezután, a 11-14. versekben Ézsaiás kifejti ezt a szituációt. A maradék arra kap ekkor felszólítást, hogy hagyják el a városokat: „Menjetek ki belőle, én népem, (...) hogy a rámért csapások ne érjenek titeket!” (Jel 18:4 – új prot. ford.) Aztán a 15. versben Ézsaiás a Lélek kiáradásáról beszél, amikor a puszta virágzó kertté fog változni.

Jóel 2:28-ban így olvassuk: „kiöntöm majd Lelkemet minden emberre” és mindaz, aki az Úr nevét hívja segítségül, megmenekül. Ez lesz az utolsó felhívás. A maradék nép számban egyre inkább növekszik. Ami a laodiceai időben elveszett, ekkor mind kárpótlásra kerül, méghozzá óriási többlettel (16a vers). Ézsaiás most ér vissza oda, ahonnan az 1. versben kezdte: „az igazság műve békesség lesz” (17a vers); „igazságosan fog uralkodni a király” (1. vers – új prot. ford.). Ézsaiás egy „békés hajlékot” látott, ami Sion és az új Jeruzsálem. A hűségesek „biztonságos lakóhelyeken, gondtalan nyugalomban” fognak lakozni (18. vers – új prot. ford.).

A 19. versben Ézsaiás ahhoz tér vissza, hogy a városok hogyan lettek elhagyatottak, és hogyan pusztultak le, miután a maradék a „menjetek ki belőle, én népem” hívásnak eleget tett, mivel ezután csapások érték a földet. János a Jelenésekben tálentum nagyságú jégesőről és teljesen lerombolt városokról beszél (Jel 16:21). Ezzel szemben az igazak az állatokkal együtt a Mennyben lesznek, az állatok pedig szabadon fognak járni, mivel nem lesz többé háború, sem tolvajok (20. vers).

Drága Istenünk! Lelki biztonságban szeretnénk élni, és növekedni szeretnénk a te kegyelmedben. Amikor pedig a Lélek utolsó esője kitöltetik, a Lélekben szeretnénk maradni, és nem elhagyni őt. Ámen.

Koot van Wyk

268. heti olvasmány A NAGY ORVOS LÁBNYOMÁN   4. fejezetéhez (szeptember 20-26.).

A tinédzser fiamnak torokgyulladása, abban a kritikus időszakban, amikor minden felsőlégúti tünet különleges óvintézkedést igényelt. Az elkülönítéstől való félelem, valamint a szűrési idő alatt őt ért megbélyegzés következtében nagyon rosszul érezte magát. Érzelmileg nem volt rá felkészülve, hogy olyan személyzettel találkozik, aki teljes védőfelszerelésbe öltözve jelenik meg. Engem arra kértek, hogy várjak az autóban. Aggódó tekintete kínnal telivé tette a várakozásomat.

14 napra karanténba kellett vonulnia. Az elszigeteltsége alatt csak nőtt a poszttraumás stressze, ami azért alakult ki, mert védőfelszerelésben lévő személyzettel találkozott. „Anya, ahogy az orvos fel volt öltözve, biztos, hogy COVID-19-em van.” Isten azonban jó hírrel árasztott el minket a negyedik napon, amikor megkaptuk a negatív teszteredményt. Azoknak, akiket érint, az elszigetelés borzalma egy csapást jelent.

Jézus idejében a leprások voltak a társadalom legmegvetettebb emberei. A COVID-19 elszigetelést megtapasztalni semmiség, ha ehhez hasonlítjuk. A leprások a teljes emberi társadalomból voltak száműzve. Jézus jött, és ugyanazzal a jósággal fordult azokhoz is, akiket a társadalom és a vallás mérhetetlenül tisztátalannak bélyegzett. Krisztus a vérfolyásos asszony szívét felkészítette a reményre, a bizalomra, és hogy higgyen az Ő ígéreteiben. Jézus készen áll arra, hogy az Ő hatalmához a hozzáférést biztosítsa. Hitben kell törekednünk az Ő erkölcsi tisztaságára.

Urunk, Atyánk, add, hogy a megpróbáltatásoktól ne erőtlenedjünk el. Istenünk, lásd meg a hitet bennünk, adj bátorságot, hogy a jelenlétedbe kerülhessünk. Ámen.

Ruth Haamankuli
Egészségügyi szolgálatok igazgatója és gyülekezeti vén, Minnetonka Hetednapi Adventista Egyház, Minnesota
Fordította Gősi Csaba
 

  

3 megjegyzés: