Higgyetek az Ő prófétáinak - július 26 - KEDD - Józsué 7

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Józsué 7 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3zsu%C3%A9%207&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3zsu%C3%A9%207&version=NT-HU

(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak 

 

1.    Isten párhuzamosan kezében tartja az emberiség és az egyes ember sorsát. Bár Isten Izraelt, mint népet vezeti, de odafigyel az egyes emberre is, mint Ráháb korábban, aki hozzájárult Izrael győzelméhez, de Ákánra is, aki ebben a fejezetben egymaga okozta Izrael vereségét.

2.    Istennek kezelnie kell népe engedetlenségét. Izrael népe hibát követett el, mert megittasult a győzelem következtében.   Elfelejtették, hogy Jerikó városának bevétele Isten műve, és ez alkalommal Józsué nem kérte ki Isten tanácsát, maga akarta kivitelezni Ai város bevételét. A vereség azonban ráébresztette Józsuét és a népet tévedésükre. Józsué Mózeshez hasonlóan közbenjárt a népért és kivívta azt, hogy Isten megbocsásson és népével maradjon.  

3.    Istennek kezelnie kell az egyes emberek engedetlenségét. Bár csak egy ember vétkezett, Isten nem hagyhatta figyelmen kívül. Kezelnie kellett a helyzetet és meg kellett mutatnia népének, hogy az egyes emberek engedetlensége, milyen átkot hozhat az egész népre. Isten nem kegyetlenségből tette Ákánnal, amit tett, hanem nyomatékosítania kellett az egész nép számára, hogy az engedetlenségük miatt veszélybe kerülhet egész létük egyénenként és mint nép is.  

4.    Ezen kívül egy olyan Istent is látunk ebben a fejezetben,

a.    aki komolyan veszi a neki szentelt dolgokat

b.    aki a bajok és próbák megengedésével sokkal nagyobb rossztól óvja meg az embert

c.    akinek a jelenlétében nem fér meg a lopás, csalás és hazugság. Vagy annak kell távozni, aki ezt műveli, vagy Ő távozik népe jelenlétéből

Olvasmány – E.G. White KERESZTÉNY SZOLGÁLAT 27. fejezet

27. fejezet – A szolgálat jutalma (3. rész)

A földi életben elvehető jutalom

Boldogság – Akik életüket a krisztusi szolgálatnak szentelik, tudják, mi az igazi boldogság. Érdeklődésük és imáik messze túlmutatnak saját énjükön. Maguk is aszerint növekednek, ahogy igyekeznek másokon segíteni. Kapcsolatba kerülnek a legszélesebb tervekkel, a legpezsdítőbb feladatokkal; tudni fogják, hogyan növekedhetnek mindegyre úgy, hogy a világosság és az áldás isteni csatornájába helyezik magukat. Az ilyenek a mennyből nyernek bölcsességet. Mindinkább azonosulnak Krisztussal minden tervében. Nincs mód arra, hogy valaki lelkileg megrekedjen egy szinten. (Testimonies, IX, 42.)

Boldog az a gyülekezet, amely eredményesen veszi ki részét ebből a munkából. Az a férfi vagy nő, akinek a lelke szánakozással és szeretettel viseltetik a tévelygők iránt, s aki azért fáradozik, hogy visszahozza őket a nagy Pásztor nyájába, áldott munkára kötelezi el magát. Ó, mennyire elragadó gondolat, hogy amikor ily módon egy bűnöst nyerünk meg, nagyobb az öröm a mennyben, mint a kilencvenkilenc igaz felett! (Testimonies, II, 22.)

Semmi sem fárasztó robot annak, aki aláveti akaratát Isten szándékainak. Azt, hogy valamit „az Úrnak cselekszik”, olyan gondolat, amely kellemessé varázsol minden olyan munkát, amit a Megváltó bíz rá. (Testimonies, IX, 150.)

A keresztény munkás nem ismer olyat, hogy lélektelen robot, ha az Isten által kijelölt munkáról van szó. Ura örömébe úgy lép be, hogy látja a bűn szolgaságából megszabadult lelkeket, és ez az öröm minden önmegtagadásért kárpótolja őt. (Southern Watchman, 1903. április 2.)

Önmegtagadó munkát igényel az, hogy valaki terhet viseljen, és valaki béketűréssel kitartson a jó cselekvésében, és ez olyan dicsőséges szolgálat, amire a menny is mosolyogva tekint. (Testimonies, II, 24.) {ChS 269.5}  

Krisztus kedvét leli abban, hogy kézen fog látszólag reménytelen embereket, akiket Sátán lezüllesztett, és akiken keresztül munkálkodott, és kegyelme tárgyaivá teszi őket… Gyermekeit műve bevégzésének eszközeivé teszi, és abban a sikerben, amit már ebben az életben elérnek, drága jutalmat látnak. (Testimonies, VI, 308–309.)

Áldás – Minden Krisztusért tett erőfeszítésünk áldásként hull vissza reánk. (Christ’s Object Lessons, 354.)

Minden kötelesség, amelynek Jézus nevében teszünk eleget, minden áldozat, amit érte hozunk, bőséges jutalommal kecsegtet. Magában a kötelességnek a végzésében Isten szól hozzánk, és áldás hullik ránk. (Testimonies, IV, 145.)

Azért élünk ezen a világon, hogy lelkeket nyerjünk az Üdvözítőnek. Ha másoknak ártunk, magunknak is ártunk. Ha mások áldására élünk, magunknak is áldást szerzünk, mert minden egyes jó tett visszahat a mi szívünkre is. (Testimonies, IV, 72.)

Minden másokra árasztott fénysugár saját szívünkben is felragyog. A bánatos lelkűek felé irányuló valamennyi kedves és együtt érző szó, minden, az elnyomottak sorsának könnyebbé tételére irányuló tett, a felebarátaink szükségét betöltő összes adomány, amiket egytől egyig úgy szóltak, tettek, adtak, hogy Isten dicsőségét tartották szem előtt, áldást hoz annak, akitől e jók származnak. Akik így munkálkodnak, a mennyei törvénynek engedelmeskednek, és Istentől nyernek dicséretet. (Testimonies, IV, 56.)

Jóllehet a végső nagy jutalom Krisztus eljövetelekor adatik meg majd, az Istenért végzett hűséges szolgálat már ebben az életben elveszi jutalmát. A munkásnak akadályokkal, ellenállással, valamint zord és szívfacsaró rosszallással kell szembetalálnia magát. Előfordulhat, hogy nem is láthatja saját szemével fáradozásai gyümölcsét. Ő azonban mindezek ellenére tevékenykedésében áldott jutalomra lel. Mindazok, akik átadják magukat Istennek, és önzetlenül szolgálják az emberiséget, a dicsőség Urával munkálkodnak együtt. Ez a gondolat megédesít minden vesződséget, megacélozza az akaratot, erőt önt a lélekbe bármi eshetőséggel szemben. (Testimonies, VI, 305–306.)

https://white-konyvtar.hu/fejezet/KSz/felfedezesek/1925/13.1837/

Olvasmány Ellen White KERESZTÉNY SZOLGÁLAT című könyve 27. fejezetéhez (július 24-30.).

A Generál Konferencia honlapjára még nem került fel. Ahogy megjelenik, pótoljuk