2026. október 30. PÉNTEK – JÉZUS ÉLETE – „Az időnek teljessége”

2026. október 30. PÉNTEK – JÉZUS ÉLETE – „Az időnek teljessége”

A remény itt kezdődik:

 

– JÉZUS

Az Újszövetség evangéliumi szakaszait olvassuk közösen, párhuzamosan az egyik legszebb Jézusról szóló könyvvel, a Jézus életével.

Ide kattintva olvashatod el a mai szakaszokat:

https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/3/20/revidealt-karoli

Hívd meg barátaidat és ismerőseidet, hogy együtt olvassanak velünk és meghallják a legszebb Hangot!

Azoknak, akik a régi rendszer szerint szeretnék olvasni, itt találhatják meg és olvashatják el az adott fejezethez írt magyarázatot:

https://higgyetekazoprofetainak.blogspot.com/2020/04/higgyetek-az-o-profetainak-aprilis-18.html

A korábbi olvasmányokat itt találod meg:

https://egyhangegyszemelyjezus.blogspot.com/

JÉZUS ÉLETE – „Az időnek teljessége”

Amikor eljött az időnek teljessége, Isten kibocsátotta Fiát… hogy a törvény alatt lévőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot.” (Gal 4,4–5) {DA 31.1}

Az Üdvözítő eljövetelét már az Édenben prófécia hirdette. Amikor Ádám és Éva először hallották az ígéretet, arra számítottak, hogy gyorsan beteljesedik. Örömmel fogadták elsőszülött fiukat, mert azt remélték, hogy talán ő a Szabadító. Ám az ígéret valóra válására még várni kellett. Akik elsőként kapták ezt az ígéretet, nem láthatták beteljesedését. Énok napjaitól kezdve pátriárkák és próféták ismételték az ígéretet, és életben tartották az örömhírt, de a Megígért mégsem jött el. Dániel megjövendölte eljövetelének időpontját, azonban nem mindenki értelmezte helyesen az üzenetet. Teltek-múltak az évszázadok, és a próféták elhallgattak. Az elnyomó keze súlyosan ránehezedett Izráelre, és sokan vélték úgy, hogy „a napok csak haladnak, ám semmivé lesz minden látás” (Ezék 12,22). {DA 31.2}

Ám amint a csillagok haladnak kijelölt útjuk roppant körpályáin, úgy Isten elgondolásai sem ismerik a sietséget vagy a késedelmet. Az óriási sötétség és a füstölgő kemence jelképei által Isten kijelentette Ábrahámnak Izráel egyiptomi szolgaságát (1Móz 15,12. 17), és azt is, hogy rabságuk ideje négyszáz évig tart majd. „Annakutána – mondta – kijönnek nagy gazdagsággal.” (1Móz 15,14) Az ígéret ellen hiába harcolt a fáraó büszke birodalma teljes erejével. „Ugyanazon a napon”, az isteni kijelentésben megjelölt időpontban, „az Úr minden serege kijött Egyiptom földjéről” (2Móz 12,41). Így határozták meg a mennyei tanácsban Krisztus eljövetelének óráját is. Amikor a hatalmas időmérő mutatója a megjelölt időponthoz ért, Jézus megszületett Betlehemben. {DA 32.1}

„Amikor eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az Ő Fiát.” (Gal 4,4) A Gondviselés irányította a nemzetek megmozdulásait, az emberi ösztönzések és befolyások menetét, míg a világ megérett a Szabadító eljövetelére. A nemzetek egyetlen kormányzat alatt egyesültek. Egyetlen nyelvet beszéltek, és ezt ismerték el irodalmi nyelvnek mindenütt. A szétszóratásban élő zsidók minden országból Jeruzsálembe gyülekeztek az évenkénti ünnepekre, s amikor visszatértek lakóhelyükre, szerte a világon elterjesztették a Messiás eljövetelének örömhírét. {DA 32.2}

Ekkorra a pogány vallási rendszerek elveszítették befolyásukat. Az emberek belefáradtak a külsőségekbe és a mítoszok hallgatásába. Olyan vallás után áhítoztak, amely megelégíti a szívet. Mialatt úgy tűnt, hogy az igazság fénye eltávozott az emberek közül, sokan keresték a világosságot. Az élő Isten ismeretét szomjúhozták, és a síron túli élet bizonyosságára vágyakoztak. {DA 32.3}

Ahogyan a zsidók eltávolodtak Istentől, úgy fakult a hitük, s már szinte alig világította meg a jövőt. A próféták szavait nem értették. A nép nagy tömegeinek a halál rettegett titoknak tűnt, mögötte bizonytalanság és homály. Nemcsak a betlehemi anyák jajveszékelése, hanem az emberiség nagy szívéből felszakadó kiáltás az, ami századok távlatából a prófétát e felismerésre késztette: „Hang hallatszott Rámából: sírás-rívás és sok keserves jajgatás. Ráhel siratta a fiait, és nem akart megvigasztaltatni, mert nincsenek.” (Mát 2,18) Az emberek vigasztalanul ültek a halál árnyékának völgyében. Várakoztak a Szabadító eljövetelére, amikor a sötétségnek el kell oszlania, és a jövő titkára fény derül. {DA 32.4}

A zsidó nemzeten kívül is voltak férfiak, akik egy isteni tanító megjelenéséről jövendöltek. Ezek az emberek kutatták az igazságot, és az ihletés Lelke adatott nekik. Mint a csillagok a besötétedett égen, úgy tűntek fel egymás után ilyen tanítók. Prófétai szavuk reményt ébresztett a pogány világ lakóinak szívében. {DA 33.1}

A Szentírást már évszázadokkal korábban lefordították görög nyelvre, amelyet akkor a Római Birodalomban széles körben beszéltek. A zsidók mindenfelé szétszóródtak, és Messiás-várásuk bizonyos mértékig hatással volt a pogányokra is. Azok között, akiket a zsidók pogányoknak neveztek, voltak olyan férfiak, akik jobban értették a Messiásra vonatkozó bibliai próféciákat, mint Izráel tanítói. Voltak, akik úgy vártak jövetelére, mint aki a bűntől szabadít meg. Filozófusok igyekeztek behatóan tanulmányozni a zsidó vallási élet titkát, de a zsidó vezetők vakbuzgósága gátolta a világosság terjedését. Az volt a céljuk, hogy fenntartsák a válaszfalat, amelyet önmaguk és más népek közé emeltek, s nem voltak hajlandók megosztani a szimbolikus szolgálatra vonatkozó ismeretet, amely még a birtokukban volt. El kellett jönnie a Szentírás valódi Magyarázójának, akit mindezek az előképek ábrázoltak, hogy megvilágítsa jelentőségüket. {DA 33.2}

A természet, előképek és jelképek által, pátriárkákon és prófétákon keresztül Isten szólt a világhoz. Tanításait az emberiség nyelvén kellett átadnia az emberi családnak. A szövetség Követének kellett megszólalnia, saját templomában hallatva hangját. Krisztusnak el kellett jönni, hogy hallhassák határozott, tiszta és érthető szavait. Az igazság szerzőjének kellett elválasztania az igazságot az emberi vélemények pelyvájától, amely elfedte a valódi isteni szót. Isten kormányzásának alapelveit és a megváltás tervét egyértelművé kellett tennie, az Ótestamentum tanításait a maguk teljességében tárva az emberek elé. {DA 34.1}

A zsidók között még voltak állhatatos lelkek, akik által Isten ismerete fennmaradt. Ők még reménységgel várták az atyáiknak tett ígéret teljesedését. A Mózes által adott ígérethez ragaszkodva erősítették meg hitüket: „Prófétát támaszt néktek az Úr, a ti Istenetek, a ti atyátokfiai közül, mint engem, azt hallgassátok mindenben, amit csak szól néktek.” (Csel 3,22) Újra és újra elolvasták, miként keni fel az Úr az Ő követét, „hogy a szegényeknek örömet mondjon”, „bekösse a megtört szívűeket”, „a foglyoknak szabadulást hirdessen”, és „hirdesse az Úr jókedvének esztendejét” (Ésa 61,1–2). Olvasták, hogy „tanít majd törvényt a földön” (Ésa 42,4), és azt, hogyan „várnak majd a szigetek az Ő törvényére” (Ésa 60,3), hogyan jönnek a pogányok az Ő világosságához, és a királyok a feltámadt fényességhez. {DA 34.2}

Jákób szavai halála előtt is tele voltak reménységgel: „Nem múlik el Júdától a fejedelmi bot, sem a vezéri pálca térdei közül, míg eljön Siló, és a népek Neki engednek.” (1Móz 49,10) Izráel hanyatló hatalma azt igazolta, hogy a Messiás jövetele közel van. Dániel jövendölése úgy mutatta be a Messiás uralmának dicsőségét, hogy birodalma az összes földi királyság örökébe lép, s „megáll mindörökké” (Dán 2,44). Míg igen kevesen értették Krisztus küldetésének lényegét, addig széles körben vártak egy hatalmas uralkodó fellépésére, aki majd megalapítja országát Izráelben, s mint a nemzetek szabadítója jön el. {DA 34.3}

Az idő teljessége elérkezett. A bűn korszakai során egyre jobban megromlott emberiség Megváltó után vágyakozott. Sátán mindaddig azon igyekezett, hogy mind mélyebbé tegye a föld és a menny közötti szakadékot. Csalásaival, hamisságaival felbátorította a bűnben élő embereket. Az volt a célja, hogy az Atya szeretetét és türelmét kioltsa, s Isten a világot átengedje a sátáni hatalomnak. {DA 34.4}

Sátán arra törekedett, hogy lehetetlenné tegye az emberek számára Isten megismerését, elterelje figyelmüket Isten templomáról, és így létrehozza saját birodalmát. A felsőbbségért folytatott küzdelmet mintha teljes sikerre vitte volna. De Istennek minden nemzedékben voltak hívei. A pogányok között is voltak olyan férfiak, akiken keresztül Krisztus munkálkodott, hogy a bűnbe süllyedt, lealacsonyodott népet fölemelje. Ezeket a férfiakat azonban megvetették és gyűlölték, sokukat megölték. A sötétség, melyet Sátán borított a világra, egyre mélyebb és mélyebb lett. {DA 35.1}

Sátán a pogányság felhasználásával hosszú időn át elfordította az embereket Istentől, de nagy diadalát akkor aratta, amikor Izráel hitét megrontotta. A pogányok elveszítették Isten ismeretét, mivel a saját elképzeléseiket istenítették, s így egyre romlottabbá lettek. Így történt ez Izráellel is. Minden pogány vallás alapja az az elképzelés, hogy az ember a saját cselekedeteivel megmentheti magát, s ezt a zsidó nép is átvette. Sátán ültette el ezt az elvet. Bárhol valljanak is ilyen elgondolást, ott nincs védelem a bűn ellen. {DA 35.2}

A megváltás üzenetét Isten emberek által juttatta el a világhoz. A zsidók azonban arra törekedtek, hogy kisajátítsák az örök élet igazságát. Felhalmozták az élő mannát, s így az megromlott. A vallás, amelyet megpróbáltak a maguk számára elkülöníteni, vétekké, botránkozássá lett. Megrabolták Istent dicsőségétől, s az evangélium meghamisításával kárt okoztak a világnak. Elutasították, hogy Isten szolgálatára rendeljék magukat az emberek megváltásáért, inkább Sátán eszközei lettek a világ elpusztításában. {DA 36.1}

A nép, amelyet azért hívott el Isten, hogy az igazság oszlopa és erőssége legyen, Sátán képviselőjévé vált. Éppen azt a munkát végezték, amelyet Sátán akart, és így hamis színben tüntették fel Isten jellemét: a világ előtt kíméletlen kényúrnak mutatták be Őt. Éppen a templom papjai veszítették szem elől szolgálatuk jelentőségét. Már nem tekintettek a jelképeken túlra, a szimbolizált lényeg felé. Az áldozatok bemutatásánál úgy viselkedtek, mintha színdarabot játszanának. Az isteni rendelkezéseket így változtatták az értelem megvakításának és a szív megkeményítésének eszközeivé. Ezért ezen az úton Isten már semmit sem tudott tenni az emberért. Az egész rendszert meg kellett szüntetnie. {DA 36.2}

A bűn csalása elérte a tetőpontot. Az emberi lelkek megrontására törő valamennyi eszköz működésbe lépett. Isten Fia a világra tekintve szenvedést és romlottságot látott. Szánakozott, amikor azt kellett látnia, hogyan válnak emberek a sátáni kegyetlenkedés áldozataivá. Részvéttel tekintett azokra, akiket az ellenség megrontott és elveszejtett. Olyan vezetőt választottak, aki foglyokként láncolta őket szekeréhez: megcsalatva, megzavarodva haladtak előre komor menetben az örök pusztulás, a halál felé, az élet minden reménye nélkül, az éjszaka felé, amelyre nem virrad fel a hajnal. Sátáni eszközök épültek be az emberek közé. Az emberi test, amelyet Isten az Ő Lelke lakhelyéül alkotott, démonok tanyája lett. E természetfeletti lények a leggonoszabb kívánságok kielégítésére ösztönözték az ember érzékszerveit, idegeit, érzelmeit, minden emberi szervet. Az emberek tekintete démoni gonoszságot tükrözött, azét a hatalomét, amely birtokba vette őket. Ez tárult az Üdvözítő elé. Micsoda látványban volt része a Végtelen Tisztaságnak! {DA 36.3}

A bűn tudománnyá vált, és a romlottságot beillesztették a vallás rendszerébe. A lázadás mélyen meggyökerezett az emberi szívben, és a mennyel szembeni ellenségeskedés igen heves volt. Nyilvánvalóvá vált a világegyetem előtt, hogy az Istentől eltávolodott emberiség nem képes fölemelkedni. Annak kell új életet és erőt adnia, aki a világot teremtette. {DA 37.1}

Az el nem bukott világok feszült figyelemmel kísérték, vajon felkél-e Isten, és elsöpri-e a Föld lakosait. Ha az Úr ezt teszi, Sátán megszerezte volna magának a mennyei lények bizalmát. Kijelentette, hogy Isten kormányzatának elvei lehetetlenné teszik a megbocsátást. Ha a világ elpusztul, azt állította volna, hogy lám, vádjai igaznak bizonyultak. Istent akarta hibáztatni, és lázadását az egész világmindenségre kiterjeszteni. Isten nem pusztította el a világot, hanem elküldte az Ő Fiát, hogy megmentse. Bár romlás és pusztulás látszott a Föld minden részén, Isten gondoskodott a gyógyulás útjáról. A válság mélypontján, amikor már-már úgy tűnt, mintha Sátán diadalmaskodna, Isten Fia eljött az isteni kegyelem üzenetével. Isten minden korban, minden időben szeretetet árasztott az emberiség felé. Mindig láthatóak voltak kegyelmének jelei, az emberi romlottság ellenére. Amikor pedig eljött az időnek teljessége, Isten dicsősége abban nyilatkozott meg, hogy a gyógyító kegyelem teljességét bocsátotta a világra. A kegyelem áradatának többé semmi nem vet gátat, és Isten sem vonja vissza addig, míg véghez nem viszi a megváltás tervét. {DA 37.2}

Sátán ujjongott, mert sikerült eltorzítania Isten képmását az emberekben. De Jézus eljött, hogy helyreállítsa, amit a pusztító tönkretett. Krisztuson kívül senki sem képes újjáalakítani azt a jellemet, amelyet a bűn megrontott. Eljött, hogy kiűzze az emberek akaratát uraló démonokat. Eljött, hogy fölemeljen bennünket a porból, megromlott jellemünket az Ő isteni jellemének mintájára újjáalakítsa, és saját dicsőségével megszépítse.