Higgyetek az Ő prófétáinak - március 22 - CSÜTÖRTÖK - Lukács 12

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 17. fejezet 983. nap

Akkor tehát hogyan üdvözülünk? "Amiképpen felemelte Mózes a kígyót a pusztában" (Jn 3:14), úgy emeltetett fel az embernek Fia; és mindenki, akit a kígyó becsapott és megmart, ránézhet és élhet. "Ímé az Istennek ama Báránya, aki elveszi a világ bűneit" (Jn 1:29). A keresztről áradó fény kinyilatkoztatja Isten szeretetét. Szeretete Hozzá vonz. Ha nem állunk ellent ennek a vonzásnak, akkor a kereszt lábához fog vezetni, mint olyanokat, akik megbánták bűneiket, és akikért a Megváltót megfeszítették. Ekkor Isten Lelke hit által lélekben új életet hoz létre. A gondolatok és vágyak összhangba kerülnek Krisztus akaratával. A szív, az elme újjáteremtődik annak képmására, Aki azon munkálkodik, hogy egészen alárendeljük magunkat Neki. Ekkor Isten törvénye beíródik az elmébe és a szívbe, és elmondhatjuk Krisztussal: "Hogy teljesítsem a te akaratodat, ezt kedvelem, én Istenem" (Zsolt 40:9).

A Nikodémussal való beszélgetés során Jézus feltárta a megváltási tervet és evilági küldetését. Ezt követően egyetlen tanításában sem magyarázta el ilyen tökéletesen, lépésről lépésre azt a munkát, amelynek végbe kell mennie mindenkinek a szívében, aki örökölni akarja a mennyországot. Szolgálatának legelején megismertette az igazságot a Magas Tanács egyik tagjával, a legfogékonyabb elmével, a nép kijelölt tanítójával. Izrael vezetői azonban nem fogadták szívesen a világosságot. Nikodémus szívébe rejtette az igazságot, melynek gyümölcsei alig-alig váltak nyilvánvalóvá három éven át.

Viszont Jézus ismerte a talajt, amelybe a magot vetette. Nem vesztek el az éjszakában az egyetlen hallgatónak szóló szavak a magányos hegyen. Egy ideig Nikodémus nem ismerte el Jézust nyilvánosan, de figyelte életét, és töprengett tanításain. A Magas Tanácsban újra és újra meghiúsította a papok Krisztus megsemmisítésére irányuló terveit. Amikor Jézus végül a kereszten függött, Nikodémus visszaemlékezett a tanításra az Olajfák hegyén: "Amiképpen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképpen kell az ember Fiának felemeltetnie. Hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (Jn 3:14-15). A titkos beszélgetés fénye beragyogta a keresztet a Kálvárián, és Nikodémus meglátta Krisztusban a világ Megváltóját.

Az Úr mennybemenetele után, amikor a tanítványok szétszóródtak az üldözések miatt, Nikodémus bátran színre lépett. Vagyonát a zsenge egyház támogatására fordította, amelyről a zsidók azt hitték, hogy Krisztus halálával eltűnik. A veszély idején ő, aki korábban olyan óvatos és elővigyázatos volt, sziklaszilárddá vált, erősítette a tanítványok hitét, és rendelkezésre bocsátotta javait az evangéliumi munka elősegítése érdekében. Akik előzőleg tisztelettel hajoltak meg előtte, most csúfolták és üldözték. Evilági javak tekintetében elszegényedett, de az a hite nem fogyatkozott el, ami a Jézussal folytatott éjjeli tanácskozásból serkent.

Nikodémus elmondta Jánosnak a beszélgetés történetét, amely az apostol feljegyzései révén szolgál milliók okulására. Az itt tanított igazságok ma éppoly fontosak, mint azon az ünnepélyes éjszakán, magányos hegyen, ahová a zsidó vezető eljött, hogy megtanulja az élet útját a szerény galileai Tanítótól.

Mai Bibliai szakasz: Lukács 12

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs+12&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=luk+12&version=NT-HU

Ez volt az eddigi  legnagyobb tömeg. Olyan sok ember gyűlt össze, hogy majdnem egymást taposták le, hogy meglássák Jézust (Lk 12:1). Egy férfi - akinek fontos kérése volt, mely ha teljesült volna, anyagi biztonságot adott volna neki -  odafurakodott Jézushoz és ezt mondta: "Mester, mondd meg az én testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget" (Lk 12:13)

Talán a bátyja nem akarta odaadni a jussát elhunyt apjuk birtoka után. Jézus gyakran segített olyan embereken, akik másoktól való igazságtalanságtól szenvedtek. De Jézus válasza mindenkit meglepett: "Ember, ki tett engem köztetek bíróvá vagy osztóvá?" (Lk 12:14). Miért tagadja meg Jézus bírói mivoltát és miért válaszolt így? Nem volt felhatalmazása arra, hogy bírói döntést hozzon az emberek között. Így válaszol: Nem olyan bíró vagyok, aki az anyagi dolgaitok felől ítél, hanem azért vagyok itt, hogy az emberek szívét ítéljem meg. Jézus a kapzsisága miatt ítélte el az embert, nem pedig a bátyja és közte lévő örökösödési vita miatt.

Azért, hogy a tömeg megértse álláspontját, Jézus a következő alapigazságot tanította : "Meglássátok, hogy eltávoztassátok a telhetetlenséget;mert nem a vagyonnal való bővölködésben van az embernek az ő élete." Jézus ezután elmond egy történetet egy emberről, aki nagyobb csűrt akart építeni, hogy abban tárolja a többlettermést.  De Isten ezt mondta neki:  "Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet tetőled; amiket pedig készítettél, kiéi lesznek?" (Lk 12:20). Jézus így foglalta össze ezután: "Így van dolga annak, aki kincset takar magának, és nem az Istenben gazdag" (Lk 12:21)

Mivel Isten mindenek teremtője, ő biztosít számunkra bármit, amire szükségünk van. Ha mi valóban hiszünk ebben, akkor követjük Jézus tanácsát a Lukács 12:22-34-ben, hogy először Isten országát keressük és nem aggódunk a fizikai szükségleteink miatt. Ez nem azt jelenti, hogy nincsen szükségünk élelemre, ruházatra, vagy más dolgokra. Jézus ezt mondja: "Ne aggodalmaskodjatok" mert "a ti Atyátok pedig tudja, hogy néktek szükségetek van ezekre" (Lk 12:30).

Jézus egy felhívással zárja a példázatot: "Adjátok el amitek van, és adjatok alamizsnát." Az eredmény olyan kincs lesz a mennyben, ami el nem avul, mert "ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is" (Lk 12:34). Más szavakkal Jézus ezt mondja: "Amit értékelsz, az határozza meg a jövődet." Isten értékeli az embereket. Saját életével fizetett értük. A vagyonod csak akkor értékes, ha azzal a Jézust szerető emberek szükségleteit szolgálod.

Douglas Jacobs, D.Min.

137. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  17-18. fejezetEIhez (március 18-24.).

Amikor Jézus azt mondta Nikodémusnak, hogy újból kell születnie ahhoz, hogy megláthassa Isten országát, Nikodémus megdöbbent attól a gondolattól, hogy egy ország túl tiszta lehet az ő számára. Nem tudta elfogadni, hogy neki, a szabatos farizeusnak, meg kell változnia. Mások csupa jót gondoltak róla, és ő maga is meglehetősen jókat gondolt saját magáról.

Olykor velünk is van úgy, hogy a természetünktől fogva nem akarjuk Isten Szentlelkének gondolatát befogadni. Amikor Isten szembesít valamivel, a büszkeségünk az őszinte megvallás útjába áll.

Isten megadta az igazságot az egyházunk számára és lehetőségünk van arra, hogy ezt megismerjük. Felelősek vagyunk azért, hogy terjesszük az evangéliumot a világ számára. A kényelmünk azonban megakadályozza ezt. Megelégszünk, még mielőtt hűségesek lennénk. Nem kellene, hogy így legyen.

A tudásom, legyen az bármennyire hatalmas tudás is, akár csak amivel Nikodémus rendelkezett, értelmetlen, hogy ha nincs részem a lelki újjászületésben, amitől győzedelmessé válhatok. Ez az újjászületés teszi lehetővé a Léleknek, hogy felhasználjon engem. Az újjászületéshez azonban alá kell rendelnem magamat Istennek, ahogyan Nikodémusnak is kellett.

Jézuson kívül nincs más név az ég alatt, „mely által kellene nékünk megtartatnunk” (ApCsel 4:12). És ha új személlyé válunk, a lehetőségek széles tárháza nyílik meg előttünk. Amiképp a csecsemők felnövekszenek a kialakult személyiségre, a hívők is lépésről lépésre fejlődnek a mennyei királysághoz.

Amy Masuda, Japán

(Amy jelenleg egészségügyi missziót folytat a malajziai Aenon Életmódközpontban.)

Fordította Gősi Csaba

Higgyetek az Ő prófétáinak - március 21 - SZERDA - Lukács 11

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 17. fejezet 982. nap

Nincs mentség Izraelnek az újjászületés munkájával szembeni vakságára. Ésaiás a Szentlélektől ihletetten írta: "Mi mindnyájan olyanok voltunk, mint a tisztátalan, és mint megfertéztetett ruha minden mi igazságaink" (Ésa 64:5). Dávid így imádkozott: "Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem" (Zsolt 51:12). Ezékiel által pedig így szól az ígéret: "És adok néktek új szívet és új lelket adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből és adok néktek hússzívet. És az én lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolatimban járjatok" (Ez 36:26-27).

Nikodémus korábban elhomályosult elmével olvasta ezeket az íráshelyeket, de most kezdte felfogni értelmüket. Látta, hogy a törvény betűjéhez való legmerevebb engedelmesség - amelyet a külsőségekre alkalmaznak - sem lehet jogcím senkinek arra, hogy belépjen a mennyek országába. Emberi mértékkel mérve élete igaz és tiszteletre méltó volt, de Krisztus jelenlétében úgy érezte, hogy szíve tisztátalan, élete szentségtelen.

Nikodémus vonzódott Krisztushoz. Amikor a Megváltó az újjászületésről magyarázott neki, vágyott arra, hogy ez a változás végbemenjen benne. De hogyan történhet ez meg? Jézus válaszolt a fel nem tett kérdésre: "Amiképpen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképpen kell az ember Fiának felemeltetnie. Hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (Jn 3:14-15).

Ez már olyan terület volt, melyen Nikodémus is otthon érezte magát. A felemelt kígyó jelképe világossá tette számára a Megváltó küldetését. Amikor Izrael népe közül sokan elpusztultak a tüzes kígyók marásától, Isten utasította Mózest, hogy készítsen egy érckígyót; és helyezze el magasan a gyülekezet közepette. Azután hírül adták a táborban, hogy aki feltekint a kígyóra, életben marad. A nép jól tudta, hogy a kígyónak önmagában nincs ereje, nem tud segíteni. Krisztust szimbolizálta. Ahogyan a pusztító kígyók képmására készített jelképet felemelték gyógyulásuk érdekében, úgy fog az Üdvözítő megjelenni "a bűn testének hasonlatosságában" (Róm 8:3). Számos izraelita úgy tekintett az áldozati szolgálatokra, mintha bennük lenne az erő, amely megszabadít a bűntől. Isten meg akarta velük tanítani, hogy ezeknek sincs már nagyobb értékük, mint az érckígyónak. Arra kellettek, hogy gondolataikat a Megváltóra irányítsák. Sem sebeik gyógyulásáért, sem bűneik bocsánatáért maguk semmit nem tehettek, csupán Isten ajándékába vetett hitüket kellett megmutatniuk. Rá kellett tekinteniük, hogy éljenek.

Ha valakit megmart a kígyó, késlekedhetett a feltekintéssel. Megkérdezhette, milyen hatóereje lehet egy érc jelképnek. Követelhetett tudományos magyarázatot is. Magyarázat azonban nem adatott. El kellett fogadnia Isten Mózes által adott szavát. Visszautasítani a feltekintést - ez egyenlő volt a halállal.

Nem a vitatkozás, érvelés világosítja meg a lelket. Fel kell tekintenünk és élünk. Nikodémus elfogadta a tanítást és magával vitte. Másképpen tanulmányozta a Szentírást, nem a vita vagy az elmélet kedvéért, hanem hogy a lélek számára nyerjen életet. Amint alávetette magát a Szentlélek vezetésének, látni kezdte a mennyországot.

Ma ezreknek van rá szükségük, hogy megtanulják ugyanazt az igazságot, amelyet Nikodémus a felemelt kígyó segítségével tanult meg. A törvény iránti engedelmességükben bíznak, abban, hogy az majd beajánlja őket Isten kegyébe. Az emberek, ha kérik őket, hogy nézzenek Jézusra, és higgyék el, hogy Ő egyedül kegyelme által menti meg őket, így kiáltanak fel: "Hogy volna lehetséges ez?"

Nikodémushoz hasonlóan nekünk is ugyanúgy kell életre jutnunk, mint aki első volt a bűnösök között. Jézuson kívül "nincsen senkiben másban üdvösség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk" (Acs 4:12). Hit által kapjuk meg Isten kegyelmét, de nem a hit az üdvözítőnk. A hit nem érdem, hanem kéz, amellyel megragadjuk Krisztust, átvesszük érdemeit, mint orvosságot a bűnre. A bűnt megbánni sem tudjuk Isten Lelkének segítsége nélkül. A Szentírás azt mondja Krisztusról: "Ezt az Isten fejedelemmé és megtartóvá emelte jobbjával, hogy adjon az Izraelnek bűnbánatot és bűnöknek bocsánatát" (Acs 5:31). A bűnbánat éppúgy Krisztustól jön, mint a megbocsátás.

Mai Bibliai szakasz: Lukács 11

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs+11&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=luk+11&version=NT-HU

Ha mind Jézus mind pedig János tanította a tanítványokat, hogy hogyan kell imádkozni, akkor nekünk is ugyanezt a kérést kell feltenni, amit Jézus tanítványa kérdez Lukács 11:1-ben: ”Uram, taníts minket imádkozni, miképpen János is tanította az ő tanítványait.” Válaszképpen, Jézus egy mintaimát mondott, amit használhatunk. A “Miatyánk” nem egy olyan ima, amit folyamatosan ismételni kell. Ez egyértelműnek tűnik abból a történetből, amelyet Jézus mondott arról az emberről, aki megkérte a barátját, hogy adjon kenyeret egy váratlan vendégnek. Mindannyian mentünk már úgy barátunkhoz, hogy valamilyen segítséget kértünk. Jézus imája azt mutatja be, hogy mit kérhetünk az Úrtól imáinkban.

Jézus ezzel indítja az imádságát: ”Miatyánk, ki vagy a mennyekben” (Lk 11:2). Az, akihez intézzük az imádságunkat, mindenki felett van – Ő a mennyben van, ugyanakkor személyes Isten, a mi Atyánk. Amikor így  imádkozunk, “Szenteltessék meg a te neved” (Lk 11:2) rájövünk Isten szentségére és a mi bűnösségünkre. Kérjük “Atyánkat”, hogy adja nekünk szent jellemét.

A következőkben Jézus így tanít bennünket imádkozni: “Jöjjön el a te országod. Legyen meg a te akaratod, miképpen a mennyben, azonképpen a földön is" (Lk 11:2). Ez a világ még nincsen teljesen Jézus uralma alatt. Így imádkoznunk kell azért az időért, amikor a bűn eltöröltetik, és Jézus ismét uralma alá veszi a Földet. Továbbá imádkozzunk azért, hogy az Úr akarata beteljesüljön mindennapi életünkben itt a Földön, amint a mennyben is. Minden nap különféle dolgok történnek, melyekben Isten akaratának rendeljük alá magunkat.

Szintén naponta szükségünk van a mindennapi kenyerünkre (Lk 11:3) és egyéb fizikai szükségletekre. Minden nap szükségünk van az elkövetett bűnök megbocsátására, és minden nap ki kell terjesztenünk a megbocsátást azok felé, akik megbántottak bennünket. Talán Jézus azért vette a kenyér és a megbocsátás igényét egy csoportba, mert az étel az egyik legalapvetőbb fizikai, a megbocsátás pedig a legalapvetőbb lelki szükségletünk.

Lukács evangéliumában Jézus imájának utolsó kérése az, hogy szabadítsa meg a kísértéstől és magától a Sátántól: “És ne vígy minket a kísértésbe; de szabadíts meg minket a gonosztól” ( Lk 11:4). Mindkét gondolat ugyanazt az üzenetet hordozza: “Ne engedj bennünket olyan helyzetekbe, melyekben a sátán megkísérthet”.

Annak érdekében, hogy imaéleted aktívabb legyen, használd a Miatyánk gondolatait és tedd hozzá saját gondolataidat! Kérd, hogy királysága mihamarabb jöjjön el, és akarata érvényesüljön az életedben! Hozd elé saját fizikai szükségleteidet, és kérésed a megbocsátásra, valamint kérd, hogy Sátántól szabadítson meg!

Douglas Jacobs, D. Min.

137. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  17-18. fejezetEIhez (március 18-24.).

Amikor Jézus azt mondta Nikodémusnak, hogy újból kell születnie ahhoz, hogy megláthassa Isten országát, Nikodémus megdöbbent attól a gondolattól, hogy egy ország túl tiszta lehet az ő számára. Nem tudta elfogadni, hogy neki, a szabatos farizeusnak, meg kell változnia. Mások csupa jót gondoltak róla, és ő maga is meglehetősen jókat gondolt saját magáról.

Olykor velünk is van úgy, hogy a természetünktől fogva nem akarjuk Isten Szentlelkének gondolatát befogadni. Amikor Isten szembesít valamivel, a büszkeségünk az őszinte megvallás útjába áll.

Isten megadta az igazságot az egyházunk számára és lehetőségünk van arra, hogy ezt megismerjük. Felelősek vagyunk azért, hogy terjesszük az evangéliumot a világ számára. A kényelmünk azonban megakadályozza ezt. Megelégszünk, még mielőtt hűségesek lennénk. Nem kellene, hogy így legyen.

A tudásom, legyen az bármennyire hatalmas tudás is, akár csak amivel Nikodémus rendelkezett, értelmetlen, hogy ha nincs részem a lelki újjászületésben, amitől győzedelmessé válhatok. Ez az újjászületés teszi lehetővé a Léleknek, hogy felhasználjon engem. Az újjászületéshez azonban alá kell rendelnem magamat Istennek, ahogyan Nikodémusnak is kellett.

Jézuson kívül nincs más név az ég alatt, „mely által kellene nékünk megtartatnunk” (ApCsel 4:12). És ha új személlyé válunk, a lehetőségek széles tárháza nyílik meg előttünk. Amiképp a csecsemők felnövekszenek a kialakult személyiségre, a hívők is lépésről lépésre fejlődnek a mennyei királysághoz.

Amy Masuda, Japán

(Amy jelenleg egészségügyi missziót folytat a malajziai Aenon Életmódközpontban.)

Fordította Gősi Csaba

Higgyetek az Ő prófétáinak - március 20 - KEDD - Lukács 10

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 17. fejezet 981. nap

A szél hallható a fák ágai között, susogtatja a leveleket és a virágokat; mégis láthatatlan, és senki sem tudja, honnan jön vagy hová megy. Ilyen a Szentlélek munkája a szívben. Nem lehet jobban megmagyarázni, mint a szél mozgását. Az ember lehet, hogy nem tudja megmondani megtérésének pontos idejét vagy helyét, vagy nyomon követni az összes körülményeket, ez azonban még nem bizonyítja, hogy megtéretlen. Valaki által, aki éppoly láthatatlan, mint a szél, Krisztus folytonosan munkálkodik a szívben. Lassan-lassan, talán az ember számára észrevétlen, a kapott benyomások a lelket Krisztus felé vonják. Ilyen élményeket kaphat az ember, ha Róla elmélkedik, olvassa a Szentírást, vagy egy prédikátortól élőszóban hallgatja az igét. Egyszerre csak, amikor a Szentlélek határozottabban kérlel, a lélek boldogan adja át magát Jézusnak. Sokak szerint ez a hirtelen megtérés; valójában azonban Isten Lelke hosszan tartó munkájának eredménye; türelmet, időt igénylő folyamat.

Bár maga a szél láthatatlan, de hatásai láthatók, érezhetők. Ugyanígy nyilvánvalóvá válik a Lélek szívben történő munkálkodása az olyan ember cselekedeteiben, aki átérezte a megmentő erőt. Amikor Isten Lelke átveszi az uralmat a szív felett, átalakítja az életet. Az ember elveti a bűnös gondolatokat, lemond a gonosz cselekedetekről; szeretet, alázatosság és béke lép a harag, irigység és összeférhetetlenség helyébe. A bánatból öröm lesz, az arcon égi fény tükröződik. Senki sem láthatja a kezet, amely leemeli a terhet, nem láthatja a mennyei udvarokból alászálló fényt. Az áldás akkor jön, amikor a lélek hittel aláveti magát Istennek. Ekkor az emberi szem számára nem látható hatalom új lényt hoz létre Isten képmására.

Lehetetlen, hogy véges elme felfoghassa a megváltás művét. Titokzatossága meghaladja az emberi tudást, aki azonban átmegy a halálból az életre, az megérti, hogy ez isteni valóság. A megváltás kezdetét személyes tapasztalat révén ismerhetjük meg. Eredményei pedig kihatnak az örökkévalóságra.

Amíg Jézus beszélt, az igazság néhány sugara áthatolt a vallási vezető elméjén. A Szentlélek meglágyító, megnyerő ereje áthatotta szívét. Mégsem értette meg teljesen a Megváltó szavait. Nem annyira az újjászületés szükségessége kötötte le, mint inkább a mikéntje. Csodálkozva kérdezte: "Mi módon lehetnek ezek?" (Jn 3:9)

"Te Izrael tanítója vagy és nem tudod ezeket?" (Jn 3:10) - kérdezte Jézus. Valóban, a nép vallási vezetésével megbízott személy előtt nem lehetnek ismeretlenek ilyen fontos igazságok. Jézus szavai azt a tanítást sugallták, hogy Nikodémusnak nem megbántódnia kellene az igazság egyszerű igéin, hanem inkább nagyon szerényen vélekedhetne magáról lelki tudatlansága miatt. Mindamellett Krisztus olyan ünnepélyes méltósággal beszélt, tekintete és hangja is olyan őszinte szeretetet fejezett ki, hogy Nikodémus nem sértődött meg, amikor rádöbbent saját szánalmas állapotára.

Ám amikor Jézus elmagyarázta, hogy földi küldetése nem egy mulandó, hanem egy lelki ország megalapítása, hallgatója bajba került. Ezt látva, Jézus hozzátette: "Ha a földiekről szóltam néktek és nem hisztek, mimódon hisztek, ha a mennyeiekről szólok néktek?" (Jn 3:12) Ha Nikodémus nem tudta elfogadni Krisztus tanítását, amellyel a kegyelemnek a szívben végzett munkáját mutatta be, hogyan foghatná fel dicső mennyei királyságának természetét? Ha nem érti Krisztus földi munkáját, nem értheti a mennyeit sem.

A zsidók, akiket Jézus kiűzött a templomból, Ábrahám gyermekeinek mondták magukat, mégis menekültek az Üdvözítő jelenlétéből, mert nem tudták elviselni a benne megnyilatkozó isteni dicsőséget. Magatartásuk azt bizonyította, hogy még nem készültek fel Isten kegyelme által a templomi szent szolgálatokban történő részvételre. Buzgón fenntartották a szentség látszatát, de elhanyagolták a szív szentségét. Miközben ragaszkodtak a törvény betűjéhez, szüntelenül áthágták szellemét. Nagy szükségük volt arra a változásra, amelyről Krisztus beszélt Nikodémusnak - az erkölcsi újjászületésre, a bűntől való megtisztulásra, az ismeretek és a szentség megújulására.

Mai Bibliai szakasz: Lukács 10

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs+10&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=luk+10&version=NT-HU

Az előző fejezetekben Lukács Jézus szolgálatának gyors előrehaladását írja le. Jézus elhívja Pétert és halásztársait, majd Mátét, és mind a többi tanítványt, a tizenkettőt. Jézus tanította, nevelte és tanácsolta őket, majd kiküldte őket, hogy gyógyítsanak és tanítsanak.  A 10. fejezetben Lukács Jézus szolgálatának további kiterjedéséről számol be. Hetvenkét újabb tanítványt is kijelölt Jézus, hogy kettesével elinduljanak "azokba a városokba és helyekre, ahová menni szándékozott" (Lk 10:1 - ERV).

Így szólt Jézus új evangélistáihoz: "Látjátok, milyen sok az aratnivaló, és milyen kevés az aratómunkás!" (Lk 10:2 - ERV). Vajon Jézus ugyan ezt mondaná nekünk is ma? Ahogy Jézus evangelizációs stratégiájáról olvasunk Lukács 10:1-24-ben, gondoljuk meg, mi történne, ha - Jézus szolgálatának példáját követve - mi is nagy tömegeket közelítenénk meg és kettesével tanítványokat küldenénk ki, hogy házról házra járjanak.

A hetvenkettő "nagy örömmel" (Lk 10:17) tért vissza Jézushoz, és hatalmas eredményeik miatt "Örvendezett Jézus lelkében" (Lk 10:21). Nincs nagyobb öröm a földön annál, mint amikor azt látod, hogy a Lélek munkálkodik rajtad keresztül lelkek gyógyításban és megmentésében. Bizonyságtételük eredményét látni nagy öröm, de mi az, ami a bizonyságtevésre késztet bennünket? A válasz Lukács Evangéliumában egy korabeli jogásztól érkezik, aki próbára akarta tenni Jézust ezzel a kérdéssel: "Mester, mit kell tennem, hogy örök életet kapjak?" (Lk 10:25). Jézus kérdésre kérdéssel válaszolt: A törvényben mi van megírva? Mint olvasod? (Lk 10:26). A Szakértő 5Móz. 6:5-öt és 3Móz. 19:18-at idézte válaszában: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat.". (Lk 10:27). Jézus jóváhagyta a törvénytudó válaszát: "Jól feleltél; ezt cselekedd, és élsz." (Lk 10:28).

A jogász elfogadva amit Jézus mondott, ezt kérdezte: "De ki az én felebarátom?" (Lk 10:29). Jézus válaszában elmondott egy történetet egy szamaritánusról, aki megmentett egy félholt embert, aki rablók áldozata lett, miután egy pap és egy lévita is visszautasította a segítségnyújtást. Majd a törvénytudó kérdését "De ki az én felebarátom?" Jézus egy újabb kérdéssel válaszolta meg: "E három közül azért kit gondolsz, hogy felebarátja volt annak, aki a rablók kezébe esett?" (Lk 10:36).

A törvénytudó válasza, "az, aki könyörült rajta" (Lk 10:37), nyilvánvalóvá teszi számunkra, hogy jó felebarátnak lenni annyit jelent, hogy irgalmasok vagyunk mindenki irányában, akinek segítségre van szüksége. Jézus egy jó felebarát volt, Akinek a halála és feltámadása gyógyító hatalom számunkra mindabból, amit bűneink okoztak. És ahogy Jézus gyógyít bennünket, el is küld, hogy vigyük el Isten Országának Jó Hírét mindazoknak, akikkel találkozunk.

Douglas Jacobs, D. Min.

137. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  17-18. fejezetEIhez (március 18-24.).

Amikor Jézus azt mondta Nikodémusnak, hogy újból kell születnie ahhoz, hogy megláthassa Isten országát, Nikodémus megdöbbent attól a gondolattól, hogy egy ország túl tiszta lehet az ő számára. Nem tudta elfogadni, hogy neki, a szabatos farizeusnak, meg kell változnia. Mások csupa jót gondoltak róla, és ő maga is meglehetősen jókat gondolt saját magáról.

Olykor velünk is van úgy, hogy a természetünktől fogva nem akarjuk Isten Szentlelkének gondolatát befogadni. Amikor Isten szembesít valamivel, a büszkeségünk az őszinte megvallás útjába áll.

Isten megadta az igazságot az egyházunk számára és lehetőségünk van arra, hogy ezt megismerjük. Felelősek vagyunk azért, hogy terjesszük az evangéliumot a világ számára. A kényelmünk azonban megakadályozza ezt. Megelégszünk, még mielőtt hűségesek lennénk. Nem kellene, hogy így legyen.

A tudásom, legyen az bármennyire hatalmas tudás is, akár csak amivel Nikodémus rendelkezett, értelmetlen, hogy ha nincs részem a lelki újjászületésben, amitől győzedelmessé válhatok. Ez az újjászületés teszi lehetővé a Léleknek, hogy felhasználjon engem. Az újjászületéshez azonban alá kell rendelnem magamat Istennek, ahogyan Nikodémusnak is kellett.

Jézuson kívül nincs más név az ég alatt, „mely által kellene nékünk megtartatnunk” (ApCsel 4:12). És ha új személlyé válunk, a lehetőségek széles tárháza nyílik meg előttünk. Amiképp a csecsemők felnövekszenek a kialakult személyiségre, a hívők is lépésről lépésre fejlődnek a mennyei királysághoz.

Amy Masuda, Japán

(Amy jelenleg egészségügyi missziót folytat a malajziai Aenon Életmódközpontban.)

Fordította Gősi Csaba

Higgyetek az Ő prófétáinak - március 19 - HÉTFŐ - Lukács 9

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 17. fejezet 980. nap

Nikodémus azzal a gondolattal jött az Úrhoz, hogy eszmecserét folytasson vele, Jézus azonban közvetlenül az igazság alapelveire tért. Azt mondta Nikodémusnak: Nem annyira elméleti ismeretekre, sokkal inkább lelki újjászületésre van szükséged. Nem a kíváncsiságodat kell kielégítened, hanem új szívre kell szert tenned. Fölülről kell új életet kapnod, mielőtt felfoghatod a mennyei dolgokat. Míg ez a változás nem jön létre, és mindent újjá nem tesz, addig nem szolgál javadra, hogy elbeszélgetsz velem hatalmamról vagy küldetésemről.

Nikodémus hallotta Keresztelő János prédikálását a bűnbánatról és a keresztségről. János ráirányította az emberek figyelmét arra, Aki Szentlélekkel keresztel. Nikodémus maga is érezte a lelkiség hiányát a zsidóknál, és azt, hogy nagymértékben a vakbuzgóság és a világi ambíciók irányítják őket. Remélte, hogy a dolgok jobbra fordulnak a Messiás eljövetelével. Keresztelő János szívet vizsgáló üzenete mégsem tudta a bűn elítélésére vezetni. Mint szigorú farizeus, büszke volt jó cselekedeteire. Köztiszteletnek örvendett jótékonysága és a templomi szolgálat fenntartása iránti bőkezűsége miatt, s úgy érezte, hogy biztosította Isten kegyét. Megijesztette egy olyan ország gondolata, amely túl tiszta ahhoz, hogy ő jelen állapotában megláthassa.

Az újjászületés képe, amit Jézus használt, nem volt teljesen ismeretlen Nikodémus számára. Az izraelita hitre tért pogányokat gyakran hasonlították az újszülött gyermekhez. Ezért bizonyára megértette, hogy Krisztus szavait nem szó szerint kell vennie. De mivel izraelitának született, biztos volt benne, hogy helye van Isten országában. Úgy érezte, nem kell megváltoznia. Ezért lepődött meg a Megváltó szavain. Bosszantotta, hogy azok szinte közvetlenül rá vonatkoznak. A farizeus büszkesége küzdött az igazságot kutató ember őszinte vágyával. Csodálkozott, hogy Krisztus beszéde során nem veszi tekintetbe Izraelben betöltött vezető tisztségét.

Meglepetésében elvesztette önuralmát, és teljesen ironikusan válaszolt Krisztusnak: "Mi módon születhetik az ember, ha vén?" (Jn 3:4) Csakúgy, mint mások, amikor az igazság élesen a lelkiismeretéig hatolt, elárulta, hogy a testi ember nem fogadhatja be Isten Lelkének dolgait, mert semmi sincs benne, amire a lelki dolgok hatni tudnak, mivel a lelki dolgokat csak lelkileg lehet megérteni.

A Megváltó viszont nem ellenérvvel válaszolt. Ünnepélyes, nyugodt méltósággal emelte föl kezét, és még nagyobb bizonyossággal nyomatékosította a kellemetlen igazságot: "Bizony, bizony mondom néked; Ha valaki nem születik víztől és Lélektől nem mehet be az Isten országába" (Jn 3:5). Nikodémus megértette, hogy ezzel Krisztus a vízzel való keresztségre és a szív Isten Lelke által történő megújulására utalt. Meggyőződött arról, hogy Ő van jelen, Akiről Keresztelő János szólt.

Jézus folytatta: "Ami testtől született, test az; és ami Lélektől született, lélek az" (Jn 3:6). A szív természeténél fogva gonosz, és "ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki" (Jób 14:4). Nincs emberi találmány, ami segíthetne a bűnös szíven. "A test gondolata ellenségeskedés Isten ellen, minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti" (Róm 8:7). "A szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok, káromlások" (Mt 15:19). A szív forrását kell megtisztítani, mielőtt a víz tisztán csörgedezhet belőle. Lehetetlenséget kísérel meg, aki a maga erejéből, a törvény megtartásával próbálja elérni a mennyet. Nincs biztonságban, akinek vallása pusztán a törvényesség, a kegyességbe burkolózás. A keresztény élet nem a régi módosítása vagy továbbfejlesztése, hanem a természet átalakulása. Halál a bűnnek és az énnek, és egészében új élet. Ezt a változást csakis a Szentlélek hatékony munkálkodása hozhatja létre.

Nikodémusnak ez még mindig zavaros volt, és Jézus a szél segítségével világította meg mondanivalóját: "A szél fú, ahová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, aki Lélektől született" (Jn 3: 8).

Mai Bibliai szakasz: Lukács 9

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs+9&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=luk+9&version=NT-HU

Lukács 9-ben Jézus megkérdezni a tanítványait: „Kinek mond engem a sokaság?” (18. vers). Heródes, Galilea helytartója hasonló kérdést tesz fel, miután „meghallotta mindazt, ami történt” (7. vers). Khúza, Heródes főembere, aki Johannának Jézus egyik követőjének férje volt, letérdelt és ezt mondta: „Uram, emlékszel arra a rabbira, Jézusra? Meggyógyította a feleségemet és rajta kívül sok más embert is. Ezrek gyűlnek össze Galilea falvaiból, hogy hallgassák Őt!” A kapernaumi kikötő igazgatója szólalt fel ezután: „Teljesen nyilvánvaló, hogy ez az ember irányítani tudja az időjárást. Ő és tanítványai éppen a Galileai-tengeren eveztek át, amikor egy vihar lecsapott a Hermon hegyről. Amint a hajójuk süllyedni kezdett, Jézus megdorgálta a szelet, és a tenger azonnal teljesen megnyugodott.” A határőr parancsnok megkérdezte: „Emlékszel, hogy hallottunk arról a meztelen tébolyodott emberről odaátról a gadarénusok országából? Jézus kiűzte belőle a démonokat. Most ez a volt ördöngös felöltözve jár az emberek között, az eszénél van, és mindenkinek arról beszél, hogy Jézus meggyógyította őt.” 

„Van még más beszámoló is?” - kérdezte Heródes. „Igen” - mondta Kapernaum polgármestere. „Jézus feltámasztotta Jairus leányát, aki a kapernaumi zsinagóga egyik vezetője volt. Aztán elküldte tizenkét tanítványát, hogy járják be Galileát, prédikáljanak és gyógyítsanak. Olyan, mintha Jézus egyszerre tizenkét helyen lenne.” Heródes aggódva kérdezi: „De ki lehet ez, akiről ezeket hallom?” (9. vers). Az őrparancsnok válaszol: „némelyek azt állították, hogy János támadt fel a halálból” (7. vers). „Nem, ő nem lehet, mert lefejeztettem. Ki más lehetne?” „Egyesek azt gondolják, hogy Illés jelent meg. Mások meg azt mondják, hogy egy ősi próféta támadt fel.” „Találkoznom kellene vele, és meg kellene tudnom, hogy ki ő.” Heródes az embereire nézett és még mindig döbbenten ezt mondta: „menjetek el, és találjátok meg a módját, hogy találkozhassam vele!”

Arra a kérdésre, hogy kicsoda Jézus, minden embernek válaszolnia kell. Úgy Heródes, mint Jézus tanítványai szembesültek ezzel a kérdéssel, miután Jézus „hirdette az Isten országának evangéliumát” (8:1), bizonyította a hatalmát a természet, a démonok, a betegségek és a halál felett. Jézus mindezt megtette, mielőtt megkérdezte volna a tanítványoktól: „kinek mondanak engem az emberek?” Mindenről gondoskodott, amire szükségük volt, beleértve az öt kenyér és a két hal megszaporítását több mint 5000 ételadaggá.

A tanítványok válasza Jézus kérdésére, hogy mit mondanak róla az emberek, azonos a Heródesnek adott válasszal: „Keresztelő Jánosnak, de némelyek Illésnek; némelyek pedig azt mondják, hogy a régiek közül támadt fel valamelyik próféta.” Ő ekkor így szólt hozzájuk: „Hát ti kinek mondotok engem?”  (19-20. vers).

Ez a legfontosabb kérdés, amit valaha feltettek neked. Tulajdonképpen ez az egyetlen kérdés, ami valóban számít. Ahogy Péter válaszát olvasod, dönts úgy, hogy ez lesz a te válaszod is: Uram, Te vagy „az Istennek ama Krisztusa” (20. vers).

Douglas Jacobs, D.Min.

137. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  17-18. fejezetEIhez (március 18-24.).

Amikor Jézus azt mondta Nikodémusnak, hogy újból kell születnie ahhoz, hogy megláthassa Isten országát, Nikodémus megdöbbent attól a gondolattól, hogy egy ország túl tiszta lehet az ő számára. Nem tudta elfogadni, hogy neki, a szabatos farizeusnak, meg kell változnia. Mások csupa jót gondoltak róla, és ő maga is meglehetősen jókat gondolt saját magáról.

Olykor velünk is van úgy, hogy a természetünktől fogva nem akarjuk Isten Szentlelkének gondolatát befogadni. Amikor Isten szembesít valamivel, a büszkeségünk az őszinte megvallás útjába áll.

Isten megadta az igazságot az egyházunk számára és lehetőségünk van arra, hogy ezt megismerjük. Felelősek vagyunk azért, hogy terjesszük az evangéliumot a világ számára. A kényelmünk azonban megakadályozza ezt. Megelégszünk, még mielőtt hűségesek lennénk. Nem kellene, hogy így legyen.

A tudásom, legyen az bármennyire hatalmas tudás is, akár csak amivel Nikodémus rendelkezett, értelmetlen, hogy ha nincs részem a lelki újjászületésben, amitől győzedelmessé válhatok. Ez az újjászületés teszi lehetővé a Léleknek, hogy felhasználjon engem. Az újjászületéshez azonban alá kell rendelnem magamat Istennek, ahogyan Nikodémusnak is kellett.

Jézuson kívül nincs más név az ég alatt, „mely által kellene nékünk megtartatnunk” (ApCsel 4:12). És ha új személlyé válunk, a lehetőségek széles tárháza nyílik meg előttünk. Amiképp a csecsemők felnövekszenek a kialakult személyiségre, a hívők is lépésről lépésre fejlődnek a mennyei királysághoz.

Amy Masuda, Japán

(Amy jelenleg egészségügyi missziót folytat a malajziai Aenon Életmódközpontban.)

Fordította Gősi Csaba

Higgyetek az Ő prófétáinak - március 18 - VASÁRNAP - Lukács 8

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 17. fejezet 979. nap

17. Nikodémus

Nikodémus magas bizalmi tisztséget töltött be a zsidó államban. Magasan képzett, nem mindennapi jellemmel megáldott, nagyrabecsült tagja volt a nemzeti tanácsnak. Másokkal együtt őt is felkavarta Jézus tanítása. Bár gazdag, művelt, nagyrabecsült ember volt, mégis különösen vonzódott a szegény Názáretihez. A Megváltó ajkáról elhangzó tanítások mély hatást tettek rá, vágyott arra, hogy többet is megtudjon ezekből a csodálatos igazságokból.

Krisztus a templom megtisztításával megmutatta hatalmát, és ez a papok és vének elszánt gyűlöletét váltotta ki. Féltek ennek az idegennek az erejétől. Tűrhetetlen volt ekkora bátorság egy ismeretlen galileai részéről. Hajlottak rá, hogy véget vessenek munkájának. Ebben a szándékban azonban nem mindnyájan értettek egyet. Voltak, akik féltek szembeszegülni olyasvalakivel, akit olyan nyilvánvalóan Isten Lelke irányít. Eszükbe jutott, hogyan öltek meg prófétákat, mert Izrael vezetőinek bűneit ostorozták. Tudták, hogy a zsidók makacsságuk eredményeként foglyai egy pogány népnek, mivel elutasították az isteni dorgálásokat. Attól féltek, hogy Jézus elleni szövetkezésükkel a papok és vének atyáik nyomdokaiba lépnek, és újból veszedelmet hoznak a nemzetre. Nikodémus osztotta ezeket a nézeteket. A Magas Tanács egyik ülésén, ahol azt tárgyalták meg, hogy milyen eljárást foganatosítsanak Jézussal szemben, Nikodémus óvatosságot és mérsékletet javasolt. Hangsúlyozta, hogyha Jézust valóban Isten ruházta fel hatalommal, akkor veszélyes lenne figyelmeztetéseit visszautasítani. A papok nem merték semmibe venni ezt a tanácsot, és egy darabig nem hoztak nyit intézkedéseket a Megváltó ellen.

Amióta Nikodémus hallott Jézusról, buzgón tanulmányozta a Megváltóra vonatkozó próféciákat, és minél elmélyültebben kutatott, annál inkább meggyőződött arról, hogy Ő az Eljövendő. Sok más izraelitával együtt mélységesen bántotta a templom megszentségtelenítése. Szemtanúja volt a jelenetnek, amikor Jézus kiűzte az árusokat és vásárlókat, látta az isteni erő csodálatos megnyilatkozását és a Megváltót, amint hívja a szegényeket és meggyógyítja a betegeket. Látta az emberek örömteli tekintetét, hallotta dicséretüket, és nem volt kétsége afelől, hogy a Názáreti Jézus Isten Küldötte.

Őszintén vágyott egy beszélgetésre Jézussal, de attól visszariadt, hogy nyíltan felkeresse Őt. Túlságosan megalázó lett volna egy zsidó vezető számára, ha elismeri, hogy egy még alig ismert tanítóval rokonszenvez. És ha látogatása a Magas Tanács tudomására jut, tettével megvetést, vádaskodást vont volna magára. A titkos beszélgetés mellett döntött tehát, így még mindig mentegetőzhet azzal, hogy nyílt látogatás esetén talán mások is követhetik példáját. Óvatosan megtudakolta, hova szokott a Megváltó visszavonulni az Olajfák hegyén, várt, amíg a város elcsendesedett, azután felkereste Őt.

Krisztus jelenlétében Nikodémust különös félelem fogta el, de ezt igyekezett higgadtság és méltóság látszata mögé rejteni. "Mester - szólalt meg - tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem teheti e jeleket, amelyeket te teszel, hanem ha az Isten van vele" (Jn 3:2). Azt remélte, hogy ha Krisztus rendkívüli tanítói tehetségéről, hatalmas csodatévő erejéről beszél, ezzel jól előkészíti a beszélgetést. Szavaival bizalmas légkört akart teremteni, ezzel szemben valójában hitetlenségét árulta el. Nem ismerte el Jézust Messiásnak, csak Istentől küldött tanítónak.

Jézus, ahelyett, hogy figyelemre méltatta volna ezt a köszöntést, szemét a beszélőre emelte, mintha lelke mélyén olvasna. Végtelen bölcsességében az igazság egyik keresőjét látta maga előtt. Ismerte a látogatás célját, és abban a reményben, hogy elmélyítheti a hallgatójában már meglévő meggyőződést, egyenesen a tárgyra tért, és így szólt ünnepélyesen, mégis kedvesen: "Bizony, bizony mondom néked, ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát" (Jn 3 :3).

Mai Bibliai szakasz: Lukács 8

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs+8&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=luk+8&version=NT-HU

Lukács evangéliuma 8. fejezete bemutatja azokat az asszonyokat, akik elkísérték Jézust és 12 tanítványát a galileai evangelizációs körúton. Hálából, hogy meggyógyította őket betegségeikből és a tisztátalan lelkektől (2. vers), gondoskodtak Jézus anyagi szükségleteiről. Jézus szolgálata a társadalom minden rétegéből vonzott embereket, beleértve Johannát, Khúzának a Heródes gondviselőjének feleségét is. Ezeknek az asszonyoknak a munkája, hogy gondoskodtak Jézusról, ugyanolyan fontos volt, mint a tizenkét apostol munkája. Téged Jézus milyen lelki, mentális, szociális vagy fizikai gyógyításban részesített? Hogyan használhatod fel idődet és javaidat, hogy megköszönd ezt neki?

Lukács a magvető példázatát is megosztja velünk. A többi bibliai történethez hasonlóan a példázatok is azt szolgálták, hogy egyetlen Isten-központú evangéliumi igazságot tanítsanak, nem pedig valamilyen teológiai jelentést minden részletében. Keressük meg azt az igazságot benne, amelyet Jézus a hallgatóinak meg akart tanítani. A magvető példázatában Jézus felkészíti a tanítványokat, hogy: „prédikálják az Isten országát és betegeket gyógyítsanak” (9:2). Mielőtt kiküldte volna őket, Jézus szerette volna megértetni velük azt, hogy az emberek különböző módon fognak reagálni prédikálásukra.   

Ahogy Jézus példázatát olvasod Lukács 8:4-8-ban és a példázat magyarázatát Lukács 8:11-15-ben, kérd Istent, hogy készítse fel elméd és szíved talaját. Halld meg Isten szavát és teremj gyümölcsöt (15. vers). Aztán imádkozz, hogy Isten adjon bátorságot és erőt neked, hogy kitarthass az Ige hirdetésében még akkor is, amikor az emberek nem válaszolnak. Noha sok ember szíve kemény, megkövesedett vagy tele van tövissel, mások nyitottak lesznek az evangéliumra, amelyet te vetsz el szívükbe. A példázat végén Jézus felkiált: „Akinek van füle a hallásra, hallja!” (8. vers). Jézus hangsúlyozza Isten Igéje hallgatásának, de ugyanakkor a megtartásának a fontosságát is (18. vers). Amikor az édesanyja és a testvérei nem tudtak a közelébe férkőzni a tömeg miatt, Jézus újra hangsúlyozta Isten Igéje hallgatásának és megtartásának fontosságát: „Az én anyám és az én testvéreim azok, akik Isten Igéjét hallgatják és megtartják” (21. vers). 

Lukács 8. fejezete olyan történetekkel fejeződik be, amelyek arról tanúskodnak, hogy a szél, a hullámok (26-39. vers), a betegségek (43-48. vers), és még a halál is (40-41; 49-56. vers) engedelmeskednek Jézus szavának. Jézus szava ma is tartalmazza gyógyító hatalmát. Amint hallgatjuk és követjük szavát, Jézus megdorgálja a gonosz lelkeket, a betegségeket, amelyekkel találkozunk, és elménk, valamint egész gondolatvilágunk egészségét is helyreállítja.

Douglas Jacobs, D.Min.

137. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  17-18. fejezetEIhez (március 18-24.).

Amikor Jézus azt mondta Nikodémusnak, hogy újból kell születnie ahhoz, hogy megláthassa Isten országát, Nikodémus megdöbbent attól a gondolattól, hogy egy ország túl tiszta lehet az ő számára. Nem tudta elfogadni, hogy neki, a szabatos farizeusnak, meg kell változnia. Mások csupa jót gondoltak róla, és ő maga is meglehetősen jókat gondolt saját magáról.

Olykor velünk is van úgy, hogy a természetünktől fogva nem akarjuk Isten Szentlelkének gondolatát befogadni. Amikor Isten szembesít valamivel, a büszkeségünk az őszinte megvallás útjába áll.

Isten megadta az igazságot az egyházunk számára és lehetőségünk van arra, hogy ezt megismerjük. Felelősek vagyunk azért, hogy terjesszük az evangéliumot a világ számára. A kényelmünk azonban megakadályozza ezt. Megelégszünk, még mielőtt hűségesek lennénk. Nem kellene, hogy így legyen.

A tudásom, legyen az bármennyire hatalmas tudás is, akár csak amivel Nikodémus rendelkezett, értelmetlen, hogy ha nincs részem a lelki újjászületésben, amitől győzedelmessé válhatok. Ez az újjászületés teszi lehetővé a Léleknek, hogy felhasználjon engem. Az újjászületéshez azonban alá kell rendelnem magamat Istennek, ahogyan Nikodémusnak is kellett.

Jézuson kívül nincs más név az ég alatt, „mely által kellene nékünk megtartatnunk” (ApCsel 4:12). És ha új személlyé válunk, a lehetőségek széles tárháza nyílik meg előttünk. Amiképp a csecsemők felnövekszenek a kialakult személyiségre, a hívők is lépésről lépésre fejlődnek a mennyei királysághoz.

Amy Masuda, Japán

(Amy jelenleg egészségügyi missziót folytat a malajziai Aenon Életmódközpontban.)

Fordította Gősi Csaba