Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 17. fejezet 982. nap
Nincs mentség Izraelnek az újjászületés munkájával szembeni
vakságára. Ésaiás a Szentlélektől ihletetten írta: "Mi mindnyájan olyanok
voltunk, mint a tisztátalan, és mint megfertéztetett ruha minden mi
igazságaink" (Ésa 64:5). Dávid így imádkozott: "Tiszta szívet teremts
bennem, oh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem" (Zsolt 51:12).
Ezékiel által pedig így szól az ígéret: "És adok néktek új szívet és új
lelket adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből és adok néktek
hússzívet. És az én lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én
parancsolatimban járjatok" (Ez 36:26-27).
Nikodémus korábban elhomályosult elmével olvasta ezeket az
íráshelyeket, de most kezdte felfogni értelmüket. Látta, hogy a törvény
betűjéhez való legmerevebb engedelmesség - amelyet a külsőségekre alkalmaznak -
sem lehet jogcím senkinek arra, hogy belépjen a mennyek országába. Emberi
mértékkel mérve élete igaz és tiszteletre méltó volt, de Krisztus jelenlétében
úgy érezte, hogy szíve tisztátalan, élete szentségtelen.
Nikodémus vonzódott Krisztushoz. Amikor a Megváltó az
újjászületésről magyarázott neki, vágyott arra, hogy ez a változás végbemenjen
benne. De hogyan történhet ez meg? Jézus válaszolt a fel nem tett kérdésre:
"Amiképpen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképpen kell az ember
Fiának felemeltetnie. Hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök
élete legyen" (Jn 3:14-15).
Ez már olyan terület volt, melyen Nikodémus is otthon
érezte magát. A felemelt kígyó jelképe világossá tette számára a Megváltó
küldetését. Amikor Izrael népe közül sokan elpusztultak a tüzes kígyók
marásától, Isten utasította Mózest, hogy készítsen egy érckígyót; és helyezze
el magasan a gyülekezet közepette. Azután hírül adták a táborban, hogy aki
feltekint a kígyóra, életben marad. A nép jól tudta, hogy a kígyónak önmagában
nincs ereje, nem tud segíteni. Krisztust szimbolizálta. Ahogyan a pusztító
kígyók képmására készített jelképet felemelték gyógyulásuk érdekében, úgy fog
az Üdvözítő megjelenni "a bűn testének hasonlatosságában" (Róm 8:3).
Számos izraelita úgy tekintett az áldozati szolgálatokra, mintha bennük lenne
az erő, amely megszabadít a bűntől. Isten meg akarta velük tanítani, hogy
ezeknek sincs már nagyobb értékük, mint az érckígyónak. Arra kellettek, hogy
gondolataikat a Megváltóra irányítsák. Sem sebeik gyógyulásáért, sem bűneik
bocsánatáért maguk semmit nem tehettek, csupán Isten ajándékába vetett hitüket
kellett megmutatniuk. Rá kellett tekinteniük, hogy éljenek.
Ha valakit megmart a kígyó, késlekedhetett a
feltekintéssel. Megkérdezhette, milyen hatóereje lehet egy érc jelképnek.
Követelhetett tudományos magyarázatot is. Magyarázat azonban nem adatott. El
kellett fogadnia Isten Mózes által adott szavát. Visszautasítani a feltekintést
- ez egyenlő volt a halállal.
Nem a vitatkozás, érvelés világosítja meg a lelket. Fel
kell tekintenünk és élünk. Nikodémus elfogadta a tanítást és magával vitte.
Másképpen tanulmányozta a Szentírást, nem a vita vagy az elmélet kedvéért,
hanem hogy a lélek számára nyerjen életet. Amint alávetette magát a Szentlélek
vezetésének, látni kezdte a mennyországot.
Ma ezreknek van rá szükségük, hogy megtanulják ugyanazt az
igazságot, amelyet Nikodémus a felemelt kígyó segítségével tanult meg. A
törvény iránti engedelmességükben bíznak, abban, hogy az majd beajánlja őket
Isten kegyébe. Az emberek, ha kérik őket, hogy nézzenek Jézusra, és higgyék el,
hogy Ő egyedül kegyelme által menti meg őket, így kiáltanak fel: "Hogy
volna lehetséges ez?"
Nikodémushoz hasonlóan nekünk is ugyanúgy kell életre
jutnunk, mint aki első volt a bűnösök között. Jézuson kívül "nincsen
senkiben másban üdvösség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más
név, mely által kellene nékünk megtartatnunk" (Acs 4:12). Hit által kapjuk
meg Isten kegyelmét, de nem a hit az üdvözítőnk. A hit nem érdem, hanem kéz,
amellyel megragadjuk Krisztust, átvesszük érdemeit, mint orvosságot a bűnre. A
bűnt megbánni sem tudjuk Isten Lelkének segítsége nélkül. A Szentírás azt
mondja Krisztusról: "Ezt az Isten fejedelemmé és megtartóvá emelte
jobbjával, hogy adjon az Izraelnek bűnbánatot és bűnöknek bocsánatát" (Acs
5:31). A bűnbánat éppúgy Krisztustól jön, mint a megbocsátás.
Mai Bibliai szakasz: Lukács
11
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ha mind Jézus mind
pedig János tanította a tanítványokat, hogy hogyan kell imádkozni, akkor nekünk
is ugyanezt a kérést kell feltenni, amit Jézus tanítványa kérdez Lukács
11:1-ben: ”Uram, taníts minket imádkozni,
miképpen János is tanította az ő tanítványait.” Válaszképpen, Jézus egy
mintaimát mondott, amit használhatunk. A “Miatyánk” nem egy olyan ima, amit
folyamatosan ismételni kell. Ez egyértelműnek tűnik abból a történetből,
amelyet Jézus mondott arról az emberről, aki megkérte a barátját, hogy adjon kenyeret
egy váratlan vendégnek. Mindannyian mentünk már úgy barátunkhoz, hogy
valamilyen segítséget kértünk. Jézus imája azt mutatja be, hogy mit kérhetünk
az Úrtól imáinkban.
Jézus ezzel indítja az
imádságát: ”Miatyánk, ki vagy a
mennyekben” (Lk 11:2). Az, akihez intézzük az imádságunkat, mindenki felett
van – Ő a mennyben van, ugyanakkor személyes Isten, a mi Atyánk. Amikor
így imádkozunk, “Szenteltessék
meg a te neved” (Lk 11:2) rájövünk Isten szentségére és a mi bűnösségünkre.
Kérjük “Atyánkat”, hogy adja nekünk szent jellemét.
A következőkben Jézus
így tanít bennünket imádkozni: “Jöjjön el
a te országod. Legyen meg a te akaratod, miképpen a mennyben, azonképpen a
földön is" (Lk 11:2). Ez a világ még nincsen teljesen Jézus uralma
alatt. Így imádkoznunk kell azért az időért, amikor a bűn eltöröltetik, és
Jézus ismét uralma alá veszi a Földet. Továbbá imádkozzunk azért, hogy az Úr
akarata beteljesüljön mindennapi életünkben itt a Földön, amint a mennyben is.
Minden nap különféle dolgok történnek, melyekben Isten akaratának rendeljük alá
magunkat.
Szintén naponta
szükségünk van a mindennapi kenyerünkre (Lk 11:3) és egyéb fizikai
szükségletekre. Minden nap szükségünk van az elkövetett bűnök megbocsátására,
és minden nap ki kell terjesztenünk a megbocsátást azok felé, akik megbántottak
bennünket. Talán Jézus azért vette a kenyér és a megbocsátás igényét egy
csoportba, mert az étel az egyik legalapvetőbb fizikai, a megbocsátás pedig a
legalapvetőbb lelki szükségletünk.
Lukács evangéliumában
Jézus imájának utolsó kérése az, hogy szabadítsa meg a kísértéstől és magától a
Sátántól: “És ne vígy minket a
kísértésbe; de szabadíts meg minket a gonosztól” ( Lk 11:4). Mindkét
gondolat ugyanazt az üzenetet hordozza: “Ne engedj bennünket olyan helyzetekbe,
melyekben a sátán megkísérthet”.
Annak érdekében, hogy imaéleted aktívabb legyen, használd a Miatyánk gondolatait és tedd hozzá saját gondolataidat! Kérd, hogy királysága mihamarabb jöjjön el, és akarata érvényesüljön az életedben! Hozd elé saját fizikai szükségleteidet, és kérésed a megbocsátásra, valamint kérd, hogy Sátántól szabadítson meg!
Douglas Jacobs, D. Min.
137. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
17-18. fejezetEIhez
(március 18-24.).
Amikor Jézus azt mondta
Nikodémusnak, hogy újból kell születnie ahhoz, hogy megláthassa Isten országát,
Nikodémus megdöbbent attól a gondolattól, hogy egy ország túl tiszta lehet az ő
számára. Nem tudta elfogadni, hogy neki, a szabatos farizeusnak, meg kell
változnia. Mások csupa jót gondoltak róla, és ő maga is meglehetősen jókat
gondolt saját magáról.
Olykor velünk is van
úgy, hogy a természetünktől fogva nem akarjuk Isten Szentlelkének gondolatát
befogadni. Amikor Isten szembesít valamivel, a büszkeségünk az őszinte
megvallás útjába áll.
Isten megadta az
igazságot az egyházunk számára és lehetőségünk van arra, hogy ezt megismerjük.
Felelősek vagyunk azért, hogy terjesszük az evangéliumot a világ számára. A
kényelmünk azonban megakadályozza ezt. Megelégszünk, még mielőtt hűségesek
lennénk. Nem kellene, hogy így legyen.
A tudásom, legyen az
bármennyire hatalmas tudás is, akár csak amivel Nikodémus rendelkezett,
értelmetlen, hogy ha nincs részem a lelki újjászületésben, amitől győzedelmessé
válhatok. Ez az újjászületés teszi lehetővé a Léleknek, hogy felhasználjon
engem. Az újjászületéshez azonban alá kell rendelnem magamat Istennek, ahogyan
Nikodémusnak is kellett.
Jézuson kívül nincs más
név az ég alatt, „mely által kellene nékünk megtartatnunk” (ApCsel 4:12). És ha
új személlyé válunk, a lehetőségek széles tárháza nyílik meg előttünk. Amiképp
a csecsemők felnövekszenek a kialakult személyiségre, a hívők is lépésről
lépésre fejlődnek a mennyei királysághoz.
Amy Masuda, Japán
(Amy jelenleg
egészségügyi missziót folytat a malajziai Aenon Életmódközpontban.)
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése