2018. március 22., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - március 22 - CSÜTÖRTÖK - Lukács 12


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 17. fejezet 983. nap

Akkor tehát hogyan üdvözülünk? "Amiképpen felemelte Mózes a kígyót a pusztában" (Jn 3:14), úgy emeltetett fel az embernek Fia; és mindenki, akit a kígyó becsapott és megmart, ránézhet és élhet. "Ímé az Istennek ama Báránya, aki elveszi a világ bűneit" (Jn 1:29). A keresztről áradó fény kinyilatkoztatja Isten szeretetét. Szeretete Hozzá vonz. Ha nem állunk ellent ennek a vonzásnak, akkor a kereszt lábához fog vezetni, mint olyanokat, akik megbánták bűneiket, és akikért a Megváltót megfeszítették. Ekkor Isten Lelke hit által lélekben új életet hoz létre. A gondolatok és vágyak összhangba kerülnek Krisztus akaratával. A szív, az elme újjáteremtődik annak képmására, Aki azon munkálkodik, hogy egészen alárendeljük magunkat Neki. Ekkor Isten törvénye beíródik az elmébe és a szívbe, és elmondhatjuk Krisztussal: "Hogy teljesítsem a te akaratodat, ezt kedvelem, én Istenem" (Zsolt 40:9).

A Nikodémussal való beszélgetés során Jézus feltárta a megváltási tervet és evilági küldetését. Ezt követően egyetlen tanításában sem magyarázta el ilyen tökéletesen, lépésről lépésre azt a munkát, amelynek végbe kell mennie mindenkinek a szívében, aki örökölni akarja a mennyországot. Szolgálatának legelején megismertette az igazságot a Magas Tanács egyik tagjával, a legfogékonyabb elmével, a nép kijelölt tanítójával. Izrael vezetői azonban nem fogadták szívesen a világosságot. Nikodémus szívébe rejtette az igazságot, melynek gyümölcsei alig-alig váltak nyilvánvalóvá három éven át.
Viszont Jézus ismerte a talajt, amelybe a magot vetette. Nem vesztek el az éjszakában az egyetlen hallgatónak szóló szavak a magányos hegyen. Egy ideig Nikodémus nem ismerte el Jézust nyilvánosan, de figyelte életét, és töprengett tanításain. A Magas Tanácsban újra és újra meghiúsította a papok Krisztus megsemmisítésére irányuló terveit. Amikor Jézus végül a kereszten függött, Nikodémus visszaemlékezett a tanításra az Olajfák hegyén: "Amiképpen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképpen kell az ember Fiának felemeltetnie. Hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (Jn 3:14-15). A titkos beszélgetés fénye beragyogta a keresztet a Kálvárián, és Nikodémus meglátta Krisztusban a világ Megváltóját.

Az Úr mennybemenetele után, amikor a tanítványok szétszóródtak az üldözések miatt, Nikodémus bátran színre lépett. Vagyonát a zsenge egyház támogatására fordította, amelyről a zsidók azt hitték, hogy Krisztus halálával eltűnik. A veszély idején ő, aki korábban olyan óvatos és elővigyázatos volt, sziklaszilárddá vált, erősítette a tanítványok hitét, és rendelkezésre bocsátotta javait az evangéliumi munka elősegítése érdekében. Akik előzőleg tisztelettel hajoltak meg előtte, most csúfolták és üldözték. Evilági javak tekintetében elszegényedett, de az a hite nem fogyatkozott el, ami a Jézussal folytatott éjjeli tanácskozásból serkent.

Nikodémus elmondta Jánosnak a beszélgetés történetét, amely az apostol feljegyzései révén szolgál milliók okulására. Az itt tanított igazságok ma éppoly fontosak, mint azon az ünnepélyes éjszakán, magányos hegyen, ahová a zsidó vezető eljött, hogy megtanulja az élet útját a szerény galileai Tanítótól.

Mai Bibliai szakasz: Lukács 12

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Ez volt az eddigi  legnagyobb tömeg. Olyan sok ember gyűlt össze, hogy majdnem egymást taposták le, hogy meglássák Jézust (Lk 12:1). Egy férfi - akinek fontos kérése volt, mely ha teljesült volna, anyagi biztonságot adott volna neki -  odafurakodott Jézushoz és ezt mondta: "Mester, mondd meg az én testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget" (Lk 12:13)

Talán a bátyja nem akarta odaadni a jussát elhunyt apjuk birtoka után. Jézus gyakran segített olyan embereken, akik másoktól való igazságtalanságtól szenvedtek. De Jézus válasza mindenkit meglepett: "Ember, ki tett engem köztetek bíróvá vagy osztóvá?" (Lk 12:14). Miért tagadja meg Jézus bírói mivoltát és miért válaszolt így? Nem volt felhatalmazása arra, hogy bírói döntést hozzon az emberek között. Így válaszol: Nem olyan bíró vagyok, aki az anyagi dolgaitok felől ítél, hanem azért vagyok itt, hogy az emberek szívét ítéljem meg. Jézus a kapzsisága miatt ítélte el az embert, nem pedig a bátyja és közte lévő örökösödési vita miatt.

Azért, hogy a tömeg megértse álláspontját, Jézus a következő alapigazságot tanította : "Meglássátok, hogy eltávoztassátok a telhetetlenséget;mert nem a vagyonnal való bővölködésben van az embernek az ő élete." Jézus ezután elmond egy történetet egy emberről, aki nagyobb csűrt akart építeni, hogy abban tárolja a többlettermést.  De Isten ezt mondta neki:  "Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet tetőled; amiket pedig készítettél, kiéi lesznek?" (Lk 12:20). Jézus így foglalta össze ezután: "Így van dolga annak, aki kincset takar magának, és nem az Istenben gazdag" (Lk 12:21)

Mivel Isten mindenek teremtője, ő biztosít számunkra bármit, amire szükségünk van. Ha mi valóban hiszünk ebben, akkor követjük Jézus tanácsát a Lukács 12:22-34-ben, hogy először Isten országát keressük és nem aggódunk a fizikai szükségleteink miatt. Ez nem azt jelenti, hogy nincsen szükségünk élelemre, ruházatra, vagy más dolgokra. Jézus ezt mondja: "Ne aggodalmaskodjatok" mert "a ti Atyátok pedig tudja, hogy néktek szükségetek van ezekre" (Lk 12:30).

Jézus egy felhívással zárja a példázatot: "Adjátok el amitek van, és adjatok alamizsnát." Az eredmény olyan kincs lesz a mennyben, ami el nem avul, mert "ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is" (Lk 12:34). Más szavakkal Jézus ezt mondja: "Amit értékelsz, az határozza meg a jövődet." Isten értékeli az embereket. Saját életével fizetett értük. A vagyonod csak akkor értékes, ha azzal a Jézust szerető emberek szükségleteit szolgálod.

Douglas Jacobs, D.Min.

137. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  17-18. fejezetEIhez (március 18-24.).

Amikor Jézus azt mondta Nikodémusnak, hogy újból kell születnie ahhoz, hogy megláthassa Isten országát, Nikodémus megdöbbent attól a gondolattól, hogy egy ország túl tiszta lehet az ő számára. Nem tudta elfogadni, hogy neki, a szabatos farizeusnak, meg kell változnia. Mások csupa jót gondoltak róla, és ő maga is meglehetősen jókat gondolt saját magáról.

Olykor velünk is van úgy, hogy a természetünktől fogva nem akarjuk Isten Szentlelkének gondolatát befogadni. Amikor Isten szembesít valamivel, a büszkeségünk az őszinte megvallás útjába áll.

Isten megadta az igazságot az egyházunk számára és lehetőségünk van arra, hogy ezt megismerjük. Felelősek vagyunk azért, hogy terjesszük az evangéliumot a világ számára. A kényelmünk azonban megakadályozza ezt. Megelégszünk, még mielőtt hűségesek lennénk. Nem kellene, hogy így legyen.

A tudásom, legyen az bármennyire hatalmas tudás is, akár csak amivel Nikodémus rendelkezett, értelmetlen, hogy ha nincs részem a lelki újjászületésben, amitől győzedelmessé válhatok. Ez az újjászületés teszi lehetővé a Léleknek, hogy felhasználjon engem. Az újjászületéshez azonban alá kell rendelnem magamat Istennek, ahogyan Nikodémusnak is kellett.

Jézuson kívül nincs más név az ég alatt, „mely által kellene nékünk megtartatnunk” (ApCsel 4:12). És ha új személlyé válunk, a lehetőségek széles tárháza nyílik meg előttünk. Amiképp a csecsemők felnövekszenek a kialakult személyiségre, a hívők is lépésről lépésre fejlődnek a mennyei királysághoz.

Amy Masuda, Japán
(Amy jelenleg egészségügyi missziót folytat a malajziai Aenon Életmódközpontban.)
Fordította Gősi Csaba


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése