Higgyeztek az Ő prófétáinak - április 5 - PÉNTEK - 5 Mózes 22

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 20. fejezet 1362. nap

Pál szerette Timótheust, mint "igaz fiamat a hitben." (1. Tim. 1, 2.) A nagy apostol gyakran vizsgáztatta fiatalabb kísérőjét, amennyiben bibliai pontokra vonatkozó kérdéseket tett fel neki; és miközben helységről helységre utaztak, gondosan kioktatta, hogyan végezhet eredményes munkát. Pál és Silás mindig azon fáradoztak a Timótheussal való érintkezésükben, hogy lelkében az evangélista munkájának szent és komoly hivatásáról már életre keltett benyomásokat mindjobban elmélyítsék.

Timótheus viszont állandóan tanácsért és tanításért fordult Pálhoz. Nem engedte, hogy pillanatnyi benyomásai vezessék, hanem higgadtan és nyugodt megfontoltsággal cselekedett. Minden lépésénél feltette e kérdést: Vajon Isten útja-e ez? A Szentlélek munkálkodhatott benne és építhette szent templommá, amelyben Isten lakozik.

Ha a Biblia tanításait megvalósítjuk a mindennapi életben, akkor annak mély és maradandó hatása jellemünkben megnyilvánul. Timótheus ezeket a tanokat megtanulta és gyakorolta is. Nem volt ugyan rendkívüli, fényes tehetség; de munkája értékes volt, mert képességeit a Mester szolgálatára szentelte. Hitbeli tapasztalatainak mélységével tűnt ki hittestvérei közül és ez biztosított befolyást számára.

Akik lelkekért munkálkodnak, szükséges, hogy Istennek mélyebb, teljesebb és világosabb ismeretére jussanak. Ezt csupán közönséges erőfeszítésekkel elérni nem lehet. Minden erejüket a Mester szolgálatába kell állítaniuk.

Hivatásuk magasztos és szent; és ha jutalmul lelkeket nyernek, Istenhez kell ragaszkodniuk és naponként kell erőt nyerniük az áldások forrásából. "Mert megjelent az Isten idvezítő kegyelme minden embernek, amely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon, várván ama boldog reménységet és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsőséges megjelenését; aki önmagát adta mi érettünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson önmagának kiváltképpen való népet, jó cselekedetekre igyekezőt." (Titus 2, 11-14.)

Mielőtt Pál és társai új területekre indultak volna, meglátogatták azokat a gyülekezeteket, amelyeket Pisadiában és annak környékén alapítottak. "És amint általmentek a városokon, meghagyák nekik, hogy tartsák meg a rendeléseket, melyeket végeztek a Jeruzsálemben lévő apostolok és vének. A gyülekezetek azért erősödének a hitben, és gyarapodónak számban naponként."

Pál apostol fokozott felelősséget érzett azokért a lelkekért, akik munkálkodása következtében tértek meg. Mindenekelőtt azt kívánta, hogy hűségesek legyenek, hogy dicsekedhessen majd a Krisztus napján: "nem futottam hiába, sem nem fáradtam hiába". (Fal. 2, 16.) Aggódott munkája eredményéért. Úgy érezte, hogy még saját üdvössége is veszélyben forogna, ha kötelességét nem teljesítené és ha a gyülekezet nem dolgozna együtt vele a lélekmentés munkájában. Tudta, hogy a prédikáció nem elegendő a hívők kiképzésére, hogy az Élet Igéjét hirdethessék. Tudta, hogy "szabályra új szabály, parancsra új parancs" következik; itt egy kicsi, ott egy kicsi. (Ésa. 28, 10; Elberf. ford.) Így kell kioktatni őket az Úr művében való tevékenykedésre.

Általános és egyetemes törvény, hogy az Istentől nyert erők és képességek elsatnyulnak, elvesznek, ha azokat nem használják. Így az igazság is elveszti éltető erejét, gyógyító hatalmát, ha nem élik ki és nem közlik másokkal. Ettől félt az apostol is, hogy esetleg nem sikerül neki mindenben "kiábrázolni a Krisztust". A mennyek országába vetett reménysége elborult, ha arra gondolt, hogy esetleges hibája folytán a gyülekezet az isteni jelleg helyett inkább az emberinek pecsétét hordaná. Minden tudása, szónoki képessége, csodatételei, az örök dolgok szemlélése - amikor elragadtatott a harmadik mennybe -, mindez nem segítene, ha akikért dolgozott, munkájában való hűtlensége miatt elveszítenék Isten kegyelmét. Ezért mind szóban, mind levélben kérte azokat, akik elfogadták Krisztust, "hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette..., mint csillagok e világon", akik "az életnek beszédét tárják eléjük." (Fil. 2, 15. 16.)

Istennek minden őszinte szolgája súlyos felelősséget hord a gondjaira bízott hívők lelki fejlődéséért és minden vágya, hogy Isten munkatársai legyenek. Felismeri, hogy a gyülekezet fejlődése jórészt az Istentől rábízott munka lelkiismeretes elvégzésétől függ. Arra gondol, hogy minden új tag újabb eszköz a megváltás tervének megvalósítására; ezért komolyan és fáradhatatlanul igyekszik a hívőkben vágyat ébreszteni, hogy lelkeket nyerjenek meg Krisztus számára.

Miután Pál és Silás meglátogatták a Pisidiában és annak közeli határain fekvő gyülekezeteket, Timótheussal együtt keresztülhaladtak "Frigia és Galácia tartományán", ahol nagy erővel hirdették az üdv örömhírét. Galata lakói bálványimádók voltak, de amikor hallották az apostolok prédikációit, örömmel elfogadták az üzenetet, mely szabadulást ígért a bűn rabságából. Pál és munkatársai a hit általi megigazulást hirdették nekik, melyet Krisztus engesztelő halála szerzett. Úgy szemléltették Krisztust, mint aki látta a bukott emberiség tehetetlen állapotát és lejött a földre, hogy mindenkit megváltson; amennyiben Isten törvénye iránti engedelmes életet élt és büntetésüket engedetlenségük miatt Magára vette. Ezután a kereszt fényében sokak lelkében felderengett az Atya szeretetének nagysága, akik előbb az igaz Istenről mit sem tudtak.

Mai Bibliai szakasz: 5 Mózes 22

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=5%20M%C3%B3zes+22&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=5%20M%C3%B3zes+22&version=NT-HU

Nagyon sokan illetik erős kritikával a Mózes ötödik könyve 22. fejezetét, mint ami, úgymond, egy elrémisztő példája az ószövetségi törvény érzéketlenségének, amit a nemi erőszak áldozatai iránt tanúsított. Ugyanakkor, ha közelebbről megvizsgáljuk a szövegkörnyezetet, akkor ennek éppen az ellenkezője derül ki.

Ez a szakasz két olyan főbb helyet nevez meg, ahol a még érintetlen lányokat az ókori Izraelben szexuális erőszak érhetett: a falvakat, illetve a városokon kívüli elhagyatott területeket. Fontos megfigyelnünk, hogy ezt a kettőt milyen döntő mértékben megkülönbözteti ez a törvény.  

Ha egy nő egy városban vagy faluban élt illetve tartózkodott, a környezetében sok férfi volt, akik a segítségére siethettek. Ez sokat elmond nekünk arról, hogy milyen komolyan felkészültek Izraelben a férfiak és a felnőtt fiúk arra, hogy őrködjenek a nők erényei felett, és szükség esetén ott teremjenek, és megvédelmezzék őket bármi áron. Ne feledjük, hogy olyan településekről van szó, ahol az ablakokban nem volt üvegezés, a lakóépületek inkább csak kis kunyhószerű házikók voltak, gyakran közös falakkal. Ebből arra következtethetünk, hogy egy nőtől gyakorlatilag minden pillanatban mindössze néhány méterre volt a segítség. Továbbá, ez a törvény, amely ebben a kultúrában együtt járt a férfiak őrködő gondnokságával, azt az állandó biztonságérzetet adta a nőknek, hogy csak kiáltaniuk kell, és ott a segítség. Ezen a háttéren, ha egy nő csendben maradt, akkor ez azt jelentette mindazok számára, akik felelősek voltak érte, hogy készségesen belegyezett az aktusba.

Ez az eset szöges ellentéte annak a törvénynek, ami azokra a nőkre vonatkozik, akiket egy elhagyatott helyen ért szexuális erőszak. Hogyha feltételezhető volt, hogy senki sem hallhatta a segélykiáltását, az illető nőt automatikusan ártatlannak tekintették, és felmentették a büntetés alól. Ellentétben sok korabeli törvénnyel, a nemi erőszakra vonatkozó izraelita törvény nem írta elő, hogy tanúk igazolják az ártatlanságot.

Habár nehéz megértenünk mai kultúránk hátterén, mégis sok nő (mint pl. Támár a 2. Sámuel 13. fejezetében) inkább feleségül ment ahhoz, aki erőszakot vett rajta, minthogy férjezetlen maradjon, és következésképpen gyermektelen is egész életében.

Isten igazságos, és gondosan őrködik életünk minden apró részlete felett. Mint oly sok más szabály és törvény az Ószövetség fejezeteiben, ez a fejezet is igazolja Atyánk jellemét, aki hajunk szálát is számon tartja. Annak a kultúrának a sötétsége közepette, amely nem igazán tulajdonított a nőknek olyan értéket, amilyet Isten a teremtéskor nekik szánt, a Teremtő a nők védelmére kelt és megparancsolta, hogy védelmezzék őket, és higgyenek szavuknak.                                         

Nicole Parker  

 

191. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  19-20. fejezeteihez (március 31 – április 6.).

A korai egyháznak gondjai voltak az el- és befogadással. Nem ugyanezt ismételjük-e meg a mai egyházunkban? Kizárunk-e embereket a köreinkből nemük, rasszuk, vagy társadalmi helyük alapján? Ugyanazt az értéket tulajdonítjuk-e valamennyi embertársunknak, mint ahogy Isten értékeli őket? Amikor így teszünk, akkor szívünkben ott él az evangéliumból megismert szeretet. De ha olyasvalaki útjába állunk, aki Istenhez próbál közeledni, akkor Jézust úgy feldühítjük, hogy asztalt tudna borogatni.  .

Pál látta, hogy Timóteus hűséges, állhatatos és igaz. Amikor alázatosan és teljesen Istennek adjuk magunkat, Ő megadja a talentumokat, a védelmet és a bátorságot, amik ahhoz szükségesek, hogy az Ő misszióját folytassuk. Isten szeretetéről akkor tudunk meg a legtöbbet, ha odamegyünk és ott maradunk a kereszt lábánál. Amikor képesek vagyunk másoknak megmutatni ugyanazt a szeretetet és elfogadást, amivel Isten van irántunk, akkor osztottuk meg sikeresen az evangéliumot.

Azért imádkozom, hogy elfogadó és szeretetteljes legyek mindenki felé, aki Istenhez szeretne közelebb jutni. Remélem, hogy az emberek úgy látnak majd minket, mint egy befogadó gyülekezet, ahol gondosan ápolják Isten valamennyi gyermekének közösségét.

Karen Ronk

Ima- és egészségügyi szolgálatok, Csendes-Óceáni Unió és Észak-Csendes-Óceáni Unió

Fordította: Gősi Csaba

Higgyeztek az Ő prófétáinak - április 4 - CSÜTÖRTÖK - 5 Mózes 21

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 20. fejezet 1361. nap

20. A felmagasztalt kereszt

Miután Pál hosszabb időt töltött már Antiókhiában az Ige szolgálatában, javasolta munkatársának, hogy újabb misszióútra induljanak. "Visszatérve most" - így szólt Barnabáshoz - "látogassuk meg a mi atyánkfiait minden városban, melyben hirdettük az Úrnak igéjét, hogyan vannak."

Pál és Barnabás szívükön viselték mindazok jólétét, akik munkálkodásuk következtében nemrég fogadták el az evangéliumi igazságot; vágyakoztak tehát viszontlátni őket. Pál mindvégig megtartotta a résztvevő gondoskodás jó vonását. Még akkor is, ha előbbi munkahelyeitől távoli misszióterületeken tartózkodott, állandóan szívén hordozta őket, hogy hűségesek maradjanak továbbra is, "istenfélelemben vivén véghez megszentelődésüket." (2. Kor. 7, 1.) Igyekezett állandóan segítségükre lenni, hogy önálló és folytonosan fejlődő keresztények legyenek, kik a hitben megerősödve és buzgóságtól égve, egész szívvel szentelik életüket Istennek és országa fellendítésének.

Barnabás kész volt Pállal útra kelni, azonban azt kívánta, hogy vigyék magukkal Márkot is, aki újból elhatározta, hogy életét az Úr szolgálatára szenteli. Pál ez ellen tiltakozott. "Azt tartó méltónak, hogy ne vegyék maguk mellé azt", aki első misszióútjukon, a szükségben elhagyta őket. Nem volt hajlandó elnézni Márk gyöngeségét, aki a reá váró otthoni biztonság és kényelem kedvéért munkáját otthagyta. Hangsúlyozta, hogy olyan ember, akinek kevés a kitartása, alkalmatlan olyan munkára, amely türelmet, önmegtagadást, bátorságot, odaadást, hitet, áldozatkészséget, sőt szükség esetén még az életet is igényli. Pál és Barnabás itt olyan éles ellentétbe kerültek egymással, hogy szétváltak. Barnabás, meggyőződéséhez híven, Márkot vette maga mellé és "elhajózék Cziprusba; Pál pedig Silóst választva maga mellé, elméne, az Isten kegyelmére bízatván az atyafiaktól."

Pál és Silás keresztülutaztak Szírián és Czilicián, ahol erősítették a gyülekezeteket és végül Derbébe, majd Listrába érkeztek. Listrában kövezték meg múltkor Pált; és mégis újból láthatjuk őt az előbbi veszély színhelyén. Vágyakozott megtudni, hogy azok, akik munkálkodása következtében fogadták el az evangéliumot, miként állták meg a próbák iskoláját. Nem csalódott, mert úgy tapasztalta, hogy a listrai hívők a heves ellenállás dacára is kitartottak.

Itt találkozott Pál újból Timótheussal, aki tanúja volt a Listrában tett első látogatása alkalmával átélt szenvedéseinek. Az a benyomás, amelyet Timótheus akkor szerzett, idővel elmélyült, úgyhogy ő is kötelességének érezte, hogy életét teljesen Isten szolgálatának szentelje. Szívében összekapcsolódott Pállal és arra vágyott, hogy segítségül legyen az apostolok munkájában, mihelyt arra alkalom kínálkozik.

Pál munkatársa: Silás, kipróbált és a jövendőmondás lelkével megáldott munkás volt ugyan, de a tennivalók annyira felszaporodtak, hogy szükségesnek mutatkozott több munkás előkészítése a szolgálatra. Pál felismerte Timótheusban azt a férfit, aki szent tisztségnek tekinti a prédikátori hivatást és a szenvedésektől, sőt üldözésektől sem riad vissza; ezenkívül mindig kész volt a kioktatást is elfogadni. Mindezek ellenére, az apostol mégsem merte Timótheus, a tapasztalatlan ifjú kiképzésének felelősségét magára vállalni addig, míg jelleméről és előéletéről teljes bizonyosságot nem szerzett. Timótheus atyja görög, anyja zsidó származású volt. Kicsi korától kezdve tanítást nyert a Szentírásból. Szülei házában mélységes és józan vallásos élet folyt. Anyjának és nagyanyjának az élő Isten Igéjébe vetett hite mindig arra intette, hogy mily nagy boldogság Isten akaratát teljesíteni. Isten Igéje volt a zsinórmérték, amely szerint Timótheust ez a két istenfélő nő nevelte. A tőlük nyert tanítások hatása és ereje őrizte meg Timótheust, hogy beszéde és jelleme őszinte és tiszta maradt; sőt a környező gonosz befolyások sem szennyezték be. Így munkálkodott együtt otthon a család Istennel, hogy előkészítsék őt felelősségteljes tisztségeinek betöltésére.

Pál látta, hogy Timótheus kitartó és őszinte. Társául választotta tehát munkájához utazásai alatt. Akik Timótheust gyermekkorában oktatták, abban a jutalomban részesülhettek, hogy a gondosan nevelt gyermeket a nagy apostollal bensőséges, szoros kapcsolatban láthatták. Timótheus ifjú volt még, amikor Isten tanítónak választotta; s éppen a korai kiképzés következtében életelvei olyan szilárdak voltak, hogy bátran betölthette helyét az apostol mellett. És noha fiatal volt még, de a reábízott felelősségeket keresztényi alázattal viselte.

Pál óvatosságból ajánlotta Timótheusnak a körülmetélkedést. Nem mintha Isten kívánná ezt, hanem hogy elhárítsák az utolsó akadályt is, ami a zsidókat visszatarthatná attól hogy Timótheus prédikátori tisztségét elismerjék. Az apostolt sokoldalú tevékenysége arra kényszerítene, hogy városról városra és különböző országokba utazzon, és így sokszor a zsinagógákban és egyéb gyülekezési helyeken prédikálta Krisztust. Ha azután kiderülne, hogy egyik munkatársa körülmetéletlen, munkáját a zsidók előítélete és vakbuzgósága nagyon akadályozhatná. Az apostol mindenütt határozott ellenállást, vagy heves üldözést várhatott. Ő azonban mind zsidó testvéreit, mind a pogányokat az evangélium ismeretére akarta eljuttatni, és így igyekezett, amennyiben hitével összeegyeztethette, hogy az ellenállás minden ürügyét eloszlassa. Noha iparkodott a zsidós előítéletnek élét venni, mégis hitte és tanította, hogy a körülmetélkedés mit sem jelent, ellenben Krisztus evangéliuma: minden.

Mai Bibliai szakasz: 5 Mózes 21

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=5%20M%C3%B3zes+21&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=5%20M%C3%B3zes+21&version=NT-HU

Mózes ötödik könyvében időről-időre azt látjuk, hogy Mózes látszólag jelentéktelen részletekkel hozakodik elő. De az élet a részletekből tevődik össze. Ha Isten (Mózesen keresztül) nem foglakozott volna ezekkel a kérdésekkel, az emberek vagy a nagyszüleik által Egyiptomból hozott szokásokat honosították volna meg, vagy pedig a környező népek gyakorlatát. Isten azt akarta, hogy népe szent legyen és még ma is ugyanezt akarja (1Pt 1:15-16).

A szentséget jelentő héber és görög szavak arra utalnak, hogy valaki vagy valami „elkülönített”. Mitől elkülönített? Természetesen a világtól. Jézus azt mondja rólunk, hogy „a világban vagyunk” (Jn 17:11), de „nem a világból valók” (Jn 17:16). Ezért nem csoda, hogy Istent még mindig érdeklik életünk apró részletei. Az bizonyos, hogy az élet megváltozott az elmúlt 3000 év alatt, amióta Mózes felsorolta az élet részleteit, de vannak elvek, amelyeket alkalmazni lehet napjainkban is. Szentek lehetünk, és azoknak is kell lennünk.

Például a háborúból származó szép nőket meg lehetett tartani és feleségül lehetett venni, de nem lehettek az ígéret földjének eredeti lakói közül. A szabályok azt mutatták, hogy a háborúból származó nőknek be kellett illeszkedni a zsidó társadalomba és tisztességgel és méltósággal kellett velük bánni.

„Drága Istenem, segíts ma engem, hogy minden emberhez tisztességesen és méltóságteljesen viszonyuljak, megengedve azt, hogy szabadon kifejezhessék személyiségüket!”

John Ash 

 

191. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  19-20. fejezeteihez (március 31 – április 6.).

A korai egyháznak gondjai voltak az el- és befogadással. Nem ugyanezt ismételjük-e meg a mai egyházunkban? Kizárunk-e embereket a köreinkből nemük, rasszuk, vagy társadalmi helyük alapján? Ugyanazt az értéket tulajdonítjuk-e valamennyi embertársunknak, mint ahogy Isten értékeli őket? Amikor így teszünk, akkor szívünkben ott él az evangéliumból megismert szeretet. De ha olyasvalaki útjába állunk, aki Istenhez próbál közeledni, akkor Jézust úgy feldühítjük, hogy asztalt tudna borogatni.  .

Pál látta, hogy Timóteus hűséges, állhatatos és igaz. Amikor alázatosan és teljesen Istennek adjuk magunkat, Ő megadja a talentumokat, a védelmet és a bátorságot, amik ahhoz szükségesek, hogy az Ő misszióját folytassuk. Isten szeretetéről akkor tudunk meg a legtöbbet, ha odamegyünk és ott maradunk a kereszt lábánál. Amikor képesek vagyunk másoknak megmutatni ugyanazt a szeretetet és elfogadást, amivel Isten van irántunk, akkor osztottuk meg sikeresen az evangéliumot.

Azért imádkozom, hogy elfogadó és szeretetteljes legyek mindenki felé, aki Istenhez szeretne közelebb jutni. Remélem, hogy az emberek úgy látnak majd minket, mint egy befogadó gyülekezet, ahol gondosan ápolják Isten valamennyi gyermekének közösségét.

Karen Ronk

Ima- és egészségügyi szolgálatok, Csendes-Óceáni Unió és Észak-Csendes-Óceáni Unió

Fordította: Gősi Csaba

Higgyeztek az Ő prófétáinak - április 3 - SZERDA - 5 Mózes 20

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 19. fejezet 1360. nap

A megtért pogányok között az egyetemes gyűlésnek ez a széles látókörű és nagy horderejű határozata feltétlen bizalmat keltett és Isten művének javára szolgált. Az antiókhiai gyülekezet örömmel látta körében Júdást és Silást, e két hírnököt, akik az apostolokkal együtt érkeztek vissza Jeruzsálemből. Ezek az istenfélő férfiak, "maguk is próféták lévén, sok beszéddel inték az atyafiakat és megerősíték." Egy ideig Antiókhiában is maradtak. "Pál és Barnabás is Antiókhiában időzének, tanítva és prédikálva másokkal is többekkel az Úrnak igéjét."

Midőn később Péter Antiókhiát meglátogatta, a pogányok iránt tanúsított bölcs magatartásával sokak bizalmát nyerte meg. Egy ideig a mennyből nyert világosság szellemében munkálkodott is; ösztönös előítéletét annyira legyőzte, hogy a megtért pogányokkal egy asztalnál étkezett is. De amikor bizonyos zsidók érkeztek Jeruzsálemből, akik a ceremoniális törvény érdekében buzgólkodtak, oktalanul megváltoztatta magatartását a pogányok közül megtértekkel szemben. Az Írásból tudjuk, hogy még több zsidó "vele képmutatóskodott", "úgy, hogy Barnabás szintén elcsábíttatott az ő tettetésök által." (Gal. 2,13-14.) A gyengeségnek ez a megnyilvánulása a vezetőkként tisztelt és szeretett férfiak részéről, nagyon fájdalmasan hatott a hívőkké lett pogányokra. Félő volt, hogy a gyülekezet kettészakad. Azonban Pál felismerte, hogy milyen pusztító hatást gyakorolt a gyülekezetre Péter kétszínű viselkedése, tehát nyilvánosan megrótta őt, igazi érzelmeinek ilyen álcázása végett. A gyülekezet előtt megkérdezte Péten: "Ha te zsidó létedre pogány módra élsz és nem zsidó módra; miként kényszeríted a pogányokat, hogy zsidó módra éljenek"? (Gal. 2, 13. 14.)

Péter felismerte tévedését és azonnal igyekezett a magatartásával okozott bajt lehetőleg ismét jóvátenni. Isten engedte meg, ki eleitől kezdve ismeri a véget, hogy Péternek ezen jellemgyengesége megnyilvánuljon. Ezáltal a megkísértett apostol belátta, hogy nincsen benne semmi, amivel dicsekedhetne. Még a legjobb emberek is, mihelyt magukra hagyatnak, elvesztik helyes ítélőképességüket. Isten azt is előre látta, hogy később sokan megtévesztés áldozatai lesznek; ugyanis Péter és állítólagos utódai számára olyan magas kiváltságokat követelnek, melyek egyedül Istent illetik meg. Az apostol gyengeségének ez a leszögezése maradandó bizonyítéka hibáinak és annak a ténynek, hogy semmivel sem állott a többi apostol fölött.

A helyes alapelvektől való eltérésnek e példáját az Írás megőrizte, hogy ünnepélyes intelmül szolgáljon az Isten művében bizalmi állásokat betöltő férfiak részére; nehogy lelépjenek a becsületesség útjáról, hanem szorosan ragaszkodjanak az isteni alapelvekhez. Minél súlyosabb felelősséget hordoznak az emberi közegek, minél több alkalmuk kínálkozik, hogy szabályokat hozzanak és uralkodjanak, annál biztosabbak lehetnek, hogy csak kárt okoznak, ha nem követik hűen az Úr útait, és ha cselekedeteik nincsenek összhangban azokkal a határozatokkal, amelyeket a hívők összessége közös tanácskozások alkalmával jóváhagyott.

Vajon nem megdöbbentő-e Péter viselkedése? Vereségei, bukása és újbóli beiktatása, valamint hosszú szolgálata után? Vegyük ehhez Krisztussal való bensőséges ismeretségét és annak tudatát, hogy a Megváltó mindenkor becsületesen kiélte a helyesnek elismert alapelveket. Az a sok-sok tanítás, melyben részesült és a képességek, melyeket az Úrtól kapott, továbbá az Ige prédikálása és tanítása közben nyert ismerete és befolyása ellenére, mégis képes volt arra, hogy emberfélelemből, vagy tekintélye megóvása szempontjából képmutatóskodjék és feladja az Evangélium alapelveit!? Vajon nem megdöbbentő-e, hogy abbeli elhatározásában, hogy csak az igazságot fogja követni, mégis megingott? Vajha a jó Isten mindenkivel megismertetné saját gyengeségét és tehetetlenségét, hogy életének kicsiny hajóját képtelen egyenesen és biztosan a kikötőbe vezetni.

Prédikátori hivatásában Pál gyakran volt kénytelen egymagában megállni. Isten külön oktatásban részesítette és nem mert olyan engedményeket tenni, amelyek ellentétben állottak alapelveivel. Néha súlyosan nehezedett rá a teher, de Pál keményen síkraszállt az igazságért. Tisztában volt azzal, hogy a gyülekezetnek sohasem szabad emberi hatalom alá kerülnie. Sem a hagyományok, sem az emberek által felállított alapelvek nem léptethetők a kinyilatkoztatott igazságok helyébe. Egyesek előítélete, vagy önkényeskedése bármilyen magas állást töltsenek is be a gyülekezet kebelében - ne álljon útjában a gyülekezet haladásának.

Pál minden képességét Isten szolgálatára szentelte. Közvetlenül a mennyből kapta az evangélium igazságait és prédikátori tisztségének végéig élénk összeköttetése volt a mennyel. Isten tanította őt, hogy a pogánykeresztényekre ne rakjanak fölösleges terheket. Amikor tehát az antiókhiai zsidó hívők felvetették a körülmetélkedés kérdését, Pál már ismerte a Szent Lélek akaratát ebben a kérdésben. Így képes volt álláspontja mellett sziklaszilárdan kitartani és azt képviselni. Ennek elfogadása felszabadította a gyülekezeteket a zsidó szertartások és ceremóniák alól.

Annak ellenére, hogy Isten személyesen oktatta Pált, nem volt túlzott véleménnyel egyéni felelősségéről. Ámbár Istenhez fordult közvetlen vezetésért, de kész volt mindenkor elismerni azt a tekintélyt, amelyet a keresztény gyülekezethez tartozó hívők összessége képviselt. Érezte, hogy tanácsra szorul, és ha lényegbe vágó kérdések merültek fel, szívesen tárta a gyülekezet elé. Imában egyesült hittestvéreivel és Istentől kért bölcsességet, hogy helyes határozatot hozzanak. Mert szerinte a "prófétalelkek... engednek a prófétáknak. Mert az Isten nem a visszavonásnak, hanem a békességnek Istene; miként a szentek minden gyülekezetében". (1. Kor. 14, 32, 33.) Péterrel együtt azt tanította, hogy mindazok, akik a gyülekezethez tartoznak, "egymásnak engedelmeskedjenek." (1. Péter 5, 5.)

Mai Bibliai szakasz: 5 Mózes 20

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=5%20M%C3%B3zes+20&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=5%20M%C3%B3zes+20&version=NT-HU

Az Ószövetséget és különösen ezt a fejezetet figyelve, sok ember elgondolkodik azon, hogy Isten a háború mellett, vagy ellene van. Isten Szent Igéjében miért van helye a háború szabályainak? Ezek Isten sürgősségi beavatkozásai, amelyek tükrözik azt a mélységet, amibe az ember belekerült. A háborúk az emberi önzés, a kapzsiság, a büszkeség és a versenyszellem végső megnyilvánulásai, amelyek leírhatatlan szenvedéseket okoztak a történelem folyamán. Isten gyűlöli a háborút, de ebben a fejezetben olyan útmutatásokat ad, amelyek semlegesítik a háború néhány szomorú következményét.

Egy napon a nagy Béketeremtő megszületett Betlehemben. A harmincas évei elején élete derékba tört. Ő mondta: „Én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10:30), és azt is, hogy „Szeressétek ellenségeiteket... jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek” (Mt 5:44).

Háborúk régóta vannak. A küzdelem, amelyet Lucifer a mennyben kezdett el Isten jelleme és kormányzása ellen, az egyetlen módja annak, hogy megértsük, milyen az Isten; és a földi háborúkat ennek összefüggésébe helyezhetjük. Sátánt kivetették a mennyből az első és legnagyobb háborúban (Jel 12:7-10). A második jelentős csata – amelyet Sátán elveszített – a golgotai kereszten folyt, ahol nem tudta legyőzni a világ Megváltóját. A végső nagy harc Isten parancsolattartó népe ellen zajlik majd. Az eredmény? Isten és népének győzelme. Sátán a vesztes.

Talán mi nem megyünk háborúba, de meg kell szabadulnunk minden bosszútól, amely gyanútlanul belopakodik magatartásunkba.

John Ash 

 

191. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  19-20. fejezeteihez (március 31 – április 6.).

A korai egyháznak gondjai voltak az el- és befogadással. Nem ugyanezt ismételjük-e meg a mai egyházunkban? Kizárunk-e embereket a köreinkből nemük, rasszuk, vagy társadalmi helyük alapján? Ugyanazt az értéket tulajdonítjuk-e valamennyi embertársunknak, mint ahogy Isten értékeli őket? Amikor így teszünk, akkor szívünkben ott él az evangéliumból megismert szeretet. De ha olyasvalaki útjába állunk, aki Istenhez próbál közeledni, akkor Jézust úgy feldühítjük, hogy asztalt tudna borogatni.  .

Pál látta, hogy Timóteus hűséges, állhatatos és igaz. Amikor alázatosan és teljesen Istennek adjuk magunkat, Ő megadja a talentumokat, a védelmet és a bátorságot, amik ahhoz szükségesek, hogy az Ő misszióját folytassuk. Isten szeretetéről akkor tudunk meg a legtöbbet, ha odamegyünk és ott maradunk a kereszt lábánál. Amikor képesek vagyunk másoknak megmutatni ugyanazt a szeretetet és elfogadást, amivel Isten van irántunk, akkor osztottuk meg sikeresen az evangéliumot.

Azért imádkozom, hogy elfogadó és szeretetteljes legyek mindenki felé, aki Istenhez szeretne közelebb jutni. Remélem, hogy az emberek úgy látnak majd minket, mint egy befogadó gyülekezet, ahol gondosan ápolják Isten valamennyi gyermekének közösségét.

Karen Ronk

Ima- és egészségügyi szolgálatok, Csendes-Óceáni Unió és Észak-Csendes-Óceáni Unió

Fordította: Gősi Csaba

Higgyeztek az Ő prófétáinak - április 2 - KEDD - 5 Mózes 19

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 19. fejezet 1359. nap

Jakab is nagyon határozottan tanúskodott arról, hogy Isten a pogányokat is ugyanazon előnyökben szándékozik részesíteni, mint amilyenekben a zsidók részesültek.

A Szentlélek jónak látta, hogy a pogányokat ne terheljék a ceremoniális törvényekkel, és az apostolok véleménye e tekintetben megegyezett Isten Lelkével. Ezen a tanácskozáson Jakab elnökölt és az ő végleges határozata ez volt: "Azokáért én azt mondom, hogy nem kell háborgatni azokat, kik a pogányok közül térnek meg az Istenhez."

A tanácskozások ezzel befejeződtek. Ez az esemény tehát ellentmond a római egyház ama tantételének, hogy Péter az egyház feje. Mindazok, kik azt állították, hogy Péter utódai, merész igényeikkel nem bibliai alapon állottak. Péter életéből semmi sem igazolja azt az állítást, hogy Isten helytartójaként testvérei fölé emeltetett volna. Ha mindazok, akiket Péter utódainak neveztek, követték volna példáját, mindenkor megelégedtek volna azzal, hogy hittestvéreikkel egyenrangúnak tekintették.

Ez alkalommal - úgy látszik - Jakab ismertette a gyűlés által elfogadott határozatot. Ítélete úgy hangzott, hogy sem a ceremoniális törvényt általánosságban, sem pedig a körülmetélkedést a pogányokra rákényszeríteni nem szabad, sőt még ajánlani sem. Jakab igyekezett megértetni a testvérekkel, hogy a pogányokkal szemben különösen óvatosaknak kell lenniük, mert életükben, Istenhez való megtérésük által, amúgy is nagy változás áll be. Semmiféle zavaró vagy vitás kérdéssel - különösen, ha azok csak másodrendűek - ne nyugtalanítsák őket, nehogy elkedvetlenedjenek Krisztus követésében.

Azonban a megtért pogányok kerüljenek minden olyan szokást vagy szertartást, amely a kereszténységgel össze nem egyeztethető. Ezért az apostolok és vének megegyeztek abban, hogy levélileg oktatják ki a pogányokat, hogy tartózkodjanak a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől, a fúlvaholt állatok élvezetétől és a paráznaságtól. Ehelyett azonban figyelmeztetni kell őket, hogy tartsák be a törvényt és szent életet éljenek. Az apostolok ezenkívül biztosították őket, hogy azok a férfiak, akik a körülmetélkedés kötelező voltát hirdették, erre tőlük felhatalmazást nem kaptak.

Pált és Barnabást azután úgy ajánlották figyelmükbe, mint akik életüket az Úrért kockára tették. Egyszersmind Júdást és Silást is elküldték az apostolokkal, hogy közöljék a pogányokkal a gyűlés határozatát. "Mert tetszék a Szent Léleknek és nekünk, hogy semmi több teher ne vettessék ti reátok ezeken a szükséges dolgokon kívül: Hogy tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől, a fúlvaholt állattól és a paráznaságtól; melyektől, ha megóvjátok magatokat, jól lesz dolgotok." Istennek ezt a négy szolgáját küldték el Antiókhiába a levéllel és az üzenettel, hogy vége szakadjon minden vitának, mert hiszen a kérdést maga a Szentlélek döntötte el - mint a hit legnagyobb tekintélye a földön.

Az ügyet intéző tanácstestület apostolokból és tanítókból állott. Részt vettek azon továbbá a zsidó és pogány gyülekezetek alapításában kitűnt hívők, továbbá a különböző területek képviselői is. Így jelen voltak a jeruzsálemi vének és az antiókhiai kiküldöttek; végül a legbefolyásosabb gyülekezetek képviselői. A gyűlés az Istentől megvilágosított határozat alapján és az Isten akarata szerint alapított gyülekezethez méltóan járt el. Tanácskozásuk eredményeként mindnyájan belátták, hogy Isten maga döntötte el ezt a kérdést, amikor a Szentlelket a pogányokra is kiárasztotta és így világossá vált előttük, hogy nekik is kötelességük a Szentlélek vezetését követni.

A keresztények összessége nem kapott felszólítást arra, hogy ezt a kérdést szavazással döntse el. Az "apostolok és vének" - befolyásos és jó ítélőképességű férfiak - fogalmazták meg és bocsátották ki a határozatot, amelyet azután valamennyi keresztény gyülekezet elfogadott. A határozat nem mindenkinek tetszett. Dicsvágyó és magukat sokra tartó testvérekből pán alakult, kik nem helyeselték a döntést. Ezek a férfiak merészen és saját felelősségükre kezükbe vették a párt vezetését. Panaszokkal és kifogásokkal éltek, új terveket javasoltak és megkísérelték lerontani azon férfiak munkáját, kiket Isten az evangélium hirdetésére rendelt.

Kezdettől fogva ilyen akadályokkal kellett Isten egyházának megküzdenie; és ilyen nehézségei lesznek az idők végezetéig.

Jeruzsálem volt a zsidók fővárosa. Feltalálható volt ott a legszigorúbb elkülönülés, vakbuzgóság és képmutatás. A zsidókeresztények ott éltek a templom közelében és gondolatban sokat foglalkoztak a zsidóknak, mint népnek juttatott rendkívüli kiváltságokkal. Amikor látták, hogy a keresztény gyülekezet nem tartja be a ceremóniákat és ráeszméltek arra, hogy a zsidó szertartásoknak tulajdonított szentséget az új hit fényében mihamar szem elől tévesztik, sokan nehezteltek Pálra, mint e változás felidézőjére. Sőt voltak a tanítványok között egyesek, kik nem akarták elfogadni szó nélkül a tanács határozatát. Egyesek a ceremoniális törvényekért buzgólkodtak és elítélték Pált, mivel úgy vélték, hogy a zsidó törvények betartásának követelményei felől felületesen gondolkozik.

Mai Bibliai szakasz: 5 Mózes 19

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=5%20M%C3%B3zes+19&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=5%20M%C3%B3zes+19&version=NT-HU

Mózesnek azt parancsolta Isten, hogy a lévitáknak adott összesen 48 városból hatot nyilvánítsanak menedékvárosnak. A menedékvárosok olyan helyek voltak, ahová azok a személyek menekülhettek, akik véletlenül megöltek valakit. A város menedéket biztosított a menekülőnek, ahol védelmet talált addig, amíg le nem folytatták a tárgyalást, ahol döntöttek bűnös vagy ártatlan voltáról. Amennyiben a város véneinek ítélete szerint a haláleset véletlenül történt, és nem szándékosan, a vádlott nyugodtan ott maradhatott anélkül, hogy félnie kellett volna az elhunyt hozzátartozók haragjától.

A menedékvárosok Istent tükrözik. Zsolt 46:2 azt mondja: „Isten a mi menedékünk és az erőnk, nagyszerű támaszunk a szorongattatásban” (Szt. István Társulat ford). A Zsoltárok egyéb helyen is, több mint ötvenszer beszélnek úgy Istenről, mint menedékről.

A mi igazi menedékünk Jézus, akinek neve „velünk az Isten”. A menedékvárosok elérhető közelségben voltak, és nyitva álltak mindenki előtt, nemcsak az izraeliták számára. Ugyanez igaz Jézus személyére vonatkoztatva is. De van egy lényeges különbség a menedékvárosok és a mi menedékünk, Jézus között. Az ősi menedékvárosok csak az ártatlanoknak segítettek – azoknak, akik nem szándékosan öltek meg valakit – de Jézushoz a bűnösök közeledtek. És ez érvényes ránk is, mindannyiunkra, „Mert mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül” (Róm 3:23).

Drága Istenünk, mi bűnösök vagyunk, és ezt elismerjük. Köszönjük, hogy elérhető menedék vagy, ahová menekülhetünk. Nálad keresünk bocsánatot és megtisztítást (1Jn 1:9).

John Ash 

 

191. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  19-20. fejezeteihez (március 31 – április 6.).

A korai egyháznak gondjai voltak az el- és befogadással. Nem ugyanezt ismételjük-e meg a mai egyházunkban? Kizárunk-e embereket a köreinkből nemük, rasszuk, vagy társadalmi helyük alapján? Ugyanazt az értéket tulajdonítjuk-e valamennyi embertársunknak, mint ahogy Isten értékeli őket? Amikor így teszünk, akkor szívünkben ott él az evangéliumból megismert szeretet. De ha olyasvalaki útjába állunk, aki Istenhez próbál közeledni, akkor Jézust úgy feldühítjük, hogy asztalt tudna borogatni.  .

Pál látta, hogy Timóteus hűséges, állhatatos és igaz. Amikor alázatosan és teljesen Istennek adjuk magunkat, Ő megadja a talentumokat, a védelmet és a bátorságot, amik ahhoz szükségesek, hogy az Ő misszióját folytassuk. Isten szeretetéről akkor tudunk meg a legtöbbet, ha odamegyünk és ott maradunk a kereszt lábánál. Amikor képesek vagyunk másoknak megmutatni ugyanazt a szeretetet és elfogadást, amivel Isten van irántunk, akkor osztottuk meg sikeresen az evangéliumot.

Azért imádkozom, hogy elfogadó és szeretetteljes legyek mindenki felé, aki Istenhez szeretne közelebb jutni. Remélem, hogy az emberek úgy látnak majd minket, mint egy befogadó gyülekezet, ahol gondosan ápolják Isten valamennyi gyermekének közösségét.

Karen Ronk

Ima- és egészségügyi szolgálatok, Csendes-Óceáni Unió és Észak-Csendes-Óceáni Unió

Fordította: Gősi Csaba

Higgyeztek az Ő prófétáinak - április 1 - HÉTFŐ - 5 Mózes 18

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 19. fejezet 1358. nap

A tanács ezt a kérdést minden oldalról élénken megvilágította. A körülmetélkedés kérdésével szoros kapcsolatban még egyéb fontos kérdéseket is gondosan kellett mérlegelni. Ezek egyike az volt, hogy milyen álláspontot foglaljanak el a bálványáldozat élvezetével szemben. Sokan a megtért pogányok közül tudatlan és babonás emberek között éltek, akik gyakran mutattak be isteneiknek áldozatokat. E pogány istentiszteletek papjai azonban a hozzájuk hozott áldozatokkal kiterjedt üzletet folytattak. A zsidó testvérek tehát féltek, hogy a megtért pogányok árthatnának a kereszténység hírnevének, ha vásárolnának a bálványáldozatra szánt húsból; ezáltal látszólag, bizonyos tekintetben a bálványimádás szertartásait hagynák jóvá.

Azonkívül a pogányoknál szokás volt a megfulladt állat húsát is fogyasztani, míg a zsidóknak Isten azt az utasítást adta, hogy az állatok leölésénél különösen ügyeljenek arra, hogy az állat vére teljesen kifolyjon, mert különben húsa nem tekinthető egészségesnek. Ezen előírásokat Isten a zsidóknak egészségük megóvására adta. Bűnnek számított zsidóknál általában a vért étel gyanánt felhasználni. Azt vallották, hogy a vér: az élet, és a vérontás a bűn következménye.

Ellenben a pogányok az áldozati állatok vérét felfogták és ételeik készítésénél felhasználták. A zsidók tehát el sem képzelhették, hogy az Isten rendeletére betartott szertatásokat most megváltoztassák. Ha tehát a jelenlegi körülmények között a pogányokkal egy asztalnál étkeznének, csak súrlódások és megbotránkozások keletkeznének.

Azonkívül a pogányok, de különösen a görögök, mértéktelen és kicsapongó életet éltek és így az a veszély is fenyegetett, hogy egyesek, kiknek megtérése nem volt őszinte, hitvallomást tehetnek anélkül, hogy szokásaikat elhagyták volna. A zsidó-keresztények azonban nem tudták eltűrni azt az erkölcstelenséget, ami a pogányoknál nem is számított bűnnek, és így nagyon helyénvalónak tartották, hogy a körülmetélkedést és a ceremóniák betartását a pogány megtérők őszintesége és jámborsága próbaköve gyanánt, kötelességükké tegyék. Így vélték megakadályozni, hogy olyanok is csatlakozzanak a gyülekezethez, akik őszinte megtérés nélkül veszik fel a hitet, később pedig erkölcstelenségükkel és kicsapongó életmódjukkal szégyent hozzanak Krisztus ügyére.

A sok különböző pont, melyeket a fő kérdés lényegében magában foglalt, úgy látszott, hogy teljesen áthidalhatatlan nehézséget képez a tanácskozó gyülekezet részére. Azonban a Szent Lélek ezt a kérdést, amelynek elintézésétől a keresztény gyülekezet lelki jóléte, sőt egész fennállása függött, a valóságban már el is döntötte.

"És mikor nagy vetekedés támadt, felkelvén Péter, monda nékik: Atyámfiai, férfiak, ti tudjátok, hogy az Isten régebbi idő óta kiválasztott engem mi közülünk, hogy a pogányok az én számból hallják az evangélium beszédét és higyjenek." Azután kifejtette, hogy a Szentlélek a szóban forgó kérdést már eleve elintézte, midőn a körülmetéletlen pogányokra ugyanúgy, mint a zsidókra, egyenlő erővel áradt ki. Ismételten elbeszélte látomását, amikor Isten kendőt bocsátott le előtte, telve mindenféle négylábú állattal és megparancsolta neki, hogy ölje és egye meg azokat. Mikor pedig arra hivatkozott, hogy soha közönségeset, vagy tisztátalant nem evett, Isten így válaszolt: "Amiket az Isten megtisztított, te ne mondd tisztátalanoknak." (Apcs. 10, 15.)

Péter ezen szavak világos magyarázatát megismételte, hiszen közvetlenül látomása után kapta a felszólítást, hogy menjen el a századoshoz és oktassa ki Krisztus hitére. Ez az üzenet bizonyította, hogy Isten nem személyválogató, hanem elfogad mindenkit, aki Őt féli és elismeri. Ezután Péter elbeszélte, hogy mennyire csodálkozott, amikor a Kornélius házában egybegyűlteknek hirdette az igazság igéit, szemtanúja lévén annak, hogyan hatotta át a Szentlélek az egész hallgatóságot, úgy a pogányokat, mint a zsidókat. Az a fény és az a dicsőség ragyogott a körülmetéletlen pogányok arcáról is, amely a körülmetélt zsidók arcáról világolt. Ez Isten intelme volt Péter számára, hogy senkit se tekintsen értékesebbnek a másiknál, mert Krisztus vére mindenkit megtisztíthat minden tisztátalanságtól.

Péter már fejtegette egyszer a testvéreknek Kornélius és barátai megtérését és a velük való közösségét. Midőn akkor elbeszélte, hogyan áradt ki a Szentlélek a pogányokra is, kijelentette: "Ha tehát az Isten hasonló ajándékát adta nekik, mint nékünk is, kik hittünk az Úr Jézus Krisztusban, kicsoda voltam én, hogy az Istent eltilthattam volna." (Apcs. 11, 17.) Most hasonló buzgalommal és nyomatékkal jegyezte meg: "És a szíveket ismerő Isten bizonyságot tett mellettük, mert adta nékik a Szent Lelket, miként nékünk is; és semmi különbséget sem tett miköztünk és azok között, a hit által tisztítván meg azoknak szívét. Most azért mit kísértitek az Istent, hogy a tanítványok nyakába oly igát tegyetek, melyet sem a mi atyáink, sem mi el nem hordozhatunk?" Ez az iga nem a Tízparancsolat törvénye volt, mint azt egyesek állítják, akik a törvény kötelező voltát tagadják. Péter itt kizárólag a ceremoniális törvényre hivatkozott, mely Krisztus halála által megszűnt és hatályát vesztette.

Péter felszólalása olyan helyzetet teremtett a tanácsban, hogy most már türelemmel hallgatták meg Pált és Barnabást, akik azután elbeszélték a pogányok között végzett munkájuk közben szerzett tapasztalataikat. "Elhallgatott ezért az egész sokaság; és hallgatják vala Barnabást és Pált, amint elbeszélék, mennyi jelt és csodát tett Isten ő általuk a pogányok között."

Mai Bibliai szakasz: 5 Mózes 18

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=5%20M%C3%B3zes+18&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=5%20M%C3%B3zes+18&version=NT-HU

A többi törzstől eltérően a papok és a léviták – azaz Lévi törzsének tagjai – egyáltalán nem kaptak földterületet, hiszen nem jutott idejük gazdálkodásra. A szolgálatukra kellett összpontosítaniuk. Fenntartás nélkül Istenben kellett bízniuk.  Miért? Mert az Úr az ő örökségük (lásd: 5Móz 18:2). Ugyanígy Isten mai szolgáinak sem szabad engedniük, hogy világi ügyek elvonják őket szolgálatuktól.

Isten mindenféle okkult és mágikus gyakorlatot is szigorúan megtiltott gyermekeinek (lásd 3Móz 19:26, 31). Az okkult tevékenységek körébe már akkor is rengeteg gyakorlat tartozott. A gonosz erők ma is elvarázsolt területükre akarják csalni a férfiakat és nőket. Még a látszólag oly’ ártatlan kíváncsiság is olyan helyzetbe juttathatja az embereket, hogy észre sem veszik, máris a gonosz hatalmában találják magukat, ahonnan Isten közbelépése nélkül nem tudnak megszabadulni.

Mózes egy másik prófétáról is beszélt, aki egy napon majd nyomdokaiba fog lépni. Akkor, és majd később, Jézus idejében is világosan értették a hallgatók, hogy itt nem egy hétköznapi prófétáról van szó. Olyan prófétának kell lennie, akinek közvetlen bejárása van Istenhez – olyan, amilyen Mózesnek volt (5Móz 34:10). Az Újtestamentumban sok utalás történik arra, hogy Jézus volt az a próféta. Az Apostolok cselekedetei 3:22-23 pedig konkrétan idézi ezt a szakaszt annak bizonyítékaként, hogy Jézus volt a Mózes által megígért próféta.

John Ash 

 

191. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  18-19. fejezeteihez (március 31 – április 6.).

A korai egyháznak gondjai voltak az el- és befogadással. Nem ugyanezt ismételjük-e meg a mai egyházunkban? Kizárunk-e embereket a köreinkből nemük, rasszuk, vagy társadalmi helyük alapján? Ugyanazt az értéket tulajdonítjuk-e valamennyi embertársunknak, mint ahogy Isten értékeli őket? Amikor így teszünk, akkor szívünkben ott él az evangéliumból megismert szeretet. De ha olyasvalaki útjába állunk, aki Istenhez próbál közeledni, akkor Jézust úgy feldühítjük, hogy asztalt tudna borogatni.  .

Pál látta, hogy Timóteus hűséges, állhatatos és igaz. Amikor alázatosan és teljesen Istennek adjuk magunkat, Ő megadja a talentumokat, a védelmet és a bátorságot, amik ahhoz szükségesek, hogy az Ő misszióját folytassuk. Isten szeretetéről akkor tudunk meg a legtöbbet, ha odamegyünk és ott maradunk a kereszt lábánál. Amikor képesek vagyunk másoknak megmutatni ugyanazt a szeretetet és elfogadást, amivel Isten van irántunk, akkor osztottuk meg sikeresen az evangéliumot.

Azért imádkozom, hogy elfogadó és szeretetteljes legyek mindenki felé, aki Istenhez szeretne közelebb jutni. Remélem, hogy az emberek úgy látnak majd minket, mint egy befogadó gyülekezet, ahol gondosan ápolják Isten valamennyi gyermekének közösségét.

Karen Ronk

Ima- és egészségügyi szolgálatok, Csendes-Óceáni Unió és Észak-Csendes-Óceáni Unió

Fordította: Gősi Csaba