2019. április 4., csütörtök

Higgyeztek az Ő prófétáinak - április 4 - CSÜTÖRTÖK - 5 Mózes 21


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 20. fejezet 1361. nap

20. A felmagasztalt kereszt

Miután Pál hosszabb időt töltött már Antiókhiában az Ige szolgálatában, javasolta munkatársának, hogy újabb misszióútra induljanak. "Visszatérve most" - így szólt Barnabáshoz - "látogassuk meg a mi atyánkfiait minden városban, melyben hirdettük az Úrnak igéjét, hogyan vannak."

Pál és Barnabás szívükön viselték mindazok jólétét, akik munkálkodásuk következtében nemrég fogadták el az evangéliumi igazságot; vágyakoztak tehát viszontlátni őket. Pál mindvégig megtartotta a résztvevő gondoskodás jó vonását. Még akkor is, ha előbbi munkahelyeitől távoli misszióterületeken tartózkodott, állandóan szívén hordozta őket, hogy hűségesek maradjanak továbbra is, "istenfélelemben vivén véghez megszentelődésüket." (2. Kor. 7, 1.) Igyekezett állandóan segítségükre lenni, hogy önálló és folytonosan fejlődő keresztények legyenek, kik a hitben megerősödve és buzgóságtól égve, egész szívvel szentelik életüket Istennek és országa fellendítésének.

Barnabás kész volt Pállal útra kelni, azonban azt kívánta, hogy vigyék magukkal Márkot is, aki újból elhatározta, hogy életét az Úr szolgálatára szenteli. Pál ez ellen tiltakozott. "Azt tartó méltónak, hogy ne vegyék maguk mellé azt", aki első misszióútjukon, a szükségben elhagyta őket. Nem volt hajlandó elnézni Márk gyöngeségét, aki a reá váró otthoni biztonság és kényelem kedvéért munkáját otthagyta. Hangsúlyozta, hogy olyan ember, akinek kevés a kitartása, alkalmatlan olyan munkára, amely türelmet, önmegtagadást, bátorságot, odaadást, hitet, áldozatkészséget, sőt szükség esetén még az életet is igényli. Pál és Barnabás itt olyan éles ellentétbe kerültek egymással, hogy szétváltak. Barnabás, meggyőződéséhez híven, Márkot vette maga mellé és "elhajózék Cziprusba; Pál pedig Silóst választva maga mellé, elméne, az Isten kegyelmére bízatván az atyafiaktól."

Pál és Silás keresztülutaztak Szírián és Czilicián, ahol erősítették a gyülekezeteket és végül Derbébe, majd Listrába érkeztek. Listrában kövezték meg múltkor Pált; és mégis újból láthatjuk őt az előbbi veszély színhelyén. Vágyakozott megtudni, hogy azok, akik munkálkodása következtében fogadták el az evangéliumot, miként állták meg a próbák iskoláját. Nem csalódott, mert úgy tapasztalta, hogy a listrai hívők a heves ellenállás dacára is kitartottak.

Itt találkozott Pál újból Timótheussal, aki tanúja volt a Listrában tett első látogatása alkalmával átélt szenvedéseinek. Az a benyomás, amelyet Timótheus akkor szerzett, idővel elmélyült, úgyhogy ő is kötelességének érezte, hogy életét teljesen Isten szolgálatának szentelje. Szívében összekapcsolódott Pállal és arra vágyott, hogy segítségül legyen az apostolok munkájában, mihelyt arra alkalom kínálkozik.

Pál munkatársa: Silás, kipróbált és a jövendőmondás lelkével megáldott munkás volt ugyan, de a tennivalók annyira felszaporodtak, hogy szükségesnek mutatkozott több munkás előkészítése a szolgálatra. Pál felismerte Timótheusban azt a férfit, aki szent tisztségnek tekinti a prédikátori hivatást és a szenvedésektől, sőt üldözésektől sem riad vissza; ezenkívül mindig kész volt a kioktatást is elfogadni. Mindezek ellenére, az apostol mégsem merte Timótheus, a tapasztalatlan ifjú kiképzésének felelősségét magára vállalni addig, míg jelleméről és előéletéről teljes bizonyosságot nem szerzett. Timótheus atyja görög, anyja zsidó származású volt. Kicsi korától kezdve tanítást nyert a Szentírásból. Szülei házában mélységes és józan vallásos élet folyt. Anyjának és nagyanyjának az élő Isten Igéjébe vetett hite mindig arra intette, hogy mily nagy boldogság Isten akaratát teljesíteni. Isten Igéje volt a zsinórmérték, amely szerint Timótheust ez a két istenfélő nő nevelte. A tőlük nyert tanítások hatása és ereje őrizte meg Timótheust, hogy beszéde és jelleme őszinte és tiszta maradt; sőt a környező gonosz befolyások sem szennyezték be. Így munkálkodott együtt otthon a család Istennel, hogy előkészítsék őt felelősségteljes tisztségeinek betöltésére.

Pál látta, hogy Timótheus kitartó és őszinte. Társául választotta tehát munkájához utazásai alatt. Akik Timótheust gyermekkorában oktatták, abban a jutalomban részesülhettek, hogy a gondosan nevelt gyermeket a nagy apostollal bensőséges, szoros kapcsolatban láthatták. Timótheus ifjú volt még, amikor Isten tanítónak választotta; s éppen a korai kiképzés következtében életelvei olyan szilárdak voltak, hogy bátran betölthette helyét az apostol mellett. És noha fiatal volt még, de a reábízott felelősségeket keresztényi alázattal viselte.

Pál óvatosságból ajánlotta Timótheusnak a körülmetélkedést. Nem mintha Isten kívánná ezt, hanem hogy elhárítsák az utolsó akadályt is, ami a zsidókat visszatarthatná attól hogy Timótheus prédikátori tisztségét elismerjék. Az apostolt sokoldalú tevékenysége arra kényszerítene, hogy városról városra és különböző országokba utazzon, és így sokszor a zsinagógákban és egyéb gyülekezési helyeken prédikálta Krisztust. Ha azután kiderülne, hogy egyik munkatársa körülmetéletlen, munkáját a zsidók előítélete és vakbuzgósága nagyon akadályozhatná. Az apostol mindenütt határozott ellenállást, vagy heves üldözést várhatott. Ő azonban mind zsidó testvéreit, mind a pogányokat az evangélium ismeretére akarta eljuttatni, és így igyekezett, amennyiben hitével összeegyeztethette, hogy az ellenállás minden ürügyét eloszlassa. Noha iparkodott a zsidós előítéletnek élét venni, mégis hitte és tanította, hogy a körülmetélkedés mit sem jelent, ellenben Krisztus evangéliuma: minden.

Mai Bibliai szakasz: 5 Mózes 21

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Mózes ötödik könyvében időről-időre azt látjuk, hogy Mózes látszólag jelentéktelen részletekkel hozakodik elő. De az élet a részletekből tevődik össze. Ha Isten (Mózesen keresztül) nem foglakozott volna ezekkel a kérdésekkel, az emberek vagy a nagyszüleik által Egyiptomból hozott szokásokat honosították volna meg, vagy pedig a környező népek gyakorlatát. Isten azt akarta, hogy népe szent legyen és még ma is ugyanezt akarja (1Pt 1:15-16).

A szentséget jelentő héber és görög szavak arra utalnak, hogy valaki vagy valami „elkülönített”. Mitől elkülönített? Természetesen a világtól. Jézus azt mondja rólunk, hogy „a világban vagyunk” (Jn 17:11), de „nem a világból valók” (Jn 17:16). Ezért nem csoda, hogy Istent még mindig érdeklik életünk apró részletei. Az bizonyos, hogy az élet megváltozott az elmúlt 3000 év alatt, amióta Mózes felsorolta az élet részleteit, de vannak elvek, amelyeket alkalmazni lehet napjainkban is. Szentek lehetünk, és azoknak is kell lennünk.

Például a háborúból származó szép nőket meg lehetett tartani és feleségül lehetett venni, de nem lehettek az ígéret földjének eredeti lakói közül. A szabályok azt mutatták, hogy a háborúból származó nőknek be kellett illeszkedni a zsidó társadalomba és tisztességgel és méltósággal kellett velük bánni.

„Drága Istenem, segíts ma engem, hogy minden emberhez tisztességesen és méltóságteljesen viszonyuljak, megengedve azt, hogy szabadon kifejezhessék személyiségüket!”

John Ash 
 
191. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  19-20. fejezeteihez (március 31 – április 6.).

A korai egyháznak gondjai voltak az el- és befogadással. Nem ugyanezt ismételjük-e meg a mai egyházunkban? Kizárunk-e embereket a köreinkből nemük, rasszuk, vagy társadalmi helyük alapján? Ugyanazt az értéket tulajdonítjuk-e valamennyi embertársunknak, mint ahogy Isten értékeli őket? Amikor így teszünk, akkor szívünkben ott él az evangéliumból megismert szeretet. De ha olyasvalaki útjába állunk, aki Istenhez próbál közeledni, akkor Jézust úgy feldühítjük, hogy asztalt tudna borogatni.  .

Pál látta, hogy Timóteus hűséges, állhatatos és igaz. Amikor alázatosan és teljesen Istennek adjuk magunkat, Ő megadja a talentumokat, a védelmet és a bátorságot, amik ahhoz szükségesek, hogy az Ő misszióját folytassuk. Isten szeretetéről akkor tudunk meg a legtöbbet, ha odamegyünk és ott maradunk a kereszt lábánál. Amikor képesek vagyunk másoknak megmutatni ugyanazt a szeretetet és elfogadást, amivel Isten van irántunk, akkor osztottuk meg sikeresen az evangéliumot.

Azért imádkozom, hogy elfogadó és szeretetteljes legyek mindenki felé, aki Istenhez szeretne közelebb jutni. Remélem, hogy az emberek úgy látnak majd minket, mint egy befogadó gyülekezet, ahol gondosan ápolják Isten valamennyi gyermekének közösségét.

Karen Ronk
Ima- és egészségügyi szolgálatok, Csendes-Óceáni Unió és Észak-Csendes-Óceáni Unió
Fordította: Gősi Csaba

1 megjegyzés: