Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Az apostolok története 20. fejezet 1361. nap
20.
A felmagasztalt kereszt
Miután Pál hosszabb időt töltött már Antiókhiában az Ige
szolgálatában, javasolta munkatársának, hogy újabb misszióútra induljanak.
"Visszatérve most" - így szólt Barnabáshoz - "látogassuk meg a
mi atyánkfiait minden városban, melyben hirdettük az Úrnak igéjét, hogyan
vannak."
Pál és Barnabás szívükön viselték mindazok jólétét, akik
munkálkodásuk következtében nemrég fogadták el az evangéliumi igazságot;
vágyakoztak tehát viszontlátni őket. Pál mindvégig megtartotta a résztvevő
gondoskodás jó vonását. Még akkor is, ha előbbi munkahelyeitől távoli
misszióterületeken tartózkodott, állandóan szívén hordozta őket, hogy hűségesek
maradjanak továbbra is, "istenfélelemben vivén véghez
megszentelődésüket." (2. Kor. 7, 1.) Igyekezett állandóan segítségükre
lenni, hogy önálló és folytonosan fejlődő keresztények legyenek, kik a hitben
megerősödve és buzgóságtól égve, egész szívvel szentelik életüket Istennek és
országa fellendítésének.
Barnabás kész volt Pállal útra kelni, azonban azt kívánta,
hogy vigyék magukkal Márkot is, aki újból elhatározta, hogy életét az Úr
szolgálatára szenteli. Pál ez ellen tiltakozott. "Azt tartó méltónak, hogy
ne vegyék maguk mellé azt", aki első misszióútjukon, a szükségben elhagyta
őket. Nem volt hajlandó elnézni Márk gyöngeségét, aki a reá váró otthoni
biztonság és kényelem kedvéért munkáját otthagyta. Hangsúlyozta, hogy olyan
ember, akinek kevés a kitartása, alkalmatlan olyan munkára, amely türelmet,
önmegtagadást, bátorságot, odaadást, hitet, áldozatkészséget, sőt szükség
esetén még az életet is igényli. Pál és Barnabás itt olyan éles ellentétbe
kerültek egymással, hogy szétváltak. Barnabás, meggyőződéséhez híven, Márkot
vette maga mellé és "elhajózék Cziprusba; Pál pedig Silóst választva maga
mellé, elméne, az Isten kegyelmére bízatván az atyafiaktól."
Pál és Silás keresztülutaztak Szírián és Czilicián, ahol
erősítették a gyülekezeteket és végül Derbébe, majd Listrába érkeztek.
Listrában kövezték meg múltkor Pált; és mégis újból láthatjuk őt az előbbi
veszély színhelyén. Vágyakozott megtudni, hogy azok, akik munkálkodása
következtében fogadták el az evangéliumot, miként állták meg a próbák
iskoláját. Nem csalódott, mert úgy tapasztalta, hogy a listrai hívők a heves
ellenállás dacára is kitartottak.
Itt találkozott Pál újból Timótheussal, aki tanúja volt a
Listrában tett első látogatása alkalmával átélt szenvedéseinek. Az a benyomás,
amelyet Timótheus akkor szerzett, idővel elmélyült, úgyhogy ő is kötelességének
érezte, hogy életét teljesen Isten szolgálatának szentelje. Szívében összekapcsolódott
Pállal és arra vágyott, hogy segítségül legyen az apostolok munkájában, mihelyt
arra alkalom kínálkozik.
Pál munkatársa: Silás, kipróbált és a jövendőmondás
lelkével megáldott munkás volt ugyan, de a tennivalók annyira felszaporodtak,
hogy szükségesnek mutatkozott több munkás előkészítése a szolgálatra. Pál
felismerte Timótheusban azt a férfit, aki szent tisztségnek tekinti a
prédikátori hivatást és a szenvedésektől, sőt üldözésektől sem riad vissza;
ezenkívül mindig kész volt a kioktatást is elfogadni. Mindezek ellenére, az
apostol mégsem merte Timótheus, a tapasztalatlan ifjú kiképzésének felelősségét
magára vállalni addig, míg jelleméről és előéletéről teljes bizonyosságot nem
szerzett. Timótheus atyja görög, anyja zsidó származású volt. Kicsi korától
kezdve tanítást nyert a Szentírásból. Szülei házában mélységes és józan
vallásos élet folyt. Anyjának és nagyanyjának az élő Isten Igéjébe vetett hite
mindig arra intette, hogy mily nagy boldogság Isten akaratát teljesíteni. Isten
Igéje volt a zsinórmérték, amely szerint Timótheust ez a két istenfélő nő
nevelte. A tőlük nyert tanítások hatása és ereje őrizte meg Timótheust, hogy
beszéde és jelleme őszinte és tiszta maradt; sőt a környező gonosz befolyások
sem szennyezték be. Így munkálkodott együtt otthon a család Istennel, hogy
előkészítsék őt felelősségteljes tisztségeinek betöltésére.
Pál látta, hogy Timótheus kitartó és őszinte. Társául
választotta tehát munkájához utazásai alatt. Akik Timótheust gyermekkorában oktatták,
abban a jutalomban részesülhettek, hogy a gondosan nevelt gyermeket a nagy
apostollal bensőséges, szoros kapcsolatban láthatták. Timótheus ifjú volt még,
amikor Isten tanítónak választotta; s éppen a korai kiképzés következtében
életelvei olyan szilárdak voltak, hogy bátran betölthette helyét az apostol
mellett. És noha fiatal volt még, de a reábízott felelősségeket keresztényi
alázattal viselte.
Pál óvatosságból ajánlotta Timótheusnak a körülmetélkedést.
Nem mintha Isten kívánná ezt, hanem hogy elhárítsák az utolsó akadályt is, ami
a zsidókat visszatarthatná attól hogy Timótheus prédikátori tisztségét
elismerjék. Az apostolt sokoldalú tevékenysége arra kényszerítene, hogy
városról városra és különböző országokba utazzon, és így sokszor a zsinagógákban
és egyéb gyülekezési helyeken prédikálta Krisztust. Ha azután kiderülne, hogy
egyik munkatársa körülmetéletlen, munkáját a zsidók előítélete és vakbuzgósága
nagyon akadályozhatná. Az apostol mindenütt határozott ellenállást, vagy heves
üldözést várhatott. Ő azonban mind zsidó testvéreit, mind a pogányokat az
evangélium ismeretére akarta eljuttatni, és így igyekezett, amennyiben hitével
összeegyeztethette, hogy az ellenállás minden ürügyét eloszlassa. Noha
iparkodott a zsidós előítéletnek élét venni, mégis hitte és tanította, hogy a
körülmetélkedés mit sem jelent, ellenben Krisztus evangéliuma: minden.
Mai Bibliai szakasz: 5
Mózes 21
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Mózes ötödik könyvében időről-időre azt
látjuk, hogy Mózes látszólag jelentéktelen részletekkel hozakodik elő. De az
élet a részletekből tevődik össze. Ha Isten (Mózesen keresztül) nem foglakozott
volna ezekkel a kérdésekkel, az emberek vagy a nagyszüleik által Egyiptomból
hozott szokásokat honosították volna meg, vagy pedig a környező népek
gyakorlatát. Isten azt akarta, hogy népe szent legyen és még ma is ugyanezt
akarja (1Pt 1:15-16).
A szentséget jelentő héber és görög szavak
arra utalnak, hogy valaki vagy valami „elkülönített”.
Mitől elkülönített? Természetesen a világtól. Jézus azt mondja rólunk, hogy „a világban vagyunk” (Jn 17:11), de „nem a világból valók” (Jn 17:16). Ezért
nem csoda, hogy Istent még mindig érdeklik életünk apró részletei. Az bizonyos,
hogy az élet megváltozott az elmúlt 3000 év alatt, amióta Mózes felsorolta az
élet részleteit, de vannak elvek, amelyeket alkalmazni lehet napjainkban is.
Szentek lehetünk, és azoknak is kell lennünk.
Például a háborúból származó szép nőket meg
lehetett tartani és feleségül lehetett venni, de nem lehettek az ígéret
földjének eredeti lakói közül. A szabályok azt mutatták, hogy a háborúból
származó nőknek be kellett illeszkedni a zsidó társadalomba és tisztességgel és
méltósággal kellett velük bánni.
„Drága
Istenem, segíts ma engem, hogy minden emberhez tisztességesen és
méltóságteljesen viszonyuljak, megengedve azt, hogy szabadon kifejezhessék
személyiségüket!”
John
Ash
191. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE 19-20. fejezeteihez (március 31 – április 6.).
A korai egyháznak
gondjai voltak az el- és befogadással. Nem ugyanezt ismételjük-e meg a mai
egyházunkban? Kizárunk-e embereket a köreinkből nemük, rasszuk, vagy társadalmi
helyük alapján? Ugyanazt az értéket tulajdonítjuk-e valamennyi embertársunknak,
mint ahogy Isten értékeli őket? Amikor így teszünk, akkor szívünkben ott él az
evangéliumból megismert szeretet. De ha olyasvalaki útjába állunk, aki Istenhez
próbál közeledni, akkor Jézust úgy feldühítjük, hogy asztalt tudna
borogatni. .
Pál látta, hogy
Timóteus hűséges, állhatatos és igaz. Amikor alázatosan és teljesen Istennek
adjuk magunkat, Ő megadja a talentumokat, a védelmet és a bátorságot, amik
ahhoz szükségesek, hogy az Ő misszióját folytassuk. Isten szeretetéről akkor
tudunk meg a legtöbbet, ha odamegyünk és ott maradunk a kereszt lábánál. Amikor
képesek vagyunk másoknak megmutatni ugyanazt a szeretetet és elfogadást, amivel
Isten van irántunk, akkor osztottuk meg sikeresen az evangéliumot.
Azért imádkozom, hogy
elfogadó és szeretetteljes legyek mindenki felé, aki Istenhez szeretne közelebb
jutni. Remélem, hogy az emberek úgy látnak majd minket, mint egy befogadó
gyülekezet, ahol gondosan ápolják Isten valamennyi gyermekének közösségét.
Karen Ronk
Ima- és egészségügyi
szolgálatok, Csendes-Óceáni Unió és Észak-Csendes-Óceáni Unió
Fordította: Gősi Csaba
Ámen
VálaszTörlés