Higgyeztek az Ő prófétáinak - április 2 - KEDD - 5 Mózes 19

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 19. fejezet 1359. nap

Jakab is nagyon határozottan tanúskodott arról, hogy Isten a pogányokat is ugyanazon előnyökben szándékozik részesíteni, mint amilyenekben a zsidók részesültek.

A Szentlélek jónak látta, hogy a pogányokat ne terheljék a ceremoniális törvényekkel, és az apostolok véleménye e tekintetben megegyezett Isten Lelkével. Ezen a tanácskozáson Jakab elnökölt és az ő végleges határozata ez volt: "Azokáért én azt mondom, hogy nem kell háborgatni azokat, kik a pogányok közül térnek meg az Istenhez."

A tanácskozások ezzel befejeződtek. Ez az esemény tehát ellentmond a római egyház ama tantételének, hogy Péter az egyház feje. Mindazok, kik azt állították, hogy Péter utódai, merész igényeikkel nem bibliai alapon állottak. Péter életéből semmi sem igazolja azt az állítást, hogy Isten helytartójaként testvérei fölé emeltetett volna. Ha mindazok, akiket Péter utódainak neveztek, követték volna példáját, mindenkor megelégedtek volna azzal, hogy hittestvéreikkel egyenrangúnak tekintették.

Ez alkalommal - úgy látszik - Jakab ismertette a gyűlés által elfogadott határozatot. Ítélete úgy hangzott, hogy sem a ceremoniális törvényt általánosságban, sem pedig a körülmetélkedést a pogányokra rákényszeríteni nem szabad, sőt még ajánlani sem. Jakab igyekezett megértetni a testvérekkel, hogy a pogányokkal szemben különösen óvatosaknak kell lenniük, mert életükben, Istenhez való megtérésük által, amúgy is nagy változás áll be. Semmiféle zavaró vagy vitás kérdéssel - különösen, ha azok csak másodrendűek - ne nyugtalanítsák őket, nehogy elkedvetlenedjenek Krisztus követésében.

Azonban a megtért pogányok kerüljenek minden olyan szokást vagy szertartást, amely a kereszténységgel össze nem egyeztethető. Ezért az apostolok és vének megegyeztek abban, hogy levélileg oktatják ki a pogányokat, hogy tartózkodjanak a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől, a fúlvaholt állatok élvezetétől és a paráznaságtól. Ehelyett azonban figyelmeztetni kell őket, hogy tartsák be a törvényt és szent életet éljenek. Az apostolok ezenkívül biztosították őket, hogy azok a férfiak, akik a körülmetélkedés kötelező voltát hirdették, erre tőlük felhatalmazást nem kaptak.

Pált és Barnabást azután úgy ajánlották figyelmükbe, mint akik életüket az Úrért kockára tették. Egyszersmind Júdást és Silást is elküldték az apostolokkal, hogy közöljék a pogányokkal a gyűlés határozatát. "Mert tetszék a Szent Léleknek és nekünk, hogy semmi több teher ne vettessék ti reátok ezeken a szükséges dolgokon kívül: Hogy tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől, a fúlvaholt állattól és a paráznaságtól; melyektől, ha megóvjátok magatokat, jól lesz dolgotok." Istennek ezt a négy szolgáját küldték el Antiókhiába a levéllel és az üzenettel, hogy vége szakadjon minden vitának, mert hiszen a kérdést maga a Szentlélek döntötte el - mint a hit legnagyobb tekintélye a földön.

Az ügyet intéző tanácstestület apostolokból és tanítókból állott. Részt vettek azon továbbá a zsidó és pogány gyülekezetek alapításában kitűnt hívők, továbbá a különböző területek képviselői is. Így jelen voltak a jeruzsálemi vének és az antiókhiai kiküldöttek; végül a legbefolyásosabb gyülekezetek képviselői. A gyűlés az Istentől megvilágosított határozat alapján és az Isten akarata szerint alapított gyülekezethez méltóan járt el. Tanácskozásuk eredményeként mindnyájan belátták, hogy Isten maga döntötte el ezt a kérdést, amikor a Szentlelket a pogányokra is kiárasztotta és így világossá vált előttük, hogy nekik is kötelességük a Szentlélek vezetését követni.

A keresztények összessége nem kapott felszólítást arra, hogy ezt a kérdést szavazással döntse el. Az "apostolok és vének" - befolyásos és jó ítélőképességű férfiak - fogalmazták meg és bocsátották ki a határozatot, amelyet azután valamennyi keresztény gyülekezet elfogadott. A határozat nem mindenkinek tetszett. Dicsvágyó és magukat sokra tartó testvérekből pán alakult, kik nem helyeselték a döntést. Ezek a férfiak merészen és saját felelősségükre kezükbe vették a párt vezetését. Panaszokkal és kifogásokkal éltek, új terveket javasoltak és megkísérelték lerontani azon férfiak munkáját, kiket Isten az evangélium hirdetésére rendelt.

Kezdettől fogva ilyen akadályokkal kellett Isten egyházának megküzdenie; és ilyen nehézségei lesznek az idők végezetéig.

Jeruzsálem volt a zsidók fővárosa. Feltalálható volt ott a legszigorúbb elkülönülés, vakbuzgóság és képmutatás. A zsidókeresztények ott éltek a templom közelében és gondolatban sokat foglalkoztak a zsidóknak, mint népnek juttatott rendkívüli kiváltságokkal. Amikor látták, hogy a keresztény gyülekezet nem tartja be a ceremóniákat és ráeszméltek arra, hogy a zsidó szertartásoknak tulajdonított szentséget az új hit fényében mihamar szem elől tévesztik, sokan nehezteltek Pálra, mint e változás felidézőjére. Sőt voltak a tanítványok között egyesek, kik nem akarták elfogadni szó nélkül a tanács határozatát. Egyesek a ceremoniális törvényekért buzgólkodtak és elítélték Pált, mivel úgy vélték, hogy a zsidó törvények betartásának követelményei felől felületesen gondolkozik.

Mai Bibliai szakasz: 5 Mózes 19

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=5%20M%C3%B3zes+19&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=5%20M%C3%B3zes+19&version=NT-HU

Mózesnek azt parancsolta Isten, hogy a lévitáknak adott összesen 48 városból hatot nyilvánítsanak menedékvárosnak. A menedékvárosok olyan helyek voltak, ahová azok a személyek menekülhettek, akik véletlenül megöltek valakit. A város menedéket biztosított a menekülőnek, ahol védelmet talált addig, amíg le nem folytatták a tárgyalást, ahol döntöttek bűnös vagy ártatlan voltáról. Amennyiben a város véneinek ítélete szerint a haláleset véletlenül történt, és nem szándékosan, a vádlott nyugodtan ott maradhatott anélkül, hogy félnie kellett volna az elhunyt hozzátartozók haragjától.

A menedékvárosok Istent tükrözik. Zsolt 46:2 azt mondja: „Isten a mi menedékünk és az erőnk, nagyszerű támaszunk a szorongattatásban” (Szt. István Társulat ford). A Zsoltárok egyéb helyen is, több mint ötvenszer beszélnek úgy Istenről, mint menedékről.

A mi igazi menedékünk Jézus, akinek neve „velünk az Isten”. A menedékvárosok elérhető közelségben voltak, és nyitva álltak mindenki előtt, nemcsak az izraeliták számára. Ugyanez igaz Jézus személyére vonatkoztatva is. De van egy lényeges különbség a menedékvárosok és a mi menedékünk, Jézus között. Az ősi menedékvárosok csak az ártatlanoknak segítettek – azoknak, akik nem szándékosan öltek meg valakit – de Jézushoz a bűnösök közeledtek. És ez érvényes ránk is, mindannyiunkra, „Mert mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül” (Róm 3:23).

Drága Istenünk, mi bűnösök vagyunk, és ezt elismerjük. Köszönjük, hogy elérhető menedék vagy, ahová menekülhetünk. Nálad keresünk bocsánatot és megtisztítást (1Jn 1:9).

John Ash 

 

191. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  19-20. fejezeteihez (március 31 – április 6.).

A korai egyháznak gondjai voltak az el- és befogadással. Nem ugyanezt ismételjük-e meg a mai egyházunkban? Kizárunk-e embereket a köreinkből nemük, rasszuk, vagy társadalmi helyük alapján? Ugyanazt az értéket tulajdonítjuk-e valamennyi embertársunknak, mint ahogy Isten értékeli őket? Amikor így teszünk, akkor szívünkben ott él az evangéliumból megismert szeretet. De ha olyasvalaki útjába állunk, aki Istenhez próbál közeledni, akkor Jézust úgy feldühítjük, hogy asztalt tudna borogatni.  .

Pál látta, hogy Timóteus hűséges, állhatatos és igaz. Amikor alázatosan és teljesen Istennek adjuk magunkat, Ő megadja a talentumokat, a védelmet és a bátorságot, amik ahhoz szükségesek, hogy az Ő misszióját folytassuk. Isten szeretetéről akkor tudunk meg a legtöbbet, ha odamegyünk és ott maradunk a kereszt lábánál. Amikor képesek vagyunk másoknak megmutatni ugyanazt a szeretetet és elfogadást, amivel Isten van irántunk, akkor osztottuk meg sikeresen az evangéliumot.

Azért imádkozom, hogy elfogadó és szeretetteljes legyek mindenki felé, aki Istenhez szeretne közelebb jutni. Remélem, hogy az emberek úgy látnak majd minket, mint egy befogadó gyülekezet, ahol gondosan ápolják Isten valamennyi gyermekének közösségét.

Karen Ronk

Ima- és egészségügyi szolgálatok, Csendes-Óceáni Unió és Észak-Csendes-Óceáni Unió

Fordította: Gősi Csaba