Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 38. fejezet 374. nap
Amint
vándorlásukat déli irányban tovább folytatták, útjuk forró, homokos völgyön
vezetett át, amely híján volt minden árnyéknak és növényzetnek. Ezt az utat
hosszúnak és nehezen megjárhatónak találták; sokat szenvedtek a fáradságtól és
a szomjúságtól. Ismét nem tudták elviselni hitük és türelmük próbáját. Azzal,
hogy tapasztalataiknak szüntelenül csak a sötét oldalát idézték emlékezetükbe,
egyre távolabbra és távolabbra kerültek Istentől. Szem elől veszítették azt a
tényt, hogy ha Kádesben nem zúgolódtak volna, amikor a vizük elfogyott, akkor
megkímélhették volna magukat az Edom körüli vándorlástól. Isten ennél jobb
tervet készített számukra. Szívüknek hálával kellett volna inkább megtelnie
Isten iránt, hogy bűnükért ilyen enyhén büntette őket. Ehelyett beképzelték
maguknak, hogy ha Isten és Mózes nem léptek volna közbe, akkor most már régen
birtokában lehetnének az ígéret földjének. Miután maguk hozták magukra a bajt,
sorsukat sokkal keményebbé tették, mint amilyenné Isten szándékozott azt tenni.
Minden szerencsétlenségüket, ami bűneik miatt érte őket, Isten számlájára
írták. Szívükben keserű érzéseket tápláltak Isten velük való bánásmódjával
kapcsolatban és végül mindennel elégedetlenekké váltak. Egyiptomot ragyogóbb és
kívánatosabb helynek látták, mint a szabadságot és azt a földet, amely felé
maga Isten vezette őket.
Mivel az
izraeliták átadták magukat az elégedetlenség lelkületének, hajlamosak lettek
arra, hogy még a kapott áldásokban is hibát keressenek. "És szóla a nép
Isten ellen és Mózes ellen: Miért hoztatok fel minket Egyiptomból, hogy
meghaljunk e pusztában? Mert nincsen kenyér, víz sincsen, és e hitvány eledelt
utálja a mi lelkünk" (4Móz 21:5).
Mózes
őszintén a nép elé tárta nagy bűnüket. Egyedül Isten hatalma volt az, amely
megőrizte őket "[...] a tüzes kígyóknak, skorpióknak, és szomjúságnak nagy
és rettenetes pusztáján, amelyben víz nem vala; aki vizet ad néked a kemény
kősziklából" (5Móz 8:15). Vándorlásuk minden napján az isteni irgalom
csodája tartotta meg őket. Minden úton, amelyen Isten vezette őket, találtak
vizet szomjúságuk oltására, kenyeret a mennyből éhségük csillapítására,
békességet és biztonságot az árnyékot nyújtó felhő alatt nappal, és tűznek
oszlopát éjjel. Angyalok szolgálták őket a sziklás magaslatok megmászása
közben, vagy amikor a puszta göröngyös ösvényeit taposták. A nehézségek
ellenére, amelyeket elhordoztak, beteg vagy gyenge nem akadt soraikban. A lábuk
nem dagadt meg a hosszú vándorlás közben és a ruhájuk sem vált avulttá. Isten
megfékezte előttük a zsákmányra éhes ádáz vadállatokat, az erdők és a puszta
mérges csúszómászóit. Ha Isten szeretetének mindezen jelei ellenére a nép
tovább folytatja panaszkodásait, akkor az Úr visszavonja tőlük védelmét
mindaddig, amíg el nem jutnak irgalmas gondoskodásának értékelésére, megbecsülésére,
és bűnbánattal, megalázkodással vissza nem térnek hozzá.
Mivel az
isteni hatalom pajzsként védelmezte Izraelt, ezért számtalan veszedelmet, amely
folyamatosan körülvette őket, nem is fogtak fel és nem is ismertek meg.
Hálátlanságukban és hitetlenségükben előre jelezték, sőt siettették halálukat
és most az Úr megengedte, hogy a halál rájuk törjön. A mérges kígyókat, amelyek
elárasztották a pusztát, tüzes kígyóknak nevezték marásuk szörnyű
következményei miatt. A marás magas lázat, heves gyulladást és gyors halált
okozott. Most, amikor Isten elvette védelmező kezét Izraelről, ezek a
veszedelmes, mérges állatok sok embert megtámadtak és megmartak.
Rettegés
és zavar kerítette hatalmába az egész tábort. Majdnem minden sátorban volt már
halott vagy haldokló. Senki sem volt biztonságban. Gyakran átható kiáltások
törték meg az éjszaka csendjét, amelyek újabb áldozatokról adtak hírt. Mindenki
a szenvedők ápolásával volt elfoglalva vagy kétségbeesett igyekezettel
próbálták megoltalmazni azokat, akiket még nem martak meg a kígyók. Most
semmiféle morgolódás nem hagyta el ajkukat. Mikor összehasonlították jelenlegi
szenvedésüket előző nehézségeikkel és megpróbáltatásaikkal, úgy találták, hogy
az előzőek még említésre sem méltók az utóbbiak, az újabbak mellett.
A nép
most megalázkodott Isten előtt. Mózeshez mentek vallomásaikkal és
esedezéseikkel: "[...] Vétkeztünk" - mondták - "mert szólottunk
az Úr ellen és te ellened" (4Móz 21:7). Röviddel ezelőtt azzal vádolták
Mózest, hogy ő a legnagyobb ellenségük és ő az oka minden nyomorúságuknak és
szenvedésüknek. De amikor a szavak már az ajkukon voltak, tudták, hogy vádjuk
hamis. A valódi baj bekövetkeztekor azonnal odamenekültek hozzá, mint ahhoz az
egyetlen egyhez, aki közben tudott járni értük Istennél. "[...] imádkozzál
az Úrhoz" - könyörögve kérték -, "hogy vigye el rólunk a
kígyókat" (4Móz 21:7).
Mózes
azt az isteni utasítást kapta, hogy csináljon sárgarézből az élő kígyókhoz
hasonló érckígyót és emelje azt magasba a nép között. Mózes úgy tett, ahogy
Isten megparancsolta neki. A jó hír szárnyra kelt és arról beszéltek az egész
táborban, hogy mindazok, akiket a kígyók megmarnak, feltekinthetnek az
érckígyóra és életben maradnak. Közben már sokan meghaltak, és amikor Mózes az
érckígyót feltette egy magasba emelkedő rúdra, néhányan nem hitték el, hogy az
ércből készített képmásra való puszta feltekintés meggyógyíthatja őket. Ezek az
emberek elvesztek hitetlenségükben. Sokan voltak azonban, akik hittek abban a
gondoskodásban, amit Isten nyújtott nekik. Apák, anyák, fitestvérek és nővérek
buzgón igyekeztek a kígyók által megmart szeretteik szenvedésén úgy segíteni,
hogy a félig ájultak, már haldokló bágyadt szemét az rézkígyóra irányították.
Ha sikerült ezt elérniük, akkor a megmartak tökéletesen meggyógyultak.
A nép
jól tudta, hogy az érckígyóban nem volt semmiféle hatalom és gyógyító erő és
nem az érckígyó okozott ily csodálatos gyógyulást azoknál, akik feltekintettek
rá. A gyógyító erő egyedül Istentől származott. Bölcsességében Isten ezt a
módszert választotta hatalmának bemutatására. Ezzel az egyszerű eszközzel
értette meg a néppel, hogy ezt a csapást saját bűneik hozták rájuk. Isten
azonban arról is biztosította őket, hogy amíg engedelmeskednek néki, addig
nincs semmi okuk a félelemre, mert ő megőrzi őket.
Mai Bibliai szakasz: 2 Krónikák 8
Szerelemből házasodott össze Salamon Egyiptom
hercegnőjével? Gyönyörű és okos volt, vagy csak politikai érdekekből házasodtak
össze? Bár a Krónikák második könyve megkímél bennünket attól a ténytől, hogy
Salamonnak voltak „feleségei, hétszáz
királynéasszony és háromszáz ágyas” (1Kir 11:3), ebből a fejezetből mégis
világosan látható a király lelki bukása. „És
felviteté Salamon a Faraó leányát a Dávid városából a házba, amelyet néki
épített vala; mert ezt mondá: Nem lakhatik az én feleségem az Izráel
királyának, Dávidnak házában; mert szentséges hely az, mivel az Úr ládája abba
vitetett” (2Krón 8:11).
A feljegyzésben azt találjuk, hogy Salamon tisztán felismerte vétkét. Nem is tudja a fővárosban tartani feleségét azzal a tudattal, hogy a templom mellet lakik, aminek felépítésén oly’ sokat fáradozott.
Élete egy pontján olyan döntést hozott, amivel hűtlen lett Isten parancsolatához, hogy ne kössön szövetséget, és ne házasodjon más népből való hajadonokkal. Ez az egy döntése egész életére kihatással volt, és ez hozta be a bálványimádást és szenvedést Izrael életébe is sok-sok generáción keresztül.
Történhetett volna másképp is. Még volt lehetőség bűnbánatra, segítség a felesége számára, hogy Salamon Istenhez vezethesse őt, így hátrahagyhatja az egyiptomi isteneket. De gyakran megtörténik, hogy egy bűn, amit nem bánunk meg, újabb és újabb bukásokhoz vezet, míg végül lelkiismeretünk teljesen eltompul.
Van olyan bűnöd, amiről Isten beszélne veled? Siess, és keresd Őt teljes szíveddel!
Scott Griswold
51. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 38. és 39.
fejezeteihez (júl. 17-23.).
A 38. és 39.
fejezetben több különböző történetet és leckét találhatunk, amelyekből fontos
tanulságokat szűrhetünk le. Ezek közül egyre fogunk összpontosítani: a
rézkígyóra.
Az út az ígéret földjére nagyon nehéz terepen
keresztül vezetett. Az emberek zúgolódni kezdtek. Isten visszavonta védelmét,
és a sivatag tüzes kígyói jelentek meg. Majdnem mindenki a táborból találkozott
a halál e csúszós formájával. Végső kétségbeesésükben kijózanodtak, és Mózeshez
esedeztek, hogy imádkozzon értük.
Mózes imádkozott, és Istentől azt az
utasítást kapta, hogy készítsenek rézkígyót. Isten megadta a megoldást a
kínoktól sújtott népének. Nekik csak fel kellett tekinteniük a rézkígyóra. Csak
nézzenek oda, és élni fognak.
Azt olvashatjuk a 2Kor 5:21-ben, hogy Jézust,
aki bűnt nem ismert, bűnné TETTE értünk. Vegyük észre, hogy Jézus nem hordozta
a bűneinket, vagy elvette azokat, hanem bűnné lett valójában, azt
megtestesítve. Az őskígyó, Sátán az emberiség első szüleinél úgy érte el, hogy
megtapasztalják a bűn harapását, hogy figyelmen kívül hagyatta velük Isten
rendelkezéseit. Azóta az emberiség meg van mérgezve a bűnnel, éppen úgy, ahogy
akkor volt. Isten azonban gondoskodott a gyógyításunkról: Fiát, Jézus Krisztust
nekünk adta. Ő bűnné lett, vele teljesen azonosulva elvette azt, ami a
halálunkat okozza, mint a kígyó a rúdon. Azzal, hogy Ő rá emeljük
tekintetünket, a bűn mérge az életünkben megkapja az ellenmérget, ami kigyógyít
belőle. Jézus Krisztus a marás elleni szérum. Jézus Isten ajándéka, és minden,
amit kér tőlünk Isten, az, hogy nézzünk rá és éljünk!
Kevin James
PARL Associate
Director
Southern Union
Conference, USA
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése