2016. július 5., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - július 5 - kedd- 1 Krónikák 22

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 34. fejezet 359. nap

Istennek az a határozata, amely szerint Izráelnek nem szabad belépnie Kánaán földjére negyven évig, keserű kiábrándulást jelentett Mózes, Áron, Káleb és Józsué számára. Mégis minden zúgolódás nélkül elfogadták ezt az isteni döntést. Azok azonban, akik elpanaszolták Isten velük való bánásmódját és kijelentették, hogy ők bizony inkább visszatérnek Egyiptomba, most sírtak és felettébb búsultak, amikor Isten elvette tőlük az előbb megvetett áldásokat. Előzőleg nem volt semmi okuk a panaszkodásra. Isten most okot adott nekik a sírásra. Ha bánkódtak volna bűnük miatt, amikor Isten őszintén eléjük tárta azt, akkor az ítéletet nem mondták volna ki felettük. ők azonban csak az ítélet miatt bánkódtak. Szomorúságuk nem bűnbánat volt, és ezért Isten nem tudta számukra biztosítani ítéletük megváltoztatását.

Az éjszakát jajveszékeléssel töltötték. A reggel azonban elhozta számukra a reménységet. Elhatározták, hogy jóváteszik gyávaságukat. Mikor Isten megparancsolta nekik, hogy kerekedjenek fel és foglalják el Kánaán földjét, akkor megtagadták Isten parancsának teljesítését. Most pedig, mikor Isten arra utasította őket, hogy vonuljanak vissza, éppen olyan lázadók lettek, mint előzőleg. Elhatározták, hogy rávetik magukat arra a földre és birtokba veszik. Azt gondolták, hogy Isten talán elfogadja ezt a szolgálatukat és megváltoztatja velük való szándékát.

Isten kiváltságukká és kötelességükké tette Kánaán földjére való bevonulásukat, de engedélyét visszavonta tőlük, mikor önfejűen semmibe vették akaratát. Sátán elérte célját, mert megakadályozta Kánaánba való bevonulásukat. Most pedig arra ösztökélte őket, hogy éppen azt tegyék meg - Isten tilalmával szemben - amit nem voltak hajlandók megtenni Isten kívánságára, sőt követelésére sem. Így a nagy csaló diadalt aratott azzal, hogy másodszor is fellázította őket Isten akarata ellen. Nem bíztak abban, hogy Isten hatalma együtt munkálkodik majd saját erőfeszítéseikkel és sikerül elfoglalniuk Kánaánt. Most mégis azt feltételezték, hogy saját erejükkel is megvalósíthatják ezt, függetlenül minden isteni segítségtől: "[...] Vétkeztünk az Úr ellen, mi felmegyünk és hadakozunk mind aszerint, amint parancsolta nékünk az Úr, a mi Istenünk!" (5Móz 1:41) - kiáltozták. Ilyen szörnyen megvakította őket a bűn. Az Úr sohasem parancsolta nekik, hogy "menjetek fel és harcoljatok". Istennek nem az volt a terve, hogy hadakozással, háborúk útján foglalják el az ígéret földjét. Istennek mindig az volt a célja, hogy az ő parancsainak való engedelmesség útján vegyék birtokukba Kánaánt.

Bár szívük nem változott meg, a nép mégis eljutott oda, hogy megvallotta lázadásának bűnét és balgaságát, amit a kémek jelentésekor követtek el. Most már meglátták annak az áldásnak az értékét, amelyet oly gyorsan elhajítottak maguktól. Bevallották, hogy saját hitetlenségük volt az, ami kizárta őket Kánaánból. "Vétkeztünk az Úr ellen" - mondták. Elismerték, hogy a hiba bennük volt és nem Istenben, akit olyan gonoszul azzal vádoltak meg, hogy képtelen teljesíteni nekik tett ígéreteit. Bár vallomásuk nem igazi bűnbánatból eredt, mégis azt szolgálta, igényt tartanak arra, hogy Isten a maga igazsága alapján foglalkozzék velük.

Az Úr még mindig hasonló módon cselekszik annak érdekében, hogy megdicsőítse nevét és az embereket rávegye igazsága felismerésére. Amikor azok, akik arról tesznek vallomást, hogy szeretik őt, de panaszt emelnek intézkedése ellen, megvetik ígéreteit, engednek a kísértésnek és a gonosz angyalokkal egyesülnek Isten terveinek meghiúsítására, akkor az Úr gyakran úgy alakítja a körülményeket, hogy bár nem rendelkeznek igazi bűnbánattal, mégis győződjenek meg bűnös voltukról és ha kényszeredetten is, de ismerjék el életútjuk gonoszságát és azt, hogy Isten igazságosan és jóságosan bánik velük. Isten így ellenerőket hoz működésbe a sötétség munkáinak leleplezése céljából. Bár az a lelkület, amely a bűnös út követésére sarkallta őket, nem változott meg alapvetően, de e bűnösök beismerései Istent dicsőítik meg és igazolják megtámadott és hamis színben feltüntetett szolgáit. Így lesz ez akkor is, amikor Isten kiönti majd haragját: "Ímé eljött az Úr az ő sok ezer szentjével, hogy ítéletet tartson mindenek felett, és feddőzzék mindazok ellen, akik ő közöttök istentelenek, istentelenségöknek minden cselekedetéért" (Júd 14-15). Minden bűnösnek, akit Isten odarendel, meg kell látnia és el kell ismernie az Úr ítéletének igazságos voltát.

Tekintet nélkül az isteni ítéletre, az izraeliták felkészültek Kánaán meghódítására. Mindenféle fegyverrel és harci eszközzel jól felfegyverkeztek és saját véleményük szerint teljesen készen álltak az ütközetre. Isten és szomorú szolgái azonban úgy látták, hogy felkészületlenek és harci erejük szánalmasan elégtelen. Mikor majdnem negyven évvel később az Úr azt parancsolta Izraelnek, hogy induljon és foglalja el Jerikót, akkor megígérte nekik, hogy velük együtt megy ő is. A törvényt tartalmazó szövetség ládáját a sereg előtt vitték. Az Isten által kiválasztott vezetőknek kellett irányítaniuk mozdulataikat isteni felügyelet mellett. Ilyen vezérlés mellett semmi bántódásuk nem eshetett. Most azonban Isten parancsával ellentétben és vezetőik ünnepélyes tilalma ellenére, a szövetség ládája és Mózes nélkül vonultak ki, hogy megütközzenek az ellenséges sereggel.

A kürtök riadót fújtak és Mózes ezzel a figyelmeztetéssel sietett ki utánuk: "[...] Miért hágjátok át ilyen módon az Úr akaratát, holott nem sikerülhet az néktek. Fel ne menjetek, mert nem lesz közöttetek az Úr, hogy el ne hulljatok a ti ellenségeitek előtt. Mert az Amálek és a Kananeus van ott előttetek, és fegyver által hulltok el. Mivelhogy elfordultatok az Úrtól, nem is lesz az Úr veletek" (4Móz 14:41-43). A kánaániták hallottak arról a titokzatos hatalomról, amely úgy látszott, hogy védelmezi ezt a népet, és azokról a csodákról is hallottak, amelyeket érdekükben véghez vitt. Azért most erős hadsereget gyűjtöttek össze az erőszakkal betolakodók visszaverésére. A támadó hadseregnek nem volt vezére. Imádságot sem mondtak, hogy Isten ajándékozza meg őket győzelemmel. Azzal a kétségbeesett szándékkal indultak el a csatába, hogy vagy megfordítják végzetüket vagy meghalnak a harcmezőn. Bár nem képezték ki őket a hadakozásra, mindazáltal hatalmas felfegyverzett sokaságot alkottak. Azt remélték, hogy hirtelen és heves támadással letörik a kanaániták ellenállását. Önhitten csatára hívták ki azt az ellenséget, amely nem merte őket megtámadni.

A kánaániták egy sziklás fennsíkon helyezkedtek el, amelyet csak nehéz hágókon és meredek, veszedelmes emelkedőkön lehetett elérni. A héberek óriási sokasága csak még szörnyűbbé tehette vereségüket. Lassan nyomultak előre, fölfelé a hegyi ösvényeken, és így kitették magukat a fölöttük elhelyezkedett ellenségeik halálos kőhajigálásának. Masszívnak látszó sziklák gördültek alá dübörögve, és útjukat az összezúzott izraeliták vére festette meg. Akik valamiképpen mégis elérték a fennsíkot a felfelé való mászástól teljesen kimerülve, azok gyatra, erőtelen támadását vadul visszaverték, igen nagy veszteséget okozva nekik. Tulajdonképpen ezen a csatatéren már nem is harc folyt, hanem mészárlás, és hamarosan az egész területet a lemészárolt izraeliták holttestei borították be. Izrael hadserege teljes vereséget szenvedett. Lázadó vállalkozásuknak pusztulás és halál lett az eredménye.

Végül miután a kanaániták meghódolásra kényszerítették őket, Mózes így ír erről: "Visszatérétek onnét, és sírátok az Úr előtt, de nem hallgatá meg az Úr a ti szavatokat, és nem figyele rátok" (5Móz 1:45). A kánaánitákat, akik előzőleg remegve várták az izraeliták hatalmas hadseregének közeledését, most a felettük aratott jelentős győzelmük magabiztos ellenállásra sarkallta őket. Mindazokat a beszámolókat, amelyeket arról hallottak, hogy Isten milyen csodálatos dolgokat vitt véghez népéért, most hamis, hazug híreknek tekintették, és úgy érezték, többé nincs semmi okuk a félelemre. Izrael első veresége bátorsággal és elszántsággal töltötte be a kánaániták szívét, és ez a tény nagyon megszaporította Kánaán meghódításának nehézségeit. Semmi más nem maradt hátra Izrael számára csak az, hogy meghátráljanak a győztes ellenség elől, és visszatérjenek a pusztába, amelyről jól tudták, hogy egy egész nemzedéknek lesz a sírja.

Mai Bibliai szakasz: 1 Krónikák 22

Egy munkaprogram sikerének fontos befektetése a tervezés. Dávid életének utolsó éveit a templomépítés tervezésének és az előkészületek megvalósításának szentelte.

A takarékoskodás nem könnyű. A fontossági sorrend pontos megállapítását követeli meg és azt a szilárd elhatározást, hogy nem térünk el a kitűzött céltól. Dávid tökélyre fejlesztette ezt a képességet. Nagy mennyiségű aranyat, ezüstöt, bronzot, vasat, fát és más anyagot halmozott fel Jeruzsálem templomának felépítéséhez.

Dávid nagyon szerette volna felépíteni a templomot, de Isten megtiltotta neki. Ő maga világít rá, miért nem engedte neki Isten, hogy belekezdjen a kivitelezésbe. A háború embereként Dávid sok embert megölt. Jeruzsálem temploma nem kapcsolható össze a vérontással, hanem a béke hirdetőjének kell lennie. Fia, Salamon kapja majd a királyságot – ellenségektől mentesen – , és ezért ő alkalmasabb lesz egy olyan épület emelésére, amely az igaz Istenhez vonzza a népeket. Dávid az isteni utasításnak engedelmeskedve a vállalkozás előkészítésére összpontosított. Amikor eljött az ideje, hogy átadja Salamonnak a munkát, Dávid áldását adta fiára: „Most hát édes fiam, legyen veled az Úr, hogy sikerüljön házat építened az Úrnak, a te Istenednek, ahogy szólt felőled… Akkor jól lesz dolgod, ha megtartod és teljesíted azokat a rendeléseket és végzéseket, amelyeket az Úr Mózes által parancsolt Izráelnek. Légy bátor, légy erős, ne félj, és ne rettegj!” (1Krón 22:11-13 – új prot. ford.). Ugye mindnyájan boldogok lennénk ilyen bátorító szavak hallatán?

Milyen munkát akarsz Istentől kapott ajándékaid által befejezni? Légy erős, légy bátor! Tervezz és bölcsen vidd véghez, majd örvendj a rendkívüli eredménynek!

Mennyei Építő, vedd az életemet,  és tedd a Te dicsőséged szép templomává!

Jobson Santos

49. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 34. és 35. fejezeteihez (júl. 3-9.).

Micsoda felelősség nyugodott a tizenkét kém vállán! A „helyi gyülekezetük” választotta meg őket, hogy jelentsenek arról, vajon mennyire megvalósítható a küldetés, amelyre Isten hívta őket, és ez valamennyi kémnek lehetőséget adott, hogy vagy reményt és bátorságot ösztönözzön, vagy kétségbeesést és elbukást terjesszen.

Keresztényekként, te és én is minden nap hasonló lehetőségekre ébredünk. Bátorítani fogunk-e másokat, hogy bízzanak jobban Jézusban és ne féljenek az ellenségtől, vagy az elbátortalanítás, panaszkodás és keserűség szavait ontjuk feléjük?

Mivel az izraeliták többségét ennyire könnyen elbizonytalanította a tíz kém borúlátó jelentése, a felnőttek már nem léphettek be az Ígéret Földjére. Elszánták magukat, hogy Isten áldása nélkül is meghódítják Kánaánt, fejest ugrottak a katasztrófába és vereségbe. Isten nevét megszégyenítették, és a kánaánitákat felbátorították.

Sajnálatos módon a lázadás és bírálat szelleme még nem volt kioltva. Épp úgy mint Lucifer, Kóré is titokban szembeszállt Mózes és Áron tekintélyével. Amikor végül is nyíltan beszélt vakmerő tervéről, hogy megdöntse mind a polgári, mint a vallási vezetést, sok támogatóra lelt.

Kóré és társa addig mondták maguknak a hazugságaikat, amíg végül magukat is meggyőzték arról, hogy Istennek tesznek szívességet az Úr szolgáinak bírálatával és a dolgok új rendje melletti érveléssel. Azonban az Isten aki mindent hall és mindent lát megengedte, hogy a lázadók szörnyű végzetre jussanak.

Ha felkérnek valamilyen gyülekezeti vagy hivatali vezető pozícióra, az osztályrészed gyakran a magány lesz és a kihívások. Azonban amikor Isten szavát szólod majd, bármennyire is népszerűtlen, Isten végül téged fog igazolni!

Cindy Tutsch
Nyugalmazott társigazgató
Ellen G. White Intézet

                    Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése