Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 53. fejezet 433. nap
A nép
ismét annál keresett segítséget, akit elhagyott és megsértett. "Akkor az
Úrhoz kiáltottak az Izráel fiai, mondván: Vétkeztünk teellened, mert elhagytuk
a mi Istenünket, és szolgáltunk a Baáloknak" (Bír 10:10). De a szomorkodás
nem munkált igazi bűnbánatot. A nép siránkozott, mert bűnei szenvedést hoztak
reá, s nem azért, mert Istent meggyalázták szent törvényének áthágásával. A
bűnbánat több, mint a bűn miatti szomorkodás. Határozott elfordulást jelent a
bűntől.
Az Úr
egyik prófétája által válaszolt nekik: "[...] Nemde én szabadítottalak-é
meg benneteket az Egyiptombeliektől, az Emoreusoktól, az Ammon fiaitól, a
Filiszteusoktól és a Sidonbeliektől, az Amálekitáktól és a Maonitáktól, mikor
titeket szorongattak. És ti mégis elhagytatok engem, és idegen isteneknek
szolgáltatok; annak okáért többé nem szabadítlak meg titeket azután. Menjetek
és kiáltsatok azokhoz az istenekhez, akiket választottatok, szabadítsanak meg
azok benneteket a ti nyomorúságtoknak idején" (Bír 10:11-14).
Ezek az
ünnepélyes és félelmetes szavak a figyelmet egy másik jelentre irányítják - az
utolsó ítélet nagy napjára -, amikor Isten irgalmának visszautasítói és
kegyelmének megvetői szembe kerülnek igazságával. E bíróság előtt számot kell
adniuk azoknak, akik az idő, ész, értelem Istenadta képességeit e világ
isteneinek szolgálatára szentelték. ők elhagyták szerető, hűséges barátjukat,
hogy a kényelem és világi gyönyör útait járják. Olykor szándékuk volt
visszatérni Istenhez, de a világ, balgaságaival és cselvetéseivel lekötötte
figyelmüket. A könnyelmű szórakozás, az öltözködéssel való hivalkodás, az
étvágy kielégítése megkeményítette szívüket, s lelkiismeretüket úgy
eltompította, hogy az igazság hangját nem hallották. A kötelességet
megvetették. A nagy értékű dolgokat könnyelműen lebecsülték, míg szívük minden
vágya kialudt, hogy annak áldozzon, aki oly sokat adott az emberért. De az
aratás idején azt aratják, amit vetettek.
Az Úr
mondta: "Mivelhogy hívtalak titeket, és vonakodtatok, kiterjesztém az én
kezemet, és senki eszébe nem vette; és elhagytátok minden én tanácsomat, és az
én feddésemmel nem gondoltatok. Mikor eljő, mint a vihar, az, amitől féltek, és
a ti nyomorúságtok, mint a forgószél elközelget: mikor eljő tireátok a
nyomorgatás és a szorongatás. Akkor segítségül hívnak engem, de nem hallgatom
meg: keresnek engem, de meg nem találnak. Azért, hogy gyűlölték a bölcsességet,
és az Úrnak félelmét nem választották. Nem engedtek az én tanácsomnak;
megvetették minden én feddésemet. Esznek azért az ő útjoknak gyümölcséből, és
az ő tanácsokból megelégednek. Aki pedig hallgat engem, lakozik bátorságosan,
és csendes lesz a gonosznak félelmétől" (Péld 1:24-31.33).
Az
izraeliták végre megalázták magukat Isten előtt. "És elvetették maguktól
az idegen isteneket, és szolgáltak az Úrnak". És az Úr szerető szíve
"[...] megesett az Izráel nyomorúságán" (Bír 10:16). Ilyen a mi
Istenünk hosszútűrő kegyelme! Amikor népe elveti a bűnt, mely kizárja
jelenlétét, ő meghallgatja imáikat és azonnal cselekedni kezd értük.
Gileád
törzséből rendelt nekik szabadítót Jefte személyében, aki háborút indított az
ammoniták ellen és megtörte hatalmukat. Ez időben Izrael tizennyolc évig
szenvedett ellenségeinek elnyomása alatt, és mégis elfelejtette a szenvedés
által megtanított leckét.
Amint
népe visszatért gonosz útaihoz, Isten megengedte, hogy hatalmas ellenségük, a
filiszteus sereg ismét elnyomja őket. Ez a kegyetlen és harcos nép sok éven át
állandóan zaklatta és olykor teljesen leigázta Izraelt. E bálványimádó néppel
egyesülve az élvezetekben és szokásaikban, végül már úgy látszott, hogy
lélekben és érdekben is egyek. Ekkor azonban Izraelnek eme állítólagos barátai
legelkeseredettebb ellenségévé lettek és minden eszközzel pusztulásukat
keresték.
Amiképpen
az izraeliták, úgy a keresztények is sokszor engednek a világ befolyásának,
alkalmazkodnak elveikhez és szokásaikhoz abból a célból. hogy kiérdemeljék a
hitetlenek barátságát: de végül kiderül, hogy az állítólagos barátok a
legveszedelmesebb ellenségek. A Biblia világosan tanítja, hogy Isten népe és a
világ között nem lehet egyetértés. "Ne csodálkozzatok atyámfiai, ha gyűlöl
titeket a világ!" (1Jn 3:13). Megváltónk mondja: "[...] tudjátok meg,
hogy engem előbb gyűlölt tinálatoknál" (Jn 15:18). Sátán a hitetleneken
keresztül munkálkodik az állítólagos barátság leple alatt, hogy Isten népét
bűnre csábítsa, hogy elválassza őket Tőle. Ha védelmüket eltávolította,
eszközeit ellenük fordítja és pusztulásukat keresi.
Mai Bibliai szakasz: Eszter 8
Ahasvérus király megmentette
a királynét, neki adta Hámán házát, és előléptette a rokonát, Márdokeust Hámán
posztjára. A méltósága megmaradt, és a maga részéről lezártnak tekintette az
ügyet.
Pedig a történet vége még igencsak messze volt. Eszter és Márdokeus továbbra is azon dolgozott, hogy hogyan mentsék meg minden egyes zsidó életét Perzsiában. Eszter ismét felöltötte legjobb királynői ruháját, és meglátogatta a királyt. Eszter a király iránta való szeretetére hivatkozott, és sírva mondta el neki: nem tudja nézni, hogy kiirtják a népét. A király a tőle megszokott módon beleegyezett, majd utasította Esztert és Márdokeust, hogy tetszésük szerint írják meg a végzést, és pecsételjék meg a gyűrűjével.
Eszter es Márdokeus nem vonhatta vissza Hámán gonosz rendeletét. Újat kellett írniuk, ami teljesíthetetlenné teszi az előzőt. A harmadik és ötödik vers újra megemlíti Hámán származását, emlékeztetve az ősi küzdelemre a zsidók és amálekiták között. Isten utasította Sault, hogy irtsa ki az amálekitákat, de ő nem így cselekedett. Nem Márdokeus és Eszter kezdte el sem azt, sem ezt a háborút, de a rendeletük világossá tette, hogy a zsidóknak joguk van összegyűlni, és megvédeni magukat, életüket. Ha megtámadják őket, akkor visszavágnak. A rendeletet lefordították, a kellő példányban lemásolták, és királyi lovasokkal kézbesítették szerte az országban.
Márdokeus aznap királyi köntösbe öltözve, koronával a fején hagyta el a palotát. Hámán rendelete után még zsákruhában ment a palotához. Ahogy a király lovasai szétvitték az új törvényt minden provinciába a birodalomba, áradásszerű változás következett be. A zsidóknak újra volt fényük és örömük. Fény vette át a sötétség helyét; öröm a félelmem helyét; ujjongás a kétségbeesés helyét; és ami a legfontosabb: Isten visszaadta népének a becsületét.
Érdekes módon, a Perzsa Birodalomban sokan fordítottak helyzetükön, és felvették a zsidó hitet. A megtérésüket kétség kívül a félelem és a saját életük megvédése vezérelte. Talán néhányuk esetében a megtérés később őszinte szívbéli változást hozott, és a lelkük megmenekülhetett. Egyedül Isten tudja átformálni szégyenteljes életünket becsületes életté. Ő az egyedüli biztos hely bármilyen háború közepette.
Jean Boonstra
59. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 53.
fejezetéhez (szept. 11-17).
Az izraeliták
történetének ismerősnek kell lennie számunkra, hiszen sok szempontból mi
mindannyian ugyanezt a történetet éljük saját életünkben.
Csak egy pillanatba kerül, amíg nem engedelmeskedünk
Isten akaratának - mint ahogyan az
izraeliták tették, amikor nem irtották ki a kánaánitákat - és szem elől veszítjük Istent. Isten bőséges
áldást ígér azoknak, akik megtartják a parancsolatait, szeretik és tisztelik
Őt.
Ez túl soknak bizonyult Isten állítólagos
népe számára, és hamarosan azon kapták magukat, hogy ugyanazokat a bűnöket
követik el, amelyek a kánaánitáknak volt szokása. Csak idő kérdése volt, és
Isten teljesen kikerült a képből. A helytelen választásuknak köszönhetően hét
évig rabságban kellett élniük.
Néha ilyeneknek kell bekövetkeznie, ahhoz,
hogy felismerjük a szükségét, hogy Isten akaratát kövessük, ne pedig a
sajátunkat az életben.
Ebben a történetben a gyönyörű rész Isten
kegyelme. Még az után is, hogy Isten népe végképp ellene fordult, ellenszegülve
az Ő akaratának, Ő még mindig megbocsátott nekik. Kinyújtotta szerető karját,
és megmentette őket a rabságból, Gedeon kis hadseregének szolgálatkész hívei
segítségével. Isten arra utasította Gedeont, hogy ne egy óriási hadsereggel
menjen, akik a győzelemmel magukat dicsőítenék, hanem kevés számú emberrel,
akik állhatatosan kitartottak a Krisztussal való, megalkuvást nem ismerő élet
mellett.
Ami számomra kiütközött, az a következő: „Nem
annyira a nagy tömegek dicsőítik az Urat, hanem azoknak az embereknek a
jelleme, akik Őt szolgálják.” Álljunk hát biztosan a lábunkon az utolsó
időkben, meg nem ingatva az engedékenység és a kísértések által, hanem
szemünket tartsuk mindig a Krisztussal való öröklét győzelmén.
Jill Simpson, ifjúságvezető
és diakonissza
Westminster HNA
gyülekezet
Dél-Karolina, USA
Fordította: Gősi
Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése