Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 54. fejezet 437. nap
Micsoda
változás ez számára, aki Izrael hőse, bírája volt! - most gyenge, vak,
bebörtönzött, s a legszolgaibb munkára befogott. Isten sokáig elhordozta, de
amikor annyira átadta magát a bűn hatalmának, hogy titkát elárulta, az Úr
eltávozott tőle. Jóllehet ereje nem hosszú hajában rejlett, de ez Isten iránti
hűség jele is volt. És amikor a jelképet feláldozta szenvedélye kielégítésének,
elveszítette az ezzel járó áldást.
Sámson,
mint a filiszteusok játékszere, szenvedésében és megalázottságában jobban
megismerte gyengeségét, mint valaha. Keserves helyzete bűnbánatra indította.
Amint nőtt a haja, ereje fokozatosan visszatért; de ellenségei megbilincselt és
gyámoltalan fogolynak tekintvén őt, nem gyanítottak semmit.
A
filiszteusok istenüknek tulajdonították Sámson feletti győzelmüket és ujjongva
dacoltak Izrael Istenével. Ünnepet szenteltek istenüknek, Dágonnak, a halistennek,
a tenger védelmezőjének. Filisztea egész síkságáról, városból és vidékről
összegyűlt a nép és urai. A hatalmas templom teljesen megtelt az imádkozók
tömegével annyira, hogy még a tető körüli karzaton is szorongtak. Filisztea
örömünnepe volt ez. A nagy pompával végzett dágon-istentiszteletet zene és
vendégeskedés követte. Ekkor behozták Sámsont, mint Dágon hatalmának győzelmi
jelét. Diadalittasan üdvözölték megjelenését. A nép és az uralkodók gúnyolták
nyomorát és tüntetően dicsőítették azt az isten, aki legyőzte "földünk
pusztítóját" (Bír 16:24). Egy idő múlva, mintha fáradt lenne, Sámson
engedélyt kért, hogy a két központi oszlopnak támaszkodhasson, mely a templom
tetőzetét tartotta.
Ezután
csendben imádkozott: "[...] Uram, Isten, emlékezzél meg, kérlek, énrólam,
és erősíts meg engemet csak még ez egyszer, óh Isten! hadd álljak egyszer
bosszút a Filiszteusokon két szemem világáért!" (Bír 16:28). E szavakat
mondva, átfogta hatalmas karjaival az oszlopokat és így kiáltott: "[...]
Hadd vesszek el én is a filiszteusokkal!" (Bír 16:30), meghajolt, és egy
rántással a tető beomlott, megsemmisítette az egész tömeget "[...] úgyhogy
többet megölt halálával, mint amennyit megölt életében" (Bír 16:30).
A
bálvány, valamint imádói: papok és földművesek, harcosok és nemesek, együtt
lettek Dágon templomának romjai alá temetve. És közöttük volt annak óriási
alakja is, akit Isten népe szabadítójául választott. A borzalmas pusztulás híre
eljutott Izraelbe is, és Sámson rokonai eljöttek hegyeikről és minden ellenszegülés
nélkül kiszabadították az elesett hős testét. "[...] hazatérve, eltemették
Czóra és Estháol között, atyjának, Manoahnak sírjába" (Bír 16:31).
Isten
ígérete, mely szerint Sámson által kezdi megszabadítani népét a filiszteusok
kezéből, beteljesedett. De milyen gyászos és borzalmas az az élettörténet,
amely Isten dicsérete és a nemzet dicsősége lehetett volna! Ha Sámson hű marad
isteni elhívásához, beteljesedett volna Isten célja az ő dicsőségére és
magasztalására. Ámde engedett a kísértésnek és hűtlennek bizonyult a
rábízottakban; küldetését vereség, szolgaság és halál által teljesítette.
Sámson
testileg a föld legerősebb embere, de önuralomban, becsületességben és
állhatatosságban a leggyengébbek egyike volt. Sokan helytelenül az erősen
szenvedélyes embert nagy jellemnek tartják. Pedig valójában gyenge ember az,
akit szenvedélye legyőz. Az ember valódi nagyságát a legyőzött indulatok, a
féken tartott vágyak nagysága igazolja; de sohasem azok az érzések, amelyek
úrrá lesznek az ember fölött.
Sámson
felett az isteni gondviselés őrködött, hogy felkészülhessen annak a munkának
elvégzésére, amelyre hívatott. Életének kezdetétől fogva testi és szellemi
erejét, valamint erkölcsi tisztaságát kedvező feltételek vették körül. De a
gonosz társak befolyására elengedte Isten vezető és oltalmazó kezét, s így a
rossz áradata magával ragadta. Akik kötelességteljesítésük közben kísértetnek
meg, biztosak lehetnek abban, hogy Isten megvédelmezi őket; de akik önként
szolgáltatják ki magukat a kísértésnek, előbb-utóbb elbuknak.
Akiket
Isten bizonyos cél elérésére eszközül akar felhasználni, azokat Sátán minden
ereje megfeszítésével igyekszik tőrbe csalni. Bennünket gyenge pontjainknál
támad meg, és jellembeli gyengeségünk által akar uralma alá vonni. De senkit
sem kell legyőznie! Az ember nincs magára hagyva, hogy saját gyenge
erőfeszítésével küzdje le a gonosz hatalmat! A segítség közel van és minden
lélek megkapja, aki valóban óhajtja azt! A Jákób által látott látomásban Isten
angyalai, akik fel- és alászállnak a létrán, segítenek mindazoknak, akik
segítségüket igénybe veszik.
Mai Bibliai szakasz: Jób 2
Ebben a fejezetben Sátánnak még volt bejárása
a mennybe Ádám és Éva bukása után, hogy Jézussal beszéljen (lásd: Ellen G. White: A megváltás története.
Budapest, 2000, Advent Kiadó. 20-21. oldal). Ha akkor volt bejárása,
akkor Ábrahám idejében is volt, amikor Jób élt.
Mivel sátán eltulajdonította ezt a bolygót,
ez Isten elveszett báránya lett, de Ő mindig tisztában volt vele, hogy mi
folyik itt. Isten ismerte Jóbot, a szenvedését és még a szenvedése feletti
győzelmét is. Amikor Isten Krisztus által megkérdezte Sátántól, hogy honnan
jön, ő így felelt: „Körülkerültem és át-meg átjártam a földet” (2.
vers). Nagyon elfoglalt volt a gonoszságok és katasztrófák tervezésével nem
csak Jób, hanem az egész emberiség ellen.
Jób Isten tulajdona, ahogyan mi mindnyájan
azok vagyunk. Isten büszke volt Jóbra és megkérdezte sátántól, hogy látta-e
azt, akit Ő a szívébe zárt: „szolgámat, Jóbot, aki feddhetetlen, kerüli a
rosszat, továbbra is állhatatos feddhetetlenségében” (3. vers – új prot.
ford.). Képzeljük magunkat Jób helyzetébe, és tanuljunk tapasztalataiból! Isten
megengedi sátánnak, hogy ártson Jóbnak, de nem mond le róla. Valóban, Isten el
fogja küldeni Fiát, hogy meghaljon Jóbért, hogy Jób élhessen, ahogyan
mindnyájunkért, hogy élhessünk. Isten minden gyermeke és az el nem bukott
angyalok is mind meg fogják tapasztalni Isten szeretetét, és ujjongani fognak
örömükben.
Évszázadokkal később, amikor Rashi és Ibn
Ezra rabbik le akarták fordítani a negyedik verset, nem tudtak mit kezdeni
vele. A „bőr” szó helyett itt egy közép-egyiptomi szót használt Mózes, ami azt
jelenti: „véget vetni valaminek”. Sátán úgy érti, hogy ha Jób közel kerülne a
véghez, vagyis a halálához, Isten áldásai más fényben tűnnének fel neki. Ezért sátán azt akarta, hogy Isten engedje
meg neki, hogy Jób bőrét szörnyű betegséggel sújtsa. Isten megengedte ezt
sátánnak, ahogy azt is megengedte neki, hogy Jób javait elpusztítsa (7. vers).
Jób felesége is sátánt támogatta, azt tanácsolva
Jóbnak, hogy mivel olyan közel áll a halálhoz, átkozza meg Istenét és haljon
meg. Ez olyan lett volna, mint amit manapság eutanáziának nevezünk, halált
hozni önmagunkra, hogy elkerüljük a szenvedést. Jób visszautasította felesége
eutanázia javaslatát (10. vers). Jób barátai Elifáz, Cófár és Bildád eljöttek
meglátogatni őt. Megrázta őket a látvány, és hét napot vártak, mielőtt
elkezdtek volna Jóbbal beszélgetni szenvedése okairól.
Drága Istenünk! Oly sok ártatlan ember
szenved, és Te tudod az okát, hogy miért. De Te azt is tudod, hogy semmi sem
hasonlítható azokhoz az áldásokhoz és ajándékokhoz, amiket Te adsz majd nekünk
eljöveteledkor és azután. Kérünk, tegyél minket a Te dicsőséges királyságod
részesévé! Ámen.
Koot van Wyk
60. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 54. és 55.
fejezeteihez (szept. 18-24).
„Mielőtt az anyaméhből kijöttél,
megszenteltelek” (Jeremiás 1:5)
Ez az ígéret bizonyosan igaz volt Sámson és Sámuel
esetében. Az édesanyjuk már a születésük előtti időtől fogva készítette őket az
Úr szolgálatára. Mindketten el lettek különítve, hogy népük vezetői legyenek,
és rendkívüli fontosságú feladatokat teljesítsenek.
Sajnálatos módon azonban, ahogyan a
szerepükbe belenőttek, amelyekre az édesanyjuk gondosan és jámboran nevelte
őket, Sámson és Sámuel olyan döntéseket hoztak, amelyek – drámai módon – egészen
más ösvényre vezették őket. Amikor Sámuel felnőttkorba lépett, Izráel lelki
pásztorává vált, mint próféta, illetve politikai vezetőjévé, mint bíró.
Ezzel szemben Sámson felnőttkorba lépése
azzal jellemezhető, hogy nyíltan visszautasította az odaszenteléssel
kapcsolatos, nazireus fogadalmakat, és – ami még rosszabb, szentségtelen
szövetséget kötött a filiszteusokkal, pedig ő éppen azért született meg, hogy
megszabadítsa tőlük Izráelt. Sámson újra meg újra visszautasította a hívást,
hogy elkülönített maradjon, és teljesen odaszentelt az Isten által kijelölt
küldetésnek, míg végül „az Úr… elhagyta őt” (Bírák 16:20).
Tagadhatatlan, hogy Sámson nem azt az utat
járta be, amit Isten szánt neki. Az ő és Sámuel története közti erős kontraszt
fájdalmas és kijózanító emlékeztető, hogy a döntéseinknek következményei
vannak. Mégis – még a Sámson helytelen döntései miatti vereség és fogság ellenére
is – a kegyelem és a megbocsátás által Sámson ereje visszatért, és lehetővé
tette, hogy végül betöltse küldetését. Isten kegyelme nagyobb, mint a mi
legnagyobb hibáink.
German Rodriguez
a Spencerville Hetednapi
Adventista gyülekezet presbitere
Maryland, USA
Fordította: Gősi
Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése