2016. szeptember 21., szerda

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 21 - SZERDA - Jób 2

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 54. fejezet 437. nap

Micsoda változás ez számára, aki Izrael hőse, bírája volt! - most gyenge, vak, bebörtönzött, s a legszolgaibb munkára befogott. Isten sokáig elhordozta, de amikor annyira átadta magát a bűn hatalmának, hogy titkát elárulta, az Úr eltávozott tőle. Jóllehet ereje nem hosszú hajában rejlett, de ez Isten iránti hűség jele is volt. És amikor a jelképet feláldozta szenvedélye kielégítésének, elveszítette az ezzel járó áldást.

Sámson, mint a filiszteusok játékszere, szenvedésében és megalázottságában jobban megismerte gyengeségét, mint valaha. Keserves helyzete bűnbánatra indította. Amint nőtt a haja, ereje fokozatosan visszatért; de ellenségei megbilincselt és gyámoltalan fogolynak tekintvén őt, nem gyanítottak semmit.

A filiszteusok istenüknek tulajdonították Sámson feletti győzelmüket és ujjongva dacoltak Izrael Istenével. Ünnepet szenteltek istenüknek, Dágonnak, a halistennek, a tenger védelmezőjének. Filisztea egész síkságáról, városból és vidékről összegyűlt a nép és urai. A hatalmas templom teljesen megtelt az imádkozók tömegével annyira, hogy még a tető körüli karzaton is szorongtak. Filisztea örömünnepe volt ez. A nagy pompával végzett dágon-istentiszteletet zene és vendégeskedés követte. Ekkor behozták Sámsont, mint Dágon hatalmának győzelmi jelét. Diadalittasan üdvözölték megjelenését. A nép és az uralkodók gúnyolták nyomorát és tüntetően dicsőítették azt az isten, aki legyőzte "földünk pusztítóját" (Bír 16:24). Egy idő múlva, mintha fáradt lenne, Sámson engedélyt kért, hogy a két központi oszlopnak támaszkodhasson, mely a templom tetőzetét tartotta.

Ezután csendben imádkozott: "[...] Uram, Isten, emlékezzél meg, kérlek, énrólam, és erősíts meg engemet csak még ez egyszer, óh Isten! hadd álljak egyszer bosszút a Filiszteusokon két szemem világáért!" (Bír 16:28). E szavakat mondva, átfogta hatalmas karjaival az oszlopokat és így kiáltott: "[...] Hadd vesszek el én is a filiszteusokkal!" (Bír 16:30), meghajolt, és egy rántással a tető beomlott, megsemmisítette az egész tömeget "[...] úgyhogy többet megölt halálával, mint amennyit megölt életében" (Bír 16:30).

A bálvány, valamint imádói: papok és földművesek, harcosok és nemesek, együtt lettek Dágon templomának romjai alá temetve. És közöttük volt annak óriási alakja is, akit Isten népe szabadítójául választott. A borzalmas pusztulás híre eljutott Izraelbe is, és Sámson rokonai eljöttek hegyeikről és minden ellenszegülés nélkül kiszabadították az elesett hős testét. "[...] hazatérve, eltemették Czóra és Estháol között, atyjának, Manoahnak sírjába" (Bír 16:31).

Isten ígérete, mely szerint Sámson által kezdi megszabadítani népét a filiszteusok kezéből, beteljesedett. De milyen gyászos és borzalmas az az élettörténet, amely Isten dicsérete és a nemzet dicsősége lehetett volna! Ha Sámson hű marad isteni elhívásához, beteljesedett volna Isten célja az ő dicsőségére és magasztalására. Ámde engedett a kísértésnek és hűtlennek bizonyult a rábízottakban; küldetését vereség, szolgaság és halál által teljesítette.

Sámson testileg a föld legerősebb embere, de önuralomban, becsületességben és állhatatosságban a leggyengébbek egyike volt. Sokan helytelenül az erősen szenvedélyes embert nagy jellemnek tartják. Pedig valójában gyenge ember az, akit szenvedélye legyőz. Az ember valódi nagyságát a legyőzött indulatok, a féken tartott vágyak nagysága igazolja; de sohasem azok az érzések, amelyek úrrá lesznek az ember fölött.
Sámson felett az isteni gondviselés őrködött, hogy felkészülhessen annak a munkának elvégzésére, amelyre hívatott. Életének kezdetétől fogva testi és szellemi erejét, valamint erkölcsi tisztaságát kedvező feltételek vették körül. De a gonosz társak befolyására elengedte Isten vezető és oltalmazó kezét, s így a rossz áradata magával ragadta. Akik kötelességteljesítésük közben kísértetnek meg, biztosak lehetnek abban, hogy Isten megvédelmezi őket; de akik önként szolgáltatják ki magukat a kísértésnek, előbb-utóbb elbuknak.

Akiket Isten bizonyos cél elérésére eszközül akar felhasználni, azokat Sátán minden ereje megfeszítésével igyekszik tőrbe csalni. Bennünket gyenge pontjainknál támad meg, és jellembeli gyengeségünk által akar uralma alá vonni. De senkit sem kell legyőznie! Az ember nincs magára hagyva, hogy saját gyenge erőfeszítésével küzdje le a gonosz hatalmat! A segítség közel van és minden lélek megkapja, aki valóban óhajtja azt! A Jákób által látott látomásban Isten angyalai, akik fel- és alászállnak a létrán, segítenek mindazoknak, akik segítségüket igénybe veszik.

Mai Bibliai szakasz: Jób 2

Ebben a fejezetben Sátánnak még volt bejárása a mennybe Ádám és Éva bukása után, hogy Jézussal beszéljen (lásd: Ellen G. White: A megváltás története. Budapest, 2000, Advent Kiadó. 20-21. oldal). Ha akkor volt bejárása, akkor Ábrahám idejében is volt, amikor Jób élt.

Mivel sátán eltulajdonította ezt a bolygót, ez Isten elveszett báránya lett, de Ő mindig tisztában volt vele, hogy mi folyik itt. Isten ismerte Jóbot, a szenvedését és még a szenvedése feletti győzelmét is. Amikor Isten Krisztus által megkérdezte Sátántól, hogy honnan jön, ő így felelt: „Körülkerültem és át-meg átjártam a földet” (2. vers). Nagyon elfoglalt volt a gonoszságok és katasztrófák tervezésével nem csak Jób, hanem az egész emberiség ellen.

Jób Isten tulajdona, ahogyan mi mindnyájan azok vagyunk. Isten büszke volt Jóbra és megkérdezte sátántól, hogy látta-e azt, akit Ő a szívébe zárt: „szolgámat, Jóbot, aki feddhetetlen, kerüli a rosszat, továbbra is állhatatos feddhetetlenségében” (3. vers – új prot. ford.). Képzeljük magunkat Jób helyzetébe, és tanuljunk tapasztalataiból! Isten megengedi sátánnak, hogy ártson Jóbnak, de nem mond le róla. Valóban, Isten el fogja küldeni Fiát, hogy meghaljon Jóbért, hogy Jób élhessen, ahogyan mindnyájunkért, hogy élhessünk. Isten minden gyermeke és az el nem bukott angyalok is mind meg fogják tapasztalni Isten szeretetét, és ujjongani fognak örömükben.

Évszázadokkal később, amikor Rashi és Ibn Ezra rabbik le akarták fordítani a negyedik verset, nem tudtak mit kezdeni vele. A „bőr” szó helyett itt egy közép-egyiptomi szót használt Mózes, ami azt jelenti: „véget vetni valaminek”. Sátán úgy érti, hogy ha Jób közel kerülne a véghez, vagyis a halálához, Isten áldásai más fényben tűnnének fel neki.  Ezért sátán azt akarta, hogy Isten engedje meg neki, hogy Jób bőrét szörnyű betegséggel sújtsa. Isten megengedte ezt sátánnak, ahogy azt is megengedte neki, hogy Jób javait elpusztítsa (7. vers).

Jób felesége is sátánt támogatta, azt tanácsolva Jóbnak, hogy mivel olyan közel áll a halálhoz, átkozza meg Istenét és haljon meg. Ez olyan lett volna, mint amit manapság eutanáziának nevezünk, halált hozni önmagunkra, hogy elkerüljük a szenvedést. Jób visszautasította felesége eutanázia javaslatát (10. vers). Jób barátai Elifáz, Cófár és Bildád eljöttek meglátogatni őt. Megrázta őket a látvány, és hét napot vártak, mielőtt elkezdtek volna Jóbbal beszélgetni szenvedése okairól.

Drága Istenünk! Oly sok ártatlan ember szenved, és Te tudod az okát, hogy miért. De Te azt is tudod, hogy semmi sem hasonlítható azokhoz az áldásokhoz és ajándékokhoz, amiket Te adsz majd nekünk eljöveteledkor és azután. Kérünk, tegyél minket a Te dicsőséges királyságod részesévé! Ámen.

Koot van Wyk

60. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 54. és 55. fejezeteihez (szept. 18-24).

„Mielőtt az anyaméhből kijöttél, megszenteltelek” (Jeremiás 1:5)

Ez az ígéret bizonyosan igaz volt Sámson és Sámuel esetében. Az édesanyjuk már a születésük előtti időtől fogva készítette őket az Úr szolgálatára. Mindketten el lettek különítve, hogy népük vezetői legyenek, és rendkívüli fontosságú feladatokat teljesítsenek.

Sajnálatos módon azonban, ahogyan a szerepükbe belenőttek, amelyekre az édesanyjuk gondosan és jámboran nevelte őket, Sámson és Sámuel olyan döntéseket hoztak, amelyek – drámai módon – egészen más ösvényre vezették őket. Amikor Sámuel felnőttkorba lépett, Izráel lelki pásztorává vált, mint próféta, illetve politikai vezetőjévé, mint bíró.

Ezzel szemben Sámson felnőttkorba lépése azzal jellemezhető, hogy nyíltan visszautasította az odaszenteléssel kapcsolatos, nazireus fogadalmakat, és – ami még rosszabb, szentségtelen szövetséget kötött a filiszteusokkal, pedig ő éppen azért született meg, hogy megszabadítsa tőlük Izráelt. Sámson újra meg újra visszautasította a hívást, hogy elkülönített maradjon, és teljesen odaszentelt az Isten által kijelölt küldetésnek, míg végül „az Úr… elhagyta őt” (Bírák 16:20).

Tagadhatatlan, hogy Sámson nem azt az utat járta be, amit Isten szánt neki. Az ő és Sámuel története közti erős kontraszt fájdalmas és kijózanító emlékeztető, hogy a döntéseinknek következményei vannak. Mégis – még a Sámson helytelen döntései miatti vereség és fogság ellenére is – a kegyelem és a megbocsátás által Sámson ereje visszatért, és lehetővé tette, hogy végül betöltse küldetését. Isten kegyelme nagyobb, mint a mi legnagyobb hibáink.

German Rodriguez
a Spencerville Hetednapi Adventista gyülekezet presbitere
Maryland, USA

Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése