Higgyetek az Ő prófétáinak - december 25 - VASÁRNAP - Zsoltárok 55

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák és próféták 73. fejezetéhez

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 73. fejezet 532. nap

73. Dávid utolsó évei

Absolon veresége és halála nem hozott azonnali békét az ország számára. A nemzet oly nagy része vett részt a felkelésben, hogy Dávid a törzsek meghívása és tekintélyének visszaállítása nélkül nem akart visszatérni a fővárosba. Abban a zűrzavarban, amely Absolon vereségét követte, nem indítottak azonnali és határozott lépést a király visszahívására. Amikor Júda elhatározta Dávid visszahívását, felkeltette a többi törzsek féltékenységét, amelyet viszont ellenforradalom követett. Ezt azonban gyorsan elfojtották és a béke visszaállt Izraelben.

Dávid életének története a legnagyobb tanulság, amelyet valaha is kaptunk a lelkünket fenyegető veszedelmekről; a hatalom, a gazdagság, a világi dicsőség, vagyis azon dolgokról, amelyek a legkívánatosabbak az emberek között. Kevesen mentek át olyan eseményeken, amelyek alkalmasak lettek volna arra, hogy felkészítsék őket az ilyen próbák elhordozására. Dávid ifjúkori élete, amelyet pásztorként töltött el, az alázatosságra, a türelemre, kitartásra és a nyájról való gyengéd gondoskodásra tanította meg. A természettel való bensőséges kapcsolata a hegyek magányosságában kifejlesztették zenei és költői képességét és gondolatait a Teremtőre irányították. A pusztában eltöltött életének fegyelmezése, bátorsága, ereje, türelme Istenben való hitét erősítette. Mindezek elhordozása és megvalósítása által Isten előkészítette Izrael trónjára. Dávid Isten szeretetéről értékes tapasztalatot szerzett és ő gazdagon megajándékozta Szentlelkével is. Saul történetében meglátta az emberi bölcsesség értéktelenségét. A világi siker és dicsőség azonban annyira legyengítette Dávid jellemét, hogy a kísértő ismét legyőzte.

A pogány népekkel való kapcsolatának egyik következményeként vágyat érzett szokásaik követésére, és ez lángra lobbantotta becsvágyát, törekvését a világi nagyság megszerzésére. Izrael népét Jahve népeként kellett tiszteletben tartani és megbecsülni. A büszkeség és magabízás azonban megnövekedett és az izraeliták nem elégedtek meg ezzel a kiváltsággal. Sokkal inkább azzal törődtek, hogy milyen helyzetet tudnak elfoglalni a többi népek között. Ez a lelkület kísértésre adott alkalmat. Azzal a céllal, hogy hódításait az idegen népekre kiterjessze, Dávid elhatározta, hogy megnöveli hadserege katonáinak létszámát, mégpedig úgy, hogy katonai szolgálat teljesítését követeli meg mindazoktól, akik elérték a megfelelő életkort. Ennek a tervnek a végrehajtása érdekében népszámlálást kellett tartani. A büszkeség és a becsvágy volt az, ami a királyt erre indította. Az ország lakosságának megszámlálása mutatta meg, milyen gyenge volt a királyság Dávid trónra lépésekor és milyen erős és nagy lett jóléte az ő uralkodása alatt. Ez persze igyekezett még tovább növelni a király és a nép már túlságosan is nagy önbizalmát. A Szentírás ezzel kapcsolatban ezt írja: "Támada pedig a Sátán Izráel ellen, és felindítá Dávidot, hogy megszámlálja Izráelt" (1Krón 21:1). Izrael jóléte Dávid uralkodása alatt inkább Isten áldásainak volt köszönhető, mint királya képességének vagy a hadsereg erejének. A katonai erőforrásoknak ez a növelése azonban azt a benyomást keltette volna az Izraelt körülvevő népekben, hogy Izrael bizalma nem Jahve hatalmában, hanem saját hadseregében van.

Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok 55

A legelső szavaktól elkeseredett sürgetés jellemzi az 55. zsoltárt. „Istenem, hallgasd meg az imádságomat, és ne rejtőzz el a könyörgésem elől!” Dávid az érzelmi zűrzavaráról beszél. „Kesergek a baj miatt, és megzavarodtam.” „Szívem reszket a bensőmben, és halálfélelem tört rám. Félelem és rettegés fogott el, és borzongás járt át engem.” (5-6. vers - ÚRK)

Itt a különösen nagy aggodalom feszültségével szembesülünk. Dávid félelmének oka nem pontosan az ismerős ellenség szokásos fenyegetése. Sokkal rosszabb. „Mert nem ellenség szidalmazott engem, hiszen azt elszenvedem; nem a gyűlölőm emelkedett föl ellenem, hiszen elrejtőztem volna előle. Hanem te, hozzám hasonló halandó, bizalmasom és jó barátom, akivel édes bizalomban éltünk együtt, és akivel Isten házába jártunk a sokasággal együtt.” (14-15. vers) Ismerősen hangzik ez? Az aggodalom szintje, amit érezhetünk, attól függ, hogy menyire érezzük fenyegetőnek a helyzetet, mennyire fontos a kapcsolatunk az illetővel, továbbá az emlékünktől, tapasztalatunktól, hogy miképpen kezeltük a hasonló helyzetet és gondot a múltban.

Az egyik reakció – gyakran az első –, hogy szeretnénk elfutni és elrejtőzni. Dávid is így érzett. Bárcsak el tudna repülni, mint egy gerle a pusztaság szélére, ahol menedéket találna mindettől!  Egyesek szokásszerűen elhárítanak mindenféle konfliktust. Megbénítja őket, és remélik, hogy majd magától elmúlik. Ám általában nem ez történik, csak egy másik napon szembesülnünk kell azzal.

Dávid, ahelyett, hogy elfutott volna az elől, inkább átadta a gondját Istennek. „Én pedig Istenhez kiáltok, és az Úr megsegít engem. Este, reggel és délben sóhajtozom és jajgatok, és Ő meghallja a hangomat. Megszabadítja a lelkemet a rám támadóktól.” (17-19. vers) Dávid tapasztalatát kifejezve, a dicsőítő gyülekezet a következő éneklésére bátorodott. „Vesd az Úrra a terhedet, és ő gondot visel rád. Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.” (25. vers) Ez felhívás és ígéret, amihez továbbra is ragaszkodhatunk. Amikor eljön az aggodalom napja, nem kell egyedül viselnünk a gondunkat. Ahogy Péter apostol később írta, „Mindenféle gondotokat őrá vessétek, mert neki gondja van rátok.” (1Pt 5:7)

Garth Bainbridge

74. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 73. fejezetéhez (dec. 25-31.).

Dávidnak mindene megvolt:  jóképű volt, éles elméjű és tehetséges sok mindenben. A pásztorfiú, akiből király lett, költő volt és zenész, képzett íjász, harcos, tábornok a csatatéren, államférfi és végrehajtó adminisztrátor. Mindazonáltal, a legragyogóbb jellemvonása ezen lenyűgöző bibliai karakternek valószínűleg az istenfélelme volt – „Találtam szívem szerint való férfiút, Dávidot, a Jesse fiát…” (ApCsel 13:22)

Azonban Dávid házasságtörést is elkövetett Bethsabéval. Majd Bethsabé valódi férjét kivégeztette a csatában. Később Isten kifejezett parancsa ellenére ragaszkodott a nemzet összeírásához és katonai sorozáshoz. Továbbá, őszintén szólva, nem volt túl jó apa – nem fegyelmezte fiait.

Hogyan lehetséges akkor, hogy egy ennyire legyengült jellemmel bíró személyt még ez után is Isten szíve szerint való férfinak nevezzünk? Bár Dávid bűnei drámaian nagyok voltak, teljes és alapos bűnbánata ha lehet, még inkább az volt. Valójában Dávid szégyenének mélyéből látható meg az a mélység, ameddig Isten szeretete és könyörülete elér. Azt mutatja be nekünk, hogy Isten - a bűntől függetlenül-, mindig elfogadja az igaz, szívből jövő bűnbánatot.

Milyen bátorító ez a mai hitzarándokok számára! Lehetünk tele bár gonoszsággal, tele születésünktől fogva taszító bűnnel, Isten meg tud minket tisztítani. „Tisztíts meg engem izsóppal, és tiszta leszek; moss meg engemet, és fehérebb leszek a hónál.” (Zsolt 51:9)

Benjamin Orian

a Dél-Tacoma adventista  gyülekezet lelkésze

Fordította: Gősi Csaba