Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 35. fejezet 1055. nap
A két meggyógyított ördöngös volt az első misszionárius,
akiket, Krisztus elküldött, hogy hirdessék az evangéliumot Decapolis vidékén.
Ezek az emberek csak néhány percig részesülhettek abban a
kiváltságban, hogy hallhatták Krisztus tanítását. Jézus ajkáról egyetlen beszéd
sem jutott fülükbe. Nem tudták úgy tanítani az embereket, ahogyan a
tanítványok, akik nap mint nap Krisztussal voltak. Ám személyükben hordozták
annak bizonyítékát, hogy Jézus a Messiás. El tudták mondani, amit ismertek,
maguk láttak, hallottak Krisztus erejéből. Ezt mindenki megteheti, akinek
szívét érintette Isten kegyelme. János, a szeretett tanítvány írta: "Ami
kezdettől fogva vala, amit hallottunk, amit szemeinkkel láttunk, amit
szemléltünk, és kezeinkkel illettünk, az életnek igéjéről. [...] Amit
hallottunk és láttunk, hirdetjük néktek" (1Jn 1:1-3). Krisztus
tanúbizonyságaiként el kell mondanunk, amit mi magunk láttunk, hallottunk,
éreztünk. Ha lépésről lépésre követjük Jézust, jogunk van elmondani a lényegét
annak az útnak, amelyen vezet minket. Elmondhatjuk, hogy tettük próbára
ígéretét, s hogyan találtuk igaznak. Bizonyságot tehetünk, hogy megismertük
Krisztus kegyelmét. Ez az a bizonyságtétel, melyre Urunk hív, s melynek
hiányában a világ elvész.
Bár Gadara lakói nem fogadták el Jézust, Ő nem hagyta őket
a maguk választotta sötétségben. Amikor kérték, hogy távozzék tőlük, nem
hallották még szavait. Nem tudták, mit utasítanak vissza. Ezért Ő még egyszer
elküldte nekik a világosságot azok által, akiket hajlandók meghallgatni.
A disznók elpusztításával Sátán el akarta fordítani a népet
a Megváltótól, hogy megakadályozza az evangélium hirdetését azon a környéken.
Ami történt, az valójában úgy felrázta a vidéket, ahogyan semmi más nem tudta
volna; a figyelem Krisztusra irányult. Bár a Megváltó eltávozott, az emberek,
akiket meggyógyított, ott maradtak az Ő hatalmának tanúbizonyságaiként. Akik
azelőtt a sötétség fejedelmének közvetítői voltak, most a világosság
csatornáivá, Isten Fiának küldötteivé lettek. Az emberek álmélkodva hallgatták
a csodálatos hírt. Ajtó nyílt az evangélium számára az egész tartományban.
Amikor Jézus visszatért Decapolisba, az emberek köré sereglettek, és három
napon át nemcsak a város lakói, hanem a környékből is ezrek hallották a
megváltás üzenetét. Megváltónk még a démonok erejét is uralja, a gonosz
munkálkodását fölülmúlja a jó.
A gadarai ördöngősökkel való találkozás tanulságos volt a
tanítványok számára. Megmutatta annak a romlásnak a mélységét, melybe Sátán
akarja dönteni az egész emberiséget, és Krisztus küldetését - hogy
megszabadítsa az embert a gonosz hatalmából. Azok a sírboltokban lakó,
ördögöktől megszállott, fékezhetetlen indulatok és utálatos szenvedélyek
rabságában sínylődő, tönkrement emberek jelképezik, hogy mivé lett volna az
emberiség, ha Sátán igazgatása alatt marad. Sátán szüntelenül befolyást
gyakorol az emberekre, összezavarja a felfogást, bűnre vezeti az elmét,
erőszakra, rosszra ösztökél. Gyöngíti a testet, elhomályosítja az értelmet,
lealacsonyítja a lelket. Ha az ember visszautasítja a Megváltó hívását,
Sátánnak veti alá magát. Az élet minden területén - otthon, a munkahelyen, sőt
még az egyházban is - tömegek teszik ezt nap mint nap. Ezért árasztotta el a
bűn és az erőszak a földet, s az erkölcsi sötétség mint a halál előszele
szennyezi be az ember környezetét. Megtévesztő kísértéseivel Sátán egyre
gonoszabb bűnökre veszi rá az embert, míg az végleg lezüllik, megromlik.
Erejével szemben az egyetlen biztosíték Jézus jelenléte. Emberek és angyalok
előtt Sátán az ember ellenségeként és megrontójaként mutatkozik be, Krisztus
pedig barátjaként és szabadítójaként. Lelke mindazt kifejleszti az emberben,
ami nemesíti a jellemet, méltósággal ruházza fel a természetet. Isten
dicsőségére alakítja az embert testileg, lelkileg és érzelmileg. "Mert nem
félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és
józanságnak lelkét" (2Tim 1:7). Elhívott bennünket "a mi Urunk Jézus
Krisztus dicsőségének"- jellemének - "elvételére" (2Thess 2:14),
elhívott, hogy "az ő Fia ábrázatához hasonlatosak" legyünk (Róm
8:29).
Olyan lelkek, akik Sátán eszközeivé alacsonyodtak, Krisztus
ereje által az igazság küldötteivé alakulnak át, s Isten Fia elküldi őket, hogy
elmondják, "mely nagy dolgot cselekedett veled az Úr, és mint könyörült
rajtad" (Mk 5:19).
Mai Bibliai szakasz: Róma
11
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Pál ebben a
részben foglalja össze a zsidó néphez intézett evangéliumi
felhívását. Annak ellenére, hogy Izrael elveszítette státuszát, mint választott
nép, amikor elutasította Krisztust, ez nem jelenti azt, hogy Isten elvetett
volna személy szerint bárkit is pusztán zsidó származása miatt. Azok, akik
hisznek Jézusban, Isten kegyelmi népének részévé válnak. Pál emlékezteti
olvasóit, hogy ő Benjámin törzséből való, és hogy Isten kegyelme mentette meg
őt is. Már Pál idejében is sok zsidó volt, aki hitt Krisztusban, akik nem
cselekedetek által, hanem kegyelem által megmentett emberek voltak.
Pál rávilágít, hogy
Izrael nem szerezte meg azt a dicsőséget, amit szeretett volna. Krisztus
azonban véghezvitte Isten szándékát a kereszten, így azok a zsidók, akik
elfogadják az Ő áldozatát, részesülnek Isten tervének beteljesedésében (7-14.
vers). Pál Ézsaiás 29:10-et és Zsoltárok 69:23-at idézi, hogy bemutassa: a zsidók
vakok voltak, elaludtak, és az elbotlás érzéketlen és kemény kövévé lettek.
Ugyanakkor ez a bukás vezetett a pogányok megmentéséhez. Isten célja az volt,
hogy megváltó szolgálatát a pogányok által vigye véghez, és így felébressze a
zsidók féltékenységét, ami által azok majd elfogadják Jézust, mint Messiást.
Ezután Pál arról
beszél, hogy a hitetlen zsidók olyanok, mint az olajfáról leszakadt ágak. A
pogányokat, mint vad olajfaágakat oltotta be Isten a leszakadt ágak helyére.
Azonban, ha a zsidók újra hisznek, akkor ők természetes módon „oltatnak be”,
mert ők nem vad olajfaágak, mint a pogányok. Ha a zsidók hisznek Krisztus
igazságában, akkor számukra egészen természetes lesz, hogy „beoltassanak” a
kereszténységbe (15-24. vers). Továbbá, ahogyan Isten nem kedvezett
hitetlenségük miatt a természetes ágaknak (zsidók), ugyanúgy ha a pogányok
veszítik el a hitüket, akik a vad ágak, amelyeket Ő oltott be, Isten hasonlóan
fog majd bánni velük is, mint ahogyan hitetlen zsidókkal bánt.
Pál azzal zárja ezt a
fejezetet, hogy az új lelki Izrael egy olajfa, amely a Krisztusban hívő
zsidókból és a „beoltott” vad olajfaágakból, a pogányokból áll. Ezt az új
Izraelt a Szabadító mentette meg, Aki Sionból jött ki, és elfordítja őket Jákob
hitetlenségétől. Azokat, akiket megmentett, meg is szabadította a bűntől. Ez az
az új szövetség, amelyet Isten köt velük (25-36. vers). Lásd még Jeremiás 31:31-34
és Zsid 8: 10-13.
A zsidóknak éppúgy,
mint a pogányoknak, szükségük van Isten irgalmára, mert mindnyájan vétkeztek.
Isten mélysége és ismeretének gazdagsága felülmúlhatatlan! Isten bölcsessége, tudománya és ítéletei
kikutathatatlanok. Látjuk, hogy Isten mindent megtett annak érdekében, hogy
mindenkit megmenthessen, akár zsidókat vagy nem zsidókat, és becsületesen
bánik azokkal is, akik elutasítják Őt. Mivel emberek vagyunk, nem tudjuk
teljesen megérteni Isten útjait, de tudjuk, hogy szeret bennünket, és hogy
bízhatunk Benne.
Norman McNulty, M.D.
147. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
34-35. fejezeteihez
(május 27 – Június 2.).
„Jöjjetek énhozzám” - mondja Jézus -, „és én megnyugvást adok
nektek.” Vigasztalannak és megterhelt szívűnek érzed magadat? Keresed-e, hogy a
szíved vágyódása elcsendesedjen? Jézus mindnyájunkat arra hív, hogy megnyugvást
találjunk benne.
Ez a fejezet arra
emlékeztet engem, hogy semmit nem kell egyedül elhordoznunk. Jézus esedezve kér
bennünket, hogy kérjük tőle, hogy vegye át a terhet megfáradt vállainkról, hogy
bízzuk valamennyi gondunkat Őrá. Amikor az Úr elé járulunk, BÍZNUNK kell benne,
hogy Ő megnyugvást fog adni. Fáj a szíved a terhek súlya alatt? Ő azt mondja:
„Az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.” Mennyei Atyánknak ezer meg
ezer útja van, hogy gondoskodjon rólunk, és mi ezekről semmit sem tudunk.
Amikor ezeket a
fejezeteket olvastam, arra jöttem rá, hogy nagyon gyakran a tanítványok
tapasztalata az enyém is volt! Amikor a kísértés viharfelhői gyülekeznek, és
heves villámok villámlanak, és a hullámok körülöttünk sepernek, gyakran egyedül
akarjuk megküzdeni a vihart, elfelejtve, hogy van Valaki, aki segíthet. Ha a
Megváltó ott van a szívünkben, nincs mitől félnünk. Emlékeznünk kell Jézusra,
és Őt hívnunk: „Uram, ments meg minket; mert elveszünk.” Kiáltásunk nem lesz
hiábavaló.
Ha pedig szaván fogjuk
Krisztust, és az Ő gondviselésére bízzuk a szívünket, mi magunk is békét
találunk és lelki nyugalmat. Semmi sem szomoríthat el minket, ha Jézus tesz
minket boldoggá.
Kellie Nixon
Önkéntes, „Tedd és
merd!” Biblia-tábor
Victoria, Ausztrália
Fordította Gősi Csaba
Àmen!
VálaszTörlés