2018. június 26., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - június 26 - KEDD - 2 Korinthus 3


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 43. fejezet 1079. nap

43. A válaszfalak leomlanak

A farizeusokkal történt találkozása után Jézus elhagyta Kapernaumot, átkelt Galileán, és a hegyes országrészbe vonult vissza, Fönícia határvidékére. Nyugat felé nézve láthatta az alant elterülő síkságot, Tírusz és Szidon ősi városait, pogány templomaikkal, nagyszerű palotáikkal, piacaikkal, hajókkal teli kikötőikkel. Azon túl hullámzott hatalmasan a kék Földközi-tenger, amelyen át az evangélium küldötteinek vinniük kellett az örömhírt a világ nagy birodalmának központjába. Ez az idő azonban még nem jött el. Jézus munkája most az volt, hogy előkészítse tanítványait küldetésükre. Azért jött erre a vidékre, mert itt remélte megtalálni azt a nyugalmat, amelyet Bethsaida nem tudott biztosítani. Ám nem ez volt az egyedüli célja az utazás vállalásakor.

"És ímé egy kananeai asszony jővén ki abból a tartományból, kiált vala néki: Uram, Dávidnak fia, könyörülj rajtam! az én leányom az ördögtől gonoszul gyötörtetik " (Mt 15 :22). Ennek a területnek a népe az ősi kananeusokhoz tartozik. Bálványimádók voltak, a zsidók megvetették, gyűlölték őket. Ehhez az osztályhoz tartozott az asszony, aki most Jézushoz jött. Pogány volt, ezért nem élvezhette azokat az előnyöket, melyekben a zsidók naponta részesültek. Sok zsidó élt a föníciaiak között, Krisztus munkájának híre bejárta ezt a vidéket. Néhányan hallgatták igéit, látták csodás műveit. Ez az asszony hallott a prófétáról, aki - mint mondták - mindenféle betegséget meggyógyított. A nő hallott az Ő hatalmáról, és remény gyúlt szívében. Fűtötte az anyai szeretet, s elhatározta, hogy előadja Neki lányának ügyét. Eltökélt szándéka volt, hogy bánatát Jézus elé viszi. Meg kell gyógyítania gyermekét. Sóvárogta a pogány istenek segítségét, de nem nyert megkönnyebbülést. Időnként kísértette a gondolat: mit tehet értem ez a zsidó tanító? Ám jött a hír: Ő mindenféle betegséget meggyógyít, akár szegény, akár gazdag, aki Hozzá fordul segítségért. Elhatározta, hogy nem veszíti el egyetlen reményét.

Krisztus ismerte ennek a nőnek a helyzetét. Tudta, vágyik találkozni Vele, és úgy intézte, hogy az útjába kerüljön. Vigaszt nyújt bánatára, élő példáját adhatja a leckének, amit meg akart tanítani. Ezért hozta tanítványait erre a vidékre. Azt akarta, hogy tudják milyen tudatlanság honol az Izrael földjével határos városokban, falvakban. Azok az emberek, akiknek minden lehetőségük megvolt, hogy megértsék az igazságot, egyáltalán nem ismerték a körülöttük élők szükségleteit. Nem tettek erőfeszítéseket, hogy segítsenek a sötétségben élő lelkeken. A zsidó gőg által emelt válaszfal még a tanítványokat is megakadályozta abban, hogy együttérezzenek a pogány világgal. Ezek a korlátok most ledőltek.

Krisztus nem adott közvetlen választ az asszony kérésére. Úgy fogadta a megvetett nép képviselőjét, ahogyan a zsidók tették volna. Így akarta láthatóvá tenni tanítványai előtt azt a hűvös és szívtelen magatartást, amit a zsidók az ilyen esetben tanúsítanak, hogy annál nyilvánvalóbb legyen az az irgalmas lelkület, amelyet tanúsítaniuk kellett volna. Ez utóbbit ki is mutatta, amikor ezt követően teljesítette az asszony kérését.

Bár Jézus nem válaszolt, az asszony nem veszítette el hitét. Amint továbbhaladt, mintha nem is hallotta volna a nőt, emez követte, és folytatta a kérlelést. A tanítványokat bosszantotta az asszony alkalmatlankodása, és megkérték Jézust, küldje el.

Látták, hogy Mesterük közömbösen kezeli a nőt, ezért feltételezték, hogy a zsidók kananeusokkal szembeni előítélete tetszik neki. Azonban az asszony az irgalmas Üdvözítőnek terjesztette elő kérelmét, és Jézus válaszul a tanítványok kérésére így szólt: "Nem küldettem csak az Izrael házának elveszett juhaihoz" (Mt 15:24). Noha a válasz látszólag összhangban állt a zsidók előítéletével, rejtett szemrehányást tartalmazott a tanítványoknak. Ezt később értették meg, amikor emlékeztette őket arra, amit már sokszor mondott nekik: Ő azért jött a világra, hogy mindenkit megmentsen, aki elfogadja Őt.

Az asszony még nyíltabban sürgette ügyét, leborult Krisztus lábához, és felkiáltott: "Uram, légy segítségül nékem!" (Mt 15 : 25). Jézus látszólag még mindig elutasította a könyörgést, és a zsidók érzéketlen előítéleteinek megfelelően így felelt: "Nem jó a fiak kenyerét elvenni, és az ebeknek vetni" (Mt 15:26). Ezzel látszólag azt állította, hogy nem igazságos az Isten választott népének járó áldásokat idegeneknek, Izraellel ellenséges népeknek eltékozolni. Ez a válasz teljesen kiábrándított volna egy kevésbé őszinte esdeklőt. A nő azonban tudta, hogy eljött a nagy lehetőség. Jézus látszólagos elutasítása mögött el nem rejthető könyörületességet látott. "Úgy van, Uram; - felelte - de hiszen az ebek is esznek a morzsalékokból, amik az ő uruknak asztaláról aláhullanak" (Mt 15:2'7). Miközben a házigazda gyermekei az apa asztalánál esznek, a kutyák sem maradnak éhen. Megehetik az asztalról lehulló morzsalékot, s ez bőségesen elég nékik. Hasonlóképpen miközben Izrael oly sok áldást kapott, neki nem jut egy rész ebből? Úgy nézett föl, mint egy kutya; nem kérhet egy morzsát bőkezűségéből?

Mai Bibliai szakasz: 2 Korinthus 3

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Pál apostol emlékezteti a korinthusi hívőket, hogy nincs szüksége ajánlólevélre, amiben jellemzi magát (3:1). Puszta jelenlétük tesz bizonyságot Pál mellett és a hívek jelleme mellett. Ezen felül az életük tanúskodik lelki útjukról. „Nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével van felírva; és nem kőtáblára, hanem a szívek hústábláira  (3. vers – új prot. ford.).

Pál lelkipásztorként cselekszik. Törődik velük. Tudom mit érzett Pál, mert lelkészként – aki most lelkészeket tanítok – elmondhatom, hogy szeretek hallani korábbi gyülekezeti tagjaimról. Együtt örülök velük, amikor jó híreket hallok, máskor pedig együtt sírok velük. A szívünk összeforrt, még akkor is, ha nem túl gyakran értesülök felőlük.

Ezután Pál ellentétbe állítja szolgálatát Mózesével (amit segítenek megérteni az alábbiak).

Mózes szolgálata
Dicsőséges szolgálat, ami ugyanakkor halált és kárhoztatást is hozott (2Kor 3:7, 9)
Betűkkel kőtáblákra vésett szolgálat (2Kor 3:7)
Ideiglenes és elhalványuló dicsőséggel járt (2Kor 3:7, 9-11)
Mózes leplet viselt, hogy eltakarja az átmeneti dicsőség fényét (2Kor 3:13)
Mózes olvasóinak elméje zárt, szívükön lepel van (2Kor 3:14-15)

Pál szolgálata
Az életadó Lélek szolgálata, aki igazságot hoz (2Kor 3:8 vö. 2Kor 3:6)
Az emberi szívek tábláira íródott (2Kor 3:3)
Magasztosabb szolgálat, fényesebb, örökké tartó dicsőséggel (2Kor 3:8-11)
Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén” (2Kor 3:18)
Akik az Úrhoz térnek, azokról lehull a lepel (2Kor 3:16)
Mindenekfelett ez a „Léleknek szolgálata”, ami „még inkább dicsőséges” (8. vers). Mózes valójában előre mutatott a jelenre a „régi szövetség” által. Ez nem két különböző szövetség, hanem arról van szó, hogy Mózes tanításáról a lepel… csak Krisztusban tűnik el” (14. vers). Más szavakkal: Mózes szavai és tettei Jézus Krisztusra, a megígért Messiásra mutattak előre.

Michael W. Campbell, Ph.D

150. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  42-44. fejezeteihez (június 24-30).

Ahogyan korábbi olvasmányok során már megosztottam, én vagyok a tékozló lány, aki Krisztustól eltávolodott, aztán visszatért hozzá. Ezek a fejezetek sokatmondóak számomra a múltbeli és jelenlegi életemre nézve, éspedig abban az értelemben, hogy mennyire szoros kapcsolatot kell ápolnom Krisztussal életem során.

Sokan és sokat tudunk erről beszélni, de járjuk-e azt az utat, amiről beszélünk? Nem csak külső megjelenésben, hanem legbelül – valóban keresztre feszítjük-e énünket Krisztusnak? A farizeusok és időnként még a tanítványok is annyira a külsőségeknek és saját maguknak szentelték magukat, hogy szem elől tévesztették az előttük lévő küldetést.

Tekinthetünk úgy a mellettünk élőkre, mint pogányokra, és magunkat különbnek tarthatjuk a másiknál, de így elmulasztjuk a lehetőséget, hogy Krisztus szeretetét bemutassuk neki.

Végül azon kaphatjuk magunkat, hogy prédikálunk nekik, ahelyett, hogy szeretnénk őket. Annyira kritikusak lehetünk másokkal szemben, hogy hogyan néznek ki, vagy mit tesznek, hogy végül rosszabbá válunk, mint ők maguk.

Jézus tudatja velünk, hogy a társadalmi rang és helyzet gyűlöletes számára, hogy mindannyian egyenlőek vagyunk, és egyetértésben kellene lennünk, nem ítélkezni, hanem szeretni.  A gyülekezetem szeretete és elfogadása volt az, ami lelki értelemben segített hazatérnem. Ez a szeretet tette lehetővé számomra aztán, hogy képes legyek szeretet adni azoknak, akik hozzám hasonló háttérből jöttek.

Jill Simpson Palffy
Westminster adventista gyülekezet
Dél-Karolina, USA
Fordította Gősi Csaba


1 megjegyzés: