Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Az apostolok története 52. fejezet 1493. nap
Péter megőrizte szívében Krisztus újra jövetelére vonatkozó
élő reménységet és biztosította a gyülekezetet, miszerint a Megváltó ígérete:
"És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz
veszlek titeket" (Ján. 14, 3.) - egészen bizonyosan beteljesül. Ha a
megpróbáltaknak és hűségeseknek úgy tűnik fel, hogy az Úr sokáig késik
eljövetelével, az apostol biztosítja őket: "Nem késik el az ígérettel az
Úr; mint némelyek késedelemnek tartják, hanem hosszan tűr érettünk, nem
akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson. Az
Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj, amikor az egek ropogva
elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak és a föld és a rajta levő dolgok
is megégnek. Mivelhogy azért mindezek felbomlanak, milyeneknek kell lennetek
néktek szent életben és kegyességben, akik várjátok és sóvárogjátok az Isten
napjának eljövetelét, amelyért az egek tűzbe borulva felbomlanak, és az elemek
égve megolvadnak!
"Annakokáért szeretteim, ezeket várván, igyekezzetek,
hogy szeplő nélkül és hiba nélkül valóknak találjon titeket békességben.
Urunknak hosszútűrését idvességnek tartsátok. Őrizkedjetek, hogy az
istentelenek tévelygéseitől elragadtatva, a saját erősségetekből ki ne essetek;
hanem növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus
Krisztusunknak ismeretében."
Isten gondviselése volt, hogy Péter apostol Rómában
fejezhette be lelkipásztori szolgálatát; Néró császár elrendelte bebörtönzését,
Pál utolsó fogsága idején. Így tehát a küzdelemben megőszült két apostolnak,
kiket eltérő működési körük hosszú éveken át elválasztott egymástól, most
együtt kellett bizonyságot tenni Krisztusról, a világ fővárosában; együtt hullatták
vérüket, mint magvetést, szentek és mártírok aratására.
Amióta Péter, Krisztus megtagadása után, újból elfoglalta
helyét az apostolok között, minden veszéllyel bátran szembeszállva, a
megfeszített, feltámadott és mennybe szállt Megváltót rettenthetetlen
bátorsággal hirdette. Római börtönében visszaemlékezett arra, hogy Jézus egykor
így szólt hozzá: "Bizony, bizony mondom néked, amikor ifjabb valál,
felövezéd magadat, és oda mégy vala, ahová akaród; mikor pedig megöregszel,
kinyújtod a te kezedet és más övez fel téged, és oda visz, ahova nem
akarod." (János 21, 18.) Ezzel Jézus pontosan megjelölte, hogy Péter
mártírhalált szenved; még karjainak kifeszítését is a kereszten, előre
megjövendölte.
Pétert, aki a rómaiak szemében zsidó és jövevény volt, megkorbácsolásra
és keresztre feszítésre ítélték. Mikor az apostol erről a borzalmas ítéletről
értesült, arra a súlyos bűnére gondolt, melyet elkövetett, amikor Jézust,
kihallgatásának órájában megtagadta. Aki egykor annyira irtózott a kereszt
hordozásától, most öröm töltötte el, hogy odaadhatta életét az evangéliumért.
Az az érzése volt, hogy reá nézve, aki Urát megtagadta, túl nagy
megtiszteltetés, olyan halállal kiszenvedni, mint ahogy Ura meghalt. Jóllehet
bűnét őszintén megbánta és Krisztustól is bocsánatot nyert, amit a juhok és a
nyáj legeltetésére vonatkozó megbízatás igazolt; ó maga azonban sohasem tudta
megbocsátani eltévelyedését. Még az utolsó, rettenetes óra gyötrelmeinek
gondolata sem tudta enyhíteni szomorúságának és bűnbánatának fájdalmait. Hóhéraitól
tehát, mint utolsó kegyet, azt kérte, hogy fejjel lefelé szegezzék keresztre,
és ezt a kérelmét teljesítették is. Így halt meg Péter, a nagy apostol.
Mai Bibliai szakasz: 1 Királyok
15
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Siralmas
látni, hogy hiába foglalta el a trónt egy másik király Júdában, mégsem történt
semmilyen változás. Általában rengeteg elvárás van az újonnan választott
vezetővel szemben. Az emberek jobb gazdasági kilátást, békét, és egyéni jólétet
várnak. Sok nemzet életében láttuk már ezeket az elvárásokat. A polgárok
Ígéreteket kapnak, és abban a reményben szavaznak, hogy minden jobbra fordul.
De Júdában nem ez volt a helyzet. A Biblia azt mondja, hogy Abija „folytatta
apjának a vétkeit!” Rövid ideig uralkodott, de minden maradt a régiben. Ám őt
követően olyan királyuk lett végre, aki változtatott. „Asa azt tette, amit
helyesnek lát az Úr.” Reformokba kezdett, elsőként megszabadult a
szodomitáktól, elpusztította a bálványokat, és elmozdította a nagyanyját a
királynői székéből, mert kánaáni bálványt készített, és azt imádta.
Milyen hatékony vezető! Azonban minden erőfeszítése ellenére sem sikerült megszabadulnia az áldozóhalmoktól. Ezek imádati helyek voltak egyes magaslatokon, a nyílt vidéken! Közülük sokat meg is találtak a régészek. Amikor Isten népe elfoglalta Kánaán földjét, az Úr megparancsolta nekik, hogy rombolják le az összes ilyen magaslatot. A pusztában a szent sátor volt az imádat helyszíne, később pedig a jeruzsálemi templom lett az a helyszín, ahol Istent dicsőíthették.
Habár Asa mindvégig hűséges volt az Úrhoz, elkövetett egy hibát. Összeszedte a kincseket az Úr templomából, és elvitte őket Benhadádnak, a pogány szíriai királynak, és felajánlotta neki a kincseket, amelyek az Úr templomához tartoztak, azt remélve, hogy majd segít neki elrendezni a dolgait Baásával, aki megölte Jeroboám fiát, és egész Izráel királya lett. Azzal, hogy átadta a szíriai királynak a templom kincseit, Asa azt remélte, hogy ezzel biztosítja a szíriai király segítségét Baása ellen, aki elfoglalta Júdea egy részét. Ahelyett, hogy a bizalmát az Úrba helyezte volna, Asa a saját útját járta, és fizetett a szíriai királynak, hogy elérhesse a céljait. Isten nem áldhatja meg a pogány királyokkal kötött szövetségeket. Amikor Asa megöregedett, betegség érte a lábát és meghalt. Sajnos a legtöbb júdai folytatta a hamis istenek imádatát a magaslatokon, és Baása is Jeroboám, az első izraeli király bűnös útját járta. Miért van az, hogy jó vezetés és Istenbe vetett bizalom nélkül hajlamosak vagyunk visszaesni, és a régi útjainkat járni?
Leo Ranzolin
210. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE 52-53. fejezeteihez (augusztus 11-17.).
Mivel a jellem az egyetlen dolog, amit magunkkal
viszünk a mennybe, amikor a végső trombitaszó felharsan, időnként aggódunk
amiatt, hogy hogyan tökéletesítsük. Amikor azonban a tökéletességre törekszünk,
az eredmény nem lesz kézzelfogható, és így egyfajta csalódást élünk át, és
olyan érzésünk lesz, hogy messze vagyunk a célunktól. A hiba, amit elkövetünk,
az, hogy önhittek vagyunk. Figyelembe kellene vennünk, hogy a jellemünk nem tud
változni, hacsak nem Krisztus él bennünk.
Péternek, csak úgy mint Jánosnak, harcolnia
kellett a perfekcionizmusa ellen, amíg meg nem értették a kulcsot. Mindketten
úgy kezdték Jézussal való járásukat, hogy a tökéletesség felé tartottak, és az
útjuk végén a cél megvalósult - Őbenne. Péter, aki egyszer megtagadta Jézust,
már nem félt meghalni Őérte a szolgálata végén. János jellemében a
nagyravágyás, féltékenység és lobbanékonyság jeleit mutatta, azonban miután
tanúja volt a csodáknak, melyeket Jézus tett, az iránta való szeretete megnőtt.
A hiúságát elhagyva János úgy döntött, követi Jézust, olyan kockázatnak kitéve
az életét, amilyet talán egyik tanítványtársa sem vállalt volna.
A jellem változása nem azonnal következik be,
hanem fokozatos. Sokan elindulnak ezen az úton, mégis elbátortalanodnak, mert
látszólag nincsen előrehaladás. Sátán kihasználja ezt az érzést, és arra
készteti az embereket, hogy adják fel, és hagyják abba a hit versenyét. Ebből az
okból kifolyólag tisztában kell lennünk azzal, hogy a tökéletesség felé vezető
utat már megmutatták nekünk: emeljük fel tekintetünket Jézusra, nézzük Őt, és
értsük meg, hogy a jellem változása úgy lehetséges, hogy megmásszuk Péter
létráját, ami nem más, mint Jézus Krisztus.
Samuel Rafael
teológiai szemináriumi hallgató
Perui Unió Egyeteme
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés