Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Az apostolok története 53. fejezet 1496. nap
Más alkalommal, még evangéliumi munkájuk kezdetén, Jakab és
János találkoztak egy emberrel, aki anélkül, hogy elfogadott tanítványa lett
volna Krisztusnak, ördögöket űzött az Ő nevében. A tanítványok úgy érezték,
hogy joguk van megtiltani ezt a tevékenységet. Midőn az ügyet Krisztus elé
vitték, rendreutasította őket, mondván: "Ne tiltsátok el őt; mert senki
sincs, aki csodát tesz az én nevemben és mindjárt gonoszul szólhatna
felőlem." (Márk 7, 39.) A tanítványok nem taszíthattak el senkit, aki
bármi úton-módon szíves volt Krisztus iránt. Nem lehettek szűkkeblűek, vagy
zárkózott lelkületűek, hanem ugyanazt a mélységes részvétet kellett
tanúsítaniuk, mint amelyet Mesterüknél tapasztaltak. Jakab és János eleinte azt
hitték, hogy Uruk tekintélyét védik, ha ezt a férfit a munkától eltiltják;
később azonban belátták tévedésüket és elfogadták a rendreutasítást.
János számára igen értékes volt Krisztusnak az a tanítása,
hogy a kegyelemben való növekedéshez és a szolgálatra való készséghez szükséges
tulajdonságok: a szelídlelkűség, a türelem és a szeretet. Mindezeket a
tanításokat gondosan megszívlelte és életmódjában állandóan arra törekedett,
hogy az isteni Mintaképre áthasonuljon. Így jutott el János odáig, hogy
felismerte Krisztus dicsőségét - nem a világi pompát és hatalmat, amelyet
elérni remélt, hanem "az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes vala
kegyelemmel és igazsággal." (Ján. 1, 14.)
János vonzalmának mélysége és bensősége nem Krisztusnak
iránta érzett szeretetéből fakadt, hanem eredménye volt ennek a szeretetnek.
János vágyott arra, hogy hasonlóvá váljék Krisztushoz. Jézus szeretetének
átalakító hatalma szelíddé és alázatossá tette. Elrejtette énjét Jézusban.
János jobban, mint tanítványtársai, átengedte lényét e csodálatos élet hatalmának.
Így elmondhatta: "Az élet megjelent és láttuk..." "És az ő
teljességéből vettünk mindnyájan kegyelmet is kegyelemért." (1. Ján. 1, 2;
Ján, 1, 16.) János tapasztalatból ismerte az Üdvözítőt. Kitörölhetetlenül
bevésődtek szívébe Mesterének tanításai, és valahányszor bizonyságot tett a
Megváltó kegyelméről, egész lényét betöltő szeretete ékesszólássá varázsolta
egyszerű beszédét. Jézus iránt érzett bensőséges szeretete állandóan arra
serkentette, hogy szorosan haladjon oldala mellett. Igaz, hogy az Üdvözítő
szerette mind a tizenkettőt, azonban közülük egyiknek sem volt Jánoséhoz
hasonló fogékony lelkülete. Fiatalabb lévén a többinél, inkább a gyermek
bizalmával és hűségével nyitotta meg szívét Jézus előtt. Így jutott a
többieknél bensőségesebb kapcsolatba Krisztussal és ez képesítette arra, hogy a
Megváltó legmélyebb lelki tanításait közölje az utókorral.
Jézus szereti azokat, akik életükkel az Atyát képviselik,
és János úgy tudott az Atya szeretetéről beszélni, mint senki a tanítványok
közül. Kinyilatkoztatta embertársai előtt, amit bensejében érzett, és
jellemében szemléltette Isten tulajdonságait. Arcán az Úr dicsősége
tükröződött. Az életszentség szépsége, mely életét átalakította, ragyogott
vonásairól. Imádatos szeretettel csüggött az Üdvözítőn; egyedüli óhaja volt,
hogy Hozzá hasonlítson és Vele közösségben élhessen. Jelleme Krisztus jellemét
sugározta.
"Lássátok" - mondotta - "milyen nagy
szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk!... Szeretteim,
most Isten gyermekei vagyunk és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk.
De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk ő hozzá; mert meg
fogjuk őt látni, amint van." (1. Ján. 3, 1. 2.)
Mai Bibliai szakasz: 1 Királyok
18
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ez talán a Biblia egyik legeseménydúsabb fejezete. Illés, továbbra is Isten
hangjának vezetése alatt, bátorságáról tanúbizonyságot téve, találkozóra hívja
Akhábot, Izrael királyát, és a Biblia azt írja, hogy „Akháb pedig Illés elé
ment”, majd „Izrael megrontójának” nevezte őt. Szomorú tény, hogy Akháb neve
arra világít rá, hogy szíve változatlan és megbánás nélküli maradt a három és
fél év szárazság után is, amely idő alatt Baál semmit sem volt képes tenni
Izraelért.
A fejezet talán legkiemelkedőbb pillanata a Kármel-hegyi küzdelem. Illés a
néphez intézett sürgető felhívása a mi időnkben is visszhangzik: „Meddig
sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha pedig a Baál, akkor
őt kövessétek!” Ez az éles kérdés arra emlékeztet minket, hogy nem
szolgálhatunk két úrnak. Nincs helye önteltségnek a tanítványságunkban, amiben
Jézus Krisztust követjük. Vagy szeretjük Jézust, vagy nem. Sokan túl sokáig
éltek abban a hitben, hogy Isten elfogadja a mi részleges alárendelésünket Neki
való teljes alárendeltségként. Illés története arra emlékeztet minket, hogy ez
nem igaz. Minden szívben csak egyetlen trónnak van helye. Bár mindannyian úgy
döntenénk, mint Józsué, aki így szólt: „Én és az én házam népe az Urat
szolgáljuk.”
Milyen csodálatos az a tudat, hogy a mi Istenünk nem olyan, mint Baál! A mi
Istenünk él. Ő valódi. Ő sosem túl elfoglalt ahhoz, hogy válaszoljon a mi
segítségkérésünkre. „Bizony nem szunnyad, nem alszik Izrael őrizője”
(Zsolt 121:4). Baál négyszázötven prófétájának kántálásával és őrjöngő
viselkedésével erős ellentétben áll Illés őszinte, hő és alázatos imájának
feljegyzése. Azt pedig tudjuk, hogy Isten elfogadta az imáját – mivel Isten
tűzzel válaszolt.
Miután a mennyből tűz jött alá, és megvilágította a hegytetőt, a Biblia
arról számol be, hogy Illés esőért imádkozott – nem egyszer vagy kétszer, hanem
hétszer. Isten csak a hetedik ima után válaszolt egy emberkéz nagyságú felhővel
kelet felől. Miért nem válaszolt Isten Illésnek már az első imája után? Az a
gyanúm, Isten emlékezteti akarta Illést, hogy ez nem róla szól. Gondolj bele,
hogy kellett hangoznia az imádságának? Minél tovább imádkozott, annál inkább
megüresítette magát az énjétől, míg végül így kiáltott: „Uram, ez nem rólam
szól! Ez egyedül csak Rólad szól!” Amint eljutott Illés erre a következtetésre,
meglátta a felhőt – és a hite az sugallta, hogy ez elég lesz; Isten
megválaszolta az imáját. Bárcsak mi is mindig oda tudnánk figyelni arra, hogy
az énünk ne álljon az utunkba! Ha szeretjük Jézust, akkor a történet csak róla
szól.
Charissa Fong
210. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE 52-53. fejezeteihez (augusztus 11-17.).
Mivel a jellem az egyetlen dolog, amit magunkkal
viszünk a mennybe, amikor a végső trombitaszó felharsan, időnként aggódunk
amiatt, hogy hogyan tökéletesítsük. Amikor azonban a tökéletességre törekszünk,
az eredmény nem lesz kézzelfogható, és így egyfajta csalódást élünk át, és
olyan érzésünk lesz, hogy messze vagyunk a célunktól. A hiba, amit elkövetünk,
az, hogy önhittek vagyunk. Figyelembe kellene vennünk, hogy a jellemünk nem tud
változni, hacsak nem Krisztus él bennünk.
Péternek, csak úgy mint Jánosnak, harcolnia
kellett a perfekcionizmusa ellen, amíg meg nem értették a kulcsot. Mindketten
úgy kezdték Jézussal való járásukat, hogy a tökéletesség felé tartottak, és az
útjuk végén a cél megvalósult - Őbenne. Péter, aki egyszer megtagadta Jézust,
már nem félt meghalni Őérte a szolgálata végén. János jellemében a
nagyravágyás, féltékenység és lobbanékonyság jeleit mutatta, azonban miután tanúja
volt a csodáknak, melyeket Jézus tett, az iránta való szeretete megnőtt. A
hiúságát elhagyva János úgy döntött, követi Jézust, olyan kockázatnak kitéve az
életét, amilyet talán egyik tanítványtársa sem vállalt volna.
A jellem változása nem azonnal következik be,
hanem fokozatos. Sokan elindulnak ezen az úton, mégis elbátortalanodnak, mert
látszólag nincsen előrehaladás. Sátán kihasználja ezt az érzést, és arra
készteti az embereket, hogy adják fel, és hagyják abba a hit versenyét. Ebből
az okból kifolyólag tisztában kell lennünk azzal, hogy a tökéletesség felé
vezető utat már megmutatták nekünk: emeljük fel tekintetünket Jézusra, nézzük
Őt, és értsük meg, hogy a jellem változása úgy lehetséges, hogy megmásszuk
Péter létráját, ami nem más, mint Jézus Krisztus.
Samuel Rafael
teológiai szemináriumi hallgató
Perui Unió Egyeteme
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés