Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Gondolatok Mózes második könyve 26. fejezetéből
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=ex%2026&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=ex%2026&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
A szentély - miskán - kifejezés rokonságban van a sekina kifejezéssel, amely a szentélyt betöltő, Isten jelenlétét jelző dicsőségét jelenti. Ez lesz a sátor, vagy Isten lakhelye, ahol népe között lakhat. Az alapos leírás és tervrajz, amelyet Isten biztosított a szentély építéséhez, jelzi azt, hogy Isten milyen fontosságot tulajdonít az istentiszteletnek és a megváltási terv ismeretének. A sátorlapokat finom kék, bíbor, piros és karmazsin színű lenfonálból a legügyesebb szakembereknek kellett elkészíteni. A szentélyt (szenthelyet) a szentek szentjétől egy függöny választotta el. Minden részletét pontosan kellett megvalósítani.
Ez egy példa számunkra is, hogy milyen fontos az istentisztelet Teremtőnk szemében. Amikor eljövünk imádni őt, a hangsúly ne önmagunkon legyen, hanem Ő álljon a középpontban! Az Ő jelenlétébe legjobb ruhánkban, tiszteletteljes magatartással, és a bűnbánat lelkületével érkezzünk! Manapság az istentiszteleteink egocentrikusak lettek, hiszen arra összpontosítunk, hogy mi jól érezzük magunkat. Azt kérdezzük, hogy mit kapunk az istentisztelettől, és ennek következtében érzéseink és tapasztalataink kapnak központi szerepet. Tehát, ha nem érezzük magunkat kényelmesen, vagy mi okozunk kényelmetlenséget másoknak, az minden mást felülír. Ám ez teljesen különbözik attól, ahogyan Mózes második könyve az istentiszteletet ábrázolja a szent sátor építése közben. Itt egy olyan tapasztalatot láthatunk, amelynek középpontjában Isten áll, s amely illő magatartást követel meg: a legjobbat, amit Izrael fel tudott ajánlani. Hogy van ez velünk ma? Amikor Istenhez jövünk, vajon tisztán érkezünk, a legjobb ruhánkban, és tisztelettel, igazságban imádjuk Őt? A szentély komoly tanítással szolgált Izrael számára, miközben Isten megváltó tette kibontakozott a nép előtt.
Michael Hasel
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy ne önző indítékból származzon, hanem az irántad való szeretetbő! Adjad, hogy minden alkalommal meglássa Te dicsőségedet, Jézus nevében. Ámen!
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 14. fejezet
14. fejezet – SODOMA PUSZTULÁSA (3. rész)
Az angyalok felfedték Lótnak küldetésük célját: "[...] elvesztjük e helyet, mivelhogy ezek kiáltása nagyra nőtt az Úr előtt; és az Úr küldött minket, hogy elveszítsük ezt" (1Móz 19:13). Az idegenek, akiket Lót védeni próbált, most megígérték, hogy megvédik őt, és megmentik családjának minden tagját, aki vele elmenekül a gonosz városból. A csőcselék kimerült és eltávozott, Lót pedig elment, hogy figyelmeztesse gyermekeit. Elismételte nekik az angyalok szavát: "[...] keljetek fel, menjetek ki e helyből, mert elveszti az Úr e várost" (1Móz 19:14). De azt hitték, hogy Lót tréfál. Nevettek babonás félelmén. Lányai férjük befolyása alatt álltak. Elég gazdagok voltak. A veszély semmi jelét nem észlelték. Minden úgy volt, ahogy azelőtt. Nagy vagyonuk volt, és lehetetlennek tartották, hogy a gyönyörű Sodoma elpusztul.
Lót szomorúan tért haza, és elmondta kudarcának történetét. Az angyalok megparancsolták, keljen fel, vegye feleségét és a még otthon levő két lányát, és hagyja el a várost. De Lót késlekedett. Bár naponta aggodalommal szemlélte az erőszakos cselekményeket, de nem volt igazán fogalma a gonosz város lealjasító és förtelmes romlottságáról. Nem fogta fel, hogy Isten kénytelen büntető ítéletével határt szabni a bűnnek. Gyermekei közül volt, aki ragaszkodott Sodomához, és felesége nem akart nélkülük távozni. Az a gondolat, hogy otthagyja azokat, akik a legdrágábbak számára a földön, több volt, mint amit Lót el tudott viselni. Nehéz volt elhagyni fényűző otthonát és mindazt a gazdagságot, amit egész életének munkájával szerzett, és nincstelen vándorként elmenni. Megbénította a fájdalom, és nem tudta rászánni magát a távozásra. Isten angyalai nélkül mindnyájan elpusztultak volna Sodoma romjai között. A mennyei követek kézen fogták őt, feleségét és lányait, és kivezették őket a városból.
Az angyalok ott magukra hagyták őket, és visszafordultak Sodomába, hogy elvégezzék a pusztítás munkáját. Valaki más - akivel Ábrahám vitába szállt - most Lóthoz szólt. A síkság összes városában még tíz igaz embert sem lehetett találni, de a pátriárka imájára válaszul Isten kiragadta a pusztulásból az egyetlen embert, aki félte őt. A parancs megdöbbentő erővel hangzott el: "[...] Mentsd meg a te életedet, hátra ne tekints, és meg ne állj a környéken; a hegyre menekülj, hogy el ne vessz" (1Móz 19:17). Most végzetes lenne a tétovázás vagy halogatás. Egyetlen késleltető pillantás a romlásra ítélt városra; pillanatnyi megtorpanás, szép otthonuk elhagyása feletti sajnálkozás az életükbe kerülne. Isten ítéletének vihara csak addig várt, amíg ezek a szegény menekülők biztonságba jutottak.
A lesújtott és megriadt Lót úgy érezte, nem tudja megtenni, amit kérnek tőle; félt, hogy valami rossz éri és halál fenyegeti. Amíg e gonosz városban hitetlenek között élt, hite meggyengült. A menny Fejedelme mellette volt, mégis úgy könyörgött életéért, mintha Isten, aki figyelmet és szeretetet tanúsított iránta, nem őrizné meg továbbra is. Teljesen a mennyei követre kellett volna bíznia magát; minden kérdés és kétely nélkül az Úr kezébe kellett volna tennie akaratát és életét. De ahogyan oly sokan mások is, saját elképzelését akarta követni: "Imhol az a város közel van, hogy oda fussak, kicsiny is, hadd meneküljek kérlek oda, lám kicsin az; és én életben maradok" (1Móz 19:20). Az említett város Béla volt, később Czóárnak nevezték. Csak néhány mérföldnyire volt Sodomától, és ahhoz hasonlóan romlott volt. Isten azt is pusztulásra ítélte. De Lót kérte az Urat, hogy kímélje meg azt a várost, azt bizonyítva, hogy ez csak egy kis kérés. Kívánsága teljesült. Az Úr megígérte neki: "[...] tekintek rád e dologban is, és nem pusztítom el a várost, amelyről szólottál" (1Móz 19:21). Ó! milyen irgalmas az Isten tévelygő teremtményeihez!
