Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Gondolatok Mózes második könyve 40. fejezetéből
A fejezetet itt olvashatod el a
Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=ex%2040&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=ex%2040&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet
üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod
meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Mózes második könyvének 35-40. fejezete
azt az istentiszteleti mintát mutatják be, amely tovább folytatódott a
templomon belül, ugyanakkor Izrael népének mindennapi életét is mindvégig
áthatotta. Istennek az volt a szándéka, hogy népének minden generációja
tanulmányozza és ismerje meg azt a megváltási tervet, amelyet Ő készített
számukra. Isten ma is szeretne életünk része lenni, és útmutatást adni Igéjén
keresztül. Ahogy a templom készítőinek munkája közben is történt, Isten
bennünket is megáld azzal az ismerettel és bölcsességgel, amely ahhoz
szükséges, hogy elvégezzük az általa ránk bízott munkát ezen a Földön.
Istentiszteletünk része, hogy minderre engedelmességgel és Isten bibliai
előírásainak hűséges követésével válaszolunk. Isten népe hálás szívvel hoz
ajándékokat, tizedet és adományokat az Úr oltárára. Ez döntő fontosságú része
az istentiszteletnek.
Mózes második könyvének 40. fejezete a
Teremtő és az ember közötti kapcsolat betetőzése. Láthatjuk, hogy a szentély és
annak minden egyes berendezési tárgya Isten által fölkent, és megszentelt. Mind
Isten jelenlétének fogadására szenteltettek és tisztíttattak meg. A sátor
készítőinek munkája elnyeri Isten jóváhagyását, amikor az Úr megáldja a
szentélyt és betölti jelenlétével. Nappal egy felhőoszlop, éjjel pedig
tűzoszlop által vezeti népét a közöttük jelenlévő Isten. Kétség sem férhet
ahhoz, hogy Isten maga a szeretet, amint arra törekszik, hogy helyreállítsa a
bensőséges kapcsolatot velünk. A szentélyen keresztül közelebb jön hozzánk,
hogy vezessen, óvjon, és népének igaz célt és üdvösséget adjon. Jézus, mint
főpapunk szolgál értünk a mennyei szentélyben, a szentek szentjében, miközben
mi még ezen a Földön vagyunk. Az a végső célja, hogy velünk lakozhasson, és egy
napon, amikor alászáll az új Jeruzsálem és megnyugszik a Földön (Jel 21:2-4),
akkor az Ő trónja felemeltetik, és mi Vele leszünk az ígéret földjén mindörökké.
Giselle
Sarli Hasel
Ima
éretted:
Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy reménységet adjon neki az a
tudat, hogy a te terved az ő megváltására működik, és bűneire van bocsánat és
megoldás, Jézus nevében. Ámen!
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK
ÉS PRÓFÉTÁK 17. fejezet
17.
fejezet – JÁKÓB MENEKÜLÉSE ÉS SZÁMKIVETÉSE (3. rész)
Időnket,
képességeinket, javainkat szánjuk oda szent áldozatként neki, aki ezeket az
áldásokat gondjainkra bízta. Valahányszor rendkívüli szabadítását tapasztaljuk,
vagy új és váratlan segítséget nyújt, ismerjük fel Isten jóságát. Ne csak
szavakkal mondjunk hálát, hanem Jákóbhoz hasonlóan ügyére szánt ajándékokkal és
adományokkal is. Mivel Istentől állandóan áldást kapunk, nekünk is állandóan
adnunk kell.
"Valamit
adándasz nékem" - mondta Jákób - "annak tizedét néked adom." Mi,
akik az evangélium teljes világosságát és kiváltságait élvezzük, kevesebbet
adjunk-e Istennek, mint azok, akik a korábbi, kevésbé kedvező korban éltek?
Nem! Ahogy nagyobbak azok az áldások, amelyeket élvezünk, nem nőnek-e hasonlóan
a kötelességeink is? De milyen kevéssé értékeljük a menny ajándékát. Hiába
próbálkozunk matematikai szabályok alapján - idővel, pénzzel és szeretettel -
mérni azt a felmérhetetlen szeretetet és azt a felfoghatatlan értékű ajándékot!
Tized Krisztusnak! Ó! sovány alamizsna, szégyenteljes viszonzása annak, ami oly
sokba került! Krisztus a Golgota keresztjéről fenntartás nélküli
odaszentelődésre szólít. Szenteljük Istennek egész lényünket és mindent, amink
van!
Az
Isten ígéreteibe vetett új és megingathatatlan hittel és a mennyei angyalok
jelenlétének és oltalmának bizonyosságával folytatta útját Jákób a "[...]
napkeletre lakók földére" (1Móz 29:1). De milyen más volt az ő érkezése,
mint majdnem száz évvel korábban Ábrahám követéé! A szolga teveháton utazó
kísérettel és gazdag arany- és ezüst ajándékokkal jött. A fiú pedig magányos,
feltört lábú vándorként. Semmije nem volt, kivéve a botját. Ábrahám szolgájához
hasonlóan Jákób is megállt a kútnál, és ott találkozott Rákhellel, Lábán
kisebbik lányával. Most Jákób volt az, aki szolgálatot tett: elgördítette a
követ a kútról és megitatta a nyájat. Miután megmondta, hogy rokon, szívesen
fogadták Lábán otthonában. Bár hozomány és kísérők nélkül jött, néhány hét
alatt kiderült, milyen szorgalmas, ügyes, és kérték, hogy maradjon ott.
Megállapodtak abban, hogy Jákób hét évig szolgál Rákhel kezéért.
Az
ősi szokások megkívánták, hogy a vőlegény a házasság megkötése előtt felesége
atyjának egy összeget tegyen le, vagy azzal egyenértékű birtokot adjon - ahogy
a körülményei megengedik. Ezt biztosítéknak tekintették a házassági
kapcsolathoz. Az apák nem látták lányuk boldogságát biztosítva egy olyan ember
mellett, aki nem készült fel családja eltartására. Ha nem tudott elég jól
gazdálkodni, jószágot és földet szerezni, félő volt, hogy a házasok rosszul
fognak élni. Azt pedig, aki semmit sem tudott fizetni a feleségéért, próbára
tették. A megkívánt hozomány értékének megfelelő ideig dolgozhatott annak a
lánynak az atyjánál, akit szeretett. Amennyiben a kérő becsületesen szolgált,
és más dolgokban is derék embernek bizonyult, feleségül kapta a lányt, és általában
az apa a hozományt, amit kapott a házasságkötéskor, lányának adta. Rákhel és
Lea esetében azonban Lábán önzően megtartotta a hozományt, amit nekik kellett
volna adnia. Lányai hivatkoztak is erre, mielőtt elköltöztek Mezopotámiából.
Ezt mondták: "[...] minket eladott, és értékünket is teljesen
megemésztette" (1Móz 31:15).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése