Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Gondolatok Mózes második könyve 35. fejezetéből
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=ex%2035&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=ex%2035&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Isten közvetlen és személyes kapcsolata Mózessel minden bizonnyal megújulást indíthatott el a zsidó nép között. Izraelnek fel kellett vállalni a saját részét, amikor Mózes összegyűjtötte a népet, hogy közölje vele Isten üzenetét és tervét (2Móz 35:1). A néptől adományokat kellett gyűjteni Isten sátorának, az ő lakhelyének építésére, ahol az Ő jelenléte folyamatosan érzékelhető lesz. A kapcsolatot, amelyet Isten Mózessel fenntartott, ki kellett terjeszteni Izraelre, mint nemzetre. Azonban mielőtt Mózes megismertette volna Isten szentélyre vonatkozó tervét, meg kellett erősíteni a szombat szentségét, ami ennek a kapcsolatnak a sarokköve. Itt láthatjuk Isten parancsolatai megtartásának fontosságát, ahogy előnyt kap magával az élettel szemben is (2Móz 35:2b). Annak ellenére, hogy a szent sátort építették, a nép nem dolgozhatott szombaton, az istentisztelet napján. A szombati istentisztelet fontosabb minden másnál. Az istentisztelet alapja Isten törvénye, így megtörése a szentély építésére való hivatkozással, nem lenne helyes.
Izrael hozzájárult Isten szentélyének építéséhez, és a készséges lelkület nyilvánvaló volt közöttük. A szabad akaratból való adakozás lelkülete ötször kerül említésre (2Móz 35:5, 21, 26, 29). Bár nagyon fontos kiemelni Isten törvényének fontosságát, ám Isten imádata a szabad döntésen alapul. Az engedelmes lélek a hálatelt szív gyümölcse, és ez az igazi imádat lelkülete. Az Isten törvényének való engedelmesség és a hálás szív az alapja a szentély építésével megalapított istentiszteletnek. A nép által hozott adomány szívük állapotának függvénye volt. Az értékes arany, bronz és ritka kövek szépsége csak azért kellett, hogy tetsszen a szemnek, hogy emlékeztessen az Isten és népe közötti kapcsolat szépségére. A szent sátornál alkalmazott szimbólumok nemcsak az Isten és népe közötti kapcsolatot alapozzák meg, hanem az egész emberiséggel vállalt közösséget.
Elgondolkodtató kérdések: Vajon Isten szentélyének és ábrázolásainak szépsége ellentétes-e Mózes második könyve 20. fejezetének 4. versében található paranccsal? Mi a különbség? Egy megfelelő kontextus hogyan adhat új jelentőséget az ábrázolások tartalmának?
Giselle Sarli Hasel
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy fontos szerepet tulajdonítson az istentiszteletnek, hogy semmi se tartsa vissza attól és semmi mással ne próbálja meg helyettesíteni, Jézus nevében. Ámen!
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 15-16. fejezetek
16. fejezet – JÁKÓB ÉS ÉZSAÚ (1. rész)
1 Mózes 25:19-24; 27
Izsák ikerfiai - Jákób és Ézsaú - jelleme és élete élesen különbözött egymástól. Ezt a különbséget Isten angyala megjövendölte születésük előtt. Amikor az angyal Rebeka aggódó imájára válaszként kijelentette, hogy két fiút kap, feltárta neki jövendő történetüket - hogy mindketten hatalmas nép fejévé lesznek, de az egyik nagyobb lesz a másiknál, és a fiatalabb lesz a kiemelkedőbb.
Ézsaú saját kedvét keresve nőtt fel, és minden érdeklődése a jelenre összpontosult. Nem tűrte a korlátozást, és örömét lelte a vadászélet szilaj szabadságában. Egész fiatalon úgy döntött, hogy vadász lesz. Mégis ő volt atyja kedvence. A csendes, békeszerető pásztornak tetszett az idősebb fiú merészsége és ereje, aki félelmet nem ismerve barangolt be hegyet és pusztát, hazatérve vadat vitt atyjának, és elmesélte kalandos életének izgalmas történeteit. A meggondolt, szorgalmas és gondos Jákób, aki többet gondolt a jövőre, mint a jelenre, elégedetten élt otthon, gondozta a nyájat, és művelte a földet. Türelmét és állhatatosságát, gazdaságosságát és óvatosságát anyja értékelte. Jákób érzései mélyek és erősek voltak, gyengédségével és szüntelen figyelmességével sokkal több örömet szerzett anyjának, mint Ézsaú hangoskodó, időnkénti kedvessége. Rebekának Jákób volt a kedvesebb.
Az Ábrahámnak tett és fiának megerősített ígéretek álltak Izsák és Rebeka vágyainak és reményeinek középpontjában. Ézsaú és Jákób jól ismerte ezeket az ígéreteket. Arra tanították őket, hogy az elsőszülöttségi jogot nagyon fontos dolognak tartsák, mert az nemcsak világi javak öröklését foglalta magában, hanem kiemelkedő lelki értékeket is. Az elsőszülöttségi jog birtokosa volt a család papja, és tőle származott a világ eljövendő Megváltója. Másrészről az elsőszülöttségi jog birtokosának kötelezettségei is voltak. Aki örökli majd áldásait, annak Isten szolgálatára kell szentelnie életét. Ábrahámhoz hasonlóan teljesítenie kell Isten kívánalmait. Házasságában, családi kapcsolataiban, a közéletben Isten akaratát kell követnie.
Izsák ismertette fiaival a kiváltságokat és a feltételeket, s világosan megmondta, hogy Ézsaút, az idősebbet illeti meg az elsőszülöttségi jog. De Ézsaúnak nem volt kedve a jámborsághoz, ő nem hajlott a vallásos életre. A lelki elsőszülöttségi joggal járó követelményeket kellemetlen, sőt gyűlölt korlátozásnak tartotta. Isten törvényét, amely az Ábrahámmal kötött szövetség feltétele volt, Ézsaú a szolgaság igájának tekintette. Ki akarta elégíteni vágyait, és semmit sem kívánt annyira, mint hogy azt tehesse, ami neki tetszik. A hatalom és gazdagság, lakmározás és dőzsölés jelentette neki a boldogságot. Szilaj, kószáló, gátlástalan szabad életben lelte kedvét. Rebeka emlékezett az angyal szavaira, és világosabban ítélte meg fiai jellemét, mint férje. Biztos volt abban, hogy Isten ígéretének öröksége Jákóbnak szól. Elismételte Izsáknak az angyal szavait, de az atya az idősebb fiúra összpontosította szeretetét, és nem ingott meg szándékában.
Jákób megtudta anyjától, hogy Isten neki szánta az elsőszülöttségi jogot, és kimondhatatlanul vágyott az ezzel járó kiváltságokra. Nem atyja gazdagsága után sóvárgott, hanem lelki elsőszülöttségi jogra. Istennel beszélgetni, ahogy az igaz Ábrahám tette; engesztelő áldozatot mutatni be családjáért; a választott nép és a megígért Messiás ősatyjává lenni és örökölni a szövetség áldásaiban foglalt múlhatatlan javakat, ezekre a kiváltságokra és erre a megtiszteltetésre vágyott egész szívével. Mindig a jövőre gondolt, és igyekezett megragadni láthatatlan áldásait.
Titkolt vágyódással hallgatta mindazt, amit atyja a lelki elsőszülöttségi jogról mondott; kincsként őrizte azt, amit anyjától megtudott. Éjjel és nappal ez foglalkoztatta, annyira, hogy egész életét betöltő érdeklődéssé vált. Jákób többre értékelte az örök áldásokat, mint a mulandókat, de nem volt tapasztalata Istennel, akit imádott. Szívét nem újította meg Isten kegyelme. Azt hitte, hogy a róla szóló ígéret nem valósulhat meg addig, amíg Ézsaúé az elsőszülöttségi jog. Állandóan azt kutatta, hogyan szerezheti meg azokat az áldásokat, amelyeket bátyja annyira nem becsült, de ami neki olyan értékes volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése