Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Gondolatok Mózes második könyve 39. fejezetéből
A fejezetet itt olvashatod el a
Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=ex%2039&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=ex%2039&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet
üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod
meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
A papi öltözet és a korona gyönyörűek
voltak: Isten eljövendő országára mutattak előre. Ezek a dolgok emlékeztetőül
szolgáltak Isten népével kötött szövetségére és ígéreteire. Mindenki, aki
elfogadja a Jézus által felkínált megváltást, hasonló ruhát fog viselni a
Mennyben, egy új nevet és „Szentség az Úrnak” feliratot a koronán, éppúgy,
ahogy a papi koronán szerepelt (Our Father Cares, 61-62 oldal). Ez a papi ruha
nem tette a földi papokat feljebbvalóvá másoknál, hanem inkább azt mutatta be,
hogy ők kiválasztottak, a népet kell képviselniük Isten előtt. Az efód
drágakövein Izrael nemzetségeinek a nevei szerepeltek. Amikor Jézus meghalt és
feltámadt, Ő lett az igazi pap és azoknak nevei, akik elfogadják az Ő vérét fel
vannak írva a tenyerébe, miközben értünk közbenjár. „Jézus megőrzi azok nevét,
akik nem riadnak vissza az érette hozott áldozattól a hit és szeretet
oltárán... Az engedelmesek, az önfeláldozók és hűségesek neve bele lesz vésve
az Ő tenyerébe... Különleges módon könyörög értük az Atya előtt” (Testimonies
For The Church, 3. kötet, 250-251. oldal).
Isten imádata most a szentek szentjére
fókuszál. Itt vannak azoknak nevei, akik megbánták bűneiket és elfogadták a
Jézus vére általi helyettesítő áldozatot bűneikért, amit Ő bemutat Isten előtt.
A bűnös imája, könyörgése, gyötrelme és vágyai Isten elé kerülnek. A szent
sátor teljességében egy csatorna az ember és Isten között. A szent sátorban
beiktatott istentisztelet egy kommunikációs eszköz volt a bukott ember és Isten
között és az egyetlen módja annak, ahogy helyreálljon mindaz, ami az
Édenkertben elveszett.
Giselle
Sarli Hasel
Ima
éretted:
Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy értékelje azt, hogy szíveden
viseled az Ő nevét, illetve őt magát, Jézus nevében. Ámen!
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK
ÉS PRÓFÉTÁK 17. fejezet
17.
fejezet – JÁKÓB MENEKÜLÉSE ÉS SZÁMKIVETÉSE (2. rész)
Ebben
a látomásban feltárult Jákób előtt a megváltás terve, jóllehet nem teljesen,
csak annyira, amennyire akkor szüksége volt. Az álmában megjelent titokzatos
létra ugyanaz volt, mint amelyre Krisztus Nátánaellel folytatott
beszélgetésében utalt. Azt mondta: "[...] meglátjátok a megnyílt eget, és
az Isten angyalait, amint felszállnak és leszállnak az ember Fiára" (Jn
1:52). Az Isten uralma elleni lázadás előtt Isten és az ember között közvetlen
volt a kapcsolat. Ádám és Éva bűne azonban elválasztotta a földet a mennytől,
és az ember többé nem társaloghatott alkotójával. A világ mégsem maradt
reménytelenül magára. A létra Jézust ábrázolja, aki összekapcsolja a földet a
mennyel. Ha saját érdemeivel nem hidalta volna át a bűn által vájt szakadékot,
a szolgáló angyalok nem tudtak volna érintkezni az elbukott emberrel. Krisztus
kapcsolja össze a gyenge és tehetetlen embert a végtelen erő forrásával.
Isten
mindezt kinyilatkoztatta Jákóbnak álmában. Jóllehet Jákób a kinyilatkoztatás
egy részét értelmével azonnal felfogta, nagy és titokzatos igazságait egy
életen át kutatta és egyre jobban megértette. {PP 184.3}
Jákób
az éjszaka mély csendjében ébredt fel álmából. A látomás fénylő alakjai
eltűntek. Csak a magányos dombok elmosódó vonalaival és a fölé boruló
csillagfényes éggel találkozott most a tekintete. De az az ünnepélyes érzése
volt, hogy Isten van vele. Láthatatlan jelenléte betöltötte a pusztaságot.
"Bizonyára az Úr van e helyen" - mondta - "és én nem tudtam
[...], nem egyéb ez, hanem Istennek háza, és az égnek kapuja." (1Móz
28:16-17).
"És
felkele Jákób reggel, és vevé azt a követ, melyet feje alá tett vala, és
oszlopul állítá fel azt, és olajat önte annak tetejére" (1Móz 28:18).
Ahogy szokás volt fontos eseményekről megemlékezni - Jákób is emléket állított
Isten irgalmának, hogy valahányszor arra jár, megálljon azon a szent helyen, és
imádkozzon az Úrhoz. Béthelnek, vagy "Isten házá"-nak nevezte el azt
a helyet. Mélységes hálával ismételte el azt az ígéretet, hogy Isten vele lesz.
Aztán ünnepélyesen megfogadta: "[...] Ha az Isten velem leénd, és megőriz
engem ezen az úton, amelyen most járok, és ha ételül kenyeret s öltözetül ruhát
adánd nékem; és békességgel térek vissza az én atyámnak házához: akkor az Úr
leénd az én Istenem; és ez a kő, amelyet oszlopul állítottam fel, Isten háza
lészen, és valamit adándasz nékem, annak tizedét néked adom" (1Móz
28:20-22).
Jákób
nem akart ily módon egyezséget kötni Istennel. Az Úr már korábban jólétet ígért
neki. Ez a fogadalom szívből fakadt, amely tele volt hálával Isten szeretetének
és irgalmának bizonyosságáért. Jákób érezte, hogy Istennek igényei vannak vele
szemben, amelyeket tudomásul kell vennie; és hogy Isten kegyének különleges
megnyilvánulásai viszonzást követelnek. Minden kapott áldásra felelnünk kell a
minden jó adomány szerzőjének. A keresztény tekintse át gyakran a múltját,
idézze fel hálával Isten csodálatos szabadításait - hogy támogatta a próbában;
utakat nyitott meg, amikor minden sötétnek és félelmetesnek tűnt; felüdítette,
amikor majdnem elalélt. Lássa meg mindenben a mennyei angyalok gondoskodását. E
megszámlálhatatlanul sok áldást tapasztalva, alázatos és hálás szívvel kérdezze
meg: "Mivel fizessek az Úrnak minden hozzám való jótéteményéért?"
(Zsolt 116:12).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése