MEGHALLGATHATOD itt: https://drive.google.com/folderview?id=0B6R9KENCNxRZSmE2MmpVU19jMzA&us+p=sharing
Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 21. fejezet 285. nap
Így
ábrázolta az atya azt a helyet, amelyet Rúbennek, mint elsőszülött fiúnak el
kellett volna foglalnia; de Héderben elkövetett szörnyű bűne méltatlanná tette
az elsőszülöttségi jog áldására. Jákób ezért így folytatta:
"Állhatatlan,
mint a víz,
nem
leszesz első" (1Móz 49:4).
A
papságot Lévinek adta, a királyságot és a messiási ígéretet Júdának, az örökség
két részét pedig Józsefnek osztotta ki. Rúben törzse sohasem emelkedett magas
rangra Izraelben. Lélekszáma sohasem lett olyan nagy, mint Júda, József vagy
Dán törzséé, és elsőként Rúben törzsének tagjait hurcolták el fogságba.
Életkorban
Simeon és Lévi következett közvetlenül Rúben után. Együtt vettek részt a
sekhemitákon elkövetett kegyetlenségben, és ők voltak a legbűnösebbek József
eladásában is. Róluk ezt jelentette ki:
"Eloszlatom
őket Jákóbban,
és
elszélesztem Izráelben" (1Móz 49:7).
Izrael
megszámlálásakor, amely a Kánaánba történt bevonulásuk előtt volt, Simeon
törzse volt a legkisebb, Mózes utolsó áldásában nem is említette őket.
Kánaánban való letelepedésük alkalmával ez a törzs csak a Júda osztályrészéből
kapott egy kis területet. A Simeon törzséhez tartozó családok, amelyek később
népesebbek lettek, különböző településeket alkottak, és a határon kívüli
területeken telepedtek le. Lévi sem kapott semmi örökséget, kivéve azt a
negyvennyolc várost, amelyek az ország különböző részein szétszórtan feküdt. De
az Isten elleni lázadás idején, amikor a többi törzsek hitehagyók lettek, ők
hűségesek maradtak Jahvéhoz, ezért Isten rájuk bízta a szentély szolgálatát és
így számukra az átok áldássá változott.
Az
elsőszülöttségi jog áldásainak koronáját Júda kapta. Júda
"dicséret"-et jelent. Ez a törzs prófétikus történetében tárult fel:
"Júda!
téged magasztalnak atyádfiai,
kezed
ellenségeidnek nyakán lesz
s
meghajolnak előtted atyáidnak fiai.
Oroszlánkölyök
Júda;
zsákmányt
ejtvén, felmentél, fiam!
Lehevert,
lenyugodott, mint a hím-oroszlán,
és mint
nőstény oroszlán; ki veri őt fel?
Nem
múlik el Júdától a fejedelmi bot,
sem a
vezéri pálca térdei közül;
míg eljő
Siló,
és a
népek néki engednek" (1Móz 49:8-10).
Az
oroszlán, az erdők királya ennek a törzsnek nagyon találó jelképe, mert ebből a
törzsből származott Dávid, és Dávid Fia, Siló, az igazi "Oroszlán Júda
törzséből", aki előtt végül meghajolnak az összes hatalmasságok és minden
népek és nemzetek hódolatukat fejezik ki előtte.
Jákób
legtöbb gyermekének boldog jövőt jövendölt. Utoljára érkezett József nevéhez és
atyai szívének szeretete túláradt, amikor áldást kért "József fejére, a
testvérek közül kiválasztatottnak koponyájára:"
"Termékeny
fa József,
termő ág
a forrás mellett,
ágazata
meghaladja a kőfalat.
Keserítik,
lövöldözik és üldözik a nyilazók:
De
mereven marad kézíve,
feszülten
keze karjai,
Jákób
Hatalmasának kezétől,
onnan,
Izráel pásztorától, kősziklájától.
Atyád
Istenétől, aki segéljen;
a
mindenhatótól, aki megáldjon,
az ég
áldásaival, onnan felülről,
a
mélység áldásaival, mely alant terül,
az emlők
és anyaméh áldásaival.
Atyád
áldásai meghaladják
az ős
hegyek áldásait,
az örök
halmok kiességeit.
Szálljanak
József fejére,
a
testvérek közül kiválasztatottnak koponyájára"
(1Móz
49:22-26)
Jákób
mindig mély és heves érzésű ember volt. Fiai iránt érzett szeretete erős és
gyengéd volt. Hozzájuk intézett áldásában nem találhattak semmiféle
részrehajlást vagy neheztelést. Mindnyájuknak megbocsátott és mindvégig
szerette őket. Atyai gyengédsége mindig csak bátorító és reménykeltő szavakban
fejeződött ki. Isten ereje nyugodott meg rajta, és az isteni ihletés befolyása
alatt az igazság kijelentésére kényszerült, még akkor is, ha ezzel fájdalmat
okozott is fiainak.
Az
utolsó áldások elmondása után Jákób megismételte a temetésére vonatkozó
rendelkezését: "Én az én népemhez takaríttatom, temessetek engem az én
atyáimhoz, ama barlangba, amely a Khitteus Efron mezején van. Abba a barlangba,
mely Kanaán földén Mamré átellenében Makpelahnak mezején van, [...] Oda
temették el Ábrahámot és Sárát az ő feleségét; oda temették Izsákot és Rebekát
az ő feleségét; s oda temettem el Leát is" (1Móz 49:29-31). Így életének
utolsó cselekményében is az Isten ígéretében való hitet fejezte ki.
Jákób
életének utolsó évei csendes, szelíd alkonyatként borultak fáradsággal, gonddal
és küzdelemmel telt napjaira. Sötét felhők gyűltek össze nagyon sokszor élete
ösvénye fölött, de életének napja fényben áldozott le, és a menny csillogása
ragyogta be utolsó óráit. A Szentírás azt mondja: "De lesz egy nap [...]
világosság lesz az estvének idején" (Zak 14:7). "Ügyelj a
feddhetetlenre, nézd a becsületest, mert a jövendő a béke emberéé" (Zsolt
37:37).
Jákób
vétkezett, de nagyon meg is szenvedett érte. Attól a naptól kezdve, amikor bűne
miatt menekülnie kellett atyja sátraiból, évekig gond, fájdalom és bánat lett a
sorsa. Hontalan vándorként messze anyjától - akit soha többé nem látott viszont
- menekültként került idegen országba, Mezopotámiába, ahol hét évig dolgozott
azért a leányért - Rákhelért - akit megszeretett. De csak azért, mert aljasul
becsapták, húsz esztendeig szolgálta kapzsi és telhetetlen rokonát. Szemtanúja
volt rokona gyarapodó gazdagságának. Fiai növekedtek körülötte, de nem sok
örömben volt része az örökösen pörlekedő és megosztott házban. Lehangolta
leánya szégyene, testvéreinek bosszúállása, elkeserítette Rákhel halála, Rúben
természetellenes bűne, Júda bűne, s az a kegyetlen megtévesztő rosszindulat,
ahogyan Józseffel viselkedtek. Milyen hosszú és sötét a rászakadt szerencsétlenségek
sora, amelyeket végig kellett néznie. Újra és újra le kellett aratnia az első
bűnös cselekedet gyümölcsét. Látnia kellett, hogy fiai között megismétlődnek
azok a bűnök, amelyekben ő maga vétkezett. De bármilyen keserű volt is ez a
lecke, nem volt hiábavaló, mert elvégezte munkáját. Bármilyen keserű volt is a
fenyítés, megteremte "az igazságnak békességes gyümölcseit" (Zsid
12:11).
Mai Bibliai szakasz: 2 Sámuel 19
Ez a fejezet a királyság
visszaállításával foglalkozik. Dávid elmenekült Absolon elől, amiért a nép
később hibáztatta őt (2Sám 19:9). Tudni akarták, hogy a király miért van
ennyire csendben most, amikor vissza kellene állítani a monarchiát. Dávid
elvesztett fiát, Absolont gyászolta. Ám rokona, Jóáb (2Sám 17:25; 2Sám 19:13)
odament hozzá, és kérdőre vonta, miért lett hirtelen olyan, mint egy sírós
kisgyerek. Joáb sokkterápiát használ, hogy visszahozza Dávidot a valóságba. Az
egy dolog volt, hogy Dávidnak túl kellett jutnia a fia elvesztésén. Az
pedig egy másik, hogy vissza kellett térnie a palotába. Dávid ekkor nem
tudhatta, hogy kik a barátai, és kik nem. Ezért bevetette diplomáciai
gyakorlatát, első célpontja pedig Júda volt. Elküldött néhányat a megbízhatóbb
emberei közül, hogy menjenek el Júdába, és kérdezzék meg, miért nem ők voltak
az elsők, akik visszahívták királyuknak (2Sám 19:11). Dávid arra utasította
embereit, hogy beszéljenek Amasával, Joáb unokaöccsével, és emlékeztessék arra,
hogy ők régen egy család voltak, és miért nem hívja őt vissza? Felajánlotta
neki a hadsereg parancsnoki helyét is Joáb helyett. Ezzel megnyerte Júda
támogatását (2Sám 19:14), majd elment a Jordán folyóhoz, Júda férfiai pedig
odavonultak, hogy kíséretükben mehessen haza a király.
Dávid életrajzírója ezután Sémei
példáját mutatja be, aki embereivel és Saul fiával jött a király iránti hűségét
kifejezni. Bűnét elismerve járult Dávid elé, hogy üdvözölje őt. Abisai azt
tanácsolta, hogy öljék meg (2Sám 19:21), de Dávid nem engedte meg nekik. A
következő személy, aki a király üdvözlésére jött, Méfibóset volt. Fizikai
állapotát tekintve eléggé el volt hanyagolva, de Dávid szívélyesen
visszafogadta. A lázadás idején Dávid Sibának, szolgájának adta Méfibóset
minden vagyonát (2Sám 16:4), de most arra utasította Sibát, hogy osztozzanak
meg fele-fele arányban Méfibósettel. Méfibóset viszont azt mondta, Siba tartson
meg mindent magának (2Sám 19:30).
Egy 80 éves nagyapa, Barzillai is
eljött Dávidot üdvözölni. Dávid meghívta őt, hogy lakjon a palotában, de
Barzillai úgy érezte, „egy érett fát már nem könnyű kitépni”. Júda népének
egésze, és Izrael népének a fele elment üdvözölni a királyt. Ám az emberek
megosztottak voltak északon és délen is. Az északiak úgy vélték,
mindössze 10%-os joguk van a királyhoz, és délnek nem lenne szabad úgy
viselkednie, mintha egyedül ők lennének a király eltartói. Az írnok 2Sám
19:43-ban azzal fejezi be beszámolóját, hogy érzékelteti velünk Izrael jövőbeni
megosztottságát.
Drága Istenünk! Milyen könnyen be
lehet húzni bennünket a pártoskodásba egy kis pletykával, ami igaznak tűnik,
ahelyett, hogy inkább mélyre ásnánk a te Igédbe! Add nekünk Méfibóset
nagylelkűségét, és Dávid irgalmát, hogy Krisztus lelkületével át tudjunk
hidalni minden megosztottságot!
Jézus nevében kértük mindezt. Ámen.
Jézus nevében kértük mindezt. Ámen.
Koot van Wyk
38. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 21. fejezetéhez
(ápr. 17-23.).
Ennek a fejezetnek
nem az a tanulsága, hogy azt kapod, amit megérdemelsz! József testvérei
kétségkívül sokat szenvedtek az elhordozott bűntudattól és a fájdalomtól, amit
apjuknak okoztak. Ellen White emlékezetünkbe idézi, hogy a következmények e
történetben visszavezethetők Jákob bűneire is. Jákob saját önzése és
tisztességtelensége következtében a fiai olyan felnőttekké váltak, akik
életében szintén az én uralkodik. A bűnnek megvannak a következményei.
Mégis a történet szép kimenetele az, hogy bár
a bűn fájdalmat eredményezett, Isten most is megmutatta, hogy hűséges Róma 8:28
ígéretének megtartásában, hogy minden javukra van azoknak, akik megengedik
Isten vezetését az életükben. József tesztelte testvéreit, hogy megbánták-e
bűnüket és megbízhatóak-e már most, ők pedig átmentek a teszten. Isten
megváltoztatta őket, ahogy az előző fejezetben láttuk, hogy megváltoztatta
Józsefet.
Isten megbocsátott nekik, és most már készek
voltak követni az Ő vezetését – Jákob, a testvérei és József. Isten folytatja
tervét azzal, hogy Jákob családját Gósenbe küldi, ahol felvirágozhatnak, és
olyan nemzetet építhetnek, amelyben Isten megáldja a világ valamennyi népét,
ahogyan Ábrahámnak ígérte.
Ahogy ma ezt olvasod, gondold végig, vajon mi
lehet az, amit Isten tesz az életedben, hogy felülkerekedj azon az útvonalon,
amit magadnak készítettél, miközben ő átalakítja egy újabb történetté, amelynek
gyönyörű vége van!
Lester Merklin
Andrews University
Theological Seminary
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése