2016. április 22., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - április 22 - PÉNTEK - 2 Sámuel 19

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 21. fejezet 285. nap

Így ábrázolta az atya azt a helyet, amelyet Rúbennek, mint elsőszülött fiúnak el kellett volna foglalnia; de Héderben elkövetett szörnyű bűne méltatlanná tette az elsőszülöttségi jog áldására. Jákób ezért így folytatta:

"Állhatatlan, mint a víz,
nem leszesz első" (1Móz 49:4).

A papságot Lévinek adta, a királyságot és a messiási ígéretet Júdának, az örökség két részét pedig Józsefnek osztotta ki. Rúben törzse sohasem emelkedett magas rangra Izraelben. Lélekszáma sohasem lett olyan nagy, mint Júda, József vagy Dán törzséé, és elsőként Rúben törzsének tagjait hurcolták el fogságba.

Életkorban Simeon és Lévi következett közvetlenül Rúben után. Együtt vettek részt a sekhemitákon elkövetett kegyetlenségben, és ők voltak a legbűnösebbek József eladásában is. Róluk ezt jelentette ki:

"Eloszlatom őket Jákóbban,
és elszélesztem Izráelben" (1Móz 49:7).

Izrael megszámlálásakor, amely a Kánaánba történt bevonulásuk előtt volt, Simeon törzse volt a legkisebb, Mózes utolsó áldásában nem is említette őket. Kánaánban való letelepedésük alkalmával ez a törzs csak a Júda osztályrészéből kapott egy kis területet. A Simeon törzséhez tartozó családok, amelyek később népesebbek lettek, különböző településeket alkottak, és a határon kívüli területeken telepedtek le. Lévi sem kapott semmi örökséget, kivéve azt a negyvennyolc várost, amelyek az ország különböző részein szétszórtan feküdt. De az Isten elleni lázadás idején, amikor a többi törzsek hitehagyók lettek, ők hűségesek maradtak Jahvéhoz, ezért Isten rájuk bízta a szentély szolgálatát és így számukra az átok áldássá változott.

Az elsőszülöttségi jog áldásainak koronáját Júda kapta. Júda "dicséret"-et jelent. Ez a törzs prófétikus történetében tárult fel:

"Júda! téged magasztalnak atyádfiai,
kezed ellenségeidnek nyakán lesz
s meghajolnak előtted atyáidnak fiai.
Oroszlánkölyök Júda;
zsákmányt ejtvén, felmentél, fiam!
Lehevert, lenyugodott, mint a hím-oroszlán,
és mint nőstény oroszlán; ki veri őt fel?
Nem múlik el Júdától a fejedelmi bot,
sem a vezéri pálca térdei közül;
míg eljő Siló,
és a népek néki engednek" (1Móz 49:8-10).
Az oroszlán, az erdők királya ennek a törzsnek nagyon találó jelképe, mert ebből a törzsből származott Dávid, és Dávid Fia, Siló, az igazi "Oroszlán Júda törzséből", aki előtt végül meghajolnak az összes hatalmasságok és minden népek és nemzetek hódolatukat fejezik ki előtte.
Jákób legtöbb gyermekének boldog jövőt jövendölt. Utoljára érkezett József nevéhez és atyai szívének szeretete túláradt, amikor áldást kért "József fejére, a testvérek közül kiválasztatottnak koponyájára:"
"Termékeny fa József,
termő ág a forrás mellett,
ágazata meghaladja a kőfalat.
Keserítik, lövöldözik és üldözik a nyilazók:
De mereven marad kézíve,
feszülten keze karjai,
Jákób Hatalmasának kezétől,
onnan, Izráel pásztorától, kősziklájától.
Atyád Istenétől, aki segéljen;
a mindenhatótól, aki megáldjon,
az ég áldásaival, onnan felülről,
a mélység áldásaival, mely alant terül,
az emlők és anyaméh áldásaival.
Atyád áldásai meghaladják
az ős hegyek áldásait,
az örök halmok kiességeit.
Szálljanak József fejére,
a testvérek közül kiválasztatottnak koponyájára"
(1Móz 49:22-26)

Jákób mindig mély és heves érzésű ember volt. Fiai iránt érzett szeretete erős és gyengéd volt. Hozzájuk intézett áldásában nem találhattak semmiféle részrehajlást vagy neheztelést. Mindnyájuknak megbocsátott és mindvégig szerette őket. Atyai gyengédsége mindig csak bátorító és reménykeltő szavakban fejeződött ki. Isten ereje nyugodott meg rajta, és az isteni ihletés befolyása alatt az igazság kijelentésére kényszerült, még akkor is, ha ezzel fájdalmat okozott is fiainak.

Az utolsó áldások elmondása után Jákób megismételte a temetésére vonatkozó rendelkezését: "Én az én népemhez takaríttatom, temessetek engem az én atyáimhoz, ama barlangba, amely a Khitteus Efron mezején van. Abba a barlangba, mely Kanaán földén Mamré átellenében Makpelahnak mezején van, [...] Oda temették el Ábrahámot és Sárát az ő feleségét; oda temették Izsákot és Rebekát az ő feleségét; s oda temettem el Leát is" (1Móz 49:29-31). Így életének utolsó cselekményében is az Isten ígéretében való hitet fejezte ki.

Jákób életének utolsó évei csendes, szelíd alkonyatként borultak fáradsággal, gonddal és küzdelemmel telt napjaira. Sötét felhők gyűltek össze nagyon sokszor élete ösvénye fölött, de életének napja fényben áldozott le, és a menny csillogása ragyogta be utolsó óráit. A Szentírás azt mondja: "De lesz egy nap [...] világosság lesz az estvének idején" (Zak 14:7). "Ügyelj a feddhetetlenre, nézd a becsületest, mert a jövendő a béke emberéé" (Zsolt 37:37).

Jákób vétkezett, de nagyon meg is szenvedett érte. Attól a naptól kezdve, amikor bűne miatt menekülnie kellett atyja sátraiból, évekig gond, fájdalom és bánat lett a sorsa. Hontalan vándorként messze anyjától - akit soha többé nem látott viszont - menekültként került idegen országba, Mezopotámiába, ahol hét évig dolgozott azért a leányért - Rákhelért - akit megszeretett. De csak azért, mert aljasul becsapták, húsz esztendeig szolgálta kapzsi és telhetetlen rokonát. Szemtanúja volt rokona gyarapodó gazdagságának. Fiai növekedtek körülötte, de nem sok örömben volt része az örökösen pörlekedő és megosztott házban. Lehangolta leánya szégyene, testvéreinek bosszúállása, elkeserítette Rákhel halála, Rúben természetellenes bűne, Júda bűne, s az a kegyetlen megtévesztő rosszindulat, ahogyan Józseffel viselkedtek. Milyen hosszú és sötét a rászakadt szerencsétlenségek sora, amelyeket végig kellett néznie. Újra és újra le kellett aratnia az első bűnös cselekedet gyümölcsét. Látnia kellett, hogy fiai között megismétlődnek azok a bűnök, amelyekben ő maga vétkezett. De bármilyen keserű volt is ez a lecke, nem volt hiábavaló, mert elvégezte munkáját. Bármilyen keserű volt is a fenyítés, megteremte "az igazságnak békességes gyümölcseit" (Zsid 12:11).

Mai Bibliai szakasz: 2 Sámuel 19

Ez a fejezet a királyság visszaállításával foglalkozik. Dávid elmenekült Absolon elől, amiért a nép később hibáztatta őt (2Sám 19:9). Tudni akarták, hogy a király miért van ennyire csendben most, amikor vissza kellene állítani a monarchiát. Dávid elvesztett fiát, Absolont gyászolta. Ám rokona, Jóáb (2Sám 17:25; 2Sám 19:13) odament hozzá, és kérdőre vonta, miért lett hirtelen olyan, mint egy sírós kisgyerek. Joáb sokkterápiát használ, hogy visszahozza Dávidot a valóságba. Az egy dolog volt, hogy Dávidnak túl kellett jutnia a fia elvesztésén. Az pedig egy másik, hogy vissza kellett térnie a palotába. Dávid ekkor nem tudhatta, hogy kik a barátai, és kik nem. Ezért bevetette diplomáciai gyakorlatát, első célpontja pedig Júda volt. Elküldött néhányat a megbízhatóbb emberei közül, hogy menjenek el Júdába, és kérdezzék meg, miért nem ők voltak az elsők, akik visszahívták királyuknak (2Sám 19:11). Dávid arra utasította embereit, hogy beszéljenek Amasával, Joáb unokaöccsével, és emlékeztessék arra, hogy ők régen egy család voltak, és miért nem hívja őt vissza? Felajánlotta neki a hadsereg parancsnoki helyét is Joáb helyett. Ezzel megnyerte Júda támogatását (2Sám 19:14), majd elment a Jordán folyóhoz, Júda férfiai pedig odavonultak, hogy kíséretükben mehessen haza a király.

Dávid életrajzírója ezután Sémei példáját mutatja be, aki embereivel és Saul fiával jött a király iránti hűségét kifejezni. Bűnét elismerve járult Dávid elé, hogy üdvözölje őt. Abisai azt tanácsolta, hogy öljék meg (2Sám 19:21), de Dávid nem engedte meg nekik. A következő személy, aki a király üdvözlésére jött, Méfibóset volt. Fizikai állapotát tekintve eléggé el volt hanyagolva, de Dávid szívélyesen visszafogadta. A lázadás idején Dávid Sibának, szolgájának adta Méfibóset minden vagyonát (2Sám 16:4), de most arra utasította Sibát, hogy osztozzanak meg fele-fele arányban Méfibósettel. Méfibóset viszont azt mondta, Siba tartson meg mindent magának (2Sám 19:30).  

Egy 80 éves nagyapa, Barzillai  is eljött Dávidot üdvözölni. Dávid meghívta őt, hogy lakjon a palotában, de Barzillai úgy érezte, „egy érett fát már nem könnyű kitépni”. Júda népének egésze, és Izrael népének a fele elment üdvözölni a királyt. Ám az emberek megosztottak voltak északon és délen is.  Az északiak úgy vélték, mindössze 10%-os joguk van a királyhoz, és délnek nem lenne szabad úgy viselkednie, mintha egyedül ők lennének a király eltartói. Az írnok 2Sám 19:43-ban azzal fejezi be beszámolóját, hogy érzékelteti velünk Izrael jövőbeni megosztottságát.

Drága Istenünk! Milyen könnyen be lehet húzni bennünket a pártoskodásba egy kis pletykával, ami igaznak tűnik, ahelyett, hogy inkább mélyre ásnánk a te Igédbe! Add nekünk Méfibóset nagylelkűségét, és Dávid irgalmát, hogy Krisztus lelkületével át tudjunk hidalni minden megosztottságot!  
Jézus nevében kértük mindezt
. Ámen.

Koot van Wyk

38. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 21. fejezetéhez (ápr. 17-23.).

Ennek a fejezetnek nem az a tanulsága, hogy azt kapod, amit megérdemelsz! József testvérei kétségkívül sokat szenvedtek az elhordozott bűntudattól és a fájdalomtól, amit apjuknak okoztak. Ellen White emlékezetünkbe idézi, hogy a következmények e történetben visszavezethetők Jákob bűneire is. Jákob saját önzése és tisztességtelensége következtében a fiai olyan felnőttekké váltak, akik életében szintén az én uralkodik. A bűnnek megvannak a következményei.

Mégis a történet szép kimenetele az, hogy bár a bűn fájdalmat eredményezett, Isten most is megmutatta, hogy hűséges Róma 8:28 ígéretének megtartásában, hogy minden javukra van azoknak, akik megengedik Isten vezetését az életükben. József tesztelte testvéreit, hogy megbánták-e bűnüket és megbízhatóak-e már most, ők pedig átmentek a teszten. Isten megváltoztatta őket, ahogy az előző fejezetben láttuk, hogy megváltoztatta Józsefet.

Isten megbocsátott nekik, és most már készek voltak követni az Ő vezetését – Jákob, a testvérei és József. Isten folytatja tervét azzal, hogy Jákob családját Gósenbe küldi, ahol felvirágozhatnak, és olyan nemzetet építhetnek, amelyben Isten megáldja a világ valamennyi népét, ahogyan Ábrahámnak ígérte.

Ahogy ma ezt olvasod, gondold végig, vajon mi lehet az, amit Isten tesz az életedben, hogy felülkerekedj azon az útvonalon, amit magadnak készítettél, miközben ő átalakítja egy újabb történetté, amelynek gyönyörű vége van!

Lester Merklin
Andrews University Theological Seminary

Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése