Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Te milyennek látod azt az Istent, Akit Példabeszédek 25 bemutat?
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=P%C3%A9ldabesz%C3%A9dek%2025&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=P%C3%A9ldabesz%C3%A9dek%2025&version=NT-HU
(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
1. Isten a vezetőkre komoly feladatot bízott. Ez a fejezet arról ír, hogy a király feladata kikutatni a vezetés tudományának rejtélyeit. Isten nem közvetlen vezérléssel vezette népét úgy, hogy minden részletet elmondott a királynak. Bölcsességet adott neki, hogy kikutassa, felfedezze Isten akaratát, és megtervezze a nép vezetését. Ehhez minden eszközt, lehetőséget és lelki ajándékot biztosított, de a király csak akkor volt sikeres, ha mindezek mellett szoros és bensőséges kapcsolatot tartott fenn Istennel.
2. Isten komoly feladatot bízott a vezetettekre. A felebaráti szeretet, türelem, egymás elfogadása és megsegítése az ember feladata, valamint az, hogy peres ügyeit egymás között készséggel rendezzék, a hatóságok bevonása nélkül. Ha az Isten által megjavított, helyreállított közösség megvalósul, nem lesz szükség peres ügyek rendezésére.
3. Isten komoly feladatot bízott az emberre ellenségeivel szemben. Isten nemcsak a király feladatát határozza meg, hogy bölcsen vezessen, és nemcsak a nép feladatát, hogy egymást szeresség és ügyeiket istenfélő módon rendezzék, hanem az ellenség irányában is van feladatunk, hogy szeressük ellenségünket, segítsünk neki szükségleteinek kielégítésében. ha éhes adjunk neki enni, ha szomjas, adjunk neki inni stb.
4. Istent lehet megismerni az igaz emberen keresztül. Ebben a fejezetben is igaz az, hogy abból, hogy milyen az igaz ember, Istenről kapunk egy átfogóbb képet. Ilyen az igaz ember és ilyen az Isten ebben a fejezetben:
a. vezetési eszköze az igazságosság
b. nem alkalmaz hízelgést
c. nem törekszik előkelő helyre és pozícióra
d. nem elhamarkodott mások hibáinak feltárásában
e. nemcsak igazat és helyes dolgokat mond, hanem azt is tudja, hogy mikor mondja
f. másokat nem terhel, hanem felüdít
g. türelemmel és szelíd szóval a csökönyösöket is megnyeri
h. nem tanúskodik hamisan
i. az örülőkkel örül és a szomorkodókkal szomorkodik
j. nem generál haragot ember és ember között
k. nem zsémbelődő
l. örül annak, ha jó hírt hozhat
m. képes önuralmat gyakorolni
5. Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:
a. akit megtisztítja népét, mint az ezüstöt, és hasznos eszközt formál belőle
b. aki mindent megtanít az embernek, amire szüksége van életének helyes irányításához
c. aki az embert türelemre, szelídségre, mértékletességre, mások kímélésére tanítja
Olvasmány – E.G. White A NAGY KÜZDELEM 33. fejezet
33. fejezet – AZ ELSŐ NAGY CSALÁS (7. rész)
Mielőtt bárki beléphetne az üdvözültek honába, életét - jellemét és cselekedeteit - Isten megvizsgálja. Mindenkit megítél a könyvek feljegyzései alapján, és mindenkit cselekedetei szerint jutalmaz. Ez az ítélet nem a halálkor történik. Figyeljük meg Pál szavait: Isten "rendelt egy napot, melyen megítéli majd a föld kerekségét igazságban egy férfiú által, kit arra rendelt; bizonyságot tévén mindenkinek az által, hogy feltámasztá őt halottaiból" (Acs 17:31). Az apostol itt világosan kijelentette, hogy Isten egy meghatározott időben ítéli meg a világot. Pál úgy látta, hogy ez a jövőben fog teljesedni.
Júdás ugyanerre az időszakra utal: "Az angyalokat is, akik nem tartották meg fejedelemségüket, hanem elhagyták az ő lakhelyüket, a nagy nap ítéletére örök bilincseken, sötétségben tartotta. " Majd Énok szavait idézi: "Imé eljött az Úr az Ő sok ezer szentjével, hogy ítéletet tartson mindenek felett" (Jud 6.14-15). János kijelenti, hogy látta "a halottakat, nagyokat és kicsinyeket; és könyvek nyittatának meg... és megítéltetének a halottak azokból, amik a könyvekbe voltak írva" (Jel 20:12).
De amennyiben a halottak már most élvezik a menny boldogságát, illetve a pokol lángjai közt gyötrődnek, mi szükség van a későbbi ítéletre? Isten Igéjének e fontos dolgokról szóló tanítása nem homályos, és nem ellentmondó. Az egyszerű ember is megértheti. De melyik tárgyilagos ember képes bölcsességet vagy méltányosságot felfedezni korunk elméletében? Vajon az Isten közelében talán már századokat eltöltő igazak, miután az ítélőszék megvizsgálta ügyüket, megkapják-e ezt a dicséretet: "Jól vagyon jó és hű szolgám... menj be a te uradnak örömébe"? És kihívják-e a gonoszokat a gyötrelem helyéről, hogy az egész föld Bírájától meghallják ezt az ítéletet: "Távozzatok tőlem ti átkozottak, az örök tűzre!" (Mt 25:21.41)? Micsoda kegyes szemfényvesztés! Isten bölcsességének és igazságosságának milyen megszégyenítő vádja!
A lélek halhatatlanságának elmélete volt egyike azoknak a hamis tanoknak, amelyeket Róma a pogányságtól vett át és beépített a keresztény vallásba. Luther Márton ezeket a tanításokat a "szörnyszülött mesék"-hez sorolja, "amelyek Róma dekrétumainak szemétdombján teremnek". Luther magyarázatot fűz e salamoni szavakhoz, amelyeket a Prédikátorok könyve így örökít meg: "A halottak semmit nem tudnak". A reformátor ezt mondja: "Ez az ige is azt bizonyítja, hogy a holtaknak nincsenek ... érzéseik. Ott nincs semmi kötelesség, tudomány, ismeret, bölcsesség. Salamon azt mondja, hogy a halottak alszanak, és egyáltalán semmit nem éreznek. Mert a halottak fekszenek, nem számlálva sem a napokat, sem az éveket, de ha felébrednek, úgy fog tűnni nekik, mintha szűken egy percet aludtak volna. "
A Szentírásban nem találunk olyan kijelentést, hogy az igazak jutalmukat, a gonoszok pedig büntetésüket a halálukkor kapják meg. A pátriárkáktól és a prófétáktól nem maradt fenn ilyen kijelentés. Krisztus és apostolai még csak nem is céloztak erre. A Biblia világosan tanítja, hogy a halottak nem mennek azonnal a mennybe. Azt olvassuk róluk, hogy alszanak a feltámadásig (lThessz 4:14; Jób 14:10-12). Azon a napon, amikor elszakad az ezüstkötél és összetörik az aranypalack (Préd 12:8), az ember nem tervez többé. Akik alászállnak a sírba, a csendességben vannak. Többé nem tudnak semmit arról, ami a nap alatt történik (Jób 14:21). Áldott pihenés ez a megfáradt igazaknak! Az idő, akár hosszú, akár rövid, számukra egy pillanat csupán. Alszanak, és a mennyei harsonák hangjára dicső halhatatlanságra ébrednek. "Mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban... Mikor pedig ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és e halandó halhatatlanságba öltözik, akkor beteljesül amaz ige, mely meg vagyon írva: elnyeletett a halál diadalra" (lKor 15:52-54). Amikor Isten előhívja e halottakat mély álmukból, gondolatuk fonalát ott veszik fel, ahol elejtették. Utoljára a halállal tusakodtak; utoljára arra gondoltak, hogy a sír fogságába esnek. Amikor előjönnek a sírból, első boldog gondolatuk e győzelmes kiáltásban fejeződik ki: "Halál! Hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad?" (lKor 15:55).
Ámen 🛐🙏🏻
VálaszTörlésÁMEN!
VálaszTörlés