Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 3 - SZERDA - Mózes negyedik könyve 23. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Gondolatok Mózes negyedik könyve 23. fejezetéből

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=4%20M%C3%B3zes%2023&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=4%20M%C3%B3zes%2023&version=NT-HU

Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

Az izraelitáknak fogalmuk sem volt arról, hogy mi történik a közelükben. A moábita felső vezetés szövetkezett Bálámmal a mágussal, hogy átkozza meg őket. Milyen keveset értett meg a nép Isten irántuk való folyamatos gondviseléséről! Isten hatalmas szeretete és irgalma állandóan érvényesül irányunkban, és szívünk megtelik szeretettel és hálaérzettel, amikor erről tudomást szerzünk.

Azok, akik Isten oltalma alatt vannak, védettek a mágiával és a varázslással szemben. A keresztény ember szívében nincs helye a babonának, és az átok hatástalan, amikor Isten gyermeke ellen irányítják. Bálám tudta ezt, de volt valamennyi ismerete a héber áldozatokról is, és azt remélte, hogy ha ezt túlszárnyalja drága ajándékokkal, megnyerheti Isten jóindulatát, és sikeres lehet bűnös tervében.

Isten az Ő kegyelméből újra leereszkedik Bálámhoz, hogy prófétai látásban megmutassa neki nemcsak Izrael jövőjét, hanem mindazok végső jutalmát, akik a korszakokon át Őt követik. Micsoda előjog, és micsoda kegyelem! Ha Bálám elfogadta volna azt a világosságot, amit Isten neki adott, megszakított volna minden kapcsolatot Moábbal, és bűnbánattal tért volna haza. De vágyott a felkínált gazdagságra, és eltökélte, hogy megszerzi azt.

Ez egy figyelmeztetés ma számunkra. Lehet, hogy Istent szolgáljuk, de ha van egy bűn, vagy ártó szokás, amelyet magunkban dédelgetünk, és nem akarunk feladni, akkor sátán utat talál szívünkhöz.

Nancy Costa

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy örülni tudjon annak a ténynek, hogy Te akkor is oltalmazod, amikor nem is tudja, hogy milyen veszélyben van, Jézus nevében, Ámen!

Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 26. fejezet

26. fejezet – A VÖRÖS-TENGERTŐL A SINAI-HEGYIG (4. rész)

Isten azt kívánja, hogy az ő szent napját ma is éppen olyan szentül megtartsuk, amilyen szentül megtartották azt Izrael napjaiban. Azt a parancsot, amelyet Isten a hébereknek adott, az összes kereszténynek Jahve parancsaként kellene megtartani. A szombat előtti napot az előkészület napjává kell tennünk, hogy minden készen legyen a szent órákra. Semmi esetre sem szabad megengednünk, hogy saját ügyeink intézése belenyúljon a szent időbe. Isten azonban a betegek és szenvedők szombatnapi gondozásáról is intézkedett. Az a gondoskodás, amelyet lelkiismeretünk érdekében ezen a napon is végeznünk kell, az az irgalmasság munkája, amellyel nem törjük meg a szombat szentségét. Minden hétköznapi munkát kerülnünk kell. Sokan meggondolatlanul a kisebb munkákat, amelyeket a felkészülés napján elvégezhettek volna, a szombat kezdetére hagyják. Ennek nem szabadna megtörténnie. Azt a munkát, amelyet elmulasztottunk megtenni a szombat kezdetéig, elvégezetlenül kell hagynunk a szombat végéig. Ez az eljárás serkentse a meggondolatlanok emlékezetét, és figyelmeztesse saját munkájuk gondos végzésére a hat munkanap alatt.

Hosszú pusztai vándorlásuk ideje alatt az izraeliták minden héten három csodának lehettek tanúi. Ezeknek célja és rendeltetése, hogy a szombat-nap szentségét belevéssék elméjükbe. A hatodik napon kétszer annyi mennyiség hullott a mannából, a hetedik napon pedig semmi sem. De csak a szombatnapra szükséges manna nem romlott meg, míg a máskor meghagyott manna másnap reggelre mindig megromlott. {PP 296.2}

A manna adásával összekapcsolt körülmények között döntő bizonyítékunk van arra, hogy a szombatot Isten nem akkor rendelte el, - mint ahogy sokan állítják - amikor a törvényt adta a Sinai hegyen. Mielőtt az izraeliták eljutottak a Sinai hegyhez már tudták, hogy a szombat megtartása kötelező. A szombat szentségére állandóan emlékeztette őket az, hogy minden pénteki napon kétszer annyit gyűjtöttek a szombatra való előkészület céljából, mivel akkor semmi manna nem hullott. A nyugalom napjának szent jellege folyamatosan mély benyomást tett rájuk. Amikor pedig a nép közül néhányan szombaton is kimentek mannát gyűjteni, akkor az Úr azt kérdezte: "Meddig nem akarjátok megtartani az én parancsolataimat és törvényeimet?" (2Móz 16:28).

"Az Izráel fiai pedig negyven esztendőn át evék a Mánt, míg lakó földre jutának; Mánt evének mindaddig, míg Kánaán földének határához jutának" (2Móz 16:35). Negyven évig naponta emlékeztette őket ez a csodálatos eledel Isten kifogyhatatlan gondoskodására és gyengéd szeretetére. A zsoltáríró szavai szerint isten "mennyei gabonát", "angyalok kenyerét" (Zsolt 78:24-25) adott nekik, vagyis eledelt, amelyről az angyalok gondoskodtak számukra. Mivel "mennyei gabonával" tartották fenn magukat, ezért ez a tény naponta tanította őket. Megkapták Isten ígéretét, biztosított volt a táplálékuk, mintha Kánaán termékeny lankáin búzakalászt ringató szántóföldek vették volna körül őket.

A manna, amely az égből hullott alá Izrael fenntartására, Jézus Krisztus jelképe volt, aki Istentől jött, hogy életet adjon a világnak. Jézus azt mondta: "Én vagyok az életnek kenyere. A ti atyáitok a mannát ették a pusztában, és meghaltak. Ez az a kenyér, amely a mennyből szállott alá [...] ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem, amelyet én adok a világ életéért" (Jn 6:48-51). Isten népének a jövendő életére szóló áldás ígéretei között ezt is feljegyezték: "A győzedelmesnek enni adok az elrejtett mannából" (Jel 2:17).

Miután elhagyta Szin pusztáját, Izrael Refidimben táborozott le. Itt nem volt innivaló vize a népnek. Ismét kételkedni kezdtek Isten gondviselésében. Vakságukban és balgaságukban ezzel a követeléssel fordultak Mózeshez: "Adjatok nékünk vizet, hogy igyunk." Mózes azonban nem veszítette el türelmét és ezt mondta nekik: "Miért versengtek én velem? Miért kísértitek az Urat?" (2Móz 17:2). Azok azonban haragosan ezt kiáltották Mózesnek: "Miért hoztál ki minket Egyiptomból? hogy szomjúsággal ölj meg minket, gyermekeinket és barmainkat?" (2Móz 17:3). Amikor Isten bőségesen ellátta őket élelemmel, akkor szégyenkezve emlékeztek vissza hitetlenségükre, zúgolódásukra és megígérték, hogy a jövőben bízni fognak az Úrban. Ígéretükről azonban hamarosan megfeledkeztek és hitük első próbatétele alkalmával kudarcot vallottak. A felhőoszlop, amely vezette őket, úgy tűnt nekik, mintha félelmetes titkot rejtegetne. Megkérdőjelezték Mózes személyét és szerepét. Ki ez a Mózes? - kérdezgették egymástól - és mi lehetett a célja azzal, hogy kivezetett bennünket Egyiptomból? Gyanakvás és bizalmatlanság töltötte be szívüket és vakmerően azzal vádolták meg Mózest, hogy meg akarta ölni őket és gyermekeiket éhséggel, szomjúsággal és nehézségekkel, mert így gazdagodhat meg legkönnyebben vagyonukból. Dühük és méltatlankodásuk zűrzavarában már-már ott tartottak, megkövezik őt.

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 2 - KEDD - Mózes negyedik könyve 22. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Gondolatok Mózes negyedik könyve 22. fejezetéből

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=4%20M%C3%B3zes%2022&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=4%20M%C3%B3zes%2022&version=NT-HU

Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

Ennek a fejezetnek igen sok tanulsága van. Bálám valaha jó ember volt, Isten prófétája, de „a gonoszság díját kedvelte” (2Pt 2:15). Szerette a pénzt, és sátán a kapzsiság bűne által szerezte meg az uralmat felette. Amikor Bálák, Moáb királya elküldte a fizetséget és arra kérte Bálámot, hogy átkozza meg Izraelt, Bálám tudta, hogy Isten biztosan nem akarja ezt. Mivel az ellentétes volt személyes vágyaival, félretetette Isten akaratát, de azt a látszatot keltette, hogy Istenhez fordul megkérdezni, mit tegyen. Bálám saját útját választotta, és megkísérelte megszerezni ehhez Isten jóváhagyását. Sokan ezt teszik ma is. Tudják, mi a kötelességük, de az ellentétben áll saját kívánságaikkal. Ismerik Isten Igéjét, mégis felhagynak egy időre azzal, hogy a buzgón imádkozzanak világosságért. Tiltott utakon sietnek előre, és dühösek lesznek mindenkire, aki meg akarja akadályozni romlásukat – akárcsak Bálám a szamarára.

Bálám azzal, ahogy az állattal bánt, kimutatta, milyen lélek lakozik benne. „Az igaz az ő barmának érzését is ismeri, az istentelenek szíve pedig kegyetlen” (Péld 12:10). Sokan ma már egyáltalán nem érzik bűnnek az állatokkal szembeni kegyetlen bánásmódot. Az a hajlam, hogy fájdalmat okozzunk akár embertársainknak, akár az állatoknak, mindenképp' sátáni jellemvonás. Ha szemeik megnyílnának, mint annak idején Bálám szemei, akkor látnák az angyalokat, akik szemtanúként vannak jelen.

Bálám annyira elvakultan sietett pénzéért, hogy még amikor az állat megszólalt, akkor sem állt meg elgondolkodni, hogy is van ez a dolog. Isten kegyelme azonban végig megnyilvánul ebben a történetben. Isten még akkor sem hagyta el Bálámot, amikor a próféta elutasította az Úr eredeti tervét, hanem kidolgozott egy másik tervet. Isten mindig munkálkodik életünkben. Még amikor hibákat követünk el, és nem követjük Isten ránk vonatkozó tervét, Ő akkor sem hagy magunkra, hanem kidolgoz egy B vagy C tervet. Legyen hála hosszútűréséért és kegyelméért!

Nancy Costa

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy őszintén és teljes szívéből szeressen téged! Adjad, hogy annyira közel legyen Hozzád, hogy semmi előny, vagy anyagi javak ne tudják elvakítani őt, Jézus nevében, Ámen!

Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 26. fejezet

26. fejezet – A VÖRÖS-TENGERTŐL A SINAI-HEGYIG (3. rész)

Isten nem feledkezett meg Izrael szükségleteiről. Isten ezt mondta népe vezetőinek: "Ímé én esőképpen bocsátok néktek kenyeret" (2Móz 16:4). Ugyanakkor utasítást is adott, hogy a nép a napi ellátmányát naponként gyűjtse össze, a hatodik napon azonban dupla mennyiséget szedjen össze, hogy a szombat szent napját tiszteljék.

Mózes biztosította a gyülekezetet arról, hogy a szükségleteiket Isten kielégíti. "Estve húst ád az Úr ennetek, reggel pedig kenyeret, hogy jól lakjatok; mert hallotta az Úr a ti zúgolódástokat, mellyel ellene zúgolódtatok" - majd hozzáfűzte - "de mik vagyunk mi? Nem mi ellenünk van a ti zúgolódástok, hanem az Úr ellen" (2Móz 16:8). Azután megparancsolta Áronnak, mondja meg nekik: "[...] Járuljatok az Úr elé; mert meghallotta a ti zúgolódástokat" (2Móz 16:9). Mialatt Áron beszélt Izrael fiai egész gyülekezetéhez, azok "[...] a puszta felé fordulának, és ímé az Úr dicsősége megjelenék a felhőben" (2Móz 16:10). Eddig soha nem látott fényesség jelezte Isten jelenlétét. A kinyilatkoztatás útján - amelyet Isten az érzékeikhez szabott - el kellett jutniuk Isten ismeretére. Meg kellett tanulniuk, hogy a Legfenségesebb, és nem csupán csak az ember Mózes a vezetőjük, hogy féljék nevét és engedelmeskedjenek szavának.

Alkonyatkor a fürjek hatalmas serege vette körül és lepte el a tábort úgy, hogy mindenki számára volt elegendő hús. Reggel pedig a talaj felszínén "[...] apró gömbölyegek valának, aprók mint a dara a földön" (2Móz 16:14). "[...] olyan vala mint a kóriándrum magva, a színe pedig mint a bdelliomnak színe" (4Móz 11:7) "Amint megláták az Izrael fiai, mondának egymásnak: Mán ez!" (2Móz 16:15). Az emberek "manná"-nak nevezték el. Mózes pedig ezt mondta: "Ez az a kenyér, melyet az Úr adott néktek eledelül" (2Móz 16:15). Az emberek összegyűjtötték a mannát és látták, hogy bőségesen elég volt mindenki számára. "Kiomol vala pedig a nép, és szedik vala a mannát, és őrlik vala kézimalmokban, vagy megtörik vala mozsárban, és megfőzik vala fazékban, és csinálnak vala abból pogácsákat: az íze pedig olyan vala, mint az olajos kalácsé" (4Móz 11:8). Az Úr utasítása szerint naponta minden személy számára egy "ómerrel" kellett szedjenek a mannából. Nem volt szabad abból meghagyniuk reggelre. Néhányan megkíséreltek megtartani belőle a következő napig, de az nem volt többé alkalmas eledelnek, mert megférgesedett. Az egy napra elegendő mannát reggel kellett összegyűjteniük. Mindazt a mannát, ami a talajon maradt, a nap elolvasztotta.

A manna összegyűjtése közben rájöttek, hogy egyesek többet, míg mások kevesebbet szedtek a meghatározott mennyiségnél. Amikor megmérték a szedett mannát "ómerrel", úgy találták, hogy "[...] annak aki többet szedett, nem vala fölöslege, és annak, aki kevesebbet szedett, nem vala fogyatkozása" (2Móz 16:18). Ennek a szentírási résznek a magyarázatát éppen úgy, mint a gyakorlati leckéjét Pál apostol adja meg a Korinthusiakhoz írott második levelében, amikor azt mondja: "nem úgy, hogy másoknak könnyebbségük, néktek pedig nyomorúságtok legyen, hanem egyenlőség szerint; e mostani időben a ti bőségtek pótolja amazoknak fogyatkozását. Hogy amazoknak bősége is pótolhassa a ti fogyatkozástokat, hogy így egyenlőség legyen, Amint megvan írva: Aki sokat szedett, nem volt többje; és aki keveset, nem volt kevesebbje" (2Kor 8:13-15).

A hatodik napon a nép két ómert szedett minden egyes személy részére. A vezetők azonnal tudatták Mózessel a történteket. Ő pedig ezt felelte: "Ez az, amit az Úr mondott: A holnap nyugalom napja, az Úrnak szentelt szombat; amit sütni akartok, süssétek meg, és amit főzni akartok, főzzétek meg; ami pedig megmarad, azt mind tegyétek el magatoknak reggelre" (2Móz 16:23). Így cselekedtek, és a manna nem romlott meg. "És monda Mózes: Ma egyétek azt meg, mert ma az Úrnak szombatja van; ma nem találjátok azt a mezőn" (2Móz 16:25).

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 1 - HÉTFŐ - Mózes negyedik könyve 21. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Gondolatok Mózes negyedik könyve 21. fejezetéből

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=4%20M%C3%B3zes%2021&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=4%20M%C3%B3zes%2021&version=NT-HU

Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

A Kádes-beli csodálatos gondviselés és azok után, hogy legyőztek egy kisebb királyságot, amely megtámadta őket, Izrael népe nagyon hamar újra panaszkodni kezdett Isten ellen, amikor Edóm megkerülése során nem jutottak vízhez és élelemhez. Ezúttal Isten nem szüntette meg a problémát. Ahelyett, hogy azonnal gondoskodott volna szükségleteikről, megmutatta nekik: azáltal menekülhetnek meg, ha a Megváltóra tekintenek. Ma ugyanez az üzenet: Nézz Jézusra és élj!

Mi a te válaszod az élet kihívásaira? Panaszkodsz azokra, akik segíteni próbálnak neked? Panaszkodsz Istenre, amiért nem vezet téged? Vagy a válaszod az élet kihívásaira olyan, mint a 46. Zsoltár 1-3 versei: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe, ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától megrendülnek a hegyek” (új prot. ford.). Tudjuk, hogy Isten vezetett minket a múltban; s bár néha nem értjük, hogy a jelen nehézségei miért történnek, arra kérjük Őt, hogy vezessen bennünket győzelemre.

John Beckett

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy soha ne vegye le a tekintetét Rólad, semmilyen körülmény között sem, Jézus nevében, Ámen!

Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 26. fejezet

26. fejezet – A VÖRÖS-TENGERTŐL A SINAI-HEGYIG (2. rész)

Izrael pusztai életének történetét Isten Izraelének tanulságára jegyezték fel az idők végezetéig. A feljegyzések arról, hogy Isten milyen bánásmódban részesítette a pusztában vándorlókat, - amikor éhségnek, szomjúságnak és fáradtságnak voltak kitéve, és amikor tapasztalták Isten hatalmának enyhítésükre történt meglepetésszerű megnyilvánulásait, - mind figyelmeztetéssel és utasítással teljesek az minden időben élő népe számára az idők végezetéig. Mert a héberek tapasztalata előkészítő iskola volt a megígért kánaáni otthonuk számára. Isten azt akarja, hogy népe ezekben a napokban alázatos szívvel és tanítható lelkülettel tekintse át azokat a próbatételeket, amelyeken a hajdani Izrael keresztül ment, hogy így felkészülésük során oktatást nyerjenek és elkészülhessenek a mennyei Kánaánra.

Sokan azok közül, akik visszatekintenek Izraelre, elcsodálkoznak hitetlenségükön és gyakori zúgolódásaikon és úgy érzik, hogy ők maguk nem lettek volna ilyen hálátlanok. Amikor a hitüket valami megpróbálja, akkor ők sem tanúsítanak több hitet vagy nagyobb türelmet, mint amennyit a hajdani Izrael tanúsított. Valahányszor nehéz helyzetbe kerülnek, azonnal elkezdenek zúgolódni azért az eljárásért, amelyet Isten csak azért alkalmazott velük szemben, hogy megtisztítsa őket. Bár jelenlegi szükségleteiket Isten kielégítette, de a jövőjüket mégsem hajlandók teljesen rábízni Istenre. Állandóan aggodalmaskodnak a szegénység miatt, amelytől gyermekeik szenvednek majd. Némelyek mindig gonosznak és sötétnek látják a jövőt maguk előtt és felnagyítják a tényleg létező nehézségeiket annyira, hogy szemeik megvakulnak azoknak az áldásoknak láttán, amelyekért hálásaknak kellene lenniük. Azok az akadályok, amelyekkel szemben találják magukat, ahelyett, hogy az Istenhez, az erő egyetlen forrásához vezetnék őket, eltávolítják őket Istentől, mert ezek az akadályok mindig csak nyugtalanságot és zúgolódást keltenek szívükben.

Jól tesszük-e, ha ennyire átadjuk magunkat a hitetlenségnek? Tulajdonképpen miért is lennénk hálátlanok és bizalmatlanok Isten iránt? Jézus Krisztus a mi barátunk és az egész menny érdekelt a jólétünkben. Aggodalmaskodásunk és félelmünk a jövőtől megszomorítja Isten Szentlelkét. Nem szabad átadni magunkat olyan aggodalomnak, amely csak nyugtalanít, rág és lázít bennünket, és nem segít meg próbatételeink elhordozásában. Semmi helyet nem szabad adni szívünkben az Istennel szembeni bizalmatlanságnak, amely leköti időnk java részét a jövő szükségleteinek biztosításával, mintha boldogságunkat csak ezekben a földi dolgokban találnánk. Isten akarata nem az, hogy népét a földi gondok terheljék le. Urunk azonban nem azt mondja nekünk, hogy földi életünk ösvényén semmi veszedelem nem várakozik ránk. Nem azt ígéri, hogy kiveszi népét a bűnnel teljes gonosz világból, hanem megmutatja a biztos menedéket, amely sohasem csal meg bennünket. Magához hívja a megfáradtakat és a megterhelteket: "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket" (Mt 11:28). Tegyétek le magatokról az aggodalmaskodás és a földi, a világi gondok igáját, amelyet magatok helyeztetek saját nyakatokra, és "vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek" (Mt 11:29). Istenben nyugalmat és békességet találhatunk és minden gondunkat reá vethetjük, mert néki gondja van reánk. (Lásd 1Pt 5:7).

Pál apostol ezt mondja: "Vigyázzatok atyámfiai, hogy valaha ne legyen bármelyikőtöknek hitetlen gonosz szíve, hogy az élő Istentől elszakadjon" (Zsid 3:12). Tekintettel mindarra, amit Isten éretünk tett, a mi hitünknek erősnek, cselekvőnek és kitartónak kell lennie. Zúgolódás és panaszkodás helyett, szívünk beszéde mindig ez legyen: "Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét. Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről" (Zsolt 103:1-2).