Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Gondolatok Mózes negyedik könyve 27. fejezetéből
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=4%20M%C3%B3zes%2027&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=4%20M%C3%B3zes%2027&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
A 27. fejezet az örökösödési kérdéssel kezdődik, amit Mózes 4. könyvének 36. fejezete bővebben tárgyal. Most azonban összpontosítsunk a fejezet egyéb részleteire! Mózes nagyon emberi módon, emberi érzésekkel reagál a tömeg zúgolódására. Ebben a folyamatban olyan pozícióba helyezte magát, ami egyedül Istennek van fenntartva, amikor ezt mondta: „Halljátok meg most, ti lázadók! Avagy e kősziklából fakasszunk-é néktek vizet?” (4Móz 20:10). Aztán kétszer a sziklára csapott, ahelyett, hogy szólt volna hozzá, ahogyan Isten őt erre utasította. Ezzel a cselekedetével Mózes hamisan mutatta be Istent (lásd 4Móz 27:14). Isten csodát tett azzal, hogy vízről gondoskodott, de nem hagyhatta szó nélkül az emberi harag és a nyilvánvaló engedetlenség tettét szeretett szolgája életében. Az embereknek meg kell érteni, hogy ami jó az jó, és ami rossz az rossz, és azt, hogy minden tettnek következménye van – különösen a szándékos engedetlenségnek.
E miatt a bűn miatt Mózes nem mehetett be az ígéret földjére; más vezetőt kellett választani. Mózes arra kérte Istent, hogy jelöljön ki egy embert utódául (lásd: 4Móz 27:16). Ő már négy évtizede vezette a népet. Izrael egy lázadó és panaszkodó nemzet volt, de annak ellenére, hogy komolyan próbára tették türelmét, Mózes még mindig törődött velük, és aggódott jövőjük miatt. „Ki képviselné jólétük érdekeit úgy, mint ő?” (Pátriárkák és Próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 432. oldal).
Ekkor Mózes 120 éves volt (lásd: 5Móz 31:2), majdnem kétszer olyan idős, mint bármely más férfiú a táborban. Rajta kívül csak két életben lévő felnőtt volt, akik kivonultak Egyiptomból, Józsué és Káleb, a két hűséges kém. A tíz hűtlen kém meghalt a pusztában az előző negyven évben, mindazokkal a felnőtt férfiakkal – és nagy valószínűséggel asszonyokkal együtt –, akik részt vettek az egyiptomi kivonulásban. Vajon értelmes dolog lenne e közül a két ember közül választani vezetőt, akik végigjárták az egész utat, miközben következetesen hűséget tanúsítottak? Ezt azt jelentette, hogy vagy Káleb, vagy Józsué. Így is történt. Isten arra utasította Mózest, hogy Józsuét válassza ki vezetésben való utódjául. Így Józsué lesz az, aki bevezeti Isten népét az ígéret földjére.
Fred Knopper
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy bízzon Benned, hogy Te gondoskodsz népedről és néped vezetéséről, Jézus nevében, Ámen!
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 27. fejezet
27. fejezet – AZ IZRAELNEK ADOTT TÖRVÉNY (1. rész)
2 Mózes 19-24
Hamarosan a Sinai hegynél való letáborozásuk után Mózest felhívták a hegyre, hogy találkozzék Istennel. Egyedül kapaszkodott fel a meredek és göröngyös ösvényen és közeledett ahhoz a felhőhöz, amely Jahve jelenlétét takarta el szemei elől. Izrael most közeli és különleges kapcsolatba került a Magasságossal - hogy Isten kormányzása alatt egyházzá és nemzetté egyesüljön. Isten üzenete, amelyet Mózesnek kellett átadnia a népnek, így szólt:
Ti láttátok, amit Egyiptommal cselekedtem, hogy hordoztalak titeket sasszárnyakon és magamhoz bocsátottalak titeket. Mostan azért ha figyelmesen hallgattok szavamra és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim; mert enyim az egész föld. És lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép (2Móz 19:4-6). {PP 303.2}
Mózes visszatért a táborba és miután összehívta Izrael véneit, elmondta Isten üzenetét. Azok pedig ezt felelték: "Valamit rendelt az Úr, mind megtesszük" (2Móz 19:8). Így léptek ünnepélyes szövetségre Istennel és elkötelezték magukat, hogy uralkodójuknak fogadják el őt. Ezáltal bizonyos értelemben Isten tekintélyének, hatalmának az alattvalóivá váltak. {PP 303.3}
Vezetőjük, Mózes, ismét felment a hegyre és ott az Úr ezt mondta: "Ímé én hozzád megyek a felhő homályában, hogy hallja a nép mikor beszélek veled és higgyenek néked mindörökké" (2Móz 19:9). Amikor nehézségekkel találkoztak az úton az Egyiptomból való kivonulásuk során, akkor a nép mindig Mózes és Áron ellen zúgolódott, azzal vádolván a két vezetőt, hogy elpusztításuk céljából vezették őket ki Egyiptomból. Az Úr ezért meg akarta előttük tisztelni Mózest arra késztetvén őket, hogy bízzanak intézkedéseiben.
Isten szándéka az volt, hogy törvénye kihirdetését tiszteletet keltő alkalommá teszi annak felmagasztalt és magas rangú jellegével. A népbe bele kellett vésődjön, hogy mindannak, ami Isten szolgálatával kapcsolatos, a legnagyobb tisztelettel adózzon. Az Úr így szólt Mózeshez: "Eredj el a néphez és szenteld meg őket ma, meg holnap és hogy mossák ki az ő ruháikat; És legyenek készek harmadnapra; mert harmadnapon leszáll az Úr az egész nép szeme láttára a Sinai hegyre" (2Móz 19:10-11). Az adott idő alatt mindenkinek ünnepélyesen elő kellett készülnie, hogy méltóképpen jelenhessék meg az Úr előtt. Személyüket és ruházatukat meg kellett tisztítaniuk minden tisztátalanságtól. Amikor pedig Mózes rámutat bűneikre, alázkodjanak meg böjtöléssel és imádkozással, hogy szívük megtisztulhasson minden romlottságtól.
Az előkészületeket megtették a parancs szerint, és még egy további parancsnak is engedelmeskedtek. Mózes ugyanis utasítást kapott Istentől arra is, hogy vegye körül korláttal a hegyet, hogy se állat, se ember meg ne közelíthesse a környéket, be ne mehessen a szent térségbe. Ha bárki meg merné érinteni a szent hegyet, az azonnali halállal lakol.
A harmadik nap reggelén minden embernek a tekintete a hegy felé fordult, amelynek ormát sűrű felhő borította be. A felhő egyre feketébb és sűrűbb lett, amint lefelé ereszkedett mindaddig, míg az egész hegyet sötétség és félelmetes titokzatosság burkolta be. Azután kürt hangja hallatszott. Ez hívta a népet, hogy lépjen Isten elé. Mózes odavezette őket a hegy lábához. Ekkor a sűrű sötétségből villámok cikáztak, miközben a mennydörgés döreje visszhangzott a környék magaslatai között. "Az egész Sinai hegy pedig füstölög vala, mivelhogy leszállott arra az Úr tűzben és felmegy vala annak füstje, mint a kemencének füstje, és az egész hegy nagyon reng vala" (2Móz 19:18). Az Úr dicsősége emésztő tűzként lebegett a hegycsúcson az összegyűlt sokaság szeme láttára. "És a kürt szava mindinkább erősödik vala" (2Móz 19:19). Jahve jelenlétének jelei olyan rettenetesek voltak, hogy Izrael seregei remegni kezdtek a félelemtől és arcukra estek az Úr előtt. Mózes is így kiáltott fel: "[...] Megijedtem és remegek" (Zsid 12:21).
Azután megszűnt a mennydörgés, a kürt sem hallatszott; csendes lett a föld. Ünnepélyes nyugalom állt be. Az Úr szava hangzott az őt övező sűrű sötétségből, amint angyaloktól körülvéve ott állott a hegyen. Így ismertette meg törvényét. Mózes így írta le ezt a jelenetet: "Az Úr a Sinai hegyről jött, és Szeirből támadt fel nékik; Párán hegyéről ragyogott elő, tízezer szent közül jelent meg, jobbja felől tüzes törvény vala számukra. Bizony szereti ő a népeket! Mind kezednél vannak az ő szentjei, oda szegődnek, a te lábaidhoz, és hallgatják a te beszédeidet" (5Móz 33:2-3). {PP 304.3}
Jahve nemcsak a bíró és a törvényadó félelmetes fenségében jelentette ki magát, hanem az ő népének irgalmas őrizőjeként is: "Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptomnak földéről, a szolgálat házából" (2Móz 20:2). Isten, akit ők már vezetőjükként és szabadítójukként ismertek, aki kihozta őket Egyiptomból, aki utat készített számukra a tengeren át, és aki legyőzte a fáraót hadseregét, aki így Egyiptom minden istenénél felettébb állónak mutatta meg magát, itt és most ő volt az, aki kihirdette törvényét előttük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése