Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Gondolatok Mózes negyedik könyve 26. fejezetéből
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=4%20M%C3%B3zes%2026&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=4%20M%C3%B3zes%2026&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Most, hogy a 40 éves pusztai száműzetés véget ért, és a 20 évesnél idősebbek között már nem maradt senki, aki részt vett a lázadásban – kivéve Káleb és Józsué – Isten újra népszámlálást rendelt el Izrael népe számára. Áron ekkorra már meghalt, és fia, Eleázár osztozott Mózessel a vezetői feladatokon. Izrael fiai még mindig Moáb pusztájában tartózkodtak, és a népszámlálás volt arra hivatott, hogy az ígéret földjének felosztásához alapul szolgáljon (53.vers).
A számlálás részletes leírása legtöbbünk számára unalmasnak tűnik, ugyanakkor rendkívül érdekes a történészek számára. Nemcsak a zsidó örökségnek fontos feljegyzése, hanem az emberi történelem szempontjából is; továbbá a Biblia eseményeit összefüggésbe helyezi, megmutatja a családi kapcsolatokat, így bizonyítva a Biblia hitelességét. De ami a legfontosabb, olyan, mint egy aranyfonál a történelemben, amely Krisztus születése felé vezet. Íme néhány adat, ami ebből a népszámlálásból derül ki:
1. Rúben törzsében majdnem 3000-rel kevesebben voltak, mint 38 évvel azelőtt. Ebben szerepet játszhatott Dátán és Abirám lázadása, akik rubeniták voltak.
2. Kóré nemzetsége nem halt ki, mivel feltehetően családjának egy része nem vett részt a lázadásban. Leszármazottainak a későbbiekben is jó híre volt, még Dávid idejében is (Zsolt 42, 44-49 fejezetek).
3. Manassé törzse 20 000 fővel gyarapodott, beteljesítve Jákob próféciáját József gyermekeinek termékenységéről (1Móz 49:22).
4. A léviták megszámlálása külön történt, úgy mint az első alkalommal, mert rájuk nem várt örökség, szétszóródva éltek a városokban.
A birtokba vehető földterület nagysága minden törzsben annak taglétszámától függött, és a földet sorsvetéssel osztották fel. Hitték, hogy a sorsvetést Isten irányítja (Péld 16:33); ugyanezt a módszert alkalmazták a korai egyházban is (ApCsel 1:23-26).
A fejezet vége emlékeztet bennünket arra, hogy Isten megtartotta az ígéretét, és életben tartotta Kálebet és Józsuét, hogy bemehessenek az Ígéret Földjére, bátor jelentésük miatt.
Az Úr ismeri az övéit. Számon tartja embereit és feljegyzi lelki Izraelének tagjait az Élet Könyvébe. Ha hűségesek vagyunk, nem feledkezik meg ígéretéről, hogy örökséget ad nekünk az Ígéret Földjén
Nancy Costa
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy bízzon Benned, hogy a legnehezebb helyzetből is fel tudod emelni, Jézus nevében, Ámen!
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 26. fejezet
26. fejezet – A VÖRÖS-TENGERTŐL A SINAI-HEGYIG (7. rész)
Jethró egy ideig a táborban maradt és hamarosan észrevette, hogy milyen súlyos terhek nehezednek Mózesre. Fenntartani a rendet és a fegyelmet az izraeliták hatalmas, tudatlan és képzetlen sokaságában - óriási feladat volt. Mózest ismerte el vezetőjének és bírájának a nép. Ő intézte el nemcsak az általános ügyeit, hanem a kötelességeit is a népnek. Az egyesek között támadt ellentéteket is neki kellett elintéznie. Mózes vállalta mindezeket a feladatokat, mert ezek elintézése alkalmat adott neki az oktatásra. "[...] tudtára adom az Isten végezéseit és törvényeit" (2Móz 18:16) - mondta Jethrónak, aki azonban a következő ellenvetést tette: "Felettébb kifáradsz te is, ez a nép is, amely veled van; mert erőd felett való dolog ez, nem végezheted azt egymagad" (2Móz 18:18). Azután tanácsolta Mózesnek, hogy válasszon ki a népből megfelelő személyeket és tegye őket elöljárókká, egyeseket ezrek, másokat százak és másokat tízek fölé. Ezeknek alkalmas embereknek kell lenniük, olyanoknak, akik "derék, istenfélő férfiak", igazságosak és gyűlölik a haszonlesést. Ezeknek kell ítélkezniük a kisebb ügyekben, mialatt a nehéz és fontos ügyek továbbra is Mózes elé kerülnek. "[...] Te légy a népnek szószólója Isten előtt" - tanácsolta - "és te vidd az ügyeket Isten eleibe. És tanítsd őket a rendeletekre és törvényekre és add tudtokra az utat, amelyen járniok kell és a tennivalót, amelyet tenniök kell" (2Móz 18:19-20). Mózes elfogadta apósa tanácsát és ezzel nemcsak magának szerzett könnyebbséget, hanem ennek eredményeként a rend is tökéletesebb lett a nép között.
Az Úr nagymértékben kitüntette Mózest, és csodákat vitt véghez keze által. Abból a tényből, hogy Isten őt választotta ki mások oktatására, nem következtette azt, hogy neki nincs szüksége tanácsra. Izrael Isten által választott vezetője boldogan figyelt oda egy istenfélő midiánita pap javaslataira és bölcs rendelkezésekként tette azt magáévá.
Refidimből elindulva a nép folytatta vándorlását, követve a felhőoszlop mozgását. Útjuk kopár síkságokon, meredek lejtőkön és sziklás hegyszorosokon vezetett keresztül. Gyakran - amikor homokos pusztaságokon vonultak át - látták a barátságtalan hegyeket, amelyek óriási sziklabástyákként halmozódtak fel előttük és keresztezték útvonalukat, és úgy látszott, hogy lehetetlenné teszik előrejutásukat. Amikor azonban megközelítették ezt az akadályt, meglátták a sziklafalban lévő nyílásokat, melyek mögöttük újabb sík terület tárult szemük elé. Most éppen egy ilyen mély, köves átjárón haladtak át. Mély benyomást keltő jelenet volt ez az átkelésük. A sziklás kőszirtek között, amelyek több száz méter magasra nyúltak fel mindkét oldalon, ameddig a szem ellátott, eleven folyamként hömpölygött Izrael serege nyájaikkal és csordáikkal. Azután hirtelen ott emelkedett szemeik előtt a Sinai hegy tömör homlokzata. A felhőoszlop megtelepedett, megnyugodott a hegy ormán és az emberek felállították sátraikat a hegy aljánál elterülő síkságon. Ez a hely volt az otthonuk majdnem egy évig. Éjjel a tűzoszlop biztosította őket Isten oltalmáról. Mialatt éjnek idején Izrael gyermekei álomba merülten békésen pihentek, a mennyei kenyér csendesen hullott táborukra.
A hajnal pirkadása bearanyozta a hegyek gerinceit és a nap tündöklő sugarai behatoltak a mély szakadékokba. A fáradt, kimerült vándorok számára az irgalmasság sugarainak látszottak ezek, amelyek Isten királyi székétől áradnak. Úgy tűnt, mintha ezek a hatalmas, göröngyös magaslatok magányos nagyszerűségükben Isten örökkévaló állhatatosságáról és fenséges voltáról beszélnének. Itt, ezen a helyen mindenkinek az elméjére mély benyomást tett az ünnepélyesség és a félelem. Mindenkinek éreznie kellett tudatlanságát és gyengeségét Isten jelenlétében, aki "[...] a hegyeket körtefontra tette, és a halmokat a mérlegserpenyőbe" (Ésa 40:12). Itt kapta meg Izrael azt a legcsodálatosabb kijelentést, amelyet Isten valaha is adott az embereknek. Az Úr ide gyűjtötte népét, hogy hatással lehessen rájuk követelményeinek szentsége azzal, hogy saját hangján jelentette ki népének szent törvényét. Nagy és alapos változásnak kellett végbemennie bennük. Mert rabszolgaságuk lealacsonyító befolyásai és a bálványimádással hosszú ideig tartó kapcsolatuk rányomta bélyegét szokásaikra és jellemükre. Isten azon munkálkodott, hogy magasabb erkölcsi szintre emelje fel őket azzal, hogy megismerteti magát velük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése