Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Gondolatok Mózes negyedik könyve 30. fejezetéből
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.online-biblia.ro/bible/1/NUM/30
Revideált Károli Biblia:
https://www.online-biblia.ro/bible/4/NUM/30
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Mit jelent fogadalmat tenni? Ez a fejezet elsősorban egy megerősített fogadalom ünnepélyességére és változatlanságára összpontosít, legyen az házassági vagy az üzleti élet területén. Amit mondunk, annak igaznak kell lennie, de csak a szavakban elhangzó fogadalmakat követő tettek tudják bizonyítani, hogy az illető személy bizalomra méltó vagy sem. Jellemét ezek a tettek határozzák meg. Az ember csak annyira jó, amennyit adott szava ér. John C. Maxwell A vezető 21 nélkülözhetetlen tulajdonsága című könyvében a jellemet az első helyre teszi a sorban. „Bárki mondhatja magáról, hogy feddhetetlen ember, a jellem valódi mércéje azonban a tett. … Ha a vezető tettei és szándékai folyamatosan ellenkeznek egymással, akkor a jellemét kell megvizsgálnod, hogy ennek okát felderítsd” (Budapest, 2007, Bagolyvár Kiadó. 16. oldal).
Amikor szakadék van aközött, amit egy ember mond és amit tesz, előbb vagy utóbb bekövetkezik egy válsághelyzet, amely megmutatja az egyén igazi jellemét. Jellemünk az egyetlen igazi mércéje annak, hogy kik vagyunk, és az egyetlen dolog, amit magunkkal viszünk a mennybe. „A Krisztus képmására átalakult jellem az egyetlen kincs, amelyet ebből a világból elvihetünk a következendőbe. Azok, akik ezen a földön Krisztus iskolájába járnak, magukkal viszik a mennybe mindazt, amit tőle tanultak. A mennyben is állandóan fejlődni fogunk. Milyen fontos tehát, hogy ebben az életben miként alakul jellemünk!" (Ellen White: Krisztus példázatai. Budapest, 1999, Advent Kiadó. 228. oldal).
Amikor keresztényekké leszünk, egy fogadalmat (szövetséget) teszünk Istennek, hogy követni és képviselni fogjuk Őt. Mint keresztények élnünk kell azt, amit mondunk, ha azt akarjuk, hogy igaznak ítéltessünk. Az egész nagy küzdelem akörül forog, hogy ki mond igazat – Isten vagy Lucifer. A régmúltban az angyalok seregének egyharmada Lucifer mellé állt és őt követte. Valamivel később Ádám és Éva a kígyó szavának hittek és nem Istennek. Az igazság ismerete lényeges akkor, amikor egy döntést meghozunk. Ezért hangsúlyozza annyira Isten ebben a fejezetben a fogadalom fontosságát és ünnepélyességét. Légy hűséges ahhoz, amit mondasz! Szavaidat kövessék megfelelő cselekedetek. Minden ígéreted egy lehetőség legyen arra, hogy egy kegyelem által átalakított jellemet bemutass. Ez a legjobb módja annak, hogy te és én Istent képviseljük azok előtt, akik ezen a földön figyelnek bennünket és azok előtt is, akik más bolygókról követik szemmel életünket. Ez a világ egy színpad, és mi vagyunk a szereplők. A mi részünk egyszerű: az, hogy bemutassuk az igazságot szavakkal és tettekkel. „A keresztények hivatása, hogy a Menny felé vezető úton a világosság hordozói legyenek, és a Krisztusról rájuk sugárzó fényt szétárasszák az egész világra. Legyen életük és jellemük olyan, hogy általa az emberek helyes fogalmat alkothassanak Krisztusról és szolgálatáról” (Ellen G. White: Jézushoz vezető út. Budapest, 1999, Advent Kiadó. 87. oldal)
Fred Knopper
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy élete és jelleme olyan, hogy általa az emberek helyes fogalmat alkothassanak Krisztusról és szolgálatáról, Jézus nevében, Ámen!
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 27. fejezet
27. fejezet – AZ IZRAELNEK ADOTT TÖRVÉNY (4. rész)
"Ne lopj!" )2Móz 20:15
A nyilvános és a magányos lopásokat is magában foglalja. A nyolcadik parancsolat éppen úgy elítéli az emberek meglopását, kizsákmányolását, az emberrablást, mint a rabszolgákkal való bánásmódot, és megtiltja a területeket hódító háborúkat is. Életünk ügyeinek legkisebb részleteiben is szigorú igazságosságot, becsületességet követel meg tőlünk. Megtiltja a kereskedelemben elkövetett rászedéseket, csalásokat. Megköveteli a tartozások és a munkabérek jogos és tisztességes meg- és kifizetését. Kijelenti, hogy minden kísérletet, amely arra irányul, hogy hasznot szerezzünk mások tudatlanságából, gyengeségéből vagy szerencsétlenségéből, Isten csalásként sorol fel a menny könyveiben.
"Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot!" (2Móz 20:16).
A mindenféle hamis beszédet; minden kísérletünket vagy szándékunkat arra, hogy megcsaljuk felebarátunkat, magában foglalja ez a parancsolat. Minden csalási szándékunk hamisságot jelent. Szemünk pillantásával, kezünk mozdulatával, arcunk kifejezésével éppen úgy követhetünk el hamisságot vagy mondhatunk ki egy hazugságot olyan hatásosan, mint szavainkkal. Minden szándékos túlzásunk, minden célzásunk vagy gyanúsításunk, amellyel másokra valamiféle téren téves vagy túlzott benyomást számítunk tenni; még a tényeknek olyan módon való állítása is, amellyel másokat félrevezetünk, nem más, mint hazugság, hamisság. Ez a törvény megtiltja minden erőfeszítésünket, amelyet annak érdekében fejtünk ki, hogy tönkre tegyük felebarátunk jó hírnevét, elferdítés vagy gonosz feltevés útján, rágalmazással, hazug hírekkel, történetek hordozásával, pletyka útján. Még az igazság szándékos elnyomásával, elhallgatásával is, ami mások kárát okozza, megsértjük, áthágjuk ezt a kilencedik parancsolatot.
"Ne kívánd a te felebarátodnak házát! Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgáló leányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, ami a te felebarátodé" (2Móz 20:17).
A tizedik parancsolat minden bűn gyökerére sújt le azzal, hogy megtiltja az önző kívánságot, amelyből a bűnös cselekedet ered. Ha Isten törvénye iránti engedelmességünkben visszatartjuk magunkat a mások tulajdonát képező bűnös dolgok kívánásától, akkor nem vétünk embertársaink ellen. {PP 309.5}
E Tízparancsolat szent előírásai, amelyeket Isten mennydörgések és villámlások között, törvényadó hatalmának, fenségének csodálatos megmutatásával mondott el. Isten az ő törvénye kihirdetését hatalma és dicsősége megmutatásával kísérte, hogy a nép soha ne felejtse el e jelenetet, és mélységes tisztelettel hatása alá kerülhessen a törvény szerzőjének, a menny és a föld Teremtőjének. Isten törvénye szentségét, fontosságát és állandóságát is meg akarta mutatni minden embernek.
Izrael népén erőt vett a rettegés. Isten kinyilatkoztatásának félelmetes hatalma több volt annál, mint amennyit a remegő szívek el tudtak hordozni. Mert amikor Isten a jog és az igazság nagy szabályát elébük tárta, akkor azonnal felfogták azt, és oly mértékben tudatára ébredtek a bűn támadó jellegének és saját bűnüknek is, mint soha azelőtt a szent Isten szemei előtt. Félelemmel és rettegéssel húzódtak vissza a hegytől. A sokaság így kiáltott Mózeshez: "Te beszélj velünk, és mi hallgatunk; de az Isten ne beszéljen velünk, hogy meg ne haljunk" (2Móz 20:19). Mózes pedig ezt válaszolta: "Ne féljetek, mert azért jött az Isten, hogy titeket megkísértsen, és hogy az ő félelme legyen előttetek, hogy ne vétkezzetek" (2Móz 20:20). A nép bizonyos távolságra maradt a hegytől és rettegéssel tekintett a jelenetre, mialatt Mózes "[...] közelebb méne a felhőhöz, melyben az Isten vala" (2Móz 20:11).
A nép elméje, amelyet megvakított és durvává tett a rabszolgaság és a pogányság, nem készült fel arra, hogy teljes mértékben meg tudja érteni Isten Tízparancsolatának messze ható alapelveit. Isten azért, hogy a Tízparancsolatot az izraeliták jobban megérthessék és érvényre juttathassák, további előírásokat adott, hogy ezekkel szemléltesse a Tízparancsolat alapelveit. E törvényeket ítéletnek mondták, egyrészt mert Isten végtelen bölcsesség és jogosság keretébe foglalta ezeket, másrészt mert az elöljáróknak ezek szerint kellett az ítéletet meghozniuk. A Tízparancsolattól eltérően azonban ezeket a rendeleteket Isten nem nyilvánosan adta át Mózesnek, de neki kellett azokat közölni a néppel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése