Higgyetek az Ő prófétáinak - június 15 - PÉNTEK - 1 Korinthus 8

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 39. fejezet 1068. nap

A kenyerek csodája az Istentől való függés tanulságát hordozza. Amikor Krisztus megelégítette az ötezret, az élelem nem volt azonnal kéznél. Látszólag semmilyen eszköz nem állt rendelkezésére. Ott állt a pusztában ötezer férfival, azonkívül asszonyokkal és gyerekekkel. Nem hívta a nagy sokaságot, hogy kövessék - hívás vagy parancs nélkül jöttek. Tudta, hogy miután oly sokáig hallgatták tanítását, bizonyára éhesek és kimerültek, hiszen hozzájuk hasonlóan Neki is szüksége volt táplálékra. Távol voltak otthonuktól, s az éj már-már leszállt. Sokaknak nem is volt pénzük, hogy élelmet vásároljanak. Aki az ő érdekükben negyven napot böjtölt a pusztában, nem tudta volna elviselni, hogy éhezve térjenek haza. Isten gondviselése helyezte Jézust arra a helyre, s Ő mennyei Atyjára bízta az eszközt, mellyel a szükséget kielégítheti.

Amikor szorult helyzetbe kerülünk, Istenre kell hagyatkoznunk. Az élet minden percében józanul, bölcsen kell cselekednünk, nehogy megfontolatlan lépéssel próbának tegyük ki magunkat. Nem szabad előidéznünk a nehézségeket Isten eszközeinek figyelmen kívül hagyásával, a Tőle kapott képességek helytelen fölhasználásával. Krisztus munkásainak maradéktalanul be kell tartaniuk az Ő utasításait. A mű Istené, s ha mások áldására akarunk élni, az Ő terveit kell követnünk. Az én nem állhat a központban, nem illeti tisztelet. Ha saját elgondolásaink szerint tervezünk, az Úr megengedi, hogy beleessünk hibáinkba. Ha azonban az Ő útmutatását követve kerülünk szorult helyzetbe, Ő megszabadít. Nem kell kétségbeesnünk, hanem vészhelyzetben mindig Tőle kérjünk segítséget, akinek végtelen tartalékok állnak rendelkezésére. Sokszor vesznek majd körül kísértő körülmények, olyankor a legteljesebb hittel Istenre kell bíznunk magunkat. Ő minden lelket megtart, aki azért keveredett bajba, mert megpróbált az Úr útjához igazodni.

Krisztus megparancsolta nekünk a próféta által: "Az éhezőnek megszegd kenyeredet", és "ha meztelent látsz, felruházzad", és "a szegény bujdosókat házadba bevigyed" (Ésa 58:7). Ő parancsolja nekünk: "Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek" (Mk 16:15). Mégis hányszor elbátortalanodik szívünk, hitünk cserbenhagy, s mi látjuk, mily nagy a szükség, és mily csekélyek eszközeink. Akárcsak András, amikor az öt árpakenyérre és a két kis halra tekintett, mi is felkiáltunk: "Mi az ennyinek?" (Jn 6:9) Gyakran habozunk, nem vagyunk hajlandóak mindent odaadni, amink van, mert félünk áldozni és feláldoztatni másokért. Jézus azonban megparancsolta nekünk: "Adjatok nékik ti enni" (Lk 9:13). Parancsa ígéret: mögötte ugyanaz az erő áll, mint amely megvendégelte a sokaságot a tengerparton.

Krisztus cselekedete, az éhező sokaság jelenvaló szükségleteinek kielégítése mély lelki tanulságot rejt minden munkása számára. Krisztus a kenyeret az Atyától kapta, és a tanítványoknak adta át, azok a sokaságnak, az emberek pedig egymásnak. Így mindenki, aki egy Krisztussal, Tőle kapja az élet kenyerét, a mennyei eledelt, és szétosztja másoknak.

Jézus teljesen Istenre hagyatkozott, elvette a néhány kenyeret, s bár az csak egy kis adag lett volna saját családjának, azaz a tanítványoknak, Ő mégsem őket hívta enni, hanem kezdte szétosztani köztük, s meghagyta, hogy szolgálják ki a népet. Az étel megsokasodott kezében, s a tanítványok keze, mely Krisztus, az Élet Kenyere felé nyúlt, sohasem ürült ki. A kis készlet mindenkit megelégített. Miután a népet ellátták, a maradékot összeszedték, s Krisztus és tanítványai együtt ettek a drága mennyei eledelből.

A tanítványok jelentették a közvetítő csatornát Krisztus és az emberek között. Ez nagy bátorítás mai tanítványainak is. Krisztus a hatalmas központ, minden erő forrása. Tanítványai Tőle kapják, amire szükségük van. A legértelmesebb, lelki gondolkodású ember is csak annyit használhat fel; amennyit kap. Magától nem elégítheti ki a lelki szükségleteket. Csak azt oszthatjuk szét, amit Krisztustól kapunk, s csak aszerint kaphatunk, ahogyan másoknak adunk. Ha szüntelen adunk, szüntelen kapunk is, és minél többet adunk, annál többet kapunk. Így állandóan hihetünk, bízhatunk, kaphatunk és adhatunk.

Mai Bibliai szakasz: 1 Korinthus 8

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Korintusi+8&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Korinthus+8&version=NT-HU

Pál apostolt teljesen lefoglalják a korinthusi gyülekezet tagjainak problémái. A hívők első generációjának legszélesebb körben ismert vezetőjeként most a „bálványáldozati hús” (1. vers) problémás témája felé fordítja figyelmét. A válasz látszólag egyértelmű volt, hiszen az apostolok megtiltották bármi olyannak a fogyasztását, amit bálványoknak ajánlottak fel (lásd ApCsel 15:20-29).

Bár ez a keresztény életvitelre vonatkozó elvárás nagyon is ismert volt, Pál mégis vitába száll azokkal, akik ennek engedelmeskedve nem esznek bálványáldozati húst, és emiatt elégedettek magukkal, sőt büszkévé kezdenek válni a viselkedésükre. „Az ismeret felfuvalkodottá tesz” (1b vers) – figyelmezteti őket, mert ezek a bálványok egyszerű ember alkotta tárgyak, amiket sátán arra használ, hogy széthúzást szítson, és a lelki növekedést gátolja (ahogy azt korábban, a 4. fejezetnél megjegyeztük). Pál ezt a vitát használja fel arra, hogy mélyebben gyökerező problémákhoz jusson el, mint hogy a keresztényeknek hogyan kellene viszonyulniuk egymáshoz.

Ez a helyzet egy vegetáriánus személyre emlékeztet, akit régen ismertem: ő mindig megvizsgált minden fogást a gyülekezeti közös étkezések alkalmával, áldását adva azokra, amiket rendben talált. Mindenki mást, aki nem elfogadható ételt hozott, megdorgált, mert ők nem követték megfelelően a Prófétaság Lelkét (azaz Ellen White profetikus tanácsait). Vegetáriánus lelkészként aggódni kezdtem, mert voltak néhányan újak köztünk, akik csak akkor ismerkedtek az egyházzal, és néha halat vagy húst hoztak ezekre az összejövetelekre. Amikor megkérdeztem ezt a személyt, hogy mit mond arra, hogy Jézus evett halat, azt mondta: „Jézus nem volt a teljes igazság birtokában, nem ismerte a Prófétaság Lelkét.” Más szavakkal, ha Jézus ismerte volna Ellen White egészségügyi tanácsait, Ő is vegetáriánus lett volna. E kijelentés merészsége még ma is megdöbbent.

Pál apostol megfigyelte, hogy nem az általunk fogyasztott ételek által jutunk közelebb Istenhez (8. vers). Először is a fontossági sorrendünket kell rendbe tennünk! Ha ezt megtesszük azáltal, hogy Krisztus-központú életet élünk, egy valóban érett hívő úgy fog élni, hogy ne váltson ki „megütközést az erőtlenek között” (9. vers), akik újonnan jutottak hitre.

Michael W. Campbell, Ph.D

148. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  38-39. fejezeteihez (június 10-16).

Jézus mélységesen törődött a tanítványai teljes jólétével. Látta, hogy szükségük van fizikai élelemre, „oktatásra szorulnak” a szolgálatban és pihenésre is – valójában „kötelesek voltak pihenni.” (360. o.)

Mit is jelent pihenni? Hogyan néz ki az elegendő és hathatós pihenés? Egy dolog biztos, azt olvassuk, hogy „a természet tájai önmagukban is nyugalmat kínáltak, kellemes változást jelentettek az érzékszerveknek.” (361. o.) Azt is észrevehetjük, hogy „ez a pihenő nem önző élvezetet szolgált”, hanem azt a célt, hogy merengjenek rajta, és okuljanak a téren, hogy hogyan tehetnék eredményesebbé a küldetésüket. Jézus nem a „szüntelen munkálkodás szükségességét kötötte tanítványai lelkére”.

Sajnálatos módon napjainkban úgy tűnik, hogy az alapján érdemel ki valaki világi tiszteletet és jó hírnevet, hogy mekkora mennyiségű munkát végzett el – még akkor is, ha ez olyan szintre jut el, hogy a személyes egyensúly és egészség csorbát szenved. Ha azonban ezt az utat követjük, „a túlbuzgóság nyomán Sátán kihasználja az emberi gyengeségeket”. (362. o.)

„Mihelyt fokozódik az ember aktivitása…egyre kevesebb lesz az ima, megcsappan a hit.” (362. o.) Voltál már valaha annyira elfoglalt az Isten munkájában, hogy nem maradt elég időd, hogy imádkozz hozzá, vagy megismerd Őt – aki minden hatalom, energia, hatékonyság és még a pihenésnek is a végső forrása? Nem csupán arra vágyik, hogy pihenni menjünk hozzá, de tanulni is tőle, amint keressük imában és tanulmányozzuk az ő Igéjét – a lélek élő vizét.

Rosanna Laredo

általános iskolai tanár

Melbourne, Victoria, Ausztrália

Fordította Gősi Csaba

Higgyetek az Ő prófétáinak - június 14 - CSÜTÖRTÖK - 1 Korinthus 7

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 39. fejezet 1066. nap

Krisztus mindig csak igazi szükség kielégítésére tett csodát, s minden csodája olyan jellegű volt, hogy az élet fájához vezette az embereket, melynek levelei gyógyítják a népeket. A tanítványok kezén keresztülmenő egyszerű eledel a tanulságok egész kincsesháza volt. Maga a táplálék szegényes: hal és árpakenyér, a Galileai tenger körül élő halásznép mindennapi eledele. Krisztus gazdagon megvendégelhette volna az embereket, csakhogy pusztán az evés élvezetéért elkészített étel nem szolgálta volna javukat. Krisztus arra tanította őket ezzel a leckével, hogy az Istentől rendelt természetes táplálékot az ember megrontotta. Sohasem örült úgy ember az elferdült ízlés kielégítésére készített pompás lakomáknak, mint ahogy ezek az emberek élvezték a pihenést és az egyszerű táplálékot, amelyet Krisztus az emberi településektől távol nyújtott nekik.

Ha ma az emberek egyszerű szokásokhoz tartanák magukat, összhangban élnének a természet törvényeivel, mint Ádám és Éva kezdetben, bőségesen lehetne gondoskodni az emberi család szükségleteiről. Kevesebb volna az elképzelt igény, és több lehetőség lenne Isten útjain munkálkodni. Az önzés, a természetellenes ízlés élvezete azonban bűnt és nyomorúságot hozott a világra, egyrészt a bőség, másrészt a szükség miatt.

Jézus nem fényűző vágyak kielégítésével akarta Magához vonzani az embereket. A hosszú, fárasztó nap után a hatalmas, kimerült és éhes tömegnek az egyszerű eledel nemcsak erejét bizonyította, hanem gyöngéd gondoskodását is a mindennapi életszükségleteket illetően. A Megváltó nem ígérte követőinek a világ fényűzését, eledelük lehet egyszerű, még hiányos is, sorsuk szegénységbe taszíthatja őket. Ám az Ő szava áll: szükségletüket mindig kielégíti, és megígérte, ami a földi javaknál sokkal többet ér: szüntelenül vigasztaló jelenlétét.

Az ötezer megvendégelésével Jézus fellebbenti a természet világát takaró fátylat, és kinyilatkoztatja az erőt, mely állandóan munkálkodik javunkra. A föld termésének létrehozásával Isten minden nap csodát művel. A természet eszközei ugyanazt a munkát végzik el, mint amelyik a sokaság megvendégelésekor végbement. Az ember előkészíti a talajt és elveti a magot, de az Istentől származó élet készteti azt csírázásra. Isten esője, levegője, napfénye teszi lehetővé, hogy hozzon "először füvet, azután kalászt, azután teljes búzát a kalászban" (Mk 4: 28). Isten az, aki naponta milliókat táplál a föld terméséből.

Az ember hivatása, hogy együttműködjék Istennel a gabona gondozásában, a kenyér elkészítésében, és emiatt szem elől téveszti az isteni közreműködést. Nem adja meg Istennek az Ő szent nevét megillető dicsőséget. Erejének munkálkodását természeti okok vagy emberi eszközök javára írják. Az ember dicsőíttetik meg Isten helyett, kegyes ajándékait önző célokra fordítják, s így átokká válnak áldás helyett. Isten meg akarja változtatni mindezt. Szeretné, ha eltompult érzékeink felélednének, s felismernénk kegyességét, jóságát, s dicsőítenénk erejének munkálkodásáért. Szeretné, ha felismernénk Őt ajándékaiban, hogy azok - szándékának megfelelően - áldások legyenek számunkra. E cél elérése érdekében művelte csodáit Krisztus.

Miután a sokaság jóllakott, még rengeteg étel maradt. Ő azonban, akinek a végtelen hatalom összes tartalékai rendelkezésére állnak, ezt parancsolta: "Szedjétek össze a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne vesszen" (Jn 6:12). Ezek a szavak többet jelentettek a kenyér kosarakba rakásánál. A tanulság kettős. Semmit sem szabad elpocsékolni. Nem mulaszthatunk el semmilyen adódó lehetőséget. Ne hagyjunk figyelmen kívül semmit, ami segíthet egy emberen. Mindent gyűjtsünk össze, ami könnyíthet a föld éhezőin. Ugyanilyen körültekintéssel kell eljárnunk lelki dolgokban is. Amikor az emberek összeszedték a több kosárnyi maradékot, otthoni barátaikra gondoltak. Azt akarták, hogy osztozzanak a Krisztus által megáldott kenyérben. A kosarak tartalmát szétosztották a vágyakozó tömeg között, akik mindenhová elvitték azt a környékbe. Így azok, akik megvendégeltettek, átadták az égből származó kenyeret, hogy megelégítsék a lelki éhséget. El kellett ismételniük, amit Isten csodálatos dolgairól hallottak. Semmi sem veszett kárba. Egyetlen, örök üdvösségükre vonatkozó szó sem hullott a földbe értelmetlenül.

Mai Bibliai szakasz: 1 Korinthus 7

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Korintusi+7&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Korinthus+7&version=NT-HU

Az apostol a házassággal kapcsolatos alapelvekről beszél. A szexualitást mindig egy szeretettel teljes házassági kötelék keretei között kell tartani. (2-5 vers). A házassági eskü szent, és minden körülmények között szentnek kell tartani. A válást el kell kerülni, még akkor is, ha az egyik fél nem hívő. „Mert mit tudod, te asszony, ha megmentheted-e a férjedet; vagy mit tudod, te férfiú, ha megmentheted-e a feleségedet?” (16. vers).

                                               
Ahogy a keresztény üzenet újabb és újabb területekre jutott el, a körülmetélés kérdése gyakorta felmerült. A zsidó keresztények számára a körülmetélés identitásuk szerves része volt, de ahogy a kereszténység újabb területeket ért el, a körülmetélés minden hívő férfira való kiterjesztésének fontosságáról alkotott nézet gyökeresen átalakult. Egyre inkább úgy gondolták, hogy ez nem szükséges a nem zsidó származásúak esetében. Ez vezetett az őskeresztény egyház életének első komoly válságához. A legtöbb konzervatív tudós véleménye szerint Pál Első Levele a Korinthusiakhoz az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv 15. fejezetében leírt egyházi tanácskozás után íródott. Ez a tanácskozás hosszasan tárgyalta a körülmetélés kérdését, ami rendkívül fontos volt a korai egyház életében. Ezek a korai keresztények messze nem voltak tökéletesek, és ez szükségessé tette, hogy a vezetők komoly tanácskozás keretében tárgyaljanak meg különböző kérdéseket annak érdekében, hogy az egyházat egyben tartsák, és így ne szakadjon különálló csoportokra. 

Pál megerősíti, hogy „A körülmetélkedés semmi, a körülmetéletlenség is semmi; hanem Isten parancsolatainak megtartása” (19. vers). A válság közepette sürgeti olvasóit, hogy emlékezzenek elhívatásukra (20. vers), és hogy Jézus Krisztus áldozatának köszönhetik szabadságukat: „Áron vétettetek meg, ne legyetek embereknek szolgái” (23. vers). Amikor a gyülekezetben konfliktushelyzet alakul ki, fontos, hogy emlékezzünk küldetésünkre. Ha ezt nem tudjuk komolyan megtenni, akkor ez azt jelenti, hogy levettük tekintetünket Jézusról. Végül is nem Jézus az Egyetlen, Aki értelmet ad a küldetésünknek?

Michael W. Campbell, Ph.D

148. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  38-39. fejezeteihez (június 10-16).

Jézus mélységesen törődött a tanítványai teljes jólétével. Látta, hogy szükségük van fizikai élelemre, „oktatásra szorulnak” a szolgálatban és pihenésre is – valójában „kötelesek voltak pihenni.” (360. o.)

Mit is jelent pihenni? Hogyan néz ki az elegendő és hathatós pihenés? Egy dolog biztos, azt olvassuk, hogy „a természet tájai önmagukban is nyugalmat kínáltak, kellemes változást jelentettek az érzékszerveknek.” (361. o.) Azt is észrevehetjük, hogy „ez a pihenő nem önző élvezetet szolgált”, hanem azt a célt, hogy merengjenek rajta, és okuljanak a téren, hogy hogyan tehetnék eredményesebbé a küldetésüket. Jézus nem a „szüntelen munkálkodás szükségességét kötötte tanítványai lelkére”.

Sajnálatos módon napjainkban úgy tűnik, hogy az alapján érdemel ki valaki világi tiszteletet és jó hírnevet, hogy mekkora mennyiségű munkát végzett el – még akkor is, ha ez olyan szintre jut el, hogy a személyes egyensúly és egészség csorbát szenved. Ha azonban ezt az utat követjük, „a túlbuzgóság nyomán Sátán kihasználja az emberi gyengeségeket”. (362. o.)

„Mihelyt fokozódik az ember aktivitása…egyre kevesebb lesz az ima, megcsappan a hit.” (362. o.) Voltál már valaha annyira elfoglalt az Isten munkájában, hogy nem maradt elég időd, hogy imádkozz hozzá, vagy megismerd Őt – aki minden hatalom, energia, hatékonyság és még a pihenésnek is a végső forrása? Nem csupán arra vágyik, hogy pihenni menjünk hozzá, de tanulni is tőle, amint keressük imában és tanulmányozzuk az ő Igéjét – a lélek élő vizét.

Rosanna Laredo

általános iskolai tanár

Melbourne, Victoria, Ausztrália

Fordította Gősi Csaba

Higgyetek az Ő prófétáinak - június 13 - SZERDA - 1 Korinthus 6

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 39. fejezet 1066. nap

39. "Adjatok nékik ti enni!"

Krisztus egy lakatlan helyre vonult vissza tanítványaival, azonban a békés nyugalomnak eme ritka időszaka hamarosan félbeszakadt. A tanítványok azt hitték, ott senki sem fogja őket zavarni, de amint a sokaság szem elől tévesztette az isteni Tanító nyomát, kérdezősködni kezdtek: "Hol van Ő?" Néhányan megfigyelték, milyen irányban távoztak Krisztus és tanítványai. Sokan követték őket a szárazföldön, míg mások hajón, a vízen át igyekeztek. Közelgett a húsvét, és a közelről-távolról Jeruzsálem felé zarándokló csapatok gyülekeztek, hogy lássák Jézust. Egyre többen csatlakoztak, míg végül ötezer férfi gyűlt össze, nem számítva az asszonyokat és gyermekeket. Mielőtt Krisztus partot ért volna, a sokaság már várt rá. Azonban Ő észrevétlenül kikötött, és egy kis időt tanítványaival elkülönülten töltött el.

A domboldalról letekintett a nyüzsgő tömegre, és szíve könyörületre indult. Bár megzavarták, megfosztották nyugalmától, mégsem neheztelt. Nézte az egyre gyűlő tömeget, és a figyelmét sóvárgó szemeket. "Megszáná őket, mert olyanok valának, mint a pásztor nélkül való juhok" (Mk 6:34). Visszatért tehát elvonultságából, és egy alkalmas helyet keresett, ahol szolgálhat nékik. A papoktól, vezetőktől nem kaptak segítséget, Krisztusból viszont az élet gyógyító vize áradt, ahogyan tanította a sokaságot az üdvösség útjára.

A nép hallgatta a kegyelem igéjét, ami oly szabadon áradt Isten Fiának ajkáról. Hallották az irgalmas szavakat, melyek oly egyszerűek, világosak voltak, hogy Gileád balzsamaként hatottak lelkükre. Isteni kezének gyógyítása örömöt és életet hozott a haldoklónak, megkönnyebbülést, egészséget a betegségben szenvedőnek. Olyannak tűnt ez a nap, mintha leszállt volna a menny a földre, s ők teljesen elfeledkeztek arról, hogy mióta nem ettek.

Végül esteledni kezdett. A nap lenyugvófélben volt nyugaton, az emberek mégis epekedve álltak. Jézus egész nap evés, pihenés nélkül munkálkodott. Sápadt volt az éhségtől és a fáradtságtól, s a tanítványok kérték, hagyja abba a kimerítő munkát. Jézus azonban nem tudott visszavonulni a szorongató sokaságtól.

A tanítványok végül Hozzá léptek, és sürgették, hogy saját érdekükben bocsássa el a népet. Sokan messziről jöttek, és reggel óta semmit sem ettek. A környező városokban és falvakban még vásárolhatnak élelmet. Ám Jézus így szólt: "Adjatok nékik ti enni!" (Lk 9:13), majd Filephez fordulva megkérdezte: "Honnan vegyünk kenyeret, hogy ehessenek ezek?" (Jn 6:5). Ezzel próbára akarta tenni a tanítvány hitét. Filep elnézett a tengernyi fej fölött, és arra gondolt, lehetetlenség annyi élelmet szerezni, hogy ilyen tömeg szükségleteit kielégítsék. Azt felelte, kétszáz dénár árú kenyeret alig lehetne szétosztani közöttük úgy, hogy mindenkinek jusson egy kicsi. Jézus megkérdezte, mennyi étel van a társaságnál. "Van itt egy gyermek, - mondta András - akinek van öt árpakenyere és két hala; de mi az ennyinek?" (Jn 6:9) Jézus megparancsolta, hogy hozzák ezeket elébe. Azután szólt a tanítványoknak, hogy ültessék le az embereket a fűre ötvenes, százas csoportokban, őrizzék meg a rendet, hogy mindenki lássa, amit cselekedni szándékozik. Amikor ez megtörtént, Jézus vette az ételt, "és szemeit az égre emelvén, hálákat ada; és megszegvén a kenyereket, adá a tanítványoknak, a tanítványok pedig a sokaságnak" (Mt 14:19). "Evének azért mindnyájan, és megelégedének; és maradékot is szedének fel tizenkét tele kosárral, és a halakból is" (Mk 6: 42-43).

Aki a békesség és boldogság útjára tanította a népet, éppúgy gondoskodott mindennapi, mint lelki szükségleteikről. A nép elfáradt, kimerült. Anyák voltak jelen kisbabával karjukon; kisgyermekek kapaszkodtak szoknyájukba. Sokan órák óta álltak. Annyira lekötötte őket Krisztus beszéde, hogy eszükbe sem jutott leülni. Akkora volt a tömeg, hogy könnyen eltaposhatták volna egymást. Jézus lehetővé akarta tenni, hogy megpihenjenek, azért parancsolta: üljenek le. Dús fű nőtt ott, mindenki kényelmesen elhelyezkedhetett.

Mai Bibliai szakasz: 1 Korinthus 6

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Korintusi+6&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Korinthus+6&version=NT-HU

Misszionáriusként Ázsiában élek és szolgálok. A világnak ezen a részén a kultúrában jelentős teret kap a tisztelet. Amikor útbaigazítást kérek, mindig óvatosan teszem fel a kérdést, nehogy a partnerem csak annyit tudjon válaszolni, hogy „nem”, mert errefelé tiszteletlenség nem jó választ adni. A kulturális különbségek megkövetelik, hogy – ha lehetséges –, ne hozzunk másokat kínos helyzetbe.

Pál apostol megjegyzi, hogy a perekig vezető viták és civakodások szégyenérzetet kellene, hogy kiváltsanak a korinthusi hívőkből (5. vers). A helyzet annyira rossz volt, hogy a hívők egymás vitték bíróság elé, kiteregetve a gyülekezet problémáit a hitetlenek előtt (6. vers). Sokkal jobb lenne, ha elfogadnátok a rosszat – intette őket Pál apostol –, mint hogy „ti okoztok bántalmazást és kárt, még pedig atyátokfiainak” (8. vers). Az ilyen viselkedés pont annyira rosszá teszi őket, mint azokat, akik nem tagjai Isten királyságának (9-10. versek). „Ilyenek voltatok pedig némelyek, de megmosattattatok, de megszenteltettetek, de megigazíttattatok az Úr Jézusnak nevében és a mi Istenünk Lelke által” (11. vers).

A fejezet középpontjában ez a gondolat áll: „Minden szabad nékem, de nem minden használ” (12. vers). A Fülöp-szigeteken az egyetemünkön az adventista teológia és életvitel tárgyat oktatom. Az egyik fő elv a misszionáriusok számára az, hogy arra törekedjünk, nehogy megsértsünk másokat. Eljutottam oda, hogy tudom értékelni a föld különböző területén élő emberek különböző gondolkodásmódját. Amikor az Egyesült Államokban szolgáltam lelkészként, öltönyben és nyakkendőben prédikáltam, de most megtanultam mezítláb hirdetni az igét, és annak ellenére, hogy meleg van itt, rájöttem, hogy a hosszú ingujjak fontosabbak, mint a nyakkendő. Ha igazodunk a helyi szokásokhoz, az a tisztelet jele.

Visszatérve a szexuális tisztaság témájához, Pál apostol megjegyzi, hogy a szexuális erkölcstelenség megrontja a testet (13. vers). Szégyenteljes egy gyülekezetre nézve, ezért Pál arra figyelmezteti a hívőket, hogy kerüljék a paráznaságot (18. vers). Összefoglalásként így inti őket: „Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi” (19, 20. vers). Sok-sok éven keresztül ezt az idézetet mindig az étkezési reformokkal kapcsolatban hallottam, de a valóságban Pál apostol a szexuális tisztaság fontosságáról beszél. Ha ezt az elvet életünk minden területén alkalmazzuk, ezzel megdicsőítjük Istenünket testünkben és lelkünkben egyaránt. Pál ellentétbe állítja ezt a szégyenteljes viselkedést Jézus tisztaságával, akinek a halála által dicsőséget nyerhetünk.

Michael W. Campbell, Ph.D.

148. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  38-39. fejezeteihez (június 10-16).

Jézus mélységesen törődött a tanítványai teljes jólétével. Látta, hogy szükségük van fizikai élelemre, „oktatásra szorulnak” a szolgálatban és pihenésre is – valójában „kötelesek voltak pihenni.” (360. o.)

Mit is jelent pihenni? Hogyan néz ki az elegendő és hathatós pihenés? Egy dolog biztos, azt olvassuk, hogy „a természet tájai önmagukban is nyugalmat kínáltak, kellemes változást jelentettek az érzékszerveknek.” (361. o.) Azt is észrevehetjük, hogy „ez a pihenő nem önző élvezetet szolgált”, hanem azt a célt, hogy merengjenek rajta, és okuljanak a téren, hogy hogyan tehetnék eredményesebbé a küldetésüket. Jézus nem a „szüntelen munkálkodás szükségességét kötötte tanítványai lelkére”.

Sajnálatos módon napjainkban úgy tűnik, hogy az alapján érdemel ki valaki világi tiszteletet és jó hírnevet, hogy mekkora mennyiségű munkát végzett el – még akkor is, ha ez olyan szintre jut el, hogy a személyes egyensúly és egészség csorbát szenved. Ha azonban ezt az utat követjük, „a túlbuzgóság nyomán Sátán kihasználja az emberi gyengeségeket”. (362. o.)

„Mihelyt fokozódik az ember aktivitása…egyre kevesebb lesz az ima, megcsappan a hit.” (362. o.) Voltál már valaha annyira elfoglalt az Isten munkájában, hogy nem maradt elég időd, hogy imádkozz hozzá, vagy megismerd Őt – aki minden hatalom, energia, hatékonyság és még a pihenésnek is a végső forrása? Nem csupán arra vágyik, hogy pihenni menjünk hozzá, de tanulni is tőle, amint keressük imában és tanulmányozzuk az ő Igéjét – a lélek élő vizét.

Rosanna Laredo

általános iskolai tanár

Melbourne, Victoria, Ausztrália

Fordította Gősi Csaba

Higgyetek az Ő prófétáinak - június 12 - KEDD - 1 Korinthus 5

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 38. fejezet 1065. nap

Senkinek az életében nem volt annyi munka, olyan felelősség, mint a Jézuséban, mégis hányszor találjuk Őt imában! Milyen folytonos kapcsolatban állt Istennel! Földi életének történetében újra és újra ilyen feljegyzéseket találunk: "Kora reggel pedig, még szürkületkor, fölkelvén, kiméne, és elméne egy puszta helyre és ott imádkozék" (Mk 1:35). "Nagy sokaság gyűle egybe, hogy őt hallgassák, és hogy általa meggyógyuljanak az ő betegségeikből. De ő félrevonula a pusztába, és imádkozék" (Lk 5:15-16). "És lőn azokban a napokban, kiméne a hegyre imádkozni, és az éjszakát az Istenhez való imádkozásban tölté el" (Lk 6:12).

Teljesen a mások javára szentelt életében a Megváltó szükségesnek ítélte, hogy visszavonuljon az átmenő utazóforgalomtól, és az Őt nap mint nap követő sokaságtól. El kellett fordulnia a szüntelen tevékenykedéstől, az emberi szükségletekkel való foglalkozástól, hogy nyugalomban, zavartalanul együtt lehessen Atyjával. Egy volt velünk, gyöngeségeink, szükségleteink része, tökéletesen Istentől függött, s az imádság titkos helyén kereste az isteni erőt, hogy felvértezve indulhasson a szolgálatba, a próbákba. A bűn világában Jézus lelki küzdelmeket, kínzásokat szenvedett el. Az Istennel való közösségben letehette a nyomasztó bánat terhét, vigaszra, örömre lelt.

Krisztusban az emberiség kiáltása a végtelen irgalmasság Atyjához jutott. Emberként folyamodott Isten trónjához, míg emberi természetét mennyei erő járta át, amely összekötötte az emberit az istenivel. Az Istennel való állandó közösségben életet kapott Tőle, hogy életet adhasson a világnak. Az Ő tapasztalatában nekünk is részesednünk kell.

"Jertek el csupán ti magatok" (Mk 6:31) - parancsolja nekünk. Ha megfogadjuk szavát, erősebbek, hasznosabbak lehetünk. A tanítványok keresték Jézust, és mindent elmondtak Neki, Ő pedig bátorította, oktatta őket. Ha ma szakítanánk rá időt, hogy Jézushoz menjünk, és elmondjuk, mire van szükségünk, nem csalódnánk. Jobb kezünknél állna, hogy segítsen. Egyszerűbbnek kellene lennünk, több hitre, bizalomra van szükségünk Megváltónk iránt. Ő, akinek hívják nevét "erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének", akiről meg van írva, hogy "az uralom az ő vállán lészen" (Ésa 9:6), csodálatos tanácsadó. Hív, hogy Tőle kérjünk bölcsességet. Ő "mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja" (Jak 1: 5).

Mindenkiben, akit Isten nevel, olyan életnek kell megnyilatkoznia, amely nincs összhangban a világgal, szokásaival vagy gyakorlatával. Mindenkinek személyes tapasztalatra kell szert tennie, Isten akaratának ismeretére eljutnia. Egyénileg kell meghallgatnunk Őt, aki a szívhez szól. Mikor minden más hang elcsitul, s nyugodtan várakozunk Előtte, a lélek csendje még érthetőbbé teszi Isten hangját. Ő int: "Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!" (Zsolt 46:11) Egyedül itt találunk igazi nyugalmat. Ez a gyakorlati felkészülés mindenkinek, aki Istenért munkálkodik. A rohanó tömeg közepette, az élet feszültségében, az intenzív munkában a világosság és béke légköre lengi körül az így felfrissült lelket. Az élet jó illatot lehel, isteni erő nyilatkozik meg, mely eléri az emberi szíveket.

Mai Bibliai szakasz: 1 Korinthus 5

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Korintusi+5&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Korinthus+5&version=NT-HU

Pál aggódik a gyülekezettel kapcsolatos hírek miatt: „általában hallatszik köztetek paráznaság” (1. vers). A paráznaság egy aggasztó formájáról volt itt szó: a közösség egyik tagjának szexuális kapcsolata volt apjának új feleségével, ami még a „pogányok között sem említtetik”. Ez vezette Pált arra, hogy tanácsot adjon a gyülekezetnek, miszerint ezt az egyént ki kell közösíteni a közösség testéből (2, 5. versek). Az ellenőrizetlen bűn következményei mély nyomot hagynak a gyülekezetben, ami Krisztus teste. Pál figyelmeztet, „Avagy nem tudjátok-é, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megposhasztja?” Pál nyilvánvalóan félti a közösség és Jézus hírnevét.

Lelkészként emlékszem, amikor egy másik lelkészt a szomszédos területen meggyanúsítottak gyermekek molesztálásával. A lelkész elvesztette az állását annak ellenére, hogy a vádoló később beismerte, hogy hazudott. Szomorú történet volt, mivel a média követte az eseményeket, de a megvádolt személy ártatlanságát már nem említették meg. Sajnos világunkat a média uralja, ahol garantálni kell a gyülekezet tisztaságát és jó hírét.

Van egy történet az adventista történelemből W. C. Wales-ről, aki fiatalemberként a Battle Creek-i egyetemen beleszeretett egy diáklányba. A szünidőben mindig követte hazáig a vonaton, és a lány később beleegyezett, hogy hozzá megy feleségül. Miután megházasodtak, Wales lelkész volt egy ideig, de utána mindketten elhagyták a gyülekezetet és elváltak. A férfi megbánta az esetet, újraházasodott és úgy döntött, újra csatlakozik a gyülekezethez. Ellen White figyelmeztette a gyülekezet vezetőket, hogy legyenek megbocsájtóak és ne engedjék, hogy újra elváljon és visszatérjen az első feleségéhez, mert az még több problémát okozna. Még azt is támogatta, hogy Wales visszatérjen a lelkészi szolgálatba. Sajnos rövidesen újabb kapcsolatai lettek. Ezúttal eltanácsolták a lelkészi szolgálattól és amikor személyesen akarta megbeszélni a dolgot Ellen White-tal, ő elutasította a találkozót. Ez a férfi sorozatosan vétkezett és bár a kegyelem nyitva áll a megtért bűnösök számára, Ellen White és a gyülekezeti vezetők számára világos volt, hogy ez a férfi erkölcsileg helytelen úton jár. (The Ellen G. White Encyclopedia, 538. oldal)

Pál Apostol határozottan leszögezi, hogy a gyülekezeti tagok Korinthusban felelősek Istennek, és ez a szexuális viselkedésükre is igaz.

Michael W. Campbell, Ph.D.

148. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  38-39. fejezeteihez (június 10-16).

Jézus mélységesen törődött a tanítványai teljes jólétével. Látta, hogy szükségük van fizikai élelemre, „oktatásra szorulnak” a szolgálatban és pihenésre is – valójában „kötelesek voltak pihenni.” (360. o.)

Mit is jelent pihenni? Hogyan néz ki az elegendő és hathatós pihenés? Egy dolog biztos, azt olvassuk, hogy „a természet tájai önmagukban is nyugalmat kínáltak, kellemes változást jelentettek az érzékszerveknek.” (361. o.) Azt is észrevehetjük, hogy „ez a pihenő nem önző élvezetet szolgált”, hanem azt a célt, hogy merengjenek rajta, és okuljanak a téren, hogy hogyan tehetnék eredményesebbé a küldetésüket. Jézus nem a „szüntelen munkálkodás szükségességét kötötte tanítványai lelkére”.

Sajnálatos módon napjainkban úgy tűnik, hogy az alapján érdemel ki valaki világi tiszteletet és jó hírnevet, hogy mekkora mennyiségű munkát végzett el – még akkor is, ha ez olyan szintre jut el, hogy a személyes egyensúly és egészség csorbát szenved. Ha azonban ezt az utat követjük, „a túlbuzgóság nyomán Sátán kihasználja az emberi gyengeségeket”. (362. o.)

„Mihelyt fokozódik az ember aktivitása…egyre kevesebb lesz az ima, megcsappan a hit.” (362. o.) Voltál már valaha annyira elfoglalt az Isten munkájában, hogy nem maradt elég időd, hogy imádkozz hozzá, vagy megismerd Őt – aki minden hatalom, energia, hatékonyság és még a pihenésnek is a végső forrása? Nem csupán arra vágyik, hogy pihenni menjünk hozzá, de tanulni is tőle, amint keressük imában és tanulmányozzuk az ő Igéjét – a lélek élő vizét.

Rosanna Laredo

általános iskolai tanár

Melbourne, Victoria, Ausztrália

Fordította Gősi Csaba

Higgyetek az Ő prófétáinak - június 11 - HÉTFŐ - 1 Korinthus 4

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 38. fejezet 1064. nap

Míg a tanítványok misszióútjukat járták, Jézus újabb városokat és falvakat látogatott meg, és hirdette országának evangéliumát. Körülbelül ekkor hallotta Keresztelő János halálhírét. Ez az esemény élénken elérajzolta a véget, mely felé halad. Mind súlyosabb árnyak nehezedtek útjára. Papok, rabbik lesték, hogyan ölhetik meg, kémek jártak a nyomában, és mindenfelé sokasodtak a cselszövések; elpusztítására. Az apostolok galileai prédikálásának híre, mely eljutott Heródeshez is, felhívta figyelmét Jézusra és munkájára. "Ez ama Keresztelő János; - mondta - ő támadt fel a halálból" (Mt 14:2); és kifejezte óhaját: látni szeretné Jézust. Heródes állandóan attól rettegett, nehogy titokban forradalmat szervezzenek azzal a céllal, hogy letaszítsák a trónról, és lerázzák a római igát a zsidó nemzetről. A lázongás és elégedetlenség lelkülete tetőfokára hágott a nép körében. Nyilvánvalóvá vált, hogy Krisztus nem sokáig folytathatja nyilvános munkáját Galileában. Szenvedésének órái egyre közeledtek, s Ő egy időre távol kívánt maradni a sokaság zajától.

János tanítványai megszomorodott szívvel helyezték sírba mesterük megcsonkított testét, majd "elmenvén, megjelenték Jézusnak" (Mt 14:12). E tanítványok féltékenykedtek Krisztusra, aki elvonja a népet Jánostól.

A farizeusok oldalán álltak, amikor vádolták Őt, hogy a vámszedőkkel eszik Máté asztalánál. Kétségbe vonták isteni küldetését, amiért nem szabadította ki Keresztelő Jánost. Most azonban, amikor tanítójuk meghalt, s nagy bánatukban vigasztalásra vágytak, útmutatásra jövendő munkájukhoz, eljöttek Jézushoz, és célkitűzéseiket egyesítették az Övével. Nekik is szükségük volt egy kis nyugalomra, kapcsolatra a Megváltóval.

Bethsaidához közel, a tó északi végénél volt egy csöndes vidék, mely a tavasz friss zöldjében pompázott, s kellemes nyugalmat nyújtott Jézusnak és tanítványainak. Erre a helyre indultak hajóikon a vízen át. Itt távol lesznek az átmenő forgalomtól, a városi sürgés-forgástól, zaklatottságtól. A természet tájai önmagukban is nyugalmat kínáltak, kellemes változást jelentettek az érzékszerveknek. Itt anélkül hallgathatják Krisztus szavait, hogy félbeszakítanák őket az írástudók és farizeusok dühös visszavágásai, vádaskodásai. Egy rövid időre élvezhették a drága együttlétet Uruk társaságában.

Krisztusnak és tanítványainak pihenője nem önző élvezetet szolgált. Nem kedvtelésnek szentelték a nyugalomban töltött időt. Megbeszélték az Isten művével kapcsolatos problémákat, s annak lehetőségét, miképp tehetik még hatékonyabbá a munkát. A tanítványok Krisztussal jártak, megértették Őt, nekik nem kellett példázatokban beszélnie. Kijavította hibáikat, világossá tette számukra az emberek megközelítésének helyes módját. Tökéletesebben feltárta előttük az isteni igazság értékes kincseit. Éltető isteni erő járta át, ihlette reményre, bátorságra őket.

Bár Jézus tett csodákat, és tanítványainak is hatalmat adott erre, fáradt szolgáit félreeső vidékre vezette pihenni. Amikor azt mondta, hogy az aratnivaló sok, de a munkás kevés, nem a szüntelen munkálkodás szükségességét kötötte tanítványai lelkére, hanem így szólt: "Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába" (Mt 9:38). Isten minden embernek képessége szerint jelölte ki a munkát (Vö. Ef 4:11-13), és nem akar egyeseket kötelezettségekkel megterhelni, miközben másoknak semmi bajuk, gondjuk nincsen.

Krisztus részvétteljes szavai éppolyan bizonyossággal szólnak a ma élőknek, mint a tanítványoknak. "Jertek el csupán ti magatok [...] és pihenjetek meg egy kevéssé" (Mk 6:31) - mondja mindenkinek, aki megfáradt és megterheltetett. Nem bölcs dolog állandóan megfeszített munkában, izgalmak közt élni, még az emberek lelki szükségleteinek szolgálatában sem, mert így elhanyagoljuk a személyes áhítatot, túlterheljük szellemi, lelki, testi erőnket. Krisztus önmegtagadást kíván tanítványaitól és áldozatokat, ezzel együtt azonban vigyázniuk is kell, nehogy a túlbuzgóság nyomán Sátán kihasználja az emberi gyengeségeket, és Isten műve kárt szenvedjen.

A rabbik felfogása szerint a vallás tartalma mindig a lázas tevékenykedés. Ragaszkodtak bizonyos külső cselekedetekhez, hogy kimutassák fensőbbséges kegyességüket. Lelkük így elszakadt Istentől, önelégültségük növekedett. Ma is fennáll ugyanez a veszély. Mihelyst fokozódik az ember aktivitása, és Istenért végzett munkáját siker koronázza, megjelenik a veszély, hogy emberi tervekben és módszerekben fog bízni. Egyre kevesebb lesz az ima, megcsappan a hit. A tanítványokhoz hasonlóan minket is fenyeget a veszély, hogy szem elől tévesztjük függésünket Istentől, és tevékenységünkből akarunk üdvözítőt faragni. Szüntelen Jézusra kell tekintenünk, s felismernünk, hogy az Ő ereje végzi a munkát. Miközben komolyan dolgoznunk kell az elveszettek megmentéséért, időt kell szakítanunk az elmélkedésre, imádkozásra, Isten igéjének tanulmányozására is. Csak a sok imával megvalósított és Krisztus érdemeivel megszentelt munka bizonyul végül elégségesnek, jónak.

Mai Bibliai szakasz: 1 Korinthus 4

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Korintusi+4&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Korinthus+4&version=NT-HU

Ez a fejezet az alázatosság fontosságára emlékeztet bennünket. Isten- ismeretünk korlátozott, ahogyan az a tény is jelzi, ahogy az apostol körülírja szerepünket, mint akik csupán „Isten titkainak sáfárai” vagyunk (1. vers). A mi felelősségünk az, hogy hűek legyünk (2. vers). Az egyik legnehezebb dolog az, hogy ne ítélgessünk másokat. Lelkészként, és jelenleg lelkészek tanítójaként megtanultam, hogy fontos rájönnünk arra, hogy egy történetben sokkal több van, mint amit ismerünk.

Soha nem fogom elfelejteni azt az esetet, amikor egy férfi közölte, hogy meg akar keresztelkedni. Leültem az irodában a férjjel és a feleséggel, mire ők az iroda két, egymástól legtávolabb eső pontján foglaltak helyet. Néhány perc múlva eldöntöttem, hogy megkérdezem őket a házasságukról. A férj megvallotta, hogy ő más nőkhöz vonzódik. Miközben örültem a döntésének, hogy meg akar keresztelkedni, arra kértem, először beszéljünk erről a problémáról. Erre ő úgy reagált, hogy híresztelni kezdte másoknak, micsoda hitvány lelkész vagyok, hogy nem akarom őt megkeresztelni. A gyülekezeti tagok eljöttek hozzám, hogy megtudakolják, miért nem keresztelem meg őt, de nyilván nem volt szabad elmondanom nekik azt, hogy a valóságban mi is történik.

Ritkán ismerjük a teljes történetet, ezért óvatosaknak kell lennünk, hogy ne ítéljünk másokat, hanem bízzuk az ítéletet Istenre. „Azért idő előtt semmit se ítéljetek, míg el nem jő az Úr, aki egyrészt világra hozza a sötétségnek titkait, másrészt megjelenti a szíveknek tanácsait; és akkor mindenkinek az Istentől lészen a dicsérete” (5. vers). Pál apostol arra emlékeztet bennünket, hogy a mi történetünkben is sokkal több van, mint amiről tudomásunk van. Keresztényként Istent képviseljük a világ és a világmindenség előtt. „… mert látványossága lettünk a világnak, úgy angyaloknak, mint embereknek” (9. vers). A mi történetünk része egy nagyobb történetnek.

„Ha szidalommal illettetünk, jót kívánunk; ha háborúságot szenvedünk, békességgel tűrjük; ha gyaláztatunk, könyörgünk: szinte a világ szemetjévé lettünk, mindeneknek söpredékévé egész mostanig” (12-13. vers). Figyelemre méltó az, ahogy a keresztény vértanú, Husz János meghalt a tűz lángjai között évszázadokkal ezelőtt, és mindez ezért történt meg, mert makacsul elutasította azt, hogy feladja hitét, és ezt mondta a vádolóinak: „Isten a tanúm, hogy az én fő célom a prédikálásommal, írásaimmal és minden tettemmel az volt, hogy bűnösöket térítsek meg bűneikből. És ebben való igyekezetemben az evangélium igazságáról írtam, prédikáltam és tanítottam... És most kész vagyok örömmel meghalni.” Amikor a cölöphöz kötve a füst és a lángok felszálltak, a hangja ének formájában volt hallható: „Jézus, az élő Istennek Fia, könyörülj rajtam.”

Michael W. Campbell, Ph.D.

148. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  38-39. fejezeteihez (június 10-16).

Jézus mélységesen törődött a tanítványai teljes jólétével. Látta, hogy szükségük van fizikai élelemre, „oktatásra szorulnak” a szolgálatban és pihenésre is – valójában „kötelesek voltak pihenni.” (360. o.)

Mit is jelent pihenni? Hogyan néz ki az elegendő és hathatós pihenés? Egy dolog biztos, azt olvassuk, hogy „a természet tájai önmagukban is nyugalmat kínáltak, kellemes változást jelentettek az érzékszerveknek.” (361. o.) Azt is észrevehetjük, hogy „ez a pihenő nem önző élvezetet szolgált”, hanem azt a célt, hogy merengjenek rajta, és okuljanak a téren, hogy hogyan tehetnék eredményesebbé a küldetésüket. Jézus nem a „szüntelen munkálkodás szükségességét kötötte tanítványai lelkére”.

Sajnálatos módon napjainkban úgy tűnik, hogy az alapján érdemel ki valaki világi tiszteletet és jó hírnevet, hogy mekkora mennyiségű munkát végzett el – még akkor is, ha ez olyan szintre jut el, hogy a személyes egyensúly és egészség csorbát szenved. Ha azonban ezt az utat követjük, „a túlbuzgóság nyomán Sátán kihasználja az emberi gyengeségeket”. (362. o.)

„Mihelyt fokozódik az ember aktivitása…egyre kevesebb lesz az ima, megcsappan a hit.” (362. o.) Voltál már valaha annyira elfoglalt az Isten munkájában, hogy nem maradt elég időd, hogy imádkozz hozzá, vagy megismerd Őt – aki minden hatalom, energia, hatékonyság és még a pihenésnek is a végső forrása? Nem csupán arra vágyik, hogy pihenni menjünk hozzá, de tanulni is tőle, amint keressük imában és tanulmányozzuk az ő Igéjét – a lélek élő vizét.

Rosanna Laredo

általános iskolai tanár

Melbourne, Victoria, Ausztrália

Fordította Gősi Csaba