Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 39. fejezet 1068. nap
A kenyerek csodája az Istentől való függés tanulságát
hordozza. Amikor Krisztus megelégítette az ötezret, az élelem nem volt azonnal
kéznél. Látszólag semmilyen eszköz nem állt rendelkezésére. Ott állt a
pusztában ötezer férfival, azonkívül asszonyokkal és gyerekekkel. Nem hívta a
nagy sokaságot, hogy kövessék - hívás vagy parancs nélkül jöttek. Tudta, hogy
miután oly sokáig hallgatták tanítását, bizonyára éhesek és kimerültek, hiszen
hozzájuk hasonlóan Neki is szüksége volt táplálékra. Távol voltak otthonuktól,
s az éj már-már leszállt. Sokaknak nem is volt pénzük, hogy élelmet
vásároljanak. Aki az ő érdekükben negyven napot böjtölt a pusztában, nem tudta
volna elviselni, hogy éhezve térjenek haza. Isten gondviselése helyezte Jézust
arra a helyre, s Ő mennyei Atyjára bízta az eszközt, mellyel a szükséget
kielégítheti.
Amikor szorult helyzetbe kerülünk, Istenre kell
hagyatkoznunk. Az élet minden percében józanul, bölcsen kell cselekednünk,
nehogy megfontolatlan lépéssel próbának tegyük ki magunkat. Nem szabad
előidéznünk a nehézségeket Isten eszközeinek figyelmen kívül hagyásával, a Tőle
kapott képességek helytelen fölhasználásával. Krisztus munkásainak
maradéktalanul be kell tartaniuk az Ő utasításait. A mű Istené, s ha mások
áldására akarunk élni, az Ő terveit kell követnünk. Az én nem állhat a
központban, nem illeti tisztelet. Ha saját elgondolásaink szerint tervezünk, az
Úr megengedi, hogy beleessünk hibáinkba. Ha azonban az Ő útmutatását követve
kerülünk szorult helyzetbe, Ő megszabadít. Nem kell kétségbeesnünk, hanem
vészhelyzetben mindig Tőle kérjünk segítséget, akinek végtelen tartalékok
állnak rendelkezésére. Sokszor vesznek majd körül kísértő körülmények, olyankor
a legteljesebb hittel Istenre kell bíznunk magunkat. Ő minden lelket megtart,
aki azért keveredett bajba, mert megpróbált az Úr útjához igazodni.
Krisztus megparancsolta nekünk a próféta által: "Az
éhezőnek megszegd kenyeredet", és "ha meztelent látsz, felruházzad",
és "a szegény bujdosókat házadba bevigyed" (Ésa 58:7). Ő parancsolja
nekünk: "Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden
teremtésnek" (Mk 16:15). Mégis hányszor elbátortalanodik szívünk, hitünk
cserbenhagy, s mi látjuk, mily nagy a szükség, és mily csekélyek eszközeink.
Akárcsak András, amikor az öt árpakenyérre és a két kis halra tekintett, mi is
felkiáltunk: "Mi az ennyinek?" (Jn 6:9) Gyakran habozunk, nem vagyunk
hajlandóak mindent odaadni, amink van, mert félünk áldozni és feláldoztatni
másokért. Jézus azonban megparancsolta nekünk: "Adjatok nékik ti
enni" (Lk 9:13). Parancsa ígéret: mögötte ugyanaz az erő áll, mint amely
megvendégelte a sokaságot a tengerparton.
Krisztus cselekedete, az éhező sokaság jelenvaló
szükségleteinek kielégítése mély lelki tanulságot rejt minden munkása számára.
Krisztus a kenyeret az Atyától kapta, és a tanítványoknak adta át, azok a
sokaságnak, az emberek pedig egymásnak. Így mindenki, aki egy Krisztussal, Tőle
kapja az élet kenyerét, a mennyei eledelt, és szétosztja másoknak.
Jézus teljesen Istenre hagyatkozott, elvette a néhány
kenyeret, s bár az csak egy kis adag lett volna saját családjának, azaz a
tanítványoknak, Ő mégsem őket hívta enni, hanem kezdte szétosztani köztük, s
meghagyta, hogy szolgálják ki a népet. Az étel megsokasodott kezében, s a
tanítványok keze, mely Krisztus, az Élet Kenyere felé nyúlt, sohasem ürült ki.
A kis készlet mindenkit megelégített. Miután a népet ellátták, a maradékot
összeszedték, s Krisztus és tanítványai együtt ettek a drága mennyei eledelből.
A tanítványok jelentették a közvetítő csatornát Krisztus és
az emberek között. Ez nagy bátorítás mai tanítványainak is. Krisztus a hatalmas
központ, minden erő forrása. Tanítványai Tőle kapják, amire szükségük van. A legértelmesebb,
lelki gondolkodású ember is csak annyit használhat fel; amennyit kap. Magától
nem elégítheti ki a lelki szükségleteket. Csak azt oszthatjuk szét, amit
Krisztustól kapunk, s csak aszerint kaphatunk, ahogyan másoknak adunk. Ha
szüntelen adunk, szüntelen kapunk is, és minél többet adunk, annál többet
kapunk. Így állandóan hihetünk, bízhatunk, kaphatunk és adhatunk.
Mai Bibliai szakasz: 1
Korinthus 8
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Pál
apostolt teljesen lefoglalják a korinthusi gyülekezet tagjainak problémái. A
hívők első generációjának legszélesebb körben ismert vezetőjeként most a
„bálványáldozati hús” (1. vers) problémás témája felé fordítja figyelmét. A
válasz látszólag egyértelmű volt, hiszen az apostolok megtiltották bármi
olyannak a fogyasztását, amit bálványoknak ajánlottak fel (lásd ApCsel
15:20-29).
Bár ez
a keresztény életvitelre vonatkozó elvárás nagyon is ismert volt, Pál mégis
vitába száll azokkal, akik ennek engedelmeskedve nem esznek bálványáldozati
húst, és emiatt elégedettek magukkal, sőt büszkévé kezdenek válni a
viselkedésükre. „Az ismeret felfuvalkodottá tesz” (1b vers) – figyelmezteti
őket, mert ezek a bálványok egyszerű ember alkotta tárgyak, amiket sátán arra
használ, hogy széthúzást szítson, és a lelki növekedést gátolja (ahogy azt
korábban, a 4. fejezetnél megjegyeztük). Pál ezt a vitát használja fel arra,
hogy mélyebben gyökerező problémákhoz jusson el, mint hogy a keresztényeknek
hogyan kellene viszonyulniuk egymáshoz.
Ez a
helyzet egy vegetáriánus személyre emlékeztet, akit régen ismertem: ő mindig
megvizsgált minden fogást a gyülekezeti közös étkezések alkalmával, áldását
adva azokra, amiket rendben talált. Mindenki mást, aki nem elfogadható ételt
hozott, megdorgált, mert ők nem követték megfelelően a Prófétaság Lelkét (azaz
Ellen White profetikus tanácsait). Vegetáriánus lelkészként aggódni kezdtem,
mert voltak néhányan újak köztünk, akik csak akkor ismerkedtek az egyházzal, és
néha halat vagy húst hoztak ezekre az összejövetelekre. Amikor megkérdeztem ezt
a személyt, hogy mit mond arra, hogy Jézus evett halat, azt mondta: „Jézus nem
volt a teljes igazság birtokában, nem ismerte a Prófétaság Lelkét.” Más
szavakkal, ha Jézus ismerte volna Ellen White egészségügyi tanácsait, Ő is
vegetáriánus lett volna. E kijelentés merészsége még ma is megdöbbent.
Pál
apostol megfigyelte, hogy nem az általunk fogyasztott ételek által jutunk
közelebb Istenhez (8. vers). Először is a fontossági sorrendünket kell rendbe
tennünk! Ha ezt megtesszük azáltal, hogy Krisztus-központú életet élünk, egy
valóban érett hívő úgy fog élni, hogy ne váltson ki „megütközést az erőtlenek
között” (9. vers), akik újonnan jutottak hitre.
Michael W. Campbell,
Ph.D
148. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
38-39. fejezeteihez
(június 10-16).
Jézus mélységesen
törődött a tanítványai teljes jólétével. Látta, hogy szükségük van fizikai
élelemre, „oktatásra szorulnak” a szolgálatban és pihenésre is – valójában
„kötelesek voltak pihenni.” (360. o.)
Mit is jelent pihenni?
Hogyan néz ki az elegendő és hathatós pihenés? Egy dolog biztos, azt olvassuk,
hogy „a természet tájai önmagukban is nyugalmat kínáltak, kellemes változást
jelentettek az érzékszerveknek.” (361. o.) Azt is észrevehetjük, hogy „ez a
pihenő nem önző élvezetet szolgált”, hanem azt a célt, hogy merengjenek rajta,
és okuljanak a téren, hogy hogyan tehetnék eredményesebbé a küldetésüket. Jézus
nem a „szüntelen munkálkodás szükségességét kötötte tanítványai lelkére”.
Sajnálatos módon
napjainkban úgy tűnik, hogy az alapján érdemel ki valaki világi tiszteletet és
jó hírnevet, hogy mekkora mennyiségű munkát végzett el – még akkor is, ha ez
olyan szintre jut el, hogy a személyes egyensúly és egészség csorbát szenved.
Ha azonban ezt az utat követjük, „a túlbuzgóság nyomán Sátán kihasználja az
emberi gyengeségeket”. (362. o.)
„Mihelyt fokozódik az
ember aktivitása…egyre kevesebb lesz az ima, megcsappan a hit.” (362. o.)
Voltál már valaha annyira elfoglalt az Isten munkájában, hogy nem maradt elég
időd, hogy imádkozz hozzá, vagy megismerd Őt – aki minden hatalom, energia,
hatékonyság és még a pihenésnek is a végső forrása? Nem csupán arra vágyik,
hogy pihenni menjünk hozzá, de tanulni is tőle, amint keressük imában és
tanulmányozzuk az ő Igéjét – a lélek élő vizét.
Rosanna Laredo
általános iskolai tanár
Melbourne, Victoria,
Ausztrália
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés