Higgyetek az Ő prófétáinak - december 24 - CSÜTÖRTÖK - 5 Mózes 13

MEGHALLGATHATOD itt: http://podcastmachine.com/podcasts/19165

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 28. fejezet 165. nap

A példázat nem mentegeti azokat, akik az Úr első hívására nem léptek a szőlőmunkások közé. Amikor a gazda a tizenegyedik órában is a piactérre kimenve dologtalan embereket talált, ezt mondta nekik: "Miért álltok itt egész napon át hivalkodván?" A válasz így hangzott: "Mert senki sem fogadott meg minket." A későn hívottak közül senki nem volt ott reggel. Nem utasították vissza a hívást. Akik pedig visszautasítják, még jóvá tehetik, ha megbánják, de veszélyes dolog könnyen venni a kegyelem első hívását.

Amikor a szőlőskert munkásai "tíz-tíz pénzt vőnek fejenként", a korán kezdő munkások megharagudtak. Bizonygatták, hogy ők tizenkét órát dolgoztak. Úgy érezték, hogy nagyobb bérre volna joguk, mint azoknak, akik csak egy órát dolgoztak, és azt is a nap hűvösebb szakában. "Azok az utolsók egyetlen óráig munkálkodtak - mondták -, és egyenlőkké tetted azokat velünk, akik a napnak terhét és hőségét szenvedtük."

"Barátom - válaszolt a gazda egyiküknek -, nem cselekszem igazságtalanul veled; avagy nem tíz pénzben szerződtél-é meg velem? Vedd ami a tiéd, és menj el. Én pedig ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint néked. Avagy nem szabad-é nékem a magaméval azt tennem, amit akarok? avagy a te szemed azért gonosz, mert én jó vagyok?"

"Ekképpen lesznek az utolsók elsők és az elsők utolsók; mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak."

E példázat munkásai azokat ábrázolják, akik szolgálatukért előnyre tartanak igényt másokkal szemben. Dicsekedve fognak munkához, de önmegtagadás és önfeláldozás nélkül dolgoznak. Lehet, hogy egész életükben Krisztus szolgáinak mondták magukat. Talán jól viselik a nehézséget, nélkülözést és megpróbáltatást. Ezért nagy jutalomra formálnak jogot. Többet gondolnak a jutalomra, mint arra a kiváltságra, hogy Krisztus szolgái lehetnek. Véleményük szerint munkálkodásuk és áldozataik miatt nagyobb elismerést érdemelnének, mint mások. S mivel ezt az igényüket nem veszik figyelembe, megsértődnek. Ha szerető, bízó szívvel dolgoznának, mindig elsők lehetnének; de siránkozó, panaszkodó természetük nélkülözi Krisztus lelkületét. Magatartásuk arról árulkodik, hogy megbízhatatlanok, becsvágyók, nem bíznak Istenben, és irigyek testvéreikre. Az Úr jósága és nagylelkűsége csak alkalom nekik a zúgolódásra. Ezzel azt bizonyítják, hogy nincsenek közösségben Istennel; nem ismerik a Mesterrel való együtt munkálkodás örömét.

Istent semmi sem sérti jobban, mint ez a kicsinyes, énközpontú lelkület. Nem tud együtt dolgozni ilyen önző emberekkel, mert érzéketlenek Lelkének munkája iránt.

Az Úr először a zsidókat hívta szőlőjébe. Ezért büszkék és önigazultak voltak. Azt gondolták, hogy hosszú éveken át tartó szolgálatuk miatt nagyobb jutalom illeti meg őket, mint másokat. Semmi nem okozott nekik nagyobb bosszúságot, mint az a hír, hogy a pogányoknak éppolyan joguk van az Isten dolgaihoz, mint nekik.

Krisztus óva intette tanítványait, akiket elsőként hívott el, hogy óvakodjanak ettől a bűntől. Látta, hogy a gyülekezetre átokként nehezedik majd az önigazultság, és ez a szellem gyöngíteni fogja tagjait. Az emberek azt fogják gondolni, hogy tehetnek valamit a mennyei polgárság megszerzéséért. Azt képzelik, hogy az Úr akkor siet segítségükre, ha ők maguk már előreléptek. Ebből az következik, hogy saját maguknak nagy jelentőséget tulajdonítanak, Jézusnak pedig csak keveset. Sokan, akiknél némi előrelépés tapasztalható, felfuvalkodnak, és azt gondolják, hogy különbek, mint mások. Elvárják, hogy hízelegjenek nekik, és irigykednek, ha nem tulajdonítanak nekik nagy fontosságot. Ettől a veszélytől akarja Krisztus megóvni tanítványait

Mai bibliai szakasz: 5 Mózes 13. fejezete

Az egész fejezet a hitehagyással foglalkozik, ami – ahogy Mózes ezt egyértelművé teszi –, nem más mint az idegen istenek szolgálata a Menny Istene helyett. A hitehagyásnak három különböző megnyilatkozási formáját találjuk itt, de mindnek egy a lényege, „menjünk és tiszteljünk idegen isteneket” (6. vers)

Bizonyára nem kísért az a vágy, hogy egy bálványistent vagy szobrot keressünk magunknak, és azt tiszteljük. Manapság sokkal kifinomultabb változatai léteznek a bálványimádásnak. Olyan más isteneket „tisztelünk” például, mint az anyagi javak, a híres emberek, a sport, a technológia, a kapcsolatok, vagy bármi más, amely az Isten iránti teljes hűség helyére kerül. Néha ezek az „istenek” más szabadidős tevékenységünkben rejlenek.

Mi a legmeggyőzőbb? Hogy gondolkodunk a jelekről, ámulatba ejtő dolgokról, a csodákról? Minden korban voltak „hamis próféták”, ahogyan azt Jézus is tanította (Máté 24, Márk 13, Lukács 21). A mi korunkban azonban bőségesen találunk embereket, akik járnak helyről helyre, mondják a magukét, és lehengerlő beszédükkel rászedik az embereket. Ezek sokszor valamiféle szent emberek, próféták, álomlátók, jövendőmondók és jósok. Nagyon sok közülük ámulatba ejtő dolgokat művel, és sok csodát tesz.

Egy nap – ami nagyon közel van már –, minden idők leglehengerlőbb beszédű hitetője, Lucifer, a bukott angyal, jelekkel és csodákkal fogja megtéveszteni a világot (2Thess 2:9-10, Jel 13:13-14). Elég erősek leszünk, hogy ellenálljunk neki?

„Édes Istenem, odaszánom magam arra, hogy több időt fordítok a Bibliára, mert erős és szilárd akarok lenni akkor, amikor sokan körülöttem engednek majd a sátáni jelek és csodák nyomásának!”

John Ash  

21. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 28. fejezeteihez (december 20-26).

Az olyan példázatok, mint a Gazdag ifjú és a Szőlőmunkások arra emlékeztetnek engem, amit Krisztus az arra oly érdemtelen emberekért tett. Amikor elfelejtem Isten kegyelmét az olyan bűnös irányában, mint én, elkerülhetetlenül elfelejtek kegyelmes lenni másokkal. Ingyen kaptuk az Ő kegyelmét, de vajon adni is fogjuk ingyen?

Éveken keresztül nem tudtam, hogyan részesítsek kegyelembe másokat. Kívülről jó adventista lánynak néztem ki, belül azonban önfelmagasztaló és önelégült lelkületet ápoltam magamban és amikor valaki megbotlott, felsőbbrendűség érzetem támadt. Egy napon azonban megengedtem, hogy a szívem teljesen összetörjön Megváltóm kezében. 

Úgy gondoltam, hogy nagy dolgokat teszek az Úrért, de azt is tudtam, hogy a parancsolatai semmit sem érnek, ha nem vagyok igazi közösségben Vele. Mert a lelkület, amellyel munkánkat végezzük az érték Isten előtt. Nem rendelkeztem igazi szeretettel Isten és embertársaim iránt. Ő azonban megmutatta nekem, hogy milyen a szívem, és döntenem kellett: szabadon elfogadom az Ő megbocsátását és kegyelmét és megtérek, vagy megmaradok a langymeleg állapotomban.

Most hálás vagyok Istennek, hogy nem az érdemeink szerint bánik velünk, mert bennünk nincs semmi jó. Mert "nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket" (Tit 3:5). Engedjük meg, hogy az Ő jóságos szeretete vezessen bennünket megtérésre, mert mindnyájunknak kétségbeejtően szükségünk van az Ő kegyelmére.    

Nicole Stallings,

ARISE frissen diplomázott gyakornok, Light Bearers

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 23 - SZERDA - 5 Mózes 12

MEGHALLGATHATOD itt: http://podcastmachine.com/podcasts/19165

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 28. fejezet 164. nap

"Mikor pedig beestveledék, monda a szőlőnek ura az ő vincellérjének: Hívd elő a munkásokat, és add ki nékik a bért, az utolsóktól kezdve mind az elsőkig. És kijövén a tizenegyórások, fejenként tíz-tíz pénzt vőnek. Jövén azután az elsők, azt gondolják vala, hogy ők többet kapnak; de ők is tíz-tíz pénzt vőnek fejenként."

A gazdának a szőlőskert munkásaival való bánásmódja azt példázza, hogy miként bánik Isten az emberekkel. Egészen másként, mint ahogy az emberek szoktak. Földi ügyletekben a munkások az elvégzett munka arányában kapják bérüket. A munkás csak annyit vár el, amennyit megkeresett. Krisztus azonban e példázatban országának elveit szemlélteti, és ez az ország nem ebből a világból való. Krisztust semmilyen emberi szabály nem befolyásolja. Az Úr ezt mondja: "Nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim ... Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!" (Ésa 55 : 8-9)

A példázat szerint a legkorábban felfogadott munkások meghatározott összegért vállalták a munkát, és megkapták a megszabott összeget. Semmivel sem többet. A később felfogadott munkások bíztak a gazda ígéretében, amely így szólt: "ami igazságos, megkapjátok". Azzal mutatták meg bizalmukat, hogy nem érdeklődtek bérük felől. Bíztak a gazda igazságos és méltányos voltában, és nem teljesítményük szerint kapták a jutalmat, hanem a gazda bőkezűsége szerint.

Isten azt szeretné, ha mi is a bűnöst megigazító Istent látnánk benne. Jutalmát nem érdemeink szerint adja, hanem "eleve-elvégzése szerint, amelyet megcselekedett a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban." "Nem az igazságnak cselekedeteiből, amelyeket mi cselekedtünk, hanem az Ő irgalmasságából tartott meg minket" (Ef 3 :1 l; Tit 3 : 5.); és azokért, akik bíznak benne "véghetetlen bőséggel mindeneket" megcselekszik, "feljebb, hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk" (Ef 3 :20).

Nem az elvégzett munka mennyisége, sem pedig a látható eredmény teszi a munkát értékessé Isten előtt, hanem az a lelkület, amellyel dolgozunk. Azok, akik a tizenegyedik órában jöttek a szőlőbe, hálásak voltak azért, hogy dolgozhattak. Szívük tele volt hálával munkaadójuk iránt, és nagyon meglepődtek, amikor a nap végeztével a gazda egész napi bért adott nekik. Tudták, hogy nem érdemeltek annyit, és a jóindulat, amit munkaadójuk arcán láttak, örömmel töltötte el őket. Soha nem felejtették el a gazda jóságát és bőkezűségét, mint az a bűnös sem, aki a tizenegyedik órában lép a Mester szolgálatába, de aki tudja, hogy nincs semmi érdeme. Munkában eltöltött ideje olyan rövidnek tűnik, hogy méltatlannak érzi magát a jutalomra, de tele van örömmel, amiért Isten felfogadta. Alázatos, bízó lélekkel dolgozik, és hálás azért a kiváltságért, hogy Krisztus munkatársa lehet. Isten örül ennek a lelkületnek, és megdicséri.

Isten szeretné, ha bíznánk benne, és nem kérdeznénk, mi lesz a jutalmunk. Ha Krisztus szívünkben lakik, nem a jutalom áll gondolataink homlokterében; nem a jutalomért szolgálunk. Igaz, hogy a jutalmat is meg kell becsülnünk, de ne az legyen az első. Isten azt akarja, hogy értékeljük megígért áldásait, de azt nem, hogy lessük a jutalmat, és azt érezzük, hogy minden szolgálatért jutalom jár. Ne annyira a jutalommal törődjünk, mint inkább azzal, hogy - minden nyereségtől függetlenül - helyesen cselekedjünk! Az Isten és embertársaink iránti szeretet legyen a hajtóerőnk!

Mai bibliai szakasz: 5 Mózes 12. fejezete

Miközben a Bibliát olvassuk, és megpróbáljuk a mindennapi életünkben gyakorlatban is alkalmazni, gyakran ütközünk kulturális és nyelvi akadályokba. És itt van az idő kérdése. Mi közünk ahhoz az időhöz és helyhez, amelytől 3400 év választ el?

Mózes részletekbe menően elmagyarázza az izraelitáknak, hogy vannak megfelelő helyek az istentisztelet számára és vannak olyan helyek, amelyek nem felelnek meg. Mózes azoknak a rabszolgáknak a gyermekeihez és unokáihoz beszél, akik kijöttek Egyiptomból. Nem meglepő, hogy gondolkodásukban itt-ott fellelhető a rabszolga gondolkodásmód. Istentiszteleteiket az jellemezte, hogy mindenki azt tette, ami saját szemében helyes volt (lásd: 8. vers). Erős indíttatásuk volt arra is, hogy bálványokat imádjanak.

Mindent le kellett rombolni, ami kapcsolatban volt a legyőzött népek bálvány-istentiszteleteivel. Minden áldozati istentiszteletüket egyetlen helyre kellett összpontosítani, amelyet Isten kiválasztott. A hely ekkor nem volt meghatározott, mert Kánaánt még nem foglalták el. Végül Salamon épített állandó templomot Jeruzsálemben (lásd: 2Krón 3:1). Annak ellenére, hogy Isten odahelyezte a nevét/identitását arra a kimondott helyre, az mégsem fogadhatta be Őt (lásd: 1Kir 8:27), mivel az Ő fő lakóhelye a Menny.

„Szerető Isten, bizonyára nekem is vannak modern bálványaim, amelyek kiszorítják életemből a te tiszteletedet. Segíts elkülöníteni egy csendes időt minden nap, amikor Téged lélekben és igazságban imádhatlak!”

John Ash  

21. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 28. fejezeteihez (december 20-26).

Az olyan példázatok, mint a Gazdag ifjú és a Szőlőmunkások arra emlékeztetnek engem, amit Krisztus az arra oly érdemtelen emberekért tett. Amikor elfelejtem Isten kegyelmét az olyan bűnös irányában, mint én, elkerülhetetlenül elfelejtek kegyelmes lenni másokkal. Ingyen kaptuk az Ő kegyelmét, de vajon adni is fogjuk ingyen?

Éveken keresztül nem tudtam, hogyan részesítsek kegyelembe másokat. Kívülről jó adventista lánynak néztem ki, belül azonban önfelmagasztaló és önelégült lelkületet ápoltam magamban és amikor valaki megbotlott, felsőbbrendűség érzetem támadt. Egy napon azonban megengedtem, hogy a szívem teljesen összetörjön Megváltóm kezében. 

Úgy gondoltam, hogy nagy dolgokat teszek az Úrért, de azt is tudtam, hogy a parancsolatai semmit sem érnek, ha nem vagyok igazi közösségben Vele. Mert a lelkület, amellyel munkánkat végezzük az érték Isten előtt. Nem rendelkeztem igazi szeretettel Isten és embertársaim iránt. Ő azonban megmutatta nekem, hogy milyen a szívem, és döntenem kellett: szabadon elfogadom az Ő megbocsátását és kegyelmét és megtérek, vagy megmaradok a langymeleg állapotomban.

Most hálás vagyok Istennek, hogy nem az érdemeink szerint bánik velünk, mert bennünk nincs semmi jó. Mert "nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket" (Tit 3:5). Engedjük meg, hogy az Ő jóságos szeretete vezessen bennünket megtérésre, mert mindnyájunknak kétségbeejtően szükségünk van az Ő kegyelmére.    

Nicole Stallings,

ARISE frissen diplomázott gyakornok, Light Bearers

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 22 - KEDD - 5 Mózes 11

MEGHALLGATHATOD itt: http://podcastmachine.com/podcasts/19165

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 28. fejezet 163. nap

A gazdagoknak éppúgy szólnak a Szentlélek szavai, mint a szegényeknek: "Nem a magatokéi vagytok, mert áron vétettetek meg" ( 1 Kor 6 :19-20). Ha az ember hisz ebben, akkor vagyonát kölcsönként kezeli, amelyet Isten útmutatása szerint kell használnia: az elveszettek megmentésére, a szenvedők és szegények vigasztalására. Az ember erre képtelen, mert ragaszkodik földi kincseihez. Az az ember, aki elkötelezte magát a mammon szolgálatára, nem hallja meg az emberek segélykiáltását. De Istennél minden lehetséges. Krisztus utolérhetetlen szeretetét szemlélve, az önző szív szelíden engedelmeskedik. A gazdagok is elmondhatják azt, amit a farizeus Saul mondott: "Amelyek nékem egykor nyereségek valának, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem. Sőt annak felette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt!" (Fil 3:7-8) És akkor nem vallanak semmit sajátjuknak. Örülnek, hogy Krisztus sokféle ajándékával sáfárkodhatnak, és az Ő nevében szolgálhatnak az emberiségnek.

Péter ocsúdott fel először a Megváltó szavai nyomán támadt titkos gondolatokból. Eszébe jutott, hogy ő és testvérei mi mindenről lemondtak Krisztusért, és elégedett volt. "Ímé, mi elhagytunk mindent - mondta -, és követtünk téged." Emlékezve az ifjú főembernek tett "kincsed lesz mennyben" feltételes ígéretre kérte az ő és társai áldozatáért járó jutalmat.

A Megváltó válasza megremegtette e galileai halászok szívét. Olyan kiváltságokat helyezett kilátásba, amelyek legszebb álmaikat váltják valóra: "Bizony mondom néktek, hogy ti, akik követtetek engem, az újjászületéskor, amikor az embernek Fia beül az Ő dicsőségének királyi székébe, ti is beültök majd tizenkét királyi székbe, és ítélitek az Izráel tizenkét nemzetségét." Majd hozzátette: "Senki sincs, aki elhagyta házát, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldjeit énérettem és az evangéliumért, aki százannyit ne kapna most ebben az időben, házakat, fitestvéreket, nőtestvéreket, anyákat, gyermekeket és szántóföldeket, üldözésekkel együtt; a jövendő világon pedig örök életet."

Péter "mink lesz hát minékünk" kérdése azonban béres-lelkületről árulkodott. Ez a lelkület - ha ki nem gyógyulnak belőle - alkalmatlanná teszi a tanítványokat Krisztus szolgálatára. A tanítványokat vonzotta Krisztus szeretete, de nem voltak teljesen mentesek a farizeizmustól. Még mindig azt hitték, hogy munkájuk arányában jogosultak a jutalomra. Az önfelmagasztalás és önelégültség szellemét ápolták magukban, és összehasonlították magukat egymással. Amikor valamelyikük bármiben hibázott, a többiek azt képzelték, hogy ők jobbak nála.

Nehogy a tanítványok szem elől tévesszék az evangéliumi elveket, Krisztus elmondott egy példázatot arról, hogy Isten miként bánik szolgáival, és milyen lelkületet vár el azoktól, akik érte munkálkodnak.

"Hasonlatos a mennyeknek országa a gazdaemberhez - mondta -, aki jó reggel kiméne, hogy munkásokat fogadjon az ő szőlejébe." Az volt a szokás, hogy az emberek a piactéren vártak munkaalkalomra, és a munkáltatók ott kerestek munkavállalókat. A példázatbeli ember a történet szerint több alkalommal kiment a piactérre, hogy munkásokat fogadjon. Azokkal, akiket legkorábban fogadott fel, meghatározott összegben egyezett meg. Akik pedig később léptek szolgálatba, bérük megállapítását a gazdára bízták.

Mai bibliai szakasz: 5 Mózes 11. fejezete

Az engedelmességért járó jutalom túlhangsúlyozása gyakran vált ki rossz indokból származó engedelmességet. Tulajdonképpen ez volt a probléma Izraellel is, amikor Jézus közöttük élt. A babiloni fogság idejétől kezdve a zsidók kifejezett céllal kezdtek el engedelmeskedni Istennek, hogy megkapják a megígért jutalmat. Az engedelmesség gépiessé lett, az embereket az motiválta, mit nyerhetnek általa. Nem egy lelkükből fakadó, szívből jövő válasz volt a kegyelmes Istennek, akit imádtak.

Viszont azért, hogy kiegyensúlyozzuk a képet, sosem szabad figyelmen kívül hagynunk az engedelmesség jutalmát. Az Istennek való engedelmességben van egy védő elem. Ha végignézzük ezt a fejezetet, ilyen jutalmakkal találkozunk, mint erő, hosszú élet, jó időjárás, siker, Isten áldása stb.

A fejezet középpontjában ez áll: „Esőt adok a ti földetekre alkalmatos időben: korai és kései esőt...” (14. vers). Természetesen ez valódi záporesőre utal. Palesztinában a korai esőre azért volt szükség, hogy fellazítsa a talajt a szántásra és vetésre. A késői eső a gabona beérését biztosította.

Ma a Szentlélek arra vágyik, hogy lelki esőt adjon nekünk amely elősegíti bennünk, hogy akarjuk és megcselekedjük mindazt, amiben Isten örömét leli (Fil 2:13). Megengedjük, hogy ez megtörténjék?

John Ash 

21. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 28. fejezeteihez (december 20-26).

Az olyan példázatok, mint a Gazdag ifjú és a Szőlőmunkások arra emlékeztetnek engem, amit Krisztus az arra oly érdemtelen emberekért tett. Amikor elfelejtem Isten kegyelmét az olyan bűnös irányában, mint én, elkerülhetetlenül elfelejtek kegyelmes lenni másokkal. Ingyen kaptuk az Ő kegyelmét, de vajon adni is fogjuk ingyen?

Éveken keresztül nem tudtam, hogyan részesítsek kegyelembe másokat. Kívülről jó adventista lánynak néztem ki, belül azonban önfelmagasztaló és önelégült lelkületet ápoltam magamban és amikor valaki megbotlott, felsőbbrendűség érzetem támadt. Egy napon azonban megengedtem, hogy a szívem teljesen összetörjön Megváltóm kezében. 

Úgy gondoltam, hogy nagy dolgokat teszek az Úrért, de azt is tudtam, hogy a parancsolatai semmit sem érnek, ha nem vagyok igazi közösségben Vele. Mert a lelkület, amellyel munkánkat végezzük az érték Isten előtt. Nem rendelkeztem igazi szeretettel Isten és embertársaim iránt. Ő azonban megmutatta nekem, hogy milyen a szívem, és döntenem kellett: szabadon elfogadom az Ő megbocsátását és kegyelmét és megtérek, vagy megmaradok a langymeleg állapotomban.

Most hálás vagyok Istennek, hogy nem az érdemeink szerint bánik velünk, mert bennünk nincs semmi jó. Mert "nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket" (Tit 3:5). Engedjük meg, hogy az Ő jóságos szeretete vezessen bennünket megtérésre, mert mindnyájunknak kétségbeejtően szükségünk van az Ő kegyelmére.    

Nicole Stallings,

ARISE frissen diplomázott gyakornok, Light Bearers

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 21 - HÉTFŐ - 5 Mózes 10

MEGHALLGATHATOD itt: http://podcastmachine.com/podcasts/19165

Új olvasmány a fejezet végén a Krisztus példázatai 28. fejezetéhez

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 28. fejezet 162. nap

Az önimádó ember törvényszegő. Ezt akarta Jézus az ifjúval megértetni, és azért próbálta meg, hogy leleplezze szívének önzését. Rátapintott jellemének gyenge pontjára. Az ifjú nem igényelt további felvilágosítást. Bálványt dédelgetett lelkében. A világ volt az istene. Állította, hogy megtartotta a parancsolatokat, de nem ismerte azt az elvet, amely az egész törvény lényege. Nem szerette Istent igazán, sem embertársait. Ezzel a fogyatkozásával egyszersmind hiányzott belőle mindaz, ami Isten országára alkalmassá tehette volna. Az "én"-nek és a világ kincseinek szeretete nincs összhangban a menny elveivel.

Amikor ez az ifjú főember Jézushoz fordult, nyíltságával és komolyságával megnyerte a Megváltó szívét. "Rátekintvén, megkedvelé őt". Jézus ebben az ifjúban olyan valakit látott, aki az igazság hirdetője lehetne. E tehetséges, előkelő ifjút éppoly szívesen magához fogadta volna, mint szegény halász követőit. Ha ez az ifjú a lélekmentésre szentelte volna képességeit, Krisztus igyekvő és eredményes munkása lehetett volna.

Először azonban el kellett volna fogadnia a tanítványság feltételeit. Teljesen Istennek kellett volna szentelnie életét. A Megváltó hívó szavára Máté "mindeneket elhagyván, felkele és követé Őt" (Lk 5:28). Ezt tették János, Péter és társaik is. Krisztus ugyanilyen odaszentelődést kívánt az ifjú főembertől is. És ezzel nem várt el nagyobb áldozatot, mint amilyet Ő hozott. "Gazdag lévén, szegénnyé lett érettetek, hogy ti az Ő szegénysége által meggazdagodjatok" (2 Kor 8 : 9). Az ifjúnak csak mennie kellett volna arra, amerre Krisztus vezeti.

Krisztus rátekintett az ifjúra, és szerette volna, ha átadja magát neki. Szerette volna követeként mások áldására felhasználni. Ahelyett, amit Krisztusért fel kellett volna áldoznia, felkínálta neki a maga társaságát. "Kövess engem" - mondta. Ezt a kiváltságot Péter, Jakab és János boldogan fogadta. Ez az ifjú is csodálta Krisztust.

Vonzódott a Megváltóhoz, de nem volt hajlandó elfogadni a Megváltó önfeláldozásra szólító elvét. Inkább a gazdagságot választotta, mint Jézust. Kívánta az örök életet, de nem adott helyet szívében annak az önzetlen szeretetnek, amelyből élet fakad; és szomorú szível elfordult Krisztustól.

Az ifjú távozása után Jézus így szólt tanítványaihoz: "Mily nehezen mennek be az Isten országába, akiknek gazdagságuk van!" A tanítványok elcsodálkoztak e szavak hallatára. Úgy tanulták, hogy a gazdagokat a menny kegyeltjeinek kell tartani. Ők maguk is remélték, hogy világi hatalmat és gazdagságot kapnak a Messiás országában. Ha a gazdagok nem jutnak Isten országába, mit remélhet a többi ember! ?

"Jézus ismét felelvén, monda nékik: Gyermekeim, milyen nehéz azoknak, akik a gazdagságban bíznak, az Isten országába bemenni! Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni. Azok pedig még inkább álmélkodnak vala." A tanítványok most értették meg, hogy nekik is szól a komoly figyelmeztetés. Krisztus szavainak fényénél a saját titkos hatalom- és gazdagságvágyuk is lelepleződött. Nyugtalankodva kiáltották: "Kicsoda üdvözülhet tehát?"

"Jézus pedig rájuk tekintvén, monda: Az embereknél lehetetlen, de nem az Istennél; mert az Istennél minden lehetséges."

A gazdagnak nem nyitja meg vagyona a menny kapuját. Gazdagsága nem jogcím a szentek örökségére. Csak Krisztus meg nem érdemelt kegyelméből léphet az ember Isten városába

Mai bibliai szakasz: 5 Mózes 10. fejezete

Isten a Tízparancsolatot kőbe véste; mi legjobb szándékunk szerint is csak papírra írunk. Miért éppen a követ választotta? Mert a Tízparancsolatot örök érvényűnek szánta. Isten szeretettörvényét a bukott emberiséghez szabja, és nem fogja megváltoztatni. Nekem és neked arra van szükségünk, hogy a Szentlélek a szívünkbe írja (Ez 36:26). Ez komoly imacél, igaz?

Mózes ötödik könyve tartalmának nagy részével már találkoztunk a korábbi könyvekben, de van egy különbség: jelen esetben Mózes személyesen szól a néphez. Megfontoltan beszél, és minden szava tele van érzelmekkel. Az egész könyvben a törvénnyel és az engedelmességgel foglalkozik.

Érdekes, hogy amikor Mózes a törvény részleteiről és lényegéről beszél, Jézus jut eszünkbe, aki több alkalommal is Mózes szavaira utal. Az emberek által megélt törvény kedvessé, jóindulatúvá, értelmessé, szeretővé és szerethetővé teszi őket. 

"Istenem, kérlek vedd el kőkemény, önző szívemet, és írd be szeretet- törvényedet mélyen a szívembe és elmémbe, hogy szavaim és viselkedésem ma is összhangban legyenek a Te akaratoddal!"

John Ash 
Kínai Misszió Unió 
Hong Kong

21. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 28. fejezeteihez (december 20-26).

Az olyan példázatok, mint a Gazdag ifjú és a Szőlőmunkások arra emlékeztetnek engem, amit Krisztus az arra oly érdemtelen emberekért tett. Amikor elfelejtem Isten kegyelmét az olyan bűnös irányában, mint én, elkerülhetetlenül elfelejtek kegyelmes lenni másokkal. Ingyen kaptuk az Ő kegyelmét, de vajon adni is fogjuk ingyen?

Éveken keresztül nem tudtam, hogyan részesítsek kegyelembe másokat. Kívülről jó adventista lánynak néztem ki, belül azonban önfelmagasztaló és önelégült lelkületet ápoltam magamban és amikor valaki megbotlott, felsőbbrendűség érzetem támadt. Egy napon azonban megengedtem, hogy a szívem teljesen összetörjön Megváltóm kezében. 

Úgy gondoltam, hogy nagy dolgokat teszek az Úrért, de azt is tudtam, hogy a parancsolatai semmit sem érnek, ha nem vagyok igazi közösségben Vele. Mert a lelkület, amellyel munkánkat végezzük az érték Isten előtt. Nem rendelkeztem igazi szeretettel Isten és embertársaim iránt. Ő azonban megmutatta nekem, hogy milyen a szívem, és döntenem kellett: szabadon elfogadom az Ő megbocsátását és kegyelmét és megtérek, vagy megmaradok a langymeleg állapotomban.

Most hálás vagyok Istennek, hogy nem az érdemeink szerint bánik velünk, mert bennünk nincs semmi jó. Mert "nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket" (Tit 3:5). Engedjük meg, hogy az Ő jóságos szeretete vezessen bennünket megtérésre, mert mindnyájunknak kétségbeejtően szükségünk van az Ő kegyelmére.    

Nicole Stallings,

ARISE frissen diplomázott gyakornok, Light Bearers

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 20 - VASÁRNAP - 5 Mózes 9

MEGHALLGATHATOD itt: http://podcastmachine.com/podcasts/19165

Új olvasmány a fejezet végén a Krisztus példázatai 28. fejezetéhez

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 28. fejezet 161. nap

Jutalom

Az Isten ingyen kegyelmét hirdető igazságot a zsidók majdnem szem elől tévesztették. A rabbik azt tanították, hogy Isten pártfogását ki kell érdemelni; és azt remélték, hogy saját cselekedeteikkel megszerezhetik az igazak jutalmát. Istentiszteletük mögött nyerészkedő, haszonleső lelkület húzódott. Ettől a lelkülettől még Krisztus tanítványai sem voltak teljesen mentesek, és a Megváltó minden alkalmat kihasznált arra, hogy ráébressze őket tévedésükre. Mielőtt példázatot mondott a munkásokról, olyan eset történt, amellyel alkalma nyílt a helyes elvek bemutatására.

Amint Jézus az úton ment, egy fiatal főember szaladt hozzá, leborult előtte, és tisztelettel köszöntötte. "Jó Mester - mondta -, mi jót cselekedjem, hogy örök életet nyerjek?"

E főember úgy szólította meg Krisztust, mintha csupán köztiszteletben álló rabbi lett volna. Nem ismerte fel benne az Isten Fiát. A Megváltó így szólt: "Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten." Milyen alapon nevezel engem jónak? Csak Isten jó. Ha elismered, hogy jó vagyok, azt is el kell ismerned, hogy Isten küldöttje, Isten Fia vagyok.

"Ha pedig be akarsz menni az életre - tette hozzá -, tartsd meg a parancsolatokat." Isten jelleme törvényében fejeződik ki; és ha összhangban akarsz lenni Istennel, kövesd minden cselekedetedben Isten törvényét.

Krisztus nem csökkentette a törvény követelményeit, hanem félreérthetetlenül kijelentette, hogy megtartása az örök élet feltétele. Isten ezt a feltételt szabta meg Ádámnak a bukás előtt is. Az Úr most sem kíván kevesebbet, mint amit az Édenben elvárt az embertől: tökéletes engedelmességet, feddhetetlen, igaz életet. A kegyelem kínálta szövetség ugyanazt igényli az embertől, mint az Édenben felállított követelmény: összhangot Isten törvényével, amely szent, igaz és jó.

A "tartsd meg a parancsolatokat" szavakra az ifjú ezt kérdezte: "Melyeket?" Azt hitte, hogy Jézus valamilyen ceremóniális előírást ért a parancsolatokon. Krisztus azonban a Sínai-hegyen adott törvényről beszélt. Megemlített néhány rendelkezést a Tízparancsolat második táblájáról, és ebben az egy parancsolatban foglalta össze őket: "Szeresd felebarátodat, mint temagadat."

Az ifjú tétovázás nélkül válaszolt: "Mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva; mi fogyatkozás van még bennem?" Az ifjúnak a törvényről alkotott fogalmai felszínesek voltak. Emberi normák szerint jellemét feddhetetlenül megőrizte. Élete kívülről nézve szinte bűntelen volt. Igazán azt gondolta, hogy engedelmességében nem lehet semmi hibát találni. Titokban mégis attól félt, hogy nincs minden rendben közte és Isten között. Ezért kérdezte: "Mi fogyatkozás van még bennem?"

"Ha tökéletes akarsz lenni - mondta Krisztus -, eredj, add el vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek; és kincsed lesz mennyben; és jer és kövess engem. Az ifjú pedig e beszédet hallván, elméne megszomorodva; mert sok jószága vala."

Mai bibliai szakasz: 5 Mózes 9. fejezete

Elérkezett a nap, hogy a nép átkeljen a Jordánon és bevonuljon Kánaánba. Az első generáció kihalt és Mózes halála is közel volt már. Pillanatnyi büszkesége nagyon nem volt jellemző rá. De Istennek foglalkoznia kellett Mózes büszkeségével azért, hogy ne terjedjen tovább Izraelben. Itt volt a hazatérés ideje: Mózes számára a menny, Izraelnek pedig az ígéret földje. Az ott lakó emberek erősebbek és hatalmasabbak voltak Izraelnél. Ott voltak az Anákok, azok az óriások, akiktől Izrael megijedt negyven évvel korábban. Egy kérdés jól ismert volt abban az időben: „Ki állhat meg az Anák fiai előtt?” Mielőtt a mai Izrael bevonulna a mennyei Kánaánba, hasonló kérdés merül fel: „Kicsoda hasonló e fenevadhoz? kicsoda viaskodhatik ő vele?” (Jel 13:4). A végidei óriás az a globális szövetség lesz (Jel 13:1-4), amelyet a Föld királyai támogatnak (Jel 17:12-13). A történelem megismétlődik, de ahogy Mózes mondta: „Istened, az Úr vonul előtted mint emésztő tűz, ő pusztítja el, ő alázza meg őket előtted” (3. vers új prot. ford.), ugyanúgy az utolsó időben is a végidei óriások „a Bárány ellen fognak harcolni, a Bárány azonban legyőzi őket, mert uraknak Ura és királyoknak Királya; és akik vele vannak, azok az elhívottak, a választottak és hűségesek” (Jel 17:14 – új prot. ford.). A két Kánaánba (földi és mennyei) való bevonulás előtt legyőzi az óriásokat az Ő népe előtt. 

A két történet között van egy különbség. Az ősi Izrael az Egyiptomból való kivonulás óta makacs és lázadó nép volt. Olyannyira, hogy öntött borjú istent készítettek maguknak, hogy azt imádják. Ez az esemény Isten jelenlétében történt, amikor Mózesnek adta a két kőtáblát, amelyekre saját ujjával írta fel törvényeit. Izrael oly mértékig lázadt, hogy Isten azt mondta, el fogja pusztítani őket. „De téged (Mózest) náluk nagyobb és erősebb néppé teszlek” (14. vers). Mózes azonban esedezett Isten előtt, hogy mentse meg őket, mert ha elpusztítja őket, Isten ellenségei ezt mondanák: „Nézd, Isten megszabadította Izraelt Egyiptomból csak azért, hogy elpusztítsa őket a sivatagban! Képzeld már el! Megígérte nekik, hogy nekik adja az ígéret földjét, de nem tette meg. Miféle Isten az ilyen?” Mózes nem kereste a dicsőséget, hanem azt akarta, hogy Isten dicsőüljön meg. Arcra borulva töltött negyven napot és negyven éjjelt, ugyanannyit, mint amennyit korábban a Sínai-hegyen töltött Istennel. Nyolcvan napot élelem nélkül, de Isten megtartotta őt! Milyen nagyszerű Istenünk van!

Isten figyelmeztette Izraelt, hogy nem azért fogják legyőzni ellenségeiket, mert ők igazak, hanem azért, mert az ellenségeik gonoszak. A végidőben az új Izrael nem magának tulajdonítja az óriás fölötti győzelmét, aki el akarta őket törölni a föld színéről (Jel 13:15), hanem egyedül Istent dicsőíti a diadalért. Mózes és a Bárány énekét fogják énekelni: „Nagyok és csodálatosak a te dolgaid, mindenható Úr Isten; igazságosak és igazak a te útaid, óh szentek Királya! Ki ne félne téged, Uram! és ki ne dicsőítené a te nevedet? mert csak egyedül vagy szent. Mert eljönnek mind a pogányok és lehajolnak előtted; mert a te ítéleteid nyilvánvalókká lettek” (Jel 15:3-4). Isten igazolást nyer. Micsoda kiváltság számunkra, hogy az utolsó időben élhetünk és megláthatjuk a világméretű szabadulást, amely sokkal nagyobb lesz, mint a Vörös-tengernél történt szabadulás. Az utolsó időben az új Izrael Jézusra fog hasonlítani (1Jn 3:2) és Tőle fog függni végső harcában. Kapaszkodjunk Belé ma, hogy tőle függjünk majd akkor!

Norman Gulley

21. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 28. fejezeteihez (december 20-26).

Az olyan példázatok, mint a Gazdag ifjú és a Szőlőmunkások arra emlékeztetnek engem, amit Krisztus az arra oly érdemtelen emberekért tett. Amikor elfelejtem Isten kegyelmét az olyan bűnös irányában, mint én, elkerülhetetlenül elfelejtek kegyelmes lenni másokkal. Ingyen kaptuk az Ő kegyelmét, de vajon adni is fogjuk ingyen?

Éveken keresztül nem tudtam, hogyan részesítsek kegyelembe másokat. Kívülről jó adventista lánynak néztem ki, belül azonban önfelmagasztaló és önelégült lelkületet ápoltam magamban és amikor valaki megbotlott, felsőbbrendűség érzetem támadt. Egy napon azonban megengedtem, hogy a szívem teljesen összetörjön Megváltóm kezében. 

Úgy gondoltam, hogy nagy dolgokat teszek az Úrért, de azt is tudtam, hogy a parancsolatai semmit sem érnek, ha nem vagyok igazi közösségben Vele. Mert a lelkület, amellyel munkánkat végezzük az érték Isten előtt. Nem rendelkeztem igazi szeretettel Isten és embertársaim iránt. Ő azonban megmutatta nekem, hogy milyen a szívem, és döntenem kellett: szabadon elfogadom az Ő megbocsátását és kegyelmét és megtérek, vagy megmaradok a langymeleg állapotomban.

Most hálás vagyok Istennek, hogy nem az érdemeink szerint bánik velünk, mert bennünk nincs semmi jó. Mert "nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket" (Tit 3:5). Engedjük meg, hogy az Ő jóságos szeretete vezessen bennünket megtérésre, mert mindnyájunknak kétségbeejtően szükségünk van az Ő kegyelmére.    

Nicole Stallings,

ARISE frissen diplomázott gyakornok, Light Bearers

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 19, SZOMBAT - 5 Mózes 8

MEGHALLGATHATOD itt: http://podcastmachine.com/podcasts/19165

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 27. fejezet 160. nap

Isten semmiféle nemzetiségi, faji vagy társadalmi különbséget nem ismer el. Ő az egész emberiség Alkotója. Mindnyájan egy család vagyunk a teremtés által, valamint egyek vagyunk a megváltás jogán. Krisztus azért jött, hogy ledöntsön minden válaszfalat. Kitárta a templom minden ajtaját, hogy mindenki szabad utat találjon Istenhez. Szeretete olyan széles, olyan mély, olyan teljes, hogy mindent áthat. Kivonja Sátán vonzóköréből azokat a nyomorultakat, akiket a kísértő megtévesztett csalásaival. Isten trónjához emeli őket; ahhoz a trónhoz, amelyet ígéretének szivárványa övez.

Krisztusban nincs zsidó, sem görög, nincs rabszolga, sem szabad. Krisztus drága vére mindenkit eggyé kovácsol. (Lásd Gal 3:28; Ef 2:13.)

A szenvedő emberiség kiáltását minden valláskülönbséget félretéve meg kell hallanunk. Ahol a valláskülönbség keserű érzéseket kelt, személyes szolgálattal sok jót tehetünk. A szeretettel végzett szolgálat eloszlatja az előítéletet, és lelkeket nyer meg Istennek.

Viseljük szívünkön mások fájdalmát, nehézségét, baját! Osztozzunk nagyok és kicsinyek, gazdagok és szegények örömében és gondjában! "Ingyen vettétek - mondja Krisztus -, ingyen adjátok" (Mt 10: 8).

Környezetünkben élnek nyomorult, megpróbált emberek, akiknek szükségük van megértő szavakra és tettekre. Mindenütt vannak özvegyek, akik segítségre és együttérzésre szorulnak; árvák, akikért Krisztus felelőssé teszi követőit. Nagyon sokszor érzéketlenül elmegyünk mellettük. Lehet, hogy kopottak, faragatlanok, és látszólag semmi kedves vonás nincs bennük. Akkor is Isten tulajdonai. Áron vette meg őket, és éppoly értékesek szemében, mint mi. Ők is Isten nagy családjához tartoznak, és a keresztények Isten sáfáraiként felelősek értük. "Vérüket a te kezedből kívánom meg" - mondja Isten.

A legnagyobb veszedelem a bűn. A mi feladatunk, hogy megszánjuk a bűnöst, és segítsünk rajta. De nem lehet mindenkihez egyformán közeledni. Sokan elrejtik lelki éhségüket. Szíves szavakkal és tettekkel nagy segítséget nyújthatunk nekik. Mások nem is tudnak a saját nyomorukról. Nem ébrednek rá lelkük szörnyű ínségére. Tömegek olyan mélyre süllyedtek a bűnben, hogy elvesztették az örök valóságok iránti érzéküket. Isten képmása teljesen megfakult bennük, és aligha tudnak az üdvösségről. Istenben nem hisznek, emberben nem bíznak. Sokan csak önzetlen jóindulattal közelíthetők meg. Először fizikai szükségleteiket kell kielégíteni. Gondoskodjunk táplálékukról, tisztaságukról és tisztességes öltözetükről! Ha látják az önzetlen szeretet tanújelét, könnyebben tudnak hinni Krisztus szeretetében.

Sok tévelygő szégyenkezik, és érzi, hogy nem okos dolog az, amit csinál. Saját hibái és bajai láttán már-már kétségbeesik. Ne kerüljük el őket! Az árral szemben úszót az áramlás teljes erővel visszafelé sodorja. Nyújtsunk segítő kezet neki, miként Krisztus nyúlt egykor a süllyedő Péter után! Bíztató szavakkal próbáljunk benne hitet és szeretetet ébreszteni!

Lelkileg beteg testvérednek szüksége van rád, mint ahogy te is igényelted a testvéri szeretetet. Hallania kell olyan ember tapasztalatát, aki éppoly gyönge volt, mint ő most; aki meg tudja érteni, és segíteni tud rajta. Saját gyengeségünk tudata tegyen készségessé a súlyos bajban sínylődő felebarátunk megsegítésére! Sohase menjünk el egyetlen szenvedő lélek mellett sem anélkül, hogy ne vigasztalnánk úgy, ahogy Isten vigasztalt minket!

Krisztussal, az élő Megváltóval való személyes kapcsolat képessé teszi az ember értelmét, szívét és lelkét alacsonyabb rendű lénye legyőzésére. Beszélj a tévelygőnek arról a mindenható kézről, amely támogatja, Krisztus végtelen jóságáról, amellyel könyörül rajta! Nem elég azt hinnie, hogy van törvény és korlát, amely nem szánakozik és nem hallja meg a segélykiáltást. Szüksége van meleg kézszorításra, szerető szívre, amelyben bízhat. Tartsd ébren benne azt a tudatot, hogy Isten mindig mellette van, és szánó szeretettel figyeli! Hívd fel figyelmét az Atya szívére, amely bánkódik a bűn miatt, az Atya kezére, amelyet most is felé nyújt, az Atya hangjára, amely ezt mondja: "Fogja meg erősségemet, kössön békét velem, békét kössön velem!" (Ésa 27:5.)

Ebben a munkában láthatatlan társaid vannak. A menny angyalai álltak a samaritánus mellett is, aki a megsebzett idegent felkarolta. Mennyei angyalok állnak mindazok mellett, akik embertársaik megsegítésével szolgálnak Istennek. Maga Krisztus is együttműködik veled. Ő a Megváltó. Ha az Ő irányításával munkálkodsz, nagyszerű eredmények tanúja leszel.

E munkában tanúsított odaadásodon nemcsak mások sorsa, hanem a te örök életed is múlik. Krisztus felemeli mindazokat, akik vágynak a vele való közösségre; akik vágyakoznak eggyé lenni vele, miként Ő is egy az Atyával. Engedi, hogy meglássuk és érezzük mások szenvedéseit, mert meg akar szabadítani az önzéstől. A maga jellemének vonásait - könyörületét, kedvességét és szeretetét akarja kialakítani bennünk. Ha engedjük, hogy munkálkodjék szívünkben, iskolájának tanulóiként felkészülünk a mennyei életre. Ha elutasítjuk, nem tud minket tanítani, és saját döntésünk alapján örökre elszakadunk tőle.

"Ha parancsolataimat megtartod" - mondja az Úr - "ki- s bejárást engedek néked ez itt állók (a trónját körülvevő angyalok) között" (Zak 3 : 7). Ha részt veszünk a mennyei lények munkájában a földön, alkalmassá válunk társaságukra a mennyben is. Az üdvösség örököseinek szolgálatára elküldött "szolgáló lelkek" (Zsid 1:14.), az angyalok köszöntik a mennyben azt az embert, aki a földön nem azért élt, "hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon" (Mt 20: 28). Ebben az áldott közösségben - örökké tartó örömünkre meg fogjuk érteni, hogy mi mindent rejt magában ez a kérdés: "Ki az én felebarátom?"

Mai bibliai szakasz: 5 Mózes 8. fejezete

Az a nemzedék, amely elfogadta a beszámolót – azt a beszámolót, ami arról szólt, hogy az ígéret földje tele van óriásokkal és ők elvesznek, ha engedelmeskednek Istennek és bevonulnak –, meghalt a sivatagban. Miközben az óriások méretére összpontosítottak, szem elől tévesztették Isten nagyságát. Így Isten megengedte számukra a pusztai tapasztalatot azért, hogy időközben létrejöhessen egy olyan új nemzedék, amely sokkal jobban függ Tőle, és nem önmagára támaszkodik.

A sivatagban Isten vezette a népet, és próbára is tette őket, hogy megismerjék szívük állapotát. Rá akarta vezetni őket arra, hogy felismerjék: az a kenyér, amelyről naponta gondoskodott, nem elég. Igéje sokkal fontosabb az elfogyasztott mannánál. Az Isten Igéje iránti bizalmatlanság oda vezette Izraelt, hogy már nem hittek Urukban. Csakis úgy léphettek volna be az ígéret földjére, ha megújulnak Istenben az Ő szavában való hit által. Az Ő szava teremtette a világot, és ugyanolyan hatalommal képes újjáteremteni az emberi szívet is. Ha Igéjén keresztül Isten életével töltekezünk be, eloszlik az óriásoktól való félelem, legyenek azok bármilyen fenyegetőek.

Isten kinyilvánította gyermekei iránti szeretetét azért, hogy ők megnyissák szívüket szeretetének fogadására, és arra, hogy viszontszeressék Őt. Ruhájuk nem kopott el, lábuk nem dagadt meg. Isten átvezette őket „a nagy és félelmetes pusztában, ahol mérges kígyók és skorpiók vannak; a kiszikkadt földön, ahol nincs víz” (15. vers – új prot. ford.). Isten áldásokat és próbákat adott nekik. A víz szabadon ömlött Mózes kimondott szavára. Mindez azért volt, hogy megalázzák magukat: „Megsanyargatott és próbára tett, hogy végül is jót tegyen veled” (16. vers – új prot. ford.). Ő nem csupán a próba kedvéért próbálta meg őket, hanem azért, hogy jót tegyen velük; hogy megtanuljanak benne bízni; és áldásban részesüljenek. Isten reményt adott nekik. A jövőjükre, az ígéret földjére összpontosított, hogy felülemelje őket a sivatagi vándorlás viszontagságain; hogy reményt, célt, várakozást adjon nekik, hogy higgyenek az áldásokban, hiszen máris áldottak. „Mert jó földre visz be most téged Istened, az Úr, folyóvizeknek és mélyből fakadó forrásoknak a földjére, amelyek a völgyben és a hegyen erednek; búzát és árpát, szőlőt, fügét és gránátalmát termő földre, olajfáknak és méznek a földjére. Olyan földre, ahol nem kell szűkösen enned a kenyeret, és nem szűkölködöl semmiben sem; olyan földre, amelynek a köveiben vas van, a hegyeiből pedig rezet bányászhatsz” (7-9 vers – új prot. ford.). Micsoda különbség ez a száraz sivataghoz képest, amely tele van hatalmas kövekkel és mérgező állatokkal!

A sivatag az Istentől távoli életet, az ígéret földje pedig azt az életet jelképezi, amelyben bőséges frissítő víz fakad az Ő életéből. Jézus azt mondta a kútnál az asszonynak: „Mindaz, aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjúhozik:  Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne” (Jn 4:13-14). Istennek volt egy figyelmeztetése azok számára, akik belépnek Kánaánba. Amikor mindenük meglesz, szép házakban laknak, nyájaik és csordáik lesznek, aranyuk és ezüstjük, ezt fogják majd mondani: „Az én hatalmam, és az én kezemnek ereje szerezte nékem e gazdagságot!” (17. vers). Ezért Isten szeretettel figyelmeztette őket: „Vigyázz magadra, hogy el ne felejtkezzél az Úrról, a te Istenedről, meg nem tartván az ő parancsolatait, végzéseit, rendeléseit” (11. vers).

Az utolsó időben, mielőtt a mennyei Kánaánba belépnénk, Isten ezt mondja: „Boldogok, akik megtartják az ő parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba” (Jel 22:14). Isten hív: „Jövel! És aki hallja, ezt mondja: Jövel! És a ki szomjúhozik, jöjjön el; és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen” (Jel 22:17). Azok, akik bőségesen fogyasztottak a Krisztus által felkínált vízből az Ő Igéjén keresztül, szeretetből megtartják az Ő parancsolatait (Jn 14:15), örömmel belépnek a városba, és sokkal nagyobb mértékben élvezik azt, mint a földi Kánaánt (1Kor 2:9). A büszkeség eltűnt, megszabadultak énjüktől, és azért élnek, hogy örökké Istent dicsőítsék. Isten vágyik arra, hogy otthon köszönthessen téged! Ezért tölts időt minden nap az Ő Igéjével, hogy az örökkévalóságot is Vele tölthesd az újjáteremtett Földön!

Norman Gulley

20. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 26-27. fejezeteihez (december 13-19).

Jézus tanításaiban újra ás újra lelepleződik a felületes vallásosság csődje. Jézus prédikációi a közepébe vágnak az önigazult magatartásnak, amely annyira eluralkodott abban az időben a vallásos vezetők között. Krisztus szerint, amit az emberek az Istenről hittek, megmutatkozott abban, ahogyan a körülöttük élőkhöz viszonyultak.

Ahogyan János apostol megfogalmazza: "Ha valaki, azt mondja: 'szeretem Istent' a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szeretni a testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent, akit nem lát. Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is."(1Jn 4:20-21).

Ez a lényege annak, amit Jézus az Irgalmas samaritánus példázatában tanított. Arra a kérdésre, hogy "mit kell tennem azért, hogy az örök életet elnyerjem?" (Lk 10:25), Jézus kijelenti, hogy a törvény két oszlopát el kell fogadnunk: szeresd Istent és szeresd felebarátodat, mint magadat. A farizeusok nagyon nehéznek tartották ezt az igazságot, és ez épp olyan nagy kihívás számunkra is ma. A szeretet és a kegyelem olyan mértékben fog áradni a szívünkből a körülöttünk élőkre, amennyi szeretetet és kegyelmet mi magunk megtapasztaltunk Istenben. 

A környezetedben élők iránti szereteted tisztán tükrözi Isten iránti szeretetedet?

Jeffrey Rosario

a Light Bearers szónoka

Light Bearers

 USA