MEGHALLGATHATOD itt: http://podcastmachine.com/podcasts/19165
Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 28. fejezet
164. nap
"Mikor
pedig beestveledék, monda a szőlőnek ura az ő vincellérjének: Hívd elő a
munkásokat, és add ki nékik a bért, az utolsóktól kezdve mind az elsőkig. És
kijövén a tizenegyórások, fejenként tíz-tíz pénzt vőnek. Jövén azután az elsők,
azt gondolják vala, hogy ők többet kapnak; de ők is tíz-tíz pénzt vőnek
fejenként."
A
gazdának a szőlőskert munkásaival való bánásmódja azt példázza, hogy miként
bánik Isten az emberekkel. Egészen másként, mint ahogy az emberek szoktak.
Földi ügyletekben a munkások az elvégzett munka arányában kapják bérüket. A
munkás csak annyit vár el, amennyit megkeresett. Krisztus azonban e példázatban
országának elveit szemlélteti, és ez az ország nem ebből a világból való.
Krisztust semmilyen emberi szabály nem befolyásolja. Az Úr ezt mondja:
"Nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim
... Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én útaim
útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!" (Ésa 55 : 8-9)
A
példázat szerint a legkorábban felfogadott munkások meghatározott összegért
vállalták a munkát, és megkapták a megszabott összeget. Semmivel sem többet. A
később felfogadott munkások bíztak a gazda ígéretében, amely így szólt:
"ami igazságos, megkapjátok". Azzal mutatták meg bizalmukat, hogy nem
érdeklődtek bérük felől. Bíztak a gazda igazságos és méltányos voltában, és nem
teljesítményük szerint kapták a jutalmat, hanem a gazda bőkezűsége szerint.
Isten
azt szeretné, ha mi is a bűnöst megigazító Istent látnánk benne. Jutalmát nem
érdemeink szerint adja, hanem "eleve-elvégzése szerint, amelyet
megcselekedett a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban." "Nem az
igazságnak cselekedeteiből, amelyeket mi cselekedtünk, hanem az Ő
irgalmasságából tartott meg minket" (Ef 3 :1 l; Tit 3 : 5.); és azokért,
akik bíznak benne "véghetetlen bőséggel mindeneket" megcselekszik,
"feljebb, hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk" (Ef 3 :20).
Nem az
elvégzett munka mennyisége, sem pedig a látható eredmény teszi a munkát
értékessé Isten előtt, hanem az a lelkület, amellyel dolgozunk. Azok, akik a
tizenegyedik órában jöttek a szőlőbe, hálásak voltak azért, hogy dolgozhattak.
Szívük tele volt hálával munkaadójuk iránt, és nagyon meglepődtek, amikor a nap
végeztével a gazda egész napi bért adott nekik. Tudták, hogy nem érdemeltek
annyit, és a jóindulat, amit munkaadójuk arcán láttak, örömmel töltötte el
őket. Soha nem felejtették el a gazda jóságát és bőkezűségét, mint az a bűnös
sem, aki a tizenegyedik órában lép a Mester szolgálatába, de aki tudja, hogy
nincs semmi érdeme. Munkában eltöltött ideje olyan rövidnek tűnik, hogy
méltatlannak érzi magát a jutalomra, de tele van örömmel, amiért Isten
felfogadta. Alázatos, bízó lélekkel dolgozik, és hálás azért a kiváltságért,
hogy Krisztus munkatársa lehet. Isten örül ennek a lelkületnek, és megdicséri.
Isten
szeretné, ha bíznánk benne, és nem kérdeznénk, mi lesz a jutalmunk. Ha Krisztus
szívünkben lakik, nem a jutalom áll gondolataink homlokterében; nem a
jutalomért szolgálunk. Igaz, hogy a jutalmat is meg kell becsülnünk, de ne az
legyen az első. Isten azt akarja, hogy értékeljük megígért áldásait, de azt
nem, hogy lessük a jutalmat, és azt érezzük, hogy minden szolgálatért jutalom
jár. Ne annyira a jutalommal törődjünk, mint inkább azzal, hogy - minden
nyereségtől függetlenül - helyesen cselekedjünk! Az Isten és embertársaink
iránti szeretet legyen a hajtóerőnk!
Mai bibliai szakasz: 5 Mózes 12. fejezete
Miközben a Bibliát olvassuk, és megpróbáljuk a mindennapi életünkben
gyakorlatban is alkalmazni, gyakran ütközünk kulturális és nyelvi akadályokba.
És itt van az idő kérdése. Mi közünk ahhoz az időhöz és helyhez, amelytől 3400
év választ el?
Mózes
részletekbe menően elmagyarázza az izraelitáknak, hogy vannak megfelelő helyek
az istentisztelet számára és vannak olyan helyek, amelyek nem felelnek meg.
Mózes azoknak a rabszolgáknak a gyermekeihez és unokáihoz beszél, akik kijöttek
Egyiptomból. Nem meglepő, hogy gondolkodásukban itt-ott fellelhető a rabszolga
gondolkodásmód. Istentiszteleteiket az jellemezte, hogy mindenki azt tette, ami
saját szemében helyes volt (lásd: 8. vers). Erős indíttatásuk volt arra is,
hogy bálványokat imádjanak.
Mindent le
kellett rombolni, ami kapcsolatban volt a legyőzött népek
bálvány-istentiszteleteivel. Minden áldozati istentiszteletüket egyetlen helyre
kellett összpontosítani, amelyet Isten kiválasztott. A hely ekkor nem volt
meghatározott, mert Kánaánt még nem foglalták el. Végül Salamon épített állandó
templomot Jeruzsálemben (lásd: 2Krón 3:1). Annak ellenére, hogy Isten
odahelyezte a nevét/identitását arra a kimondott helyre, az mégsem fogadhatta
be Őt (lásd: 1Kir 8:27), mivel az Ő fő lakóhelye a Menny.
„Szerető
Isten, bizonyára nekem is vannak modern bálványaim, amelyek kiszorítják
életemből a te tiszteletedet. Segíts elkülöníteni egy csendes időt minden nap,
amikor Téged lélekben és igazságban imádhatlak!”
John Ash
21. heti
olvasmány a KRISZTUS
PÉLDÁZATAI 28.
fejezeteihez (december 20-26).
Az olyan példázatok,
mint a Gazdag ifjú és a Szőlőmunkások arra emlékeztetnek engem, amit Krisztus
az arra oly érdemtelen emberekért tett. Amikor elfelejtem Isten kegyelmét az
olyan bűnös irányában, mint én, elkerülhetetlenül elfelejtek kegyelmes lenni másokkal.
Ingyen kaptuk az Ő kegyelmét, de vajon adni is fogjuk ingyen?
Éveken keresztül nem tudtam, hogyan
részesítsek kegyelembe másokat. Kívülről jó adventista lánynak néztem ki, belül
azonban önfelmagasztaló és önelégült lelkületet ápoltam magamban és amikor
valaki megbotlott, felsőbbrendűség érzetem támadt. Egy napon azonban
megengedtem, hogy a szívem teljesen összetörjön Megváltóm kezében.
Úgy gondoltam, hogy nagy dolgokat teszek az
Úrért, de azt is tudtam, hogy a parancsolatai semmit sem érnek, ha nem vagyok
igazi közösségben Vele. Mert a lelkület, amellyel munkánkat végezzük az érték
Isten előtt. Nem rendelkeztem igazi szeretettel Isten és embertársaim iránt. Ő
azonban megmutatta nekem, hogy milyen a szívem, és döntenem kellett: szabadon
elfogadom az Ő megbocsátását és kegyelmét és megtérek, vagy megmaradok a langymeleg
állapotomban.
Most hálás vagyok Istennek, hogy nem az
érdemeink szerint bánik velünk, mert bennünk nincs semmi jó. Mert "nem az
általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített
minket" (Tit 3:5). Engedjük meg, hogy az Ő jóságos szeretete vezessen
bennünket megtérésre, mert mindnyájunknak kétségbeejtően szükségünk van az Ő
kegyelmére.
Nicole Stallings,
ARISE frissen
diplomázott gyakornok, Light Bearers
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése