MEGHALLGATHATOD itt: http://podcastmachine.com/podcasts/19165
Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 28. fejezet
165. nap
A
példázat nem mentegeti azokat, akik az Úr első hívására nem léptek a
szőlőmunkások közé. Amikor a gazda a tizenegyedik órában is a piactérre kimenve
dologtalan embereket talált, ezt mondta nekik: "Miért álltok itt egész
napon át hivalkodván?" A válasz így hangzott: "Mert senki sem
fogadott meg minket." A későn hívottak közül senki nem volt ott reggel.
Nem utasították vissza a hívást. Akik pedig visszautasítják, még jóvá tehetik,
ha megbánják, de veszélyes dolog könnyen venni a kegyelem első hívását.
Amikor a
szőlőskert munkásai "tíz-tíz pénzt vőnek fejenként", a korán kezdő
munkások megharagudtak. Bizonygatták, hogy ők tizenkét órát dolgoztak. Úgy
érezték, hogy nagyobb bérre volna joguk, mint azoknak, akik csak egy órát
dolgoztak, és azt is a nap hűvösebb szakában. "Azok az utolsók egyetlen
óráig munkálkodtak - mondták -, és egyenlőkké tetted azokat velünk, akik a
napnak terhét és hőségét szenvedtük."
"Barátom
- válaszolt a gazda egyiküknek -, nem cselekszem igazságtalanul veled; avagy
nem tíz pénzben szerződtél-é meg velem? Vedd ami a tiéd, és menj el. Én pedig
ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint néked. Avagy nem szabad-é nékem
a magaméval azt tennem, amit akarok? avagy a te szemed azért gonosz, mert én jó
vagyok?"
"Ekképpen
lesznek az utolsók elsők és az elsők utolsók; mert sokan vannak a hivatalosok,
de kevesen a választottak."
E
példázat munkásai azokat ábrázolják, akik szolgálatukért előnyre tartanak
igényt másokkal szemben. Dicsekedve fognak munkához, de önmegtagadás és
önfeláldozás nélkül dolgoznak. Lehet, hogy egész életükben Krisztus szolgáinak
mondták magukat. Talán jól viselik a nehézséget, nélkülözést és
megpróbáltatást. Ezért nagy jutalomra formálnak jogot. Többet gondolnak a
jutalomra, mint arra a kiváltságra, hogy Krisztus szolgái lehetnek. Véleményük
szerint munkálkodásuk és áldozataik miatt nagyobb elismerést érdemelnének, mint
mások. S mivel ezt az igényüket nem veszik figyelembe, megsértődnek. Ha
szerető, bízó szívvel dolgoznának, mindig elsők lehetnének; de siránkozó,
panaszkodó természetük nélkülözi Krisztus lelkületét. Magatartásuk arról
árulkodik, hogy megbízhatatlanok, becsvágyók, nem bíznak Istenben, és irigyek
testvéreikre. Az Úr jósága és nagylelkűsége csak alkalom nekik a zúgolódásra.
Ezzel azt bizonyítják, hogy nincsenek közösségben Istennel; nem ismerik a
Mesterrel való együtt munkálkodás örömét.
Istent
semmi sem sérti jobban, mint ez a kicsinyes, énközpontú lelkület. Nem tud
együtt dolgozni ilyen önző emberekkel, mert érzéketlenek Lelkének munkája
iránt.
Az Úr
először a zsidókat hívta szőlőjébe. Ezért büszkék és önigazultak voltak. Azt
gondolták, hogy hosszú éveken át tartó szolgálatuk miatt nagyobb jutalom illeti
meg őket, mint másokat. Semmi nem okozott nekik nagyobb bosszúságot, mint az a
hír, hogy a pogányoknak éppolyan joguk van az Isten dolgaihoz, mint nekik.
Krisztus
óva intette tanítványait, akiket elsőként hívott el, hogy óvakodjanak ettől a
bűntől. Látta, hogy a gyülekezetre átokként nehezedik majd az önigazultság, és
ez a szellem gyöngíteni fogja tagjait. Az emberek azt fogják gondolni, hogy tehetnek
valamit a mennyei polgárság megszerzéséért. Azt képzelik, hogy az Úr akkor siet
segítségükre, ha ők maguk már előreléptek. Ebből az következik, hogy saját
maguknak nagy jelentőséget tulajdonítanak, Jézusnak pedig csak keveset. Sokan,
akiknél némi előrelépés tapasztalható, felfuvalkodnak, és azt gondolják, hogy
különbek, mint mások. Elvárják, hogy hízelegjenek nekik, és irigykednek, ha nem
tulajdonítanak nekik nagy fontosságot. Ettől a veszélytől akarja Krisztus
megóvni tanítványait
Mai bibliai szakasz: 5 Mózes 13. fejezete
Az
egész fejezet a hitehagyással foglalkozik, ami – ahogy Mózes ezt egyértelművé
teszi –, nem más mint az idegen istenek szolgálata a Menny Istene helyett. A
hitehagyásnak három különböző megnyilatkozási formáját találjuk itt, de mindnek
egy a lényege, „menjünk és tiszteljünk
idegen isteneket” (6. vers)
Bizonyára
nem kísért az a vágy, hogy egy bálványistent vagy szobrot keressünk magunknak,
és azt tiszteljük. Manapság sokkal kifinomultabb változatai léteznek a
bálványimádásnak. Olyan más isteneket „tisztelünk” például, mint az anyagi
javak, a híres emberek, a sport, a technológia, a kapcsolatok, vagy bármi más,
amely az Isten iránti teljes hűség helyére kerül. Néha ezek az „istenek” más
szabadidős tevékenységünkben rejlenek.
Mi a
legmeggyőzőbb? Hogy gondolkodunk a jelekről, ámulatba ejtő dolgokról, a
csodákról? Minden korban voltak „hamis próféták”, ahogyan azt Jézus is
tanította (Máté 24, Márk 13, Lukács 21). A mi korunkban azonban bőségesen
találunk embereket, akik járnak helyről helyre, mondják a magukét, és
lehengerlő beszédükkel rászedik az embereket. Ezek sokszor valamiféle szent
emberek, próféták, álomlátók, jövendőmondók és jósok. Nagyon sok közülük
ámulatba ejtő dolgokat művel, és sok csodát tesz.
Egy
nap – ami nagyon közel van már –, minden idők leglehengerlőbb beszédű hitetője,
Lucifer, a bukott angyal, jelekkel és csodákkal fogja megtéveszteni a világot
(2Thess 2:9-10, Jel 13:13-14). Elég erősek leszünk, hogy ellenálljunk neki?
„Édes
Istenem, odaszánom magam arra, hogy több időt fordítok a Bibliára, mert erős és
szilárd akarok lenni akkor, amikor sokan körülöttem engednek majd a sátáni
jelek és csodák nyomásának!”
John Ash
21. heti
olvasmány a KRISZTUS
PÉLDÁZATAI 28.
fejezeteihez (december 20-26).
Az olyan példázatok,
mint a Gazdag ifjú és a Szőlőmunkások arra emlékeztetnek engem, amit Krisztus
az arra oly érdemtelen emberekért tett. Amikor elfelejtem Isten kegyelmét az
olyan bűnös irányában, mint én, elkerülhetetlenül elfelejtek kegyelmes lenni másokkal.
Ingyen kaptuk az Ő kegyelmét, de vajon adni is fogjuk ingyen?
Éveken keresztül nem tudtam, hogyan
részesítsek kegyelembe másokat. Kívülről jó adventista lánynak néztem ki, belül
azonban önfelmagasztaló és önelégült lelkületet ápoltam magamban és amikor
valaki megbotlott, felsőbbrendűség érzetem támadt. Egy napon azonban
megengedtem, hogy a szívem teljesen összetörjön Megváltóm kezében.
Úgy gondoltam, hogy nagy dolgokat teszek az
Úrért, de azt is tudtam, hogy a parancsolatai semmit sem érnek, ha nem vagyok
igazi közösségben Vele. Mert a lelkület, amellyel munkánkat végezzük az érték
Isten előtt. Nem rendelkeztem igazi szeretettel Isten és embertársaim iránt. Ő
azonban megmutatta nekem, hogy milyen a szívem, és döntenem kellett: szabadon
elfogadom az Ő megbocsátását és kegyelmét és megtérek, vagy megmaradok a
langymeleg állapotomban.
Most hálás vagyok Istennek, hogy nem az
érdemeink szerint bánik velünk, mert bennünk nincs semmi jó. Mert "nem az
általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített
minket" (Tit 3:5). Engedjük meg, hogy az Ő jóságos szeretete vezessen
bennünket megtérésre, mert mindnyájunknak kétségbeejtően szükségünk van az Ő
kegyelmére.
Nicole Stallings,
ARISE frissen
diplomázott gyakornok, Light Bearers
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése